Kezdőlap Fontos Interjúk Oldal 16

Interjúk

Afrikai felmenőkkel ül be a parlamentbe

Somfai Peter
-
1
Afrikai felmenőkkel ül be a parlamentbe

Némi hezitálás után megszületett a döntés a Párbeszéd berkeiben: Karácsony Gergely parlamenti mandátumát a párt korábbi igazgatója, a 38 éves Kocsis-Cake Olivio veheti át.

Hogyan kell kiejteni a nevét?

Magyarosan, ahogyan írjuk: Kocsis-Cake. Ez nem egy angol szó, édesapám egy korábbi portugál gyarmatról érkezett, akkor változtatta meg a nevét „C”-re.

Azért is kérdem, mert nem sokat tudtunk eddig önről.

A pártigazgatói munka inkább háttér tevékenység. Szervezői munka. Kilenc éve politizálok, voltam, polgármesterjelölt a Terézvárosban 2010-ben, önkormányzati képviselői is, akkor még az LMP színeiben, ugyanott. Egyik szervezőjeként tartottak számon annak a tiltakozás sorozatnak, amelyet a Tűzraktér nevű civil szerveződés megszüntetése ellen szerveztünk. Indultam országgyűlési képviselőjelöltnek is.

Van valamilyen polgári foglalkozása is? Amit eddig elmondott valamennyi a politikához kötődik.

Korábban dolgoztam alapítványoknál, szerkesztő műsorvezetőként a Rádió Cafénál. Média- és oktatáskutatási programokban vettem részt.

Mi lesz a parlamenti területe? Szintén a média vagy az oktatás?

Ezt még nem tisztáztuk a frakció többi tagjával. Erős szakmai „karakterek” kaptak helyet a csapatban, ami sok mindent meghatároz majd. Nem állnak messze tőlem a szociális kérdések, a Magyarországot érintő uniós témák, amelyek most, a költségvetési tárgyalások idején, különösen aktuálisak lehetnek. Ne kilátókra és főterekre fordítsák ezeket a forrásokat, hanem munkahely teremtésre, felzárkóztatásra.

Szívesen foglalkoznék nemzetpolitikával is, hiszen ma a kivándorlás hazánk legégetőbb gondja.

A legfelkészültebb fiatalok hagyják el az országot, s ha ez így folytatódik, 20-30 év múlva nagyon nagy problémákkal szembesülünk majd. Volna néhány értelmes elképzelésem arra is, hogyan lehetne hazai perspektívát kínálni ezeknek a fiataloknak.

Nem gondolt arra, hogy esetleg az önkormányzatokkal foglalkozzon? Volnának e téren tapasztalatai…

Látja, ez egy jó javaslat. Át fogom gondolni. A Fidesztől amúgy sem áll távol az ötlet, hogy megnyirbálja az önkormányzatok jogosítványait.

Kapott valami konkrét mandátumot is a pártjától, amit teljesítenie kellene?

Most dolgozunk a következő évek stratégiáján. A Párbeszéd szeretne annak a politikai folyamatnak a kovásza lenni, amely képes lehet majd 2022-ben leváltani a jelenlegi hatalmat.

Ha most hirtelen előre lehetne pörgetni a naptárat, és 2022-at mutatna, mi kellene ahhoz, hogy elégedett legyen a korábbi képviselői teljesítményével?

Elégedett volnék, ha a Párbeszéd – az én munkám révén is elérné, – hogy egy egységes ellenzék álljon fel. Részese szeretnék lenni annak, hogy a pártunk vonzó jövőképet tudjon teremteni a változást akaró embereknek. Elégedett volnék a munkámmal, ha a parlamentet rá tudnám bírni az on-line internetes választási szavazás elfogadására.

Elégedett lennék a T. Házban eltöltött négy évemmel akkor is, sikerülne elindítani az úgynevezett gang-programot.

Ezt az elképzelést annak idején még Bajnai Gordonnal és Jávor Benedekkel dolgoztuk ki, a program a körfolyosós, öreg, belvárosi házak belső terének felújítást célozná. A belső ablakok, ajtók, a fűtési rendszerek felújítása után ezekben a lakásokban olcsóbbak lehetnének a rezsiköltségek, ami elsősorban az itt élő, idős embereknek kedvezne. Napelemeket, kollektorokat szerelhetnének a tetőkre, ami a lépcsőház világítást, a melegvíz-szolgáltatást tenné olcsóbbá. A házak értéke nőne ezzel, és még az ilyen rekonstrukciót az Unió is jó szívvel támogathatná. Ebben döntő szerepet vállalhatna az állam. Elégedett volnék akkor is, ha 2022-re sikerülne csökkenteni a gyűlöletkampányt, ha elérnénk, hogy az emberek ne nézzék ellenségnek azt, akinek más a bőre színe, akinek a felmenői más országból érkeztek.

Önt is érték már atrocitások a bőrszíne miatt?

Természetesen, de nem tulajdonítottam ennek soha jelentőséget. Nagyon remélem, hogy képviselői munkám egyik sikere lesz, ha négy év múlva már fel sem vetődhet senkiben egy ilyen kérdés.

Nem tudni, ki súg Orbánnak, de sokszor ostobaságot súg – interjú Holoda Attila energiaipari szakértővel

N. Vadász Zsuzsa
-
1
Nem tudni, ki súg Orbánnak, de sokszor ostobaságot súg – interjú Holoda Attila energiaipari szakértővel

  • Az energiaiágazatban mérhetetlenül nagy pénz van, ami lefordítva akár rengeteg jól irányított közbeszerzést is jelenthet

  • Szijjártó és Orbán szereti odadugni az orrát, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne

  • Ha valaki oroszul tárgyal az oroszokkal, akkor az valóban tárgyal, ha a diplomáciában szokásos módon angolul, akkor inkább csak „tárgyalgat”

  • Ha akarnánk, meg tudnánk oldani a gázellátásunkat az oroszok nélkül is

  • A gáz ma már éppen olyan termék az európai árupiacon, mint bármely más termék.

  • Nem tudni, ki súg Orbánnak energetikai kérdésekben, de sokszor ostobaságot súg, ha ő maga találja ki, ahogy mondják róla, akkor még rosszabb a  helyzet

 

Kérem, fordítsa le számunkra, hogy miért és milyen megállapodást kötött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szentpéterváron? Ő maga annyit jelentett be, hogy „a kormány a Gazprommal a Magyarországra irányuló gázszállítások jövő évi mennyiségéről és áráról állapodott meg, illetve megkezdődtek az egyeztetések a 2020-as szállításokról is”. Merthogy sem mennyiségről, sem árról nem ejtett egyetlen szót sem…

Ebben semmi különös nincs, hiszen ugyan évente születik erről megállapodás a hosszú távú szerződés következő gázévi lebontásának a keretében, de Budapesten nem szokás bejelenteni egyik adatot sem. De kérdem én: egyáltalán miért egy külügyminiszter teszi ezt?

Hiszen ez nem hogy nem külügyminiszteri, sőt véleményem szerint, még csak nem is miniszteri hatáskör. Ez két cég ügye …kellene, hogy legyen.

A két fél egyike az eladó, a Gazprom, a másik pedig a vevő, a hazai importőr, közüzemi nagykereskedő.

És akkor Ön szerint miért nem a két cég intézi?

Szijjártó Péter – és egyébként a főnöke, Orbán Viktor kormányfő is – szereti odadugni az orrát, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne. Mind a ketten szeretnek ott lenni, amikor születik egy ilyen megállapodás, amiben saját – vélt vagy valós – szerepüket hangsúlyozhatják, amikor ott tapsolhatnak az aláírók mögött. Igazság szerint, a másik oldalon is van erre fogadókészség: a Gazprom elnök-vezérigazgatója, Alekszej Miller ennek nyilván örül, mivel szeret azzal büszkélkedni, hogy ő mennyire fontos ember, s értelemszerűen úgy érzi, emeli az ő fontosságát is, ha miniszterekkel, kormányfőkkel direktben találkozik.

Azért a kérdés akkor is felmerül: nem pusztán technikai tárgyalásokról van-e szó? Hiszen adva van egy keretmegállapodás – amely 2021-ben jár majd le –, s azon belül kell csak a 19-es évre vonatkozó részletekben megegyezni. Ami nem politikai, hanem szakmai kérdés. Vagy rosszul gondolom?

Valóban, volt egy hosszútávra szóló keretmegállapodása Magyarországnak a Gazprommal, amely eredetileg három éve, 2015-ben lejárt volna. Anno még a MOL kötötte azt a 15 éves szerződést az orosz céggel, majd azt tokostul-vonóstól átadta a gáznagykereskedelmi üzletágát, 2006-ban felvásároló E.On-nak, amely aztán 2013-ban, utóbb átruházta az MVM Partnernek, amikor a magyar állam megvette a céget a németektől. Az eredeti – majd később többszörösen továbbörökített –, úgynevezett TOP (Take or Pay) megállapodás értelmében a vevőnek akkor is fizetnie kell a lekötött mennyiség után, ha azt éppen nem veszi át – pontosabban egy nagyjából 70-120 százalékos sávra vonatkozik ez a kitétel –, s amikor a 2008-as válság után a hazai gázfogyasztás visszaesett durván a korábbi felére, akkor úgy módosították a szerződést, hogy nem kell kifizetni az el nem vitt gáz árát, ám ennek fejében

vállalni kellett, hogy az eredetileg megállapított határidő kitolódik addig, amíg a teljes mennyiséget Magyarország le nem vásárolja. Ez a mennyiség 2021-ig ki fog még tartani.

Ám minden évben rögzíteni kell, hogy mennyi fogyott el az eredetileg lekötött összmennyiségből, s hogy annak terhére a következő évben mennyi gázt szerez majd be a Gazpromtól Magyarország.

Ez valóban a tárgyalás tárgyának technikai jellegét mutatja. És az ár kérdése?

Az oroszok maguk is tökéletesen látják a piaci mozgásokat, a növekvő kínálatot és a meglévő, enyhén emelkedő, de leginkább stagnáló keresletet és azt, hogy új kereskedelmi kapacitások lépnek be – s ennek megfelelően maguktól csökkentik az árakat.

Az, hogy Szijjártó – máskor akár Orbán – hozza nyilvánosságra ezeknek a tárgyalásoknak a tényét, s van jelen személyesen is, nos, ez nem mást mutat, mint azt, hogy ezeknek a tárgyalásoknak elsősorban a politikai jellegük a fontosak.

Észrevette, hogy – csak úgy mellesleg – Szijjártó Szentpéterváron tárgyalt  Rosszatom-Paks-II témáról is? De ismét lenne egy kérdésem:

ha már Paks, akkor miért nem Süli János miniszter tárgyal az oroszokkal?

Hiszen ő nem csak az atomerőműhöz ért, de még oroszul is beszél, és személyes tapasztalatból mondom: ha valaki oroszul tárgyal az oroszokkal, akkor az valóban tárgyal, ha diplomáciában szokásos módon angolul – s Szijjártó és Miller csak angolul tud egymással szót érteni –, akkor inkább csak „tárgyalgat”.

Megéri nekünk a Gazpromtól venni gázt? Egyáltalán, nem járnánk jobban, ha kizárólag a nemzetközi piacról vásárolnánk? Hiszen ma már az európai piacon is nagy a kínálat.

Biztosan állíthatom, hogy megéri. Egyrészt soha nem volt gond velük:

az oroszok mindig betartották, amit ígértek, s bárki, bármit is mond – ezt le lehet ellenőrizni visszamenőleg is, mert nyilvánosak az adatok – a gázminőséggel szemben sem lehetett soha kifogás. Évtizedek óta stabilan jó minőségben szállítanak.

Baj csak akkor volt, amikor elzárták a gázcsapot – de a 2009-es lépésüknek is elsősorban politikai okai voltak, azt akarták, hogy az Európai Unió fenyegesse meg az ukránokat, hogy ne csapolják meg az Európába szánt, Ukrajnán át futó hálózaton szállított gázt.

És ami az árat illeti?

Az oroszok nem adják tartósan és jelentősen drágábban a piaci árnál, hiába hosszútávú a szerződés. Oroszország elégíti ugyanis ki az európai gázellátás egyharmadát, s nyilvánvalóan nem akarnak engedni ebből a piaci pozíciójukból. Emiatt pedig igazítaniuk kellett és kell az árakat a bővülő kínálat okozta alacsonyabb európai árakhoz. Nem tudom, emlékszik-e rá, de az MSZP kiperelte, hogy mennyiért adták-adják az oroszok  a gázt Magyarországnak. Az adatokból kiderült, hogy az eladó menet közben egyoldalúan csökkentette, nem is kicsit az árat, követve az európai piacon fellelhető többlet okozta nemzetközi áresést.

2015 novemberében például maga Miller jelentette be, hogy 22-28 százalékkal mérsékelték az EU-ba irányuló gázra vonatkozó, hosszútávú szerződések értékesítési árait.

Az hazai nagy-, és kiskereskedelemben ebből keletkező „megtakarítást” – és ezt Némethné korábbi fejlesztési miniszter, akkor már csak államtitkár szavai szerint – tartalékolták. Ugyan arra hivatkozva tették ezt, hogy mi lesz, ha ismét emelkedik az ár, ám az az érzésem, hogy valójában inkább a rezsicsökkentés által  a gázellátó cégeknek okozott, indokolatlan veszteség miatt elmaradt fejlesztésekre, karbantartásokra kellett volna a pénz, mivel addigra már állami vállalatok lettek, ahogy a multik eladták ezeket a veszteséges cégeket az állami közműszolgáltatónak. Mint a kiperelt dokumentumokból és a cég éves beszámolójából is kiderült,

mintegy 50 milliárd forint parkolt a Nemzeti Földgázkereskedelmi Zrt.  eredménytartalék-számláján…és mit tesz isten? Nagyjából pont ennyibe került a választások előtt Orbán által a lakosságnak osztogatott 12 ezer forintos extra rezsicsökkentés.

