Kezdőlap Fontos Interjúk

Interjúk

Szabóné: Kósa nem kérte, csak elfogadta a 800 milliót – interjú a csengeri asszonnyal

A leghíresebb csengeri asszony Svájcból üzeni, hogy megvan az örökséget igazoló okmánya, hogy Kósa és Orendi hagyja abba a hazudozást, mert már többmillió frank büntetést kell így is fizetniük, mivel megszegték a Svájcban aláírt titoktartási kötelezvényt. Hagyják békén családját, fiait, unokáit, még nem volt elég, hogy a férje ráment erre az ügyre? – mondta a Független Hírügynökségnek adott interjúban Szabó Gáborné, akit szerdára várnak az Aradi utcában a rendőrök kihallgatásra, de ő már nem akar sem adományozni Magyarországon senkinek további összegeket, és haza is csak akkor jönne, ha muszáj.

 

 

Mit üzen azoknak, akik szurkolnak magának?

Először is, hogy rám fér. Egyébként pedig teljesen igazunk van, mert mi ezt a pénzt tényleg megkaptuk. Sok jogvita volt, sok mindenről le kellett mondanunk, de a pénzzel mi rendelkezünk, van róla okirat, rendelkezünk vele. Még harminc, vagy hatvan nap, és minden a kezemben lesz.

Tehát ön most külföldön tartózkodva, miközben az egészségét ápolja, intézi azokat az ügyeket, amelyek igazolják, hogy örökölte ezt a nagy vagyont?

Igen, igen. Az ügyvéd úr – Helmeczy László – L.P. – meg is kapja folyamatosan ezeket az iratokat, és tartja a kapcsolat a svájci ügyvéddel. Bíróság fogja kiadni nekünk mindenről, hiteles másolatban azokat az ügyiratokat, magyar nyelven, amelyekben szerepelnek az összegek.

Minden pénzzel rendelkezni fogunk, ahogy mondtam, 30-60 napon belül legkésőbb.

Akkor ismételjük el: ön 60 napon belül hozzá fog jutni ehhez az 1300 milliárdnyi forinthoz.

Még a többihez is hozzájutunk.

Mert még ezen felül is van még pénz?

Igen. Igen.

De egyelőre ez a sok pénz magának csak keserűséget okozott…

Eddig. Ráadásul egy ember életébe, férjemébe, került, amit Kósa Lajosnak is köszönhetek. Meg a rengeteg hamisítványnak, amit kitesznek az internetre, meg e-mailekről, amit levesznek az én levelezésemből.

Azt hogyan?

Orendi Mihály hozzáfért a leveleimhez, mert mindig megbíztam benne. Mindig a segítségemre volt, mivel tanácsadói szerződést is aláírt, és most mindent kiadott.

Orendi aláírt egy titoktartási szerződést a svájci ügyvéd előtt, miszerint egymillió svájci frankra büntethetik, ha bármit elmond. Ugyanezt Kósa Lajos is aláírta Svájcban.

És ezen felül még sok mindent aláírt, amit svájci közjegyző hitelesített.

Tehát most vannak olyan okiratai, amelyek azt igazolják, hogy Kósa Lajos mindenről tudott, és biztosan hihetett abban, hogy a pénzhez hozzájut?

Igen. Igen. A bank és semmilyen vállalat nem fog arról közleményt kiadni, hogy nekem mim van és mim nincsen, mert az a tényállás, hogy nekem semmilyen külföldi érdekeltségem nincsen. Ezt mindenhol el akarom mondani. Ez szükséges ahhoz, hogy az életünket meg tudjuk védeni. Azzal ugyanis, hogy Magyarországon tudni fogják, hogy rendelkezünk az összeg fölött, a gyermekeim és én magam is életveszélyben leszünk. Kósa Lajos mindig ezt mondta nekünk, 2012 októberétől, mióta ismerjük egymást, hogy ha ezt valakivel tudatjuk, onnan kezdve a gyermekeimet is elrabolhatják. Ezért aztán jó, ha csak nagyon szűk körben tudatosodik az emberekben, hogy ilyen vagyonnal rendelkezünk.

Kósa Lajos ezek szerint pontosan tudta, hogy milyen hatalmas összegről van szó.

Igen. Igen.

Miért bízott meg ön Kósa Lajosban? Illetve miért őt bízta meg a pénz kezelésével?

A Magyar Fejlesztési Bankon keresztül szerettem volna megvásárolni egy hotel részvényeit, de nem tudtuk megvenni, mert nem állt rendelkezésemre a pénz. Közben a hotel csődbe ment, és nagyon sokáig pereskedtünk a Magyar Fejlesztési Bankkal. Ebben kértem Kósa Lajostól segítséget, én kerestem meg őt Orendi Mihályon keresztül.

Azt akartam elérni, hogy a bank álljon el a szerződéstől, mert nem tudom megvenni a szállodát. A hotelt meg akarta venni egy osztrák üzletember is, de a bank nem adta el neki, hanem inkább velem kereskedett. Végül százmillió forintban egyeztünk ki a bíróságon, nekem ezt a százmilliót meg kellett volna fizetnem, de nem volt rá keretem, a mai napig sincs. Ebben kértem a segítségét, így ismerkedtem meg vele. Ezt követően már egyre több dologról beszélgettünk, állandósult a kapcsolatunk, így meséltem el neki, hogy én miből akartam kifizetni a szállodát, és egyre több bizalmas információt osztottam meg vele.

Meddig volt Kósával harmonikus, jónak mondható a kapcsolata?

2016 februárjában volt velünk kint utoljára külföldön. 2017 februárjában, vagy márciusában, már nem tudom pontosan, volt nálunk Csengerben, egy számomra ismeretlen sofőr hozta. Utána már nálunk nem jelentkezett egyszer sem, telefonon beszéltünk. 2016 októberében két alkalommal is kint voltunk Svájcban, akkor is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. 2017 novemberében Svájcból voltak itt, ügyvéd, bankár és egy családtagnak mondható ismerősünk, akkor még beszéltem Kósa úrral telefonon. Az ügyvéd három napig maradt, hogy elrendezzük az adományok hivatalos iratait, mert Csenger városának akartam adni adományokat, az egyháznak, a Johannita rendnek, a református gimnáziumnak…

Ha már ajándék. Úgy tudom, hogy az Orendi Mihálynak felajánlott nyolcszázmillió forintos ajándék szerződés még érvényben van, nem?

Nincs még egyik szerződés sem felbontva, ez most fog megtörténni, itt külföldön. Most már nem szeretnék sehova adományt adni, legfeljebb Csenger városának, ahova gondolom, és egy pár embernek, akik rendesek voltak velem, illetve ott állnak a családom mellett.

Sok embernek szerettem volna segíteni, de most már erről letettem. Azt az 50-60 millió eurót azoknak