Ha nem lenne orosz gáz, akkor Magyarországon hiány lenne ebből  fűtőanyagból? Vagy ma már megoldható lenne a stabil és biztonságos gázellátásunk anélkül is?

Öt-hat év én magam is azt mondtam volna, hogy a magyar gázellátás kelleténél erőteljesebben függ az orosz gázimporttól, ma már azonban más a véleményem. Ugyanis vannak új európai gázforrások, plusz jelentősen bővítették az osztrák Baumgarten kapacitásait, megépült a szlovák-magyar vezeték is, nem szólva arról, hogy ma már jóval évi 10 milliárd köbméter alatt marad a hazai gázfogyasztás, miközben 2005/2006-ben ez az országos fogasztás majdnem elérte a 15 milliárd köbmétert. Ez visszaesett 2013/2014-ben 8 milliárd köbméter alá, s bár azóta ismét nőtt a fogyasztás, úgy gondolom, hogy ezt a mennyiséget talán még az oroszok nélkül is meg lehetne oldani, ha minden kötél szakad.

A gáz ma már éppen olyan termék az európai árupiacon, mint bármely más termék.

2021-ben lejár a Gazprommal kötött hosszú lejáratú szerződés. Már az év elején szó volt arról, hogy újat akarnak kötni Orbánék. Ön szerint érdemes a mai piaci helyzetben ilyet lépni?

A hosszútávú szerződések kötésében a jövőben is van logika, elsősorban az egyetemes szolgáltatott fogyasztói kör ellátásának stabil biztosítása érdekében, de évi 3,5-4 milliárd köbméterben maximálva – igaz, sejtésem szerint az oroszok szeretnék ezt feltornászni évi 5-6 milliárdra. Mert hogy nagyon megélénkült a nemzetközi, európai gázpiac, elsősorban a közel-keleti, afrikai és akár USA-ból származó LNG európai megjelenésének köszönhetően, ezért egyre kisebb mennyiségeket kötnek le hosszútávra. Egyébként a magyar piac is megnőtt, érdemes megnézni, hogy milyen hatalmas mennyiségek forognak a magyar gáztőzsdén is. Persze ehhez földalatti gáztárolók is kellenek –, és szerencsére ehhez tárolói kapacitás bőven van, a teljes elérhető tároló kapacitás meghaladja a 6 milliárd köbméteres mobilkapacitást.

Mindenesetre Szijjártó januárban Moszkvában tárgyalt, majd bejelentette a Gazprommal kötendő új gázszállítási megállapodást előkészítésének a tényét. Nem tartja ezt túlságosan korainak? Kiváltképpen amiatt, mert addig még nagyon sok minden történhet a gázpiacokon

Hogy mennyire változó a helyzet:

Szíjjártó januári szinte győzelmi jelentésnek is beillő bejelentése után alig 3 héttel jelentették be a románok, hogy az offshore Neptun gázmezőn jelentős mennyiségű, évi 4 milliárd köbméter gázt fognak kitermelni.

Ezt a tulajdonosok, teljesen érthető módon részben a nemzetközi piacokon is értékesíteni akarják, ezért kapacitás aukciót hirdettek, amelyen magyar gázkereskedő cégek is elindultak, s nyertek is. Erre Orbán már úgy gondolta, hogy csupán azért, mert a kereskedő magyar cég, azért mind a 4 milliárd köbméter gázt majd Magyarország fogja tudni felhasználni – gyorsan be is jelentette, hogy lazítani tudunk az orosz függőségen. Ez részben persze igaz is, hiszen minden forrás-, és útvonaldiverzifikáció javít az energiafüggőségen, de azért határáteresztő kapacitásra szólt csak az aukció, és távolról sem arra, hogy magyarországi legyen a szállítmányok végcélja is. A magyar kereskedők nem csak Magyarországon kereskednek, hanem szerte Európában. Tehát a lényeg az, hogy folyamatosan változik a helyzet, egyre nagyobb a kínálat, egyre több az Európát elérő szállítási útvonal a gázpiacon.

A múlt hét végén az Európai Bizottság most zárult trösztellenes vizsgálata eredményeként született határozat „befenyegette” a Gazpromot, követelve a többi között az általuk értékesített gáz országhatáron túl történő továbbértékesítését; a versenyképes gázárak biztosítását; illetve kiköti, hogy nem éhet vissza piaci fölényével a gázinfrastruktúra használatában. Ez mennyire zavarhat bele a magyar-Gazprom kapcsolatokba, tervekbe?

Röviden?

Egy ilyen EU határozat mindig belezavar a korábban kigondolt elképzelésekbe.

Elvégre erről szól az európai szabályzás, hogy átláthatóan és mindenki számára egyformán szabályozza a piaci feltételrendszert, ne tudja akárki saját előnyére kovácsolni a korábban kialakult, vagy kikényszerített erőfölényét. De szerencsére minden ilyen európai szerződés úgy kell a Gazpromnak, mint egy falat kenyér. Eddig az oroszok tiltották, a fel nem használt, tőlük származott gáz úgy nevezett „harmadik feles” továbbértékesítését a szabadpiacon – de ezt már nem tehetik meg.

Ön tapasztalt szereplője nem csak az orosz-magyar, de általában a nemzetközi energetikai kapcsolatoknak is. Hogy látja, mennyire profin mozog  a magyar kormányzat ezen a területen?

Őszintén szólva nem tudom, ki súg a miniszterelnöknek energetikai kérdésekben, de sokszor ostobaságot súg, például elhitették vele, hogy az atomenergia olcsó, mert a 70-es években üzembe állított paksi erőmű olcsón termel. Igen. Most már olcsón, hiszen leamortizálta már régen a beruházási összeget, így nem terheli magas amortizációs költség. DE ez egy új erőmű esetén már egyáltalán nem igaz.

Ha ő maga találja ki ezeket, ahogy mondják róla, akkor még rosszabb a helyzet.

Vegyük csak az alapokat: például az már önmagában paradoxon, hogy az energiarendszernek kizárólag állami kézben kell lennie, mert ez a garanciája a „megvédendő” rezsicsökkentésnek. Ez egy butaság. Egy jól szabályozott, átlátható és hatóságilag kontrollált piacon elvileg lényegtelen, hogy ki a tulajdonos, a szabályozás – elvileg – mindenkire egyformán vonatkozik. Pontosabban: az ő szempontjukból nyilván nem is olyan nagy „ostobaság” ez:

hiszen az energiai ágazatban (termelésben, szállításban, kereskedelemben és ellátásban) mérhetetlenül nagy pénz van, ami lefordítva akár rengeteg jól irányított közbeszerzést is jelenthet. Ezt pedig ugye, nem kell tovább ragoznom?!

A Liberálisok örülnének a Soros-pénznek

Somfai Peter
-
0
A Liberálisok örülnének a Soros-pénznek

Úgy tartják: a politika olyan dolog, mint a háború. Három dolog kell hozzá: pénz, pénz és pénz. Amikor Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője, a parlamentbe frissen bekerült képviselője, kilépett a Párbeszéd frakciójából, elterjedt a hír, ezzel saját halálos ítéletét mondta ki a párt. Így látja Sermer Ádám, a párt elnökhelyettese is?

 

Igaz, hogy a frakción belüli ellentétek az anyagiakra vezethetők vissza? Mert ha igen, akkor a szó szoros értelmében lábon lőtték önmagukat.

Innen is látszik, hogy ezek valótlan állítások voltak. Mi arra szövetkeztünk a többiekkel, hogy a liberális értékeket fogjuk képviselni az országgyűlésben, de amikor kiderült, hogy erre nem adnak mozgásteret, meghoztuk a döntésünket.

Abban az esetben is ki kellett volna egészítenünk saját forrásainkból a párt költségvetését, ha a partnereink betartották volna mindazokat az anyagi természetű megállapodásokat, amelyekben – szóban és írásban is – megegyeztünk.

Egyetlen percig sem volt kétséges előttünk, hogy szükségünk van – szükségünk lesz – a jövőben is befektetői forrásokra.

Kik tartoznak ebbe a körbe?

Magánszemélyek és olyan vállalkozók, akik hajlandóak áldozatot is hozni a liberalizmus hazai életben tartásáért.

Elterjedtek olyan híresztelések, melyek szerint a Fidesz felajánlott 30 millió forintot, ha Bősz Anett megakadályozza a Párbeszéd frakciójának megalakítását. Igaz ez?

Elhiszem, hogy vannak ilyen mendemondák, de ezek csak ócska pletykák. Szeretném kijelenteni: semmilyen címen egyetlen forint sem került hozzánk a kormánypárttól. A Fidesz, miközben ezerrel építi a maga illiberális államát, miért adna létjogosultságot a társadalomban egy liberális pártnak? A NER kormányának szemében mi az illiberalizmus falát feszegető, „aberrált” ellenség vagyunk, akikkel sem tárgyalni, sem támogatni nem akarnak.

Ön is tudja, ilyen szóbeszéd a népszavazás idején is elterjedt…

Igaz. Vannak olyan politikai „közegek” ebben az országban, amelyek ha ideológiai vagy logikai alapon nem tudnak a másik álláspontjával szemben érveket felvonultatni, akkor jönnek az ilyen alaptalan vádaskodásokkal. Nem hagyjuk magunkat ilyen vádakkal besározni, mondhatnak ránk bármit, akkor is kizárólag ideológiai alapon hozzuk meg a döntéseinket.

Még mindig nem mondta meg, miből fognak politizálni?

Tagjaink és a háttértámogatóink segítségéből.

A szóbeszéd azt tartja, a Liberálisok Soros pénzén működnek.

Bár úgy lenne!

Nem utasítanánk vissza, ha az amerikai milliárdos úgy látná, hogy a liberális eszmék magyarországi letéteményesei mi vagyunk, és ezt ő támogatásra méltónak találná.

Semmi ilyenről nincs szó. Nagyon kemény munka lesz összegyűjteni azt a pénzt, ami a működésünk anyagi háttere lehet. Bősz Anett parlamenti mandátuma is tartalmaz némi forrásokat, s ebben a helyzetben ez is felértékelődik. Egy kis párt működésének ez elegendő alappillére lehet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon sokan köröttünk önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül segítenek nekünk. E téren is lesz mit tanulnunk a civil szervezetektől.

Fenyegetéssel nem lehet szülésre kényszeríteni!

Kardos Ernő
-
0
Fenyegetéssel nem lehet szülésre kényszeríteni!

Gyerekvállalásra szeretné rávenni a magyar családokat Orbán Viktor. Ennek érdekében a miniszterelnök évtizedekre szóló megállapodást kötne a magyar nőkkel. A kiszivárogtatott hírek szerint a kormány növelné a gyed időtartamát, csökkentené, illetve megszüntetné a jelzáloghitel- és a diákhitel-tartozást, amennyiben a családok több gyereket vállalnak. Továbbá növelné a bölcsődék és óvodák számát. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Katona Tamás demográfus, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke szerint a tervezett intézkedések már nem elegendőek, ráadásul leginkább a gazdagokat segítik. Az egykori pénzügyi államtitkár úgy látja, hogy a valóban rászorulók támogatása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a meg nem született gyermekek is világra jöjjenek. Ma egyébként az újszülöttek közel fele családon kívül születik, s folyamatosan nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik már Londonban, Berlinben vagy Bécsben látják meg a napvilágot.

 

A kormányalakítás után a miniszterelnök sietve bejelentette, hogy „demográfiai súlypontú” kormányzást szeretne, a fogyó nemzetet gyerekvállalásra ösztönözné. A tudomány ismeri ennek bevált módszereit?

Igen, épp ezért nem is érdemes a miniszterelnök kifejezéseinek megfejtéseivel bajlódni.

Ma a közmunkalapú társadalomból haladunk a segédmunka alapú társadalom felé, miközben a politika ennek jellemzésére kitalál mindenféle kifejezést, aminek nem érdemes jelentőséget tulajdonítani.

Annak viszont igen, hogy a népesedéspolitika a XX. század második fele óta különösen fontos a glóbuszon. A fejlődő világban elsősorban a demográfiai robbanás, a fejlett társadalmakban viszont a csökkenő születésszám, illetve a lakosság természetes fogyása okoz problémát. Nálunk évtizedek óta kritikus a helyzet, hiszen 1981-óta folyamatosan csökken az ország népessége, tehát a legrégebb óta fogyó nemzet a magyar. Ezért is lenne kötelező okosan foglalkozni a népesedéspolitikával.

A felmérések azt mutatják, hogy az európai országokkal szemben a magyar nők tényleg szeretnének két-három gyereket, de végül általában csak egy jön a világra. A kutatók számára világos, hogy miért?

Az elemzések azt bizonyítják, hogy a tervek igazán sehol nem valósulnak meg maradéktalanul. Az Európai Unióban átlagosan 100 nő 160 gyereket hoz a világra, szakmai kifejezést használva a teljes termékenységi arányszám 1.6. Ugyanez az adat nálunk ma 1.53 és Orbán Viktor azt szeretné, ha innen startolva az ország elérné a 2.1-et, ami azt jelentené, hogy 100 nő 210 gyereket szülne. Ez nagyon nagy növekedést jelentene, a miniszterelnök terve szerintem nem tűnik reálisnak, hisz még a hatékony népesedéspolitikát megvalósító országokban sincs ilyen kedvező arány. Ezt az értéket csak az Orbán számára példaképnek tekintett Törökországban lehet tapasztalni.  Ezen túlmenően

a legújabb rádiónyilatkozatában a miniszterelnök azt is mondta, hogy szeretné, ha az országban többen születnének, mint ahányan meghalnak. Ami tervnek nemes, de a magyar társadalom korösszetétele ezt nem teszi lehetővé, tehát képtelenséget állít a magyar miniszterelnök.

Az elmúlt nyolc évben elég sok családtámogatási intézkedés született, ennek ellenére a szülési kedv nem nőtt jelentősen. Ez azt jelenti, hogy a népesség növeléséhez pusztán az anyagi támogatás nem elég?

Egészen biztos, hogy csak pénzzel ezt a problémát nem lehet megoldani. De az anyagi támogatás is vitatható módon valósult meg, ugyanis

2008 óta nem emelték a családi pótlékot, vagyis a tíz éve adott összeg ma 30-40 százalékkal kevesebbet ér.

Kétségtelen, a családi adókedvezmény emelkedett, a háromgyerekeseké kifejezetten magas, olyannyira, hogy ezt csak egy szűk kör tudja igénybe venni.  Ugyanis a kedvezmény összege 99 ezer forint, de a családok döntő többségének nincs ilyen magas adó- és járulékfizetési kötelezettsége, főleg, ha egy kereső van a családban. Ezért mondják, hogy ez a háromgyerekes bankárok támogatási kedvezménye. Az alacsonyabb jövedelemmel és három gyermekkel rendelkezők ezt a kedvezményt nem tudják igénybe venni, őket tehát semmi nem is ösztönzi. Emögött van egy olyan ki nem mondott törekvés, hogy csak a magasabb státuszúak számára kellene ösztönzővé tenni a szülést.

Lehet, hogy ezen akar a kormányzat változtatni?

Az eddig kibontakozni látszó népesedéspolitika csak néhány kormányzati megnyilatkozásból ismert, de az információ-foszlányokból összeálló kép azt sugallja, hogy egy XIX. századi politika felé halad az ország. Ugyanis

nem a munka- és gyermekvállalás, hanem a munka, vagy gyermekvállalás érvényesül.

MTI Fotó: Balázs Attila

Pedig a statisztika egyértelműen mutatja, hogy a 30 év alatti populációban sokkal több nőnek van diplomája, mint férfinak. Gondoljunk bele: ha egy nő 17 osztályt végzett, mester oklevele van, legyen vegyész, jogász vagy bölcsész, miért elégedne meg azzal, hogy neveli a két gyerekét, és meleg vacsorával várja a férjét? Orbán Viktor is csak mára fedezte fel, hogy több óvodára, bölcsődére lenne szükség, mert a nők nemcsak szülni, hanem dolgozni is akarnak. Bár a kormány ebben az ügyben is a szokásosan álságos és hazug nemzeti konzultációra készül, mert azt mondja, hogy a nőkkel kell konzultálni, a férfiaknak nincs is szava a gyerekvállalásban. Ez elképesztő!

Orbán Viktor 20-30 éves átfogó megállapodást szeretne kötni a magyar nőkkel, mert a kormányfő szerint csak rajtuk múlik a helyzet megoldása. Van hasonlóra példa a világban?

Franciaországban hagyományosan magas a termékenységi arányszám, de ott is csak 1.92, illetve Svédországban 1.85, /a/ Dániában pedig 1.79. De nagy a termékenység még az Egyesült Királyságban is, ahol ez a szám 1.79, Írországban még több, 1.81.                      Nagyon érdekes az a tendencia, amely kialakult az utóbbi évtizedekben. Először a skandinávok, később a többi fejlett ország is érzékelte a születési számok jelentős visszaesését, épp ezért olyan munkahelyeket alakítottak ki, hogy az anyáknak már nem kellett választani a gyerek és munkavállalás között. Néhol részmunkaidőt vállalhattak, fejlesztették a gyermekintézményeket, bővítették a családok számára fontos szolgáltatásokat. Továbbá olyan légkört alakítottak ki, amelyben a gyermek vállalása már nem a nők, hanem a család együttes felelőssége. Nálunk pedig arra késztetik a nőket – ezt szolgálja a gyes is – hogy ne dolgozzanak. Jellemző Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének a véleménye is, hogy a nők csak maradjanak otthon. Ennek érdekében az első Orbán-kormány alatt vissza is fejlesztették a bölcsődei hálózatot.

Ha tehát a kormány valóban segíteni akarná a meg nem született gyerekek világra jöttét, akkor elsősorban a szemléleten kéne változtatni? Azon például, hogy Kövér László ne gondolja, hogy a szülés a nők önmegvalósítása?

Így van, a politikai elitnek tudomásul kéne venni, hogy a XXI. században vagyunk. A nők számára fontos a gyermek, de az is, hogy kiteljesedhessenek a munkában.

Jól látható, hogy Olaszországban és Spanyolországban sincsenek óvodák, bölcsődék, emiatt a nők nem is hajlandóak gyermeket vállalni, ezekben az országokban mindössze 1,34 a teljes termékenységi arányszám.

Nálunk a gyermekintézmények mennyire elérhetőek a családok számára?

Nézze, 25 éve jobban álltunk, különösen a bölcsődei hálózat volt fejlett, ma ez már nem igaz, de nincs elég óvoda sem. Ráadásul jól látjuk, ma lépülőben van az egész iskolarendszer. Még a gimnáziumokba járók számát is csökkenteni akarják. Sőt, 12 év alatt 100 ezerrel csökkentették a nappali tagozatos egyetemi hallgatók számát. De leépül az egészségügy, és a legszigorúbb megszorítások vannak a szociális ellátásban is. Ezt egy felelősen gondolkodó szülő nem tudja elfogadni, de semmit sem tud tenni ellene. Ez mind a termékenység ellen hat, s ezért halad az ország a XIX. század felé.

A jövőben javítanának a helyzeten, hiszen a Figyelő című – egyébként listázással is foglalkozó – hetilap azt írta, hogy kitolnák a diplomás gyedet, eltörölnék a jelzáloghitelt, vagy a diákkorban felvett kölcsönt. Tehát költene az állam, de a kutatók mégis úgy vélik, hogy „a kormányzati cél nincs benne a magyar társadalomban”. De miért nincs?

A kiszivárgott intézkedések már nem elégségesek, mert ezek valójában aprópénzek. Ráadásul a felsorolt intézkedések ismét egy szűk kört érintenek, – ahogy a lakástámogatások is – valójában kizárólag a magas jövedelműeket segítik. Nincs olyan széles közép-, vagy felső-középosztály Magyarországon, amely a termékenységi problémát képes lenne megoldani. Lényegében tehát a kormány intézkedései miatt mondhatjuk, hogy „fogy a magyar”.

Az igaz, hogy az országban nincs is annyi potenciális szülő korban lévő nő, – 30 ezerrel vannak kevesebben – akik tudnának annyi gyereket szülni, amennyire szüksége lenne az országnak. Ez már a korábbi népességfogyás következménye?

Igen, s a korösszetétel is emiatt vált kedvezőtlenné. Ma az anyák átlagos életkora a szüléskor 30 év körül van. Ez összefügg a hosszabb tanulási idővel, az egzisztencia megteremtésének szándékával, s persze ez is hat a gyermekvállalásra. Említettem, hogy az utóbbi időben némileg javult a születési arányszám – eléri az 1.53-at, de ebben benne vannak a külföldön született magyar gyerekek is.

A magyar újszülöttek jó része már Londonban, Berlinben, Bécsben jön a világra. Velük számol a magyar statisztika?

Feltétlen, ha itthon is anyakönyvezik a gyereket, akkor javítja a statisztikát, annak ellenére, hogy ezek a fiúk-lányok talán soha nem jönnek haza.

Emiatt tehát a magyar népesedési helyzet talán még rosszabb is, s amíg a gyermekintézmények, az oktatás, az egészségügy állapota nem javul, addig a szülők nem is vállalnak több gyereket?

Ez egyértelmű, s ami még fontos: az Eurostat friss adatai szerint ma 600 ezer magyar dolgozik az Unióban, s a számuk folyamatosan nő.

Felmérések szerint ma már több fiatal választja inkább az együttélést, mint amennyi hivatalosan megházasodik. Ez a trend is okozhatja a népességfogyást?

MTI Fotó: Balázs Attila

Nincs lényeges különbség az élettársak és a házasok gyermekvállalása között. Ma a gyerekek 46-47 százaléka házasságon kívül születik, a nagyvárosi, értelmiségi fiatalok körében ez az arány 50-60 százalék, ami némileg magasabb, mint az uniós átlag.

Gondolja, hogy adminisztratív tiltásokkal, tehát a válás, az abortusz szigorításával lehet eredményt elérni?

Kizárt dolog, ez még soha sehol nem sikerült. Még a nagyon drasztikus 1953-as, Ratkó Anna nevéhez fűződő intézkedés sem hozott eredményt. Hiába büntették a művi abortuszt, ennek ellenére 2 év után zuhant a termékenység. Ráadásul akkor még menekülni sem lehetett ez elől. Ma pedig nyitva vannak a határok…

A népesség csökkenése betelepítéssel is megállítható lenne, ugye a nyugat-európai államok némelyike nem véletlenül engedélyezi az ellenőrzött, legális bevándorlást. Ez a hazai politikától távol áll, de például lehetne határon túli magyarokat hazatelepíteni?

Ennek ma már nincs realitása, de az elmúlt 25 évben a bevándorlók többsége magyar nemzetiségű volt, s közvetlenül a határon túlról érkezett. Mára ott is megváltozott a demográfiai helyzet. Másrészt azok a magyarok, akik elhagyják a szülőföldet, azok nem Magyarországra, hanem Nyugat-Európába mennek.  Úgyhogy

ha a hazai demográfiai helyzetet akarja a kormány javítani, akkor nincs más lehetősége, el kellene vetni a XIX. századi politikát. Ellenkező esetben nem lesz itt gyermekvállalás.

Itt bizony egerek szültek egereket

Lendvai Péter
-
1
Itt bizony egerek szültek egereket

  • Vártak, amíg Sztálin elvtárs rá nem bólint

  • Látványos volt a Fidesz hangulatváltása

  • “Erkölcsi Héroszok gyülekezete”

  • Civileknek, politikusoknak együtt kell működniük

  • Veszélyben vannak a magántitkaink

  • Lehet, hogy már kifulladt a Gyárfás-ügy?

Amikor utoljára beszélgettünk, még a választások előtt, bár optimista akkor sem volt, de ilyen súlyos kudarcra ön sem számított, ugye?

Én mindenféle forgatókönyvre számítottam, többek között fogadtam arra, hogy kétharmada lesz a kormánypártoknak. Magam ellen szurkoltam, de sajnos nyertem. Az igazsághoz tartozik, hogy április 8-án, amikor láttam a részvételi adatokat, én is azok közé tartoztam, akik azt gondolták, hogy itt most valami nagy dolog történik. Így aztán nagyon vártam az eredményt, amit azonban nem közöltek addig, amíg Sztálin elvtárs nem hagyta jóvá. Szóval meglepődtem, meg nem is. Én ugyanis azért fogadtam a Fidesz kétharmadára, mert úgy ítéltem meg, hogy ez az ellenzék képtelen arra, hogy igazi ellenfélként jelenjen meg. Sajnos ez következett be. Arra, bevallom őszintén, egyáltalán nem számítottam, hogy vidéken, és főleg a kis településeken, ekkora mozgósító ereje van a Fidesznek.

Érdekes, hogy Hódmezővásárhely után a Fidesz vonta le igazán a tanulságot, és nagyon erős kampányba kezdett, az ellenzék pedig levonta a tanulságot, majd erős akarattal nem csinált semmit.

Annyiban azért felmenteném az ellenzéket – amely egyébként nem felmenthető -, hogy az a pénzmennyiség, amelyet a kormány beletett ebbe a Fidesz-kampányba eleve versenyképtelenné tette a baloldalt…

Természetesen ez is igaz, meg az is, hogy milyen a választási törvény, meg az is, hogy az országos választás nem volt hasonlítható a hódmezővásárhelyihez. Országosan is egy tömbben kell indulni az ellenzéknek, de nem tudja megtenni, mert a szélsőjobbnak nevezett Jobbikkal, amely ugyan megpróbálta átfesteni magát, de egyelőre csak csíkosra sikeredett, nem lehetett összeállni a demokratikus pártoknak, mert a szavazóik egy része azonnal levált volna róluk és otthon marad. Épp úgy, mint a Jobbik tábora, amelynek egy része szintén inkább a Fideszre szavazott volna, mint balra. Persze működhetett volna a Juhász Péter által másfél évvel korábban javasolt Új Pólus, az LMP-vel, Momentummal, Együttel, Párbeszéddel, amelyek ernyőszervezetet alakítva akár tizenöt százalékra is képesek lehettek volna, és még ezen az oldalon maradhatott volna az MSZP DK együttműködés. Ez a konstrukció biztosan megakadályozta volna a kétharmadot. Egyéniben természetesen abban kellett volna minden szereplőnek megállapodni, hogy csak egy jelölt induljon.

Az ellenzék tulajdonképpen végig tehetetlenkedte a Hódmezővásárhely utáni időszakot. Az, hogy a Fidesznek végül meglett a kétharmada alapvetően ennek köszönhető, no meg annak is, hogy az LMP nem tette meg azt, amit meg kellett volna tennie.

Még folytatná, nem engedhetem el azt a mondatát, amikor azt mondta: addig nem hozták nyilvánosságra a választási eredményt, amíg Sztálin elvtárs jóvá nem hagyta. Úgy gondolja, hogy Orbán előbb tájékoztatták az eredményről?

Én a televízió közvetítését néztem, és abban azt láttam, hogy egyszer csak megnyugodott a Fidesz. Biztos vagyok benne, hogy tudták a részeredményeket, korábban, mint mások. Ezzel magyarázható az a hangulatváltás, ami egyszer csak bekövetkezett náluk.

Ön is előbb tudta 1998-ban, amikor a választásokért felelős miniszter volt?

Dehogy tudtam. Akkor, ha egy adatot felvittek a rendszerbe, az azonnal látható volt a televízióban is. Egy dolgot lehetett tudni, amit meg mindenki tudott, hogy a kistelepülésekről sokkal gyorsabban jöttek az adatok. Tehát tudtuk, hogy ha az elején rosszul álltunk, most az SZDSZ-ről beszélek, akkor még nem kell kétségbeesni, mert a vége, a nagyvárosok és Budapest feljavítja a pártot. De az, hogy előre tudjam az eredményt, ki volt zárva. Oda se mentem a választási központba. Visszatérve áprilisra: ez a választás úgy fog élni az emberek emlékében, hogy itt valami suskus történt. És akkor még ehhez tegyük hozzá a választási törvény lejtős pályáját, az anyagi lehetőségek közötti szakadéknyi különbséget, ráadásul ahol csak lehetett, mindenhol megpróbálták manipulálni a választási adatokat.

Igen, de ettől még a Fidesz, köszöni szépen, jól elvan, szemben az ellenzékkel, amely, mintha csak felgyorsított idővel találkoznánk, másfél hónap alatt produkálja mindazon negatívumokat, amelyeket előzőleg nyolc évre osztott el.

Igen, így van. Az ellenzék továbbra is azt a játékot játssza, hogy mindenki azt hiszi magáról, hogy ő lesz majd az ellenzék vezető ereje, így aztán majd neki virrad fel a nap a legközelebbi választáson. Ezért aztán halálra versengik egymással magukat, aminek következtében nyer a Fidesz, veszít a választópolgár és döbbenten mered maga elé. A bajt csak tetézi, hogy vannak ilyen ügyetlenkedések, mint például a Liberálisok kiszállása az együttműködésből. (Csak zárójelben teszem hozzá, hogy a nem mérhető Liberális Párt, meg a fél százalékra taksált Párbeszéd harcol a nemlétező választási eredményükkel a frakció megalakításáért; ez mindkét pártot hiteltelenné teszi.) De ha már így: Bősz Anett bizonyíthatta volna, hogy ügyes politikus, egy kis frakcióban van annyi munka, hogy öröm nézni, megmutathatta volna magát, és megjeleníthette volna a liberális értékrendet. Ki nem zárták volna a frakcióból, mert akkor az megszűnik. Most lett volna lehetősége igazán keményen és következetesen a liberális szempontok szerint politizálni. Azért nem értem a lépést, mert a parlamentben igazán még semmi nem történt, vagyis arra kell következtetnem, hogy itt valami más van a háttérben. Így most elveszett Bősz Anett lehetősége, elveszett a pártjuk képviselete. És mindezt egy „erkölcsi Héroszok gyülekezete” csomagba becsomagolni, ez őket végképp kivégzi majd, sajnos. A többiekről sincs különösebben jó híre az embernek. A Momentumnál már lemondott a vezetés, itt ugye mindenki bejelentette, hogy le fogja váltani az Orbán-kormányt; az LMP azt mondta, hogy most mi jövünk, miközben Hadházy ment; a Momentum azt, hogy övék a jövő és senkivel sem, akinek múltja van, aztán közben Momentumból majdnem mementó lettek; az úgynevezett összefogás, ahol a Karácsony Gergő arra kérdésre, hogy mit fog csinálni április 9-én, azt válaszolta: bebiciklizik a miniszterelnökségre, aztán közben örülni kell annak, ha a biciklijét megtarthatja; a Liberálisok, akik három helyre számítottak, a Párbeszéd önálló frakcióra; itt mindenki tönkreveszítette magát. A DK-t valamelyest értem: eddig nem volt frakciója, most már van.

De az sem egy sikertörténet…

Igen, azt akarom mondani…

Pedig ön is odaállt melléjük…

Be is jutottak a parlamentbe…(mosolyogva). Szóval nekik most lett frakciójuk, de ők is a kormányváltást csillogtatták, ehhez képest majdnem kiestek.

Az ellenzék úgy ahogy van vereséget szenvedett,

és úgy tűnik, hogy egyesek ebből saját magukra nézve levonják a következtetést – a pártelnök lemond, Gőgös Zoltán kilép, Hadházy hátrahúzódik és mesél egy kicsit az LMP belső ügyeiről -, de az összellenzéki következtetés levonása elmaradt. A következő lépcső az Európa parlamenti választás. Az egy tiszta listás szavazás, tehát nem kellene összefogni, kivéve, ha nem lenne egy érvényességi küszöb. De van. Ezért megint ott a probléma a pártok előtt: ezt most hogyan oldják meg. Kik fognak össze kikkel, kik azok, akik hősként megmutatják, hogy ők bármikor képesek a küszöb alatti eredmény elérésére. Ez tehát megint egy mérföldkő: mit fognak lépni, és milyen gyorsasággal. Mert minél gyorsabban teszik, annál inkább válnak hitelesebbé, ellenkező esetben újra tíz hónapon keresztül láthatjuk a szenvedést, hogy valami olyasmi szülessen, mint most, vagy négy éve. Hogy vajúdnak az egerek és egeret szülnek.

A realitás most az, hogy nyugodtan fogalmazhat Orbán Viktor 2030-ig?

Így van. Mert, és erről korábban is beszéltem már, hogy fel kell mutatni Orbán Viktorral szemben egy hiteles, esélyes jelöltet, akire azt lehet mondani: emberek, ha ránk szavaztok, akkor ő lesz a miniszterelnökötök.

Ön lejárt lemez?

Magammal nem kalkulálok. Hiteles miniszterelnök jelöltet sem 2014-ben, sem 2018-ban nem tudott az ellenzék felmutatni.

A politikát meg kell személyesíteni. Nincs mese, ez az első lépés. Ezt az embert közösen kell megtalálniuk. Ez az ember a jelenlegi ismereteink szerint nincs benn a parlamentben. Valahol kívül van, és lehet, hogy nem is akar politikai szerepet vállalni,

mert fél a karaktergyilkosságtól. Ha megtalálják a megfelelő embert, akkor jön a következő lépés: a pártoknak és a civileknek meg kell tanulniuk, hogy egymás nélkül nem megy. A civil világ például most mutathatná meg az igazi erejét – nem ilyen piknik jellegű tüntetésen -, hiszen most akarják a szervezetek egy részét ellehetetleníteni, esetleg a tevékenységüket kriminalizálni. Megmutathatná az erejét akkor is, amikor a bíróságok függetlenségét akarják lekaszabolni. Ez utóbbi mindnyájunk életéről szól, mert ha ez megtörténik, bárkiből lehet bűnözőt csinálni és bárkit börtönbe lehet csukni. A politikusoknak most az a tanulság: egyelőre ők nem érdeklik a közönséget. Ha ugyanis ezeket a tüneteseket a pártok akarták volna megszervezni, lettek volna vagy három-ötezren. Ezért mondom:

civilek és politikusok egymásra vannak utalva. A civileknek meg kell tanulniuk politizálni, hiszen minden megmozdulásuk amúgy is valamilyen politikai tételről szól, és az akaratukat pedig az ellenzékben lévő pártok tudnák a parlamentben megjeleníteni. Ennek az együttműködésnek a végén kialakulhatna az a formáció, amelyiknek lehetne esélye 2022-ben  Orbán ellen, és lehet, hogy a civilek közül kerülne ki az az ember, aki a megfelelő ellenfelet testesítené meg.

Ezzel most mégis azt mondja, hogy ne fogadjuk el Orbán 2030-ig tartó jóslatát?

Azzal egyetértek, hogy Orbán 2030-ig tervez, de remélem, hogy nem ő fogja megvalósítani. Ő az uniós pénzekre hivatkozik, én is erre hivatkoznék: ilyen hosszú idő alatt, mennyi mindent meg lehetne abból a pénzből valósítani. Ők persze azt tervezik, hogy ennyi idő alatt mennyi mindent lehetne ellopni ebből a pénzből. De a kiinduló pontunk ugyanaz: ez egy belátható perspektíva. Csak mások a céljaink. Vagyis, amíg vannak uniós pénzek, és ismerjük a költségvetést, a támogatásokat meg tudjuk szerezni; ez így rendben van, csak nem akarom, hogy Orbán alakítsa ki és hajtsa végre a terveket.

Ön szerint mit sugall az, hogy Pintér Sándor belügyminiszter miniszterelnök helyettes is lett?

Minden sugallatot nem tárok a nyilvánosság elé, ami megfordul az agyamban, de a legegyszerűbbet igen. Pintér Sándor szemmel láthatóan féken tudja tartani a rendőrséget, a katasztrófa védelmet, a polgári védelmet, a tűzoltókat, a határom teljesítőket, és ez a miniszterelnök számára fontossá, megbízhatóvá teszi Pintért. Ugyanakkor az is látszik, hogy neki távlati, további politikai céljai nincsenek. Ezért aztán ő addig marad belügyminiszter, ameddig csak akar. Most, mint hírlik, gondolkodott a kora miatt azon, hogy abbahagyja. Maradásra bírták, és kapott mellé egy szép címet. Ha tehát nincs semmi hátsó gondolatunk, akkor azt mondhatjuk, hogy

Pintér Orbán szempontjából megnyugtató helyen van. Abszolút veszélytelen a miniszterelnökre. Nem úgy, mint más, aki minden héten sajtótájékoztatót tartott, nyilatkozott nagyon sokat, ugyanannyi beosztottja volt, mint Pintér Sándornak, jól is végezte a dolgát, el is kellett tűnnie. Mert neki nyilvánvalóan voltak politikai ambíciói.

Csak nem Lázár Jánosra gondol?

Talán rá.

Tévedek akkor, amikor azt gondolom, hogy Orbán egy sokkal militánsabb kormányt hozott létre, akkor, amikor katonát jelölt honvédelmi miniszternek, Pintért előléptette, a közvetlen maga mellé rendelt egy hírszerző csoportot?

Nem téved. Illetve azt mondom: igen, veszélyben vannak a magántitkaink. Ha meg nincsenek, akkor is úgy érezzük. Nem véletlen, hogy újra egyre több ember fél, vagy gyanakszik arra, hogy lehallgatják a telefonját. Ez 2010 előtt nem volt, azóta viszont nagy tételben. Ma annyi szervezetnek van lehetősége, joga lehallgatni, megfigyelni, hogy az már ijesztő. Régen az igazságügy miniszternek kellett kiadni az engedélyt, akihez egyik szervezet sem tartozott, hogy elindulhat-e a megfigyelés vagy sem. Ma már senki sem tudja, hogy ki adhat ki engedélyt. Ez viszont azt jelenti, hogy bizonytalan a magántitkom, azaz bármikor bármi történhet velem. És akkor még nem beszéltünk a bíróságok függetlenségének veszélyeiről.

Ha már magántitkok… Mi a magyarázata annak, hogy hirtelen elővették a Fenyő-ügyet, Gyárfás Tamással szemben, és még önt is belekeverték?

Nem tudom, döbbenten állok a dolog előtt. Hogy engem belekevertek, ez egy régi ügy: Perczel Tamás nyilatkozta azt, hogy a Fenyő behozott nekem a minisztériumba egy dossziét, ami persze nem volt igaz. De miért is hozta volna be nekem a Gyárfás állítólagos adóügyeit tartalmazó dossziét nekem, a belügyminiszterhez, akihez semmi ilyen nem tartozott. És miért adtam volna oda Kiss Ernőnek, aki nem nyomozott ilyen ügyekben, és miért vettem volna ki belőle húsz oldalt. Szóval ez egy hülyeség. Ráadásul egyszer meg is hallgattak, még 2012 környékén.

A rendőrségen?

Igen, behívtak meghallgatásra, aztán elváltunk. Már akkor sem értettem, hogy miért hívtak, de ennek ma már nincs jelentősége. Viszont, ahogy olvasom, minden információ korábban is rendelkezésre állt, különböző időpontokban. Rejtély, hogy most hirtelen mitől indultak be az események? Újabban mintha csend lenne. Lehet, hogy máris kifulladt a roham?

Visszatérve a politikára: most már annyi szerepet sem vállal, mint a választáskor, amikor is adta az arcát a DK-nak?

Jól érzem magam, szellemileg egyben vagyok, de azt tudomásul kell venni, hogy a politikai vita akörül is folyik, hogy ki mit rontott el az elmúlt húsz évben, hogy mást kellett volna csinálni. Ilyen körülmények között ez olyan támadási felület, amivel kár terhelni bármilyen politikai akció szereplőit, ezért aztán

én úgy tekintek magamra, mint aki már nem játszik politikai szerepet.

A lelátón ül?

Igen, de hallom hogy mit beszélnek az öltözőben.

Ahol a politika elkezdődik, ott a becsület véget ér – interjú Dávid Ferenccel, a VOSZ főtitkárával

Lendvai Péter
-
0
Ahol a politika elkezdődik, ott a becsület véget ér – interjú Dávid Ferenccel, a VOSZ főtitkárával

 

  • Még nem találták meg Demján Sándor utódát

  • A Vállalkozók Országos Szövetségének a szakmaiság a legfontosabb

  • A nagypénteki munkaszünet szakmailag előkészítetlen és rossz

  • Évente negyvenezerrel szűkül a munkaerő piac

  • Orbán alatt megduplázódott az állami bürokrácia

 

Mi van, mi lesz a szervezettel Demján Sándor halála után?

Az Elnök úr halála – nekem ő sosem volt Sándor, hanem mindig Elnök úr, vagy Főnök – nagyon sokkolt mindenkit. Egy olyan tekintély, mint ő, nem  dolgozott még ebben a közösségben; azon túl, hogy tiszteletre méltó ember volt, az üzleti életben is siker kísérte az útját. Korlátlan tekintélye volt a VOSZ-ban, amit munkájával és a teljesítményével vívott ki. Itt minden döntés mögött ott volt az ő személye, ráadásul olyan támaszt, magabiztosságot adott nekem személyesen is, mint a VOSZ főtitkárának, amely mellett sokkal jobban lehetett dolgozni, kiállni az elveinkért. A vállalkozói közösségnek, meg a szervezet tagjainak is nagyon jót tett, hogy mindenki tudta, ki áll mögötte. Ez tehát a szakmai oldala az Elnök úr elvesztésének, de ott van természetesen az emberi oldal is. Ő egy rendkívül jó ember volt. Komolyan mondom. Én egy nagyon apás fickó voltam, és persze nem mondom, hogy a pótapám volt, ötven után már az embernek ne legyen pótapja, de olyan hihetetlenül jól tudott velünk, az emberekkel bánni, jószívű, jólelkű volt. Emellett nagyon, elképesztően kemény is tudott lenni. De mindenekelőtt tényleg fantasztikus ember volt. Sokszor mondom sokaknak, hogy

jegyezzék meg a demjáni mondást: akinek teli van a zsebe, annak legyen tele a szíve is.

Muszáj beszélnem róla, mint vezetőről is. Az ember a munkája során csak elkövet egy-két hibát, ő kizárólag négyszemközt beszélt róla. Nem kiabált, nem pánikolt, csak egyszerűen, de félreérthetetlenül eligazította az embert. A méltóságodat soha nem bántotta meg.

Vagyis akkor pótolhatatlan…

Nézze, a mi dolgunk most az, hogy ezt az örökséget valahogy vigyük tovább. Nem könnyű találni a helyére valakit. Most volt néhány napja a küldöttgyűlésünk; nem választottunk új elnököt. Azt gondoljuk, hogy alaposan körbe kell járni ezt a kérdést, hogy megtaláljuk azt az embert, aki hajlandó és tudja is vinni ezt a fáklyát. Nagyon nehéz dolga lesz. Annak ellenére, hogy mindig hangsúlyozzuk: a VOSZ nem ellenzéki szervezet, de nem is néma. Olyan érdekképviselet ugyanis, amelyik befogja a száját – ilyenekből bőven van Magyarországon – nem kell. A Főnök mindig azt mondta, miközben a háttérben egyengette az utat, hogy nincs szükség pártpolitikai megnyilvánulásokra, már csak azért sem, mert politikailag mindenféléből lehet találni a szervezetben, középen kell tartani a VOSZ-t, minden kormánnyal tárgyalóviszonyban kell lenni, és el kell fogadni azt, amit helyesnek és jónak tartunk. De persze a kormányzat inkább csak a konfliktusokra emlékezik, például a takarékszövetkezeti törvényre, vagy a vasárnapi boltzár ügyére. Ebben mi voltunk az elsők, akik népszavazást kezdeményeztünk. A tavalyi kereskedelmi csomag is konfliktusforrás volt, hogy létszámarányosan kell fizetni adót, parkolási díjat kell fizetni, a brosúrákat megadóztatják, a VOSZ közölte, hogy hangosan fogunk tiltakozni, ha ilyeneket bevezetnek.

Még mindig egy kicsit a nyitókérdésnél maradva: a VOSZ súlyát, éppen a kormánnyal szemben maga Demjén Sándor adta. Vele szemben még Orbán Viktor sem vállalkozott nyílt konfrontációra. Lehetséges-e ezt a súlyt megtartani egy új személlyel?

Erre nem tudok válaszolni. Csak azt tudom mondani, hogy mindent el kell követni, hogy megtaláljuk az erre alkalmas személyt. Bólogató, hallgató, mindennel egyetértő VOSZ-nak nincs értelme.

Nem szabadna ilyet mondanom, meg nem is tartozik rám, de arra gondoltam korábban, amikor az ellenzék lázas miniszterelnök-jelölt keresésben volt, hogy önt alkalmasnak véltem erre a posztra. Soha nem akart politikai pályára menni, ezt a megfelelő pozíció, amit most betölt?

A közélet iránt mindig érdeklődtem, ez most sem mérséklődött, de direkt politikai ambícióim nincsenek. Megtisztelő, hogy így gondolt rám, de nem én vagyok az embere.

Csak azért gondoltam önre, mert képes középen állni, van határozott véleménye, és képes úgy is beszélni, hogy az hasson az emberekre.

Kétségtelen, hogy van bennem egyfajta exhibicionizmus, különben nem beszélnék és írnék állandóan, de ugyanakkor nem vagyok egy Gábor Zsazsa, hogy öncélúan csak azért szerepeljek, mert ilyen vágyaim vannak. Egyszerűen csak fontosnak tartom, hogy rend legyen ebben az országban, és a pártoktól is azt várom, hogy először – mint szenvedélyes futballbarát fogalmazok így – a saját öltözőjükben csináljanak rendet. Tudja, azért sem lennék alkalmas egy ilyen szerepre – és most

Demján Sándort idézem -: ahol a politika elkezdődik, ott a becsület véget ér. Szóval nem lennék én elég erős lelkileg ahhoz az immoralitáshoz, ami a magyar politikai életben tapasztalható.

Ennyire kényelmes, politikamentes ez a poszt, amit most betölt?

Ha egy közösség mögötted van, és az elnök mögötted van, akkor van értelme a küzdelemnek. A politikában ezt nem nagyon tapasztalhatod; ott tényleg érvényesül a mondás: már nincs szükség ellenségre, arra ott vannak a barátaid. Ilyen közegben sportolni sem lehet. Ezért  az öltözőben rendnek kell lennie. Együtt nyerünk, és együtt veszítünk. Nincs más út. A VOSZ-ban Demján Sándor személye egységet kovácsolt, annak ellenére, hogy természetesen itt is voltak viták.  A vasárnapi zárva tartás esetén is sokféle érdek ütközött, más az érdeke a budapesti nagyvállalkozónak, mint a vidéki kiskereskedőnek. De mivel általános munkaadói érdekeket képviselünk, ezért lehet a végén a kicsit és a nagyot is egy platformra hozni.  A kérdésre válaszolva: jobban illik az én karakteremhez ez a feladat, mint a politikai szerep. Annál is inkább, mert mögöttem is van egy olyan társadalmi szakmai, testület, mint a VOSZ Gazdaságpolitikai Bizottsága, amelynek Chikán Attila professzor az elnöke, tagjai még többek között Palócz Éva, Madár István, ismert gazdasági szakemberek, elemzők, akik engem ellátnak megfelelő szakmai munícióval, ha nagyon elszaladnának az indulataim. Demján Sándor gyakran mondta, hogy ügyeljek a szakmaiságra. És számunkra valóban ez a legfontosabb. Ezt is az Elnök úrtól tanultam: ha szakmailag biztos lábakon állunk, akkor nem számít, hogy milyen zászló van a parlamenten, azaz milyen kormány van.

Meglehetősen sok írása jelenik meg az éppen még létező lapokban…

Édesanyám a Magyar Rádió szerkesztője volt, talán a vér nem vált vízzé…

Azt akartam kérdezni, hogy amit ír, azt főtitkárként teszi, vagy Dávid Ferenc magánemberként? A legutóbbi írásában, amit olvastam, nekiment a kormánynak a nagypénteki ünnepnap miatt…

Dehogy mentem neki…Haha…Dehogy tettem ilyet, visszautasítom. De a kérdésre válaszolva: én nem nagyon írtam 2010-ig. Amikor viszont megszűnt az érdekegyeztetés, akkor rájöttem, hogy nem tudom elmondani a véleményemet, mert nincs hol. És akkor írtam a Népszabadságnak, meg a Népszavának, meglepetésemre lehozták a cikkeimet. Kezdetben nem írtam oda a titulusomat, és Demján Sándor kérdezett rá, játékosan: te tényleg ilyen naiv vagy, gondolod, hogy nem tudják mi a beosztásod? Ez a kérdés aztán el is döntötte, hogy jelzem a főtitkári posztomat, illetve csak akkor nem, ha nem szakmai kérdésről – például a futballról – írok. Ami pedig a nagypéntekkel kapcsolatos állásfoglalásomat illeti: nem a kormány ellen írtam, csak azt akartam jelezni, hogy ez a döntést szakmailag nem gondolták át. Nem, mert nem négynapos ünnep, azaz péntek után szombaton ki kell nyitni az üzleteket, így az árufeltöltés, a szállítás és egyebek sokkal nagyobb gondot okoznak, tehát tényleg nem gondolták át, bár ez nem is annyira meglepő, ám amit a legfontosabbnak tartok ebben az ügyben, az az, hogy a szakszervezetek sose ezt kérték. Mindig a december 24-ét kérték. És ezt többször elmondtam: vallási megközelítésben,  a családok szempontjából is jobb, gazdaságilag szintén, és – még egyszer hangsúlyozom – ezt kérték a dolgozók képviselői, persze kaptam hideget-meleget, például azt, hogy irigylem a magyar munkavállalóktól az újabb szabadnapot. Irigyli a fene. A parlamentben az ellenzék többsége is megszavazta, mert már nem mert senki sem felállni, és elmondani: hölgyeim, uraim, a munkavállalók nem ezt kérték. Én ezt az egész nagypénteki dolgot hamisnak tartom, és, ami külön kiverte nálam a biztosítékot, hogy Balog Zoltán minisztereként erre az intézkedésre a legbüszkébb. Erről akartam írni, nem VOSZ főtitkárként, pusztán azért mert ilyenkor nekem háromszázra felmegy a vérnyomásom.  Azt is említette, hogy mennyit küzdött érte; elmondanám, hogy nem kellett küzdenie, mivel a miniszterelnök 2016 októberében bejelentette,  és jónapot kívánok. Nem küzdött érte semmit, a miniszterelnök eldöntötte kettő perc alatt.

Amúgy mik a VOSZ legfontosabb témái?

A munkaerő piaci kérdéseket látjuk a legfeszítettebbeknek

A munkaerőhiányra gondol?

Ennél szélesebb körű ez a téma.  Ennek van egy demográfiai lába, van egy olyan oldala, hogy elmennek az emberek munkát vállalni Nyugat-Európába, és ez az elvándorlás várhatóan tovább folytatódik, a szakképzés kérdése továbbra is a nyakunkon van, a közfoglalkoztatásnak a hibás megközelítése – most mintha ébredeznének, hogy a dolgot elrontották – ; hogy

a 150 ezer közfoglalkoztatottnak a negyven százaléka  három megyére jut:  Hajdúban, Borsodban és Szabolcsban.  A közfoglalkozatást csak és kizárólag piacorientált képzéssel lehet csökkenteni. És van egy része, amit nem lehet csökkenteni – ezt ki kell mondani.

A szakképzésnél azt látom, hogy az általános iskolai képzés van elrontva. A szakiskolákba ugyanis olyan gyerekek kerülnek, akik rendkívül képzetlenek, és emiatt hihetetlenül magas a lemorzsolódás, 25-30 százalékos. A demográfiával kapcsolatos számot is érdemes leírni, mert nagyon durva a szám: mi annak idején, tehát az én korosztályomban, évi 220 ezren születtünk, ma kilencvenezer sem születik, és ennek egy hatoda már nem Magyarországon! Ennek egyik negatív következménye, hogy ma a magyar munkaerőpiacon évről évre negyvenezerrel szűkül a kínálat. És még egy fontos dologról kell említést: Magyarországon a környező országokhoz képest a legnagyobb azoknak a száma, akik – úgymond – az állam emlőin élnek. Az OECD felmérés azt mutatja, hogy a magyar adószint, a munkaadók, a munkavállalók adószintje azért ilyen magas, mert az állam túlfoglalkoztat. Természetesen nem a nővérekre gondolok, nem az orvosokra, hanem az állami bürokráciára. 2010 óta, csak a minisztériumokban megduplázódott a létszám. Ha visszaemlékszem a Lázár-Csepreghy kettős mondására, akik is azt mondták három évvel ezelőtt, hogy 300 ezret kellene elküldeni. Ezt 2015-ben Demján Sándor előtt mondták el a MÜPÁ-ban. Csepreghy azóta ezt háromszor megismételte, de semmi nem történt. Illetve annyi, hogy ma már sem Lázár, sem Csepreghy nincs a kormányban.  De míg működtek, akkor sem történt semmi, illetve dehogynem: egy évvel később, tehát a 2015-ös bejelentés után, az állam által alkalmazottak létszáma 30 ezerrel nőtt. Mindaddig, amíg itt ekkora vízfejet kell eltartani, addig itt semmilyen adóteher nem tud jelentősen változni. Márpedig

változtatni kell, ez van a VOSZ zászlajára írva.

Nagyon erős tárgyalást ígér az év második felére a minimálbér kérdése. Senki nem mondja, hogy ne emelkedjenek a nettó keresetek, de mindaddig, amíg az Unióban az élőmunka terheinek nagyságában a dicstelen utolsó három helyen vagyunk, addig megmarad a tendencia, hogy a nettó bérek lassabban, a bruttó bérköltségek gyorsan növekednek.

A minimálbér emelés lényegében a költségvetést hízlalja…

Persze, meg hát a munkavállalók is jól járnak vele, de a munkaadók, főként a már említett megyékben, meg Baranyában, Nógrádban, bele fognak pusztulni, hogy kigazdálkodják. E következmény pedig az, hogy erősödik a feketemunka, a színlelt szerződéssel való foglalkoztatás, a cafeteriát visszaveszik… Kíváncsian nézzük, hogy a depressziós körzetekkel tesz-e valamit a magyar állam, mert ott biztosan nem fogják tudni kitermelni az emeléshez szükséges pénzmennyiséget.

Szoktam mondani: tessék elmenni egy kétezres borsodi faluba; a lakosság egyharmada munkanélküli, nyugdíjas, vagy közfoglalkoztatott. A fiatalok pedig otthagyják a települést. Ha egy ilyen helyen évente 10-15 százalékkal nő a minimálbér, vajon miből termelik ki. Egy ilyen helyen a fogyasztás biztosan nem nő…

Szinte megoldhatatlan a feladat. Ezért kell az államnak lépnie. Ha korábban a kormány be tudott vezetni különadókat – ma már szinte a különadók országa lettünk – akkor ezeken a helyeken kellenek a speciális kedvezmények, amelyek pozitívan diszkriminálnak. Ne én találjam ki, hogy bérterhet csökkentek, iparűzési adót engedek el, beruházást támogatok, odaviszek állami beruházást, ezt döntse el az állam. De szerintem döntsön; alapvetően a béroldalon kellene nagyon nagy kedvezményeket adni. A munkaerővel kapcsolatban egyébként van még egy fontos terület, mégpedig az atipikus foglalkoztatás.  Magyarország a legelmaradottabbak közé tartozik a részmunkaidő kérdésében, az otthonfoglalkoztatásban, a munkaerő kölcsönzés területén, a távmunka alkalmazásában, ezekkel mind bátran kellene élni.

Említette Chikán Attila nevét: elképzelhető, hogy ő lesz a következő elnök?

Nem, szinte biztosan nem. Ő  a tudomány embere, az Akadémia tagja. Ide vállalkozónak kell érkeznie.

Van a horizonton valaki?

Többen vannak. A VOSZ Stratégiai Munkabizottsága foglalkozik az utódlás kérdésével, és a későbbiekben tesz javaslatot az elnök személyére. Nem akarunk kapkodni, fontos, hogy jó döntést hozzunk. Addig a két elnökhelyettes és én, hármasban irányítjuk a szervezetet. Ami kiemelendő, hogy tovább kell vinnünk a Széchenyi kártya programot, a Prima mozgalom eseményeit, ezek a demjáni örökség olyan részei, amelyeket nem lehet elhanyagolni. És szeretnénk végre az intézményes érdekegyeztetésben előbbre lépni, mert nem szeretjük, ha a fejünk fölött döntenek. Ennél jobban csak azt utáljuk, ha rosszul. Ezért minden ilyen esetben hallatni fogjuk a hangunkat, úgy, ahogy lehet. De valahogy biztosan.

Színésznőnek születtem

Somfai Peter
-
0
Színésznőnek születtem

Ő volt a magyar Bardot. Az első igazi szex szimbólum, akiért a hatvanas években a pasik sem időt, sem pénzt nem sajnálva, akár tucatszor is beültek megnézni Az aranyembert. Hogy lássák Noémit, ahogyan rózsaszín ruhájában, ringó keblekkel rohan szerelmese elé. Pécsi Ildikó a napokban ünnepelte 78. születésnapját. Nem érdekli a kora. Arcbőrének simasága, a tekintete csillogása ma is Noémire emlékeztet.

Azzal futott neki a pályának, hogy tudta magáról, a legszebb színésznő a környéken?

Tudtam. Nekem a Jóisten mindent megadott ehhez. Édesanyám már gyerekkoromban mindig azt mondta, én vagyok a faluban – mit a faluban, az egész országban! -, a legszebb kislány, és ezzel el is volt rendezve. Kicsi koromtól, ha megjelentünk valahol, én voltam a központ, a cserfes, szőke kislány.

Ez előny volt vagy hátrány?

Se ez, se az. Nem foglalkoztam vele.

Természetesen viseltem, amivel a Jóisten megajándékozott gyerekként, aztán felnőtt nőként a formás mellekkel, a karcsú derékkal, a hosszú lábakkal.

Lehet, hogy a mai fejemmel kicsit zavarna, hogy mindenki „csak azt” nézi rajtam. Talán ma el is pirulnék, de akkoriban észre sem vettem, hogy ha felszálltam a buszra, felborult a jármű, mert mindenki arra az oldalra jött, ahol én álltam.

Noémi vagy Pécsi Ildikó volt Csorba András partnere a filmben?

Pécsi Ildikó. Én akkoriban még annyira kezdő színésznő voltam, hogy csak magamat tudtam adni a kamera előtt is. Egy fiatal, vidéki, 22 éves lány voltam.

Nem kellett megharcolni a kolléganők irigységével?

Fogalmam sem volt, hogy vannak-e irigyeim. Biztosan voltak, mert egyszer később a fülembe jutott, hogy akadtak, akik azt sustorogták a hátam mögött, hogy könnyű nekem egy kis pendelyben, ugráló cicikkel ott szökdécselni…

És tényleg könnyű volt?

Nem tudom.

Ilyen alapon az egész életem „nagyon könnyű” lehetett,

mert mindig azt adtam a színpadon, ami az akkori lényem volt.

Emlékezetesek voltak a ruhái, kihangsúlyozták a szépségét.

Ez is egy érdekes történet. Édesanyám barátnője, Aranka, varrt nekem. A felvételire egy piros, hosszított derekú ruhában engedett el, aminek az anyagát az Alkalmi Áruházban vette. Amikor 62-ben az első fesztiválomra, Karlovy Varyba utaztam, akkor egy kék kartonruhát varázsolt nekem, ami elöl zárt volt, hátul pedig derékig nyitott. Azt mondják, jobban megnéztek benne, mint a francia sztárokat a méregdrága estélyi ruháikban.

Már beszéltünk az irigységről. Ön sem volt irigy soha senkire?

Nem volt rá okom. Az élet elhalmozott mindenféle nagyszerű szereppel. Voltam fiatal és öreg, sovány és kövér, lehettem vidám és eljátszhattam a „hattyú halálát”. Nekem adták Csámpás Rozi szerepét a bakterházban, Capuletnét a Rómeo és Júliában, Biancat az Othelloban. Voltam Lady Anna a III. Richárdban, a Cyranoban Roxan. A Rozsdatemetőben Csele Juli, és ha kellett ugrándoztam Antal Imrével a Néma leventében.

Azért sem kellett irigykednem senkire, mert elismertek.

Érdemes- és Kiváló művész címmel, Jászai- és Kossuth-díjjal, és akkor az állami kitüntetésekről még nem is beszéltünk.

Hány nagyobb szerepe volt? Megpróbáltam összeszámolni, de száz körül feladtam.

Én sem tudom. Amikor 70 éves voltam, a születésnapomra kaptam egy gyűjteményt, amelyben minden tévés szereplésem benne volt. A hírektől a bohózatokig minden. Három kötet, majd kilencszáz cím.

Ez a pálya – kívülről – sokkal „kegyetlenebbnek” tűnik.

Pedig nem az. Nagyszerű színészek voltak a partnereim és a kor legelismertebb rendezőivel dolgozhattam. Az igazi nagy színészek soha nem őrizték a szakmai „titkaikat” hét pecsét alatt.

Ruttkai Éva szeretett velem játszani, kijárta nekem a legszebb ruhákat.

Tőle eltanultam a kézmozdulatait, amit ő is Bajor Gizitől lesett el. Apámtól, aki szintén rajongott Bajor Giziért, azt a pillantást tanultam meg, hogyan kell lenézni a nézőtérre, hogy ott mindenki úgy érezze, egyenesen hozzá beszélek. A Pécsi Balett táncosaitól a tartást, Páger Tóni bácsitól a pontosságot, Bessenyei Feritől megtanultam, hogyan lehet legyőzni a lámpalázat.

Lámpalázas?

Rettenetesen.

Pedig azt mesélik, hogy képes a színpadra lépés előtt a déli ebédről mesélni, aztán kattan valami, átalakul a szerep adta figurára, lejön a színpadról és ott folytatja a főzést ahol abbahagyta.

Ez a titka a lámpaláz leküzdésének. Miközben az ember egészen másról beszélget, a fejében már mondja a szöveget.

Hogyan lehet szinte gombnyomásra civilből színészre váltani és vissza?

Erre születni kell, és én színésznőnek születtem. Édesanyám mesélte, hogy háromévesen álltam a nagyi konyhakertjében a paradicsomok és paprikák előtt és

azt mondogattam nekik, hogy „Papókák, színésznő leszek”.

Pedig se közel, se távol nem volt senki a családban, akinek köze lett volna ehhez a pályához.  Talán csak az édesapám, aki nagyon szépen zongorázott és gyakran játszotta Blaha Lujza egyik dalát, amit én úgy énekeltem, hogy „Egy szisza, két szisza…” És milyen a sors? A pályám során jó néhányszor játszottam Blaha Lujzát.

A film vagy a színpad a szíve csücske?

Aki olyan szerencsés, mint, én annak ebből is, abból is kijut a java. A színház a világ csodája, mert a színész kapcsolatban van a közönséggel. A film másként egy csoda, ott a néző közé „beáll” a kamera és az operatőr szeme.

Vannak, akik azt mondják, Pécsinek akkora szíve van, mint amilyen Gobbi Hildának volt csak. Ő az idős színészeknek teremtett öregotthont, Pécsi Ildikó, országgyűlési képviselőként, a színészek tisztes nyugdíját járta ki.

Családi örökség. A nagyapámnak volt egy kis malma, kukorica darálója és olajütője. Amikor jöttek az asszonyok, hogy elverte a termést az idő, adott nekik pénzt, terményt, hogy éhen ne halljon a család. Majd jövőre, az új termésből megadják. Ha nem akkor, majd később. Szóval, volt egy kockás füzetem, amibe felírtam a „tennivalókat”, amivel a művész-szakszervezetben a Básthy meg a Sulyok megbíztak. Amikor a parlamenti folyosón megláttam az „illetékest”, legyen az akár a miniszterelnök, lerohantam, és addig rágtam az illető fülét, amíg be nem adta a derekát. De ma már ki emlékszik arra a szakmában, milyen megalázóan kevés pénzecskével kellett a kollégáknak nyugdíjba menniük?

Legendás a kapcsolata a férjével, Szűcs Lajossal.

Minket az isten is egymásnak teremtett.

Ötven éve élünk együtt Édeslajosommal, a szó szoros értelmében jóban és rosszban kitartva egymás mellett.

Amit nekem a színpad jelentett, azt neki a stadion. És ezek jól megfértek egymás mellett.

Azt írják a pletyka lapok, hogy kórházban van, élet és halál között…

Miért, a kórházban beszélgetünk? Itt vagyunk a kertünkben, a kutyáim nyalogatják a kezem. Az igaz, hogy élet és halál között vagyok, de melyikünk nem?

Szóval egészséges?

Annyira vagyok egészséges, ahogyan közel a nyolcvanhoz egészségesnek illik lenni. Néhány éve volt egy súlyos autóbalesetem, kiestem az autóból is. Akkor a Jóisten mentett meg. Láttam, ahogyan fehér lepelben áll az M3-ason és megállítja az autókat. Azóta sem jött teljesen rendbe a lábam, nehezen tudok mozogni. Vannak még egyéb apróságok is, de valamiből a gyógyszeriparnak is élnie kell. El kellene mennem orvoshoz, kezeltetni magam, de most nem érek rá. Amikor a baleset után nekem kellett, Édeslajosom ápolt, most őneki van szüksége az én segítségemre.

Manapság egy bírósági ügyüktől hangos a bulvár.

A fiam elvált felesége kevert minket egy olyan ügybe, amihez semmi közünk. A volt férjével kellett volna megvívnia. De neki az kellett, hogy a képe és a neve az enyém és Édeslajosé mellett szerepeljen. Hálaisten vége, de bevallom, nagyon megviselt minket.

Nem is készül újabb szerepre?

Megkeresett Eszenyi Enikő a Vígszínházból, hogy adjon egy szerepet, amit mindig nagyon szerettem volna eljátszani a Padlásban. De nem fogadtam el. Ha majd egyszer könnyebben tudok majd mozogni, talán még a színpad is szóba jöhet.

Orbán beszólt, oda az igazság?

Kardos Ernő
-
0
Orbán beszólt, oda az igazság?

A független igazságszolgáltatás utolsó bástyáját döntheti le a hatalom azzal, hogy létrehozza a közigazgatási bíróságot, amely „kényes” politikai ügyekben dönthet. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó jogszociológus, Kormány Attila az ELTE ÁJK adjunktusa szerint, ha a kormány valóban létrehozza a közigazgatási bíróságot, akkor az azt jelenti, hogy már minden olyan intézményt sikerül felszámolnia, amely Orbán Viktor kormányának hatalmát korlátozni tudná. 

 

A közelmúltban éles pengeváltás volt a kormányfő és a Kúria elnöke között, mert a bíróság is szabálytalannak ítélte a levélben leadott külhoni szavazatokat. Orbán Viktor szerint ezzel súlyosan beavatkozott a választásokba. Ez tekinthető a bíróság elleni politikai támadásnak? 

KA

Tekinthető, ámbár véleményszabadság van, s nyilván Orbán Viktor is azt mond, amit akar. Mégis, ha az ország miniszterelnöke vádolja meg a Kúriát a választásokba való beavatkozással, akkor az nagyon súlyos vád. A kijelentésben benne foglaltatik az a „casus beli”, amelyre alapozva megkezdhetik a bírósági szervezet struktúrájának jelentős átalakítását, amelyre egyébként az igazságügy miniszter szerint készül is a kormányzat. Ezért különösen fontosnak tekinthető, hogy a Kúria elnöke, Darák Péter megvédte az intézményt, hisz a bíróság csak a jogszabályoknak megfelelően döntött.

A helyzet azért is kényes, mert a kormány dönt a Kúria elnökének személyéről, s ezt a kijelentést tekinthetjük fenyegetésnek is? 

Valóban, továbbá láthatjuk azt is, hogy a fékek és ellensúlyok rendszerét biztosító összes intézmény vezetője – ahelyett, hogy független lenne – már lojális a mai rendszerhez, ami végső soron veszélyezteti a demokrácia működését. Egyébként pedig a Kúria elnöke bár fontos posztot tölt be, de a kormányzati akarat megvalósítását akadályozni aligha képes, legfeljebb némileg késleltetni tudja azt.  A bíróságok ellen egyre szaporodó támadások viszont egyértelműen azt jelezhetik, hogy roham indult az utolsó olyan intézmény ellen, amely a jelenlegi kormányzattól valóban független működésre törekszik. Mindennek fényében tehát a kormányfő Kúriát ért vádja veszélyt jelez.

Nehezíti a helyzetet, hogy a most berendezkedő Orbán kormánynak politikai kontrollja már nincs a parlamentben, s a hatalmi ágak közül jóformán csak a bíróság jelenthet korlátot. Gondolja, hogy képes lesz ezt a hatalom elviselni?

Ma még kénytelen ezt tudomásul venni, hisz az említett döntés, tehát a szavazatok megsemmisítése is jelzi, hogy születhet olyan ítélet, amely az állam működése számára kényelmetlen. Viszont meghallgatásán az igazságügy-miniszter Trócsányi László bejelentette, hogy a kormány létre akarja hozni az úgynevezett közigazgatási bíróságokat, ahol a hatalom számára kényes ügyeket tárgyalnák, ezeket a hagyományos bírói rendszerből kiemelnék, s az ítéleteket az újonnan toborzott bírák hoznák meg.  Ez a terv arra utal, hogy a kormány szándéka szerint minden intézményt felszámol, amely akadályozhatja őt a hatalom gyakorlásban. Vagyis a ma érvényes ítélkezési gyakorlat, a bírák autonóm döntései már kezdenek nagyon kellemetlenné válni a hatalom számára. Ezért hoznának létre egy olyan garnitúrát, amely a jelenleginél sokkal lojálisabban kezelné az úgynevezett kényes ügyeket.

Bár Ön azt mondja, hogy a mai bíróság autonóm, de a közvélemény mégis bizalmatlan a bírói fórumokkal szemben. Miért van ez így?

Minden ellenkező köznapi vélekedés ellenére ma még a bíróságok függetlenül ítélkeznek. Hisz olyan, a kormányzat számára kényelmetlen döntés is megszülethetett, mint a levélben leadott szabálytalan szavazatok megsemmisítése, amely Orbán Viktor haragját kiváltotta. A polgárok bizalma az utóbbi években nemcsak a bíróságokban rendült meg. Az emberek ma már nem bíznak azokban az intézményekben sem, amelyek egyébként az érdekeik érvényre juttatásában segíthetné őket. A polgárok bizalmatlanok a hatalmi rendszer intézményeivel szemben, amely mindeközben igyekszik kiiktatni a hatalom mozgásterét korlátozó intézményeket. Az általános bizalmatlanság minden autoriter rendszer sajátja, nálunk a megkérdezettek alig több mint fele bízik meg például a MTA-ban, amelyik pedig a legnagyobb bizalmi tőkével rendelkezik. A politikusokban meg lassan már senki.

Az előző Orbán kormány idején is felmerült már az a terv, hogy a politikai ügyeket, tehát a „kiemelt gazdasági, politikai faktorral rendelkező” eseteket közigazgatási bíróságok tárgyalják. Ezt akkor elvetették, de most ismét előkerült? 

Igazából csak annyi történt, hogy az előző ciklusban addigra már elolvadt a kormány kétharmada, amire a tervet megvalósították volna, emiatt az elképzelés – a többi minősített többséget igénylő döntésekkel együtt – lekerült a napirendről. A jelenlegi kétharmad birtokában azonban újra megpróbálják megvalósítani a közigazgatási bíróság vitatható tervét.

Egyébként a közigazgatási bíróság tervét szakmai érvekkel támadta az a Handó Tünde, aki Szájer József felesége, Orbán Viktor baráti köréhez tartozik, s nem utolsó sorban az Országos Bírói Hivatal elnöke.  Ennek ellenére létrejöhet ez a bíróság?

A probléma ott kezdődik, hogy egy magát jogállamnak, a demokratikus működést szem előtt tartó országban a kormánypárt egy prominens személyének felesége nem lehetne elnöke a bírói hivatalnak. Ha mégis megtörténik, akkor ott baj van, mert akkor már a pártatlanság látszatára sem adnak.

Egyébként pedig az elmúlt nyolc év gyakorlata azt mutatta, hogy nincsenek szilárd elvi álláspontok, a ma érvényes álláspont nem azt jelenti, hogy holnap nem annak ellenkezője fog megvalósulni. A kormány kizárólagos szempontja, hogy senki és semmi ne legyen a hatalom útjában. Már az sem elég, ha a hatalomhoz lojális ember vezeti a bíróságok felett regnáló csúcsszervet.

Bár a Fidesznek erről sincs írott programja, de a hírek szerint a Kúriát a már Fidesz-befolyás alatt működő Alkotmánybíróságba olvaszthatják, az Országos Bírói Hivatal pedig a minisztérium egyik osztálya lehet, s nem lesz fizetésemelés, ha forrong a bírói kar. Ezek a hírek nagyon bomlasztóak?

Természetesen, hiszen a bírák is ebben a világban élnek, nem pedig elefántcsonttoronyban. Az igazságszolgáltatásban dolgozókat – ahogy bármely foglalkozás embereit – befolyásolni lehet, ha a szakmát bizonytalanságban tartják. És most ez történik.

Egyelőre ugyanis senki nem tudja, hogy mi lesz a rendszer sorsa. De az a magyar jogfejlődéstől idegen lenne, ha megpróbálnák egybe gyúrni a konkrét ügyekben döntő bírói kart az alkotmányos, a politikát vastagon érintő ügyekben ítéletet mondó taláros testülettel. Ez még több lehetőséget adna a politikával való összefonódásra, szóval az ötlet elég morbid és hosszú távon szerintem ártalmas lehet.

Az is rövid póráznak számítana, ha a bírói rendszer igazgatását az igazságügy- minisztérium végezné?

Számos európai országban így működik a bíróságok igazgatása, önmagában ez nem ördögtől való ötlet, ha egyébként demokratikus légkörben élnénk. A Kádár rendszerben a bíróságok igazgatását az igazságügyi minisztérium látta el, de képesek voltak önálló hatalmi ágként működni a korszak második felében. „Leszólni” legfeljebb a hetvenes évek elejéig lehetett, a szocialistának nevezett diktatúra utolsó éveiben már nem tudunk ilyen esetről. 

Most ugye önálló hivatala van a bírói igazgatásnak, még akkor is, ha a vezetője a már említett Handó Tünde pártatlansága nehezen vitatható. Ilyen körülmények között rossz íze lenne, ha ismét a minisztérium lenne a felügyelet?

Igen, mert egyszer ezt már kipróbáltuk és a jelenlegi helyzetben csak tovább szűkülne a bírói autonómia. A hivatal elnöke, Handó Tünde és a bírói tanács között – amely az igazságszolgáltatás érdekeit hivatott képviselni – azért van villongás, mert a bírák megelégelték a törvénysértő döntéseket, az egyes bírák ellen indított fegyelmiket és a bíróságok kézi vezérlését. A minap nem jogerős ítélet is született arról, hogy az OBH elnöke jogellenes határozatokat hozott, amikor önkényesen válogatott bírói pályázatok között. Az OBH elnökét ellenőrizni hivatott Országos Bírói Tanács legutóbb már Handó menesztésének kezdeményezését is kilátásba helyezte.

Ez rendszerszintű problémának látszik, miközben az egykori igazságügy- minisztertől, Navracsics Tibortól tudjuk, hogy ilyen a magyar demokráciában nincs.   

Ezzel a kijelentéssel azért sokan vitatkoznának, hiszen a centrális erőtér építése 2010 után elkezdődött, s mára eljutott oda, hogy már csak a bíróságok tekinthetőek a független intézmények utolsó bástyájának, ahonnan még korlátozni lehet a kormányzati hatalmat. S tegyük hozzá az országnak már „papírja van” erről, hiszen az EU számos szerve állapította meg, hogy a jogállamiságot rendszerszintűen sérti meg a hatalom. Úgy tűnik, a gőzhenger nem áll le, ezzel pedig a dél-amerikai banánköztársaságok, és a távol-keleti autoriter rendszerek elképesztő hibridje kezd létrejönni. Ma már ott járunk, hogy a 2011-ben elfogadott alaptörvényt – amely hemzseg a dogmatikai, logikai, nyelvtani hibáktól – már többször módosították, mint az 1982-est kínai alkotmányt. Mindezt azért, mert ma a hatalmi klikk érdeke az, hogy a szabályokat folyamatosan az érdekeikhez igazítsák, s valójában senkit nem érdekel, hogy a választópolgárok mit szeretnének. Egy nagyon furcsa helyzetbe kerültünk: az állami médiumok totális elfoglalásával ma már csak a propaganda szólamok jutnak el a magyarok egy jelentős részéhez, honfitársainknak egy hamis képük van a világról, szörnyű ezt megállapítani, de ennél még a kínai állami médiumok is szabadabban működnek, miközben Kína ténylegesen egy diktatúra.

A diktatúrához nem kell hitlerbajusz és karlendítés

Kardos Ernő
-
12
A diktatúrához nem kell hitlerbajusz és karlendítés

 „Hitler bűnöző óriás volt, törpe szellemiséggel és semmi moralitással” – írja a náci vezérről szóló könyvében Ormos Mária történész. A Magyar Tudományos Akadémia tagja azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy azért támogatta a Kossuth Kiadó gondozásában a diktátorról szóló könyve ismételt megjelentetését, mert az tapasztalja, hogy a világban megerősödő populizmus újra a hatalom csúcsára repíti a diktátorokat. A tömegek pedig a legritkább esetben ismerik fel a diktátort, aki nem mindig visel bajuszt, s a karlendítés sem előírás.

 

Önt különös erővel vonzza a diktatúra tanulmányozása, írt már Mussoliniról, de Hitlerről ez már a sokadik könyve. Mi az, ami izgatja az autokráciában, inkább a létrejötte, viszonyai, vagy inkább a diktátor személye?

Természetesen valamennyi tényező együtt. Viszont jó ideje azt gondoltam, hogy félre kéne már tenni ezt a témát, hisz a történelmi események dokumentumainak jobb helyük van a levéltárakban, vagy szakemberek könyvespolcain. Annak idején nekem is komoly lelki megrázkódtatást okozott azoknak a náci propagandaszövegeknek az olvasása – ezek szándékosan voltak bántóak és primitívek, – amelyek a könyveim forrásanyagául szolgáltak.  Arra gondoltam, hogy a közvéleményt ez már aligha érdekli, elég, ha ezeket a szándékosan bántó és primitív szövegeket néhány tucat ember olvassa, ugyanis elsősorban a velük hivatásszerűen foglalkozók számára fontosak. De az utóbbi időben rájöttem, hogy nincs igazam. Ma ennek a témának újra ideje van, hisz ma is működésbe lendülnek diktatúrák. Ezért fogadtam el kiadóm ajánlatát, hogy az induló életműsorozatomat kezdjük a Hitler életét feldolgozó kötettel. A náci vezér egy megzavarodott, válságos kor gyermeke, akinek programja a liberalizmus és a demokrácia gyengeségeinek felszámolását kínálta. Persze Hitler a huszadik század problémáira igyekezett választ keresni, felhasználva a modern társadalmi manipulációt, bevetve a diktatúrát, az önkényt és a terrort.

Hitler bűnöző volt, egy óriás bűnöző, mindenfajta moralitás nélkül. Hasonlók ma újra feltűnnek a világban.

Amikor Hitler 1933-ban hivatalosan is megjelent a politikában, kancellári beiktatásán arra kérte a német népet, hogy adjanak neki 12 évet és nem ismernek majd rá Németországra. Akkor már diktátor volt?

Igen, bár akkor még nem volt teljhatalma. Ehhez ugyanis előbb fel kellett számolni az összes német pártot, szakszervezetet, civil szervezeteket, katolikus és evangélikus egyesületeket. Ezen kívül meg kellett halnia a köztársasági elnöknek, Hindenburgnak. De Hitler célja már hivatalba lépése előtt is a hatalom totális birtoklása volt. Senkivel nem kívánt kompromisszumot kötni, ami az addigi hatalmát csorbította volna. Kemény tudatossággal ment előre, s nagyon könnyen, szinte hónapok alatt számolta fel a demokratikus Németország minden szervezetének önállóságát, s vele a demokráciát.

Egyébként Hitler tudatosan készült a diktátorságra, a történelmet átalakító szerepre, vagy demokratikus politikusként indult, s menet közben jött rá, hogy a céljai eléréséhez a diktatúra a legjobb út?

Nézze, Hitler már a húszas évek közepén, a börtönben megírta a Mein Kampf-ot, amelyben már összefoglalta a nézeteit a hatalomról, kifejtette a nácizmus ideológiáját, illetve az antiszemita fajelméletét. Halála után előkerült egy másik ilyen jellegű könyv is, az úgynevezett Zweites Buch, ami pedig a komplett külpolitikáját foglalta össze. Kiderült, hogy ő a kezdetekben sem akart nyugat felé terjeszkedni, mert úgy látta, hogy a nagy élettér keleten van, amit a víziója szerint a németeknek ki kellett volna tölteni. Ezt az elgondolását szintén a húszas években fogalmazta meg.

De vajon Hitler kizárólag azért került hatalomra, mert a demokráciával a német nép nem tudta megoldani saját ügyeit? Ehhez szükség volt egy diktátorra, s Hitler épp arra járt, és keresett magának egy uralható országot?

A kettő nyilvánvalóan összekapcsolódik. Ha ugyanis a demokrácia pillérei erősebbek Németországban, akkor a nácik soha nem tudják a kommunisták nyakába varrni a Reichstag felgyújtását, s felszámolni sem tudják a pártjukat. Csakhogy végül megsemmisítették a keresztény pártokat és a szocdemeket is, mindenkit kiszorítottak a hatalomból. Ha erősebbek a pártok, és erősebb a demokrácia építménye, akkor ezt nem lehetett volna végrehajtatni.

Ne felejtse el, a német demokrácia igen fiatal volt, pár évet élt, képtelen volt megszilárdulni, s persze a német problémákat sem tudta megoldani; a gazdasági válságot végképp nem tudta kezelni, nem találta rá rá gyógyírt. Amikor milliók vannak munka nélkül, egzisztenciális küzdelemmel, ellehetetlenüléssel szembesülnek nap mint nap, akkor jön egy demagóg pojáca, – ámbár egy paprikajancsi nem képes hasonló teljesítményre – aki mindent megígér, s akinek ezt el is hitték.

Azért is támogatta, hogy életműsorozatában elsőként a Hitlerről szóló könyve jelenjen meg, mert úgy látja, hogy hasonló demagóg, populista figurák újra megjelennek a politika színpadán, s ismét teljhatalomhoz jutnak?

Világszerte újból megjelent az önkényuralom, mint gondolat, s már gyakorlattá is vált. A legtöbb helyen persze leborítják demokratikus fátyollal, s hirdetik, hogy „vannak választások”, mint Törökországban, de ettől az még önkényuralom!  Kétségtelen, sem Erdogan, sem Kim Dzsongun észak-koreai diktátor nem hord kis bajuszt, nem úgy fésüli a haját, s nem teszi ki a napra, hogy ő valójában kicsoda, hanem igyekeznek leplezni, de valójában ők is diktátorok.

A könyv előszavában azt írja, hogy Hitlernek a hódítás csak eszköz volt, fontos volt számára a harc, a társadalom állandó készültségben tartása, amit az újra és újra felszított antiszemitizmus szolgált.  Ez a mindenkori diktátor ismérve?

Valóban, állandóan hergelte a társadalmat az egyetlen ellenség, a zsidók ellen. Pedig Németországban a nagytőke nem zsidó-, hanem német kézben volt. A német állampolgárok alig egy százaléka lehetett zsidó, igaz, ez a nagyon kis hányada a lakosságnak a kultúrában, tehát a művészetekben, filmiparban, képzőművészetben kulcspozícióba kerültek a 30-as években. Következésképp lehetett rájuk mutogatni, könyveiket színpadias jelenetek kíséretében el lehetett égetni az utcán, ezt értették az emberek, s lelkesítette őket. De a kezdeti zsidóellenes akciókban az emberek nem vettek részt, tehát amikor a nácik törtek-zúztak, kirakatokat, ékszerüzletek ablakait beverték, az átlag-német elhúzódott. Csak később sikerült a többséget antiszemitává tenni.

Mitől vált Hitler antiszemitává? Vagy kellett valami, ami gyűlöletet kelt?

Igen, kellett valami, s ezt találta. Bécsi élményei között ott volt a pajeszos-kaftános zsidó, de olvasott súlyos antiszemita megnyilvánulásokról is. A politikájához kellett valami, ezt találta.

Arra gondol, hogy a zsidó szót ki lehetne cserélni bármire, cigányra, melegre, migránsra?

Egyértelmű,

a politikának szüksége volt, illetve van ellenségre, akik ellen lehet mozgósítani. Hitler a zsidókat találta meg erre a célra.

Azt talán még értem, hogy a nép miért vesz a vállára egy diktátort, de azt már nem, hogy miért tartja ott. Miért fogadja el az önkényt, a kiszolgáltatottságot?

Nézze, az önkény eleinte nehezen ismerhető fel. Aztán saját mozgásának köszönhetően eljut egy olyan ponthoz, amikor már nem lehet megállítani. Akkor már késő megálljt parancsolni az önkényes hatalomgyakorlásnak, ha megtörténhet, hogy valakit a kocsmában tett kijelentése miatt feljelentenek, sőt, viszik is a koncentrációs táborba. Az önkény kiszolgálói a besúgók, a házmesterek, a titkosszolgálat. Egyébként Hitler ellen is több merényletet terveztek, de valamennyi kísérlet elbukott. A legjelentősebb, az 1944 júliusában megkezdett akció a hadseregből indult, s sikerült egy bombát Hitler lábától nem messze elhelyezni. Fel is robbant, többen meghaltak, de ő megúszta néhány karcolással. A diktátort nehéz megállítani.

Miért fogadta el a korábban demokráciában élő német nép, hogy a sokszínű sajtó először csak egysíkú lett, majd propagandagépezetté alakult, s a végén már olyan mértékű volt a manipuláció, hogy azt sem tudták, mi történik az országban, vagy a világban?

Ahogy azt korábban már mondtam, az önkényuralom természeténél fogva állandóan terjeszkedik, és mindent maga alá rendel. Amikor már csak egy újság van, az is a nácik kezében, amikor a propaganda egyirányú, amit Goebbels vezényel, s ugyanabból a hazug kottából játszanak a filmhíradók is, akkor az átlagember már nem tud elbújni az agymosás elől. Legfeljebb, ha az országot elhagyja, de erre csak egy ideig van mód.

Hitlert pszichés zavarai segítették ebben a munkájában, önmaga tudott-e maradni, vagy eszköz volt mások, esetleg a nagytőke kezében?

A vezérnek voltak személyiségi problémái, de ezek eleinte nem zavarták a munkában. Egy idő után népes kiszolgáló tábor segítette, jelentős részük őszintén, nagy lelkesedéssel ment a Führer mögött, másik része pedig, köztük katonák, köztisztviselők, állami alkalmazottak kompromisszumot kötöttek a hatalommal. Érdekes módon Hitler – ahogy a legtöbb diktátor – gyűlölte a jogászokat, mert azt mondta, hogy a jogvégzett emberek állandóan törvénykönyv mögé bújnak, s ahelyett, hogy a bűnözőket mielőbb akasztófára juttatnák, még akár fel is mentik őket; vagyis szerinte a jogászok csak akadályozzák a hatalom hatékony működését. Hitler mindig a saját feje után ment, s következetesen végrehajtotta a húszas években megfogalmazott terveit.

Az írja, hogy nálunk a „pojáca-diktátort” ismerik, s ezért is vágott bele, hogy újra megrajzolja Hitler hiteles portréját. Amerikában, vagy Angliában, esetleg Oroszországban másként látják Hitlert, mint nálunk?

Még azt is nehéz megmondani, hogy nálunk ma hogyan látják Hitlert. Valószínű a szélsőjobboldal köreiben lehet presztízse, elsősorban azokra gondolok, akik az utcán időnként náci egyenruhában masíroznak. Mások viszont valószínű, a leghatározottabban tagadnák, hogy akár még csak olvasnának is a populista hatalomgyakorlásról. Közben azt látjuk, hogy a demokrácia eresztékei szinte mindenütt veszélybe kerültek. Itthon is, és a világban is terjedőben vannak a kihívásokra adott leegyszerűsített válaszok. A politikusok tanulnak egymástól, nézze, meg hogyan terjed az európai térségben a menekültekkel szembeni indulat, miközben még csak jelen sincsenek. A veszély tehát már itt van, néhol demokratikus lepelbe burkolva. De ne felejtse el, bizonyos szerepek eljátszásához nem kell bajusz, vagy karlendítés.

Gondolja, hogy olyan világégés után, amit a nácik okoztak az európai kontinensen, nem ismerik fel, ha újra veszély van?

Sokan nem ismerik fel, a tömeg biztosan nem. A tömegnek elég egy ellenséget felmutatni, a legegyszerűbb, banális szövegeket kell mondani, és addig kell ismételni, amíg az álmából felkeltve is tudja. Ez a recept.

Mit lehet ellene tenni?

Semmit, illetve oktatással, neveléssel talán lehetne, de az önkényuralomra hajló politikát zavarja az iskolák, egyetemek önálló működése is. Ez sem új.

Ne felejtse el, hogy bár a demokráciának nagy a múltja, de az athéni is rövid ideig, pár tízezres kisvárosban virágzott csupán. Akik nem tetszettek a városlakóknak, azokat a város falain kívülre tessékelték. A világ történelme az abszolutizmus keretei között működött leginkább, a demokrácia csak a Globus egészen kis területén, Nyugat-Európában, a II. világháború után kezdett el működni. Tehát a demokráciát először meg kell csinálni, elterjeszteni és megtanulni, akkor lesz hatékony. Utána talán nem lesz több diktátor a földön, de erre sincs garancia.

Minden szél Orbán vitorláját dagasztja – de meddig?

Lendvai Péter
-
0
Minden szél Orbán vitorláját dagasztja – de meddig?
  • Interjú Felcsuti Péter bankszakemberrel

Orbán Viktor a kormányt bemutató beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kelet-közép európai régió az unió motorja. Tényleg az?

Nem Orbán Viktor az egyetlen politikus, aki a rendelkezésre álló társadalmi, gazdasági, pénzügyi mutatók sokaságából mindig azt választja ki, amelyik a számára akkor és ott kedvező. Nem kétséges, hogy a magyar gazdaság az elmúlt két évben felzárkózott a régió eddig is gyorsan növekvő országai, Szlovákia, Lengyelország, Románia mellé. Ahogy az sem kétséges, hogy ezek az országok hosszabb ideje gyorsabb gazdasági növekedést produkálnak, mint az unió átlaga. Ennek kapcsán két dolgot mindenképpen érdemes megjegyezni: először is azt, hogy az Unió fejlett nyugati része, pusztán csak a magasabb fejlettségből kifolyóan, alacsonyabb növekedési ütemre képes, mint a felzárkózó országok. Másodszor: a nyugati uniós országok között több olyan is van – például Portugália, és általában a déli országok -, amelyek csak nagyon lassan tudták leküzdeni a 2008-as válság utóhatásait.

Ezzel együtt, azt most kijelenthetjük, hogy mind az ország, mind Orbán Viktor jó helyzetben van. De ezt a kedvező helyzetet milyen forrásból értük el?

Alapvetően két forrásról beszélhetünk. Egyfelől a világgazdaság és az Európai Unió növekedése piacot jelent a Magyarországon megtelepedett multinacionális cégek export-tevékenysége számára. Másfelől az uniós pénzek, a külföldön dolgozó magyar vendégmunkások hazautalásai, és egyáltalán nem utolsó sorban a fiskális és monetáris politika agresszív keresletbővítése növeli a belföldi fogyasztást. Ez utóbbi tekintetében sokan aggodalmat fogalmaznak meg, mert a klasszikus felfogás szerint a jó gazdaságpolitika mindig anticiklikus, azaz visszafogott a növekedés idején és expanzív a visszaesések idején.

Ez akkor tényleg a kormány jó gazdaságpolitikájának köszönhető?

Ezekhez a jó számokhoz azért minimum három szempontból is érdemes kérdőjelet tenni. A legfontosabb, hogy mennyire fenntartható, és hogy mi a forrása, harmadszor pedig, hogy a gazdasági növekedés milyen mértékben konvertálódik társadalmi jólétté, azaz a társadalom nagy többsége milyen mértékben élvezi most és a jövőben a gazdasági növekedés gyümölcseit? Az egyik igazán izgalmas kérdés tehát a fenntarthatóság. A kormány megnyilatkozásaiból egyértelműen kitűnik, hogy maga is tisztában van azzal, hogy nagyon komoly intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy ez a növekedési ütem 2020-ig és azon túl is kitartson. A legegyszerűbben a versenyképességről szokás beszélni, amelynek az elősegítéséről a kormány évek óta beszél, de nem sok mindent tett. Legkiváltképp azért, mert a versenyképesség rövid- és hosszútávú tényezőinek a javítása teljesen ellentétes a kormány társadalom- és gazdaságpolitikai hitvallásával. Olyan intézményi tényezőkre gondolok, mint a normativitás, a kiszámíthatóság, a korrupció elleni fellépés, ami a gazdaság szereplői számára biztonságos környezetet teremt, amelyben érdemes hosszútávra gondolkodni, és olyan anyagi természetű tényezőkre is, mint a rendelkezésre álló munkaerő mennyisége, képzettsége, és egészségi állapota is.  A versenyképesség nem ráolvasás és kormányzati kommunikáció dolga. De legalább ennyire fontos kérdés az is, hogy a gazdasági növekedésből hogyan lesz társadalmi jólét. Az elmúlt nyolc évben a kormány politikájának minden területén előnyben részesítette azokat a társadalmi csoportokat, amelyeket szövetségesének tekint, miközben súlyosan diszkriminálta azokat, amelyeket a saját társadalmi víziója, és nem utolsó sorban a hatalma megtartása szempontjából nem tartott fontosnak. Ha ez a jövőben is így marad, akkor még viszonylag jó gazdasági növekedés mellett is a társadalom megosztottsága erősödni fog, a társadalmi mobilitás csökken, az elvándorlás folytatódni fog és ez már önmagában is akadálya lesz a felzárkózásnak.

Ez nem vezethet társadalmi robbanáshoz is?

Hogy mi vezet társadalmi robbanáshoz, azt nem tudjuk, ezek természetrajzát nem ismerjük, igazában csak utólag tudjuk feltárni őket. Erre jó a történelem, ahogy arra is, hogy ítéletet mondjon egy-egy korszak, és annak politikusai felett.

Ezt az ítélkezést most Orbán Viktor 2030-ig egészen biztosan kitolná…

A miniszterelnök optimizmusa nem alap nélküli: szokás arról beszélni, hogy a demokrácia világszerte visszaszorulóban van, ami alatt azt érthetjük, hogy a nyugati liberális kapitalizmus legitimációs válsággal küzd. Ez kedvező nemzetközi környezetet teremt az autoriter vezetők és rezsimek számára. Konkrétan Magyarországon, ezen túlmenően, Orbán Viktor dolgát jelentősen megkönnyíti a hazai ellenzék súlyos megosztottsága, politikai, erkölcsi szellemi és vezetési válsága.

Akkor elmondhatjuk, hogy Orbánnak minden szempontból szerencséje van?

Három fölényesen megnyert választás nem lehet kizárólag szerencse dolga, bőven benne vannak Orbán Viktor kiváló politikai képességei és ösztönei. És persze, ahogy mondani szokták a jó kapusnak van szerencséje.

Továbbiak

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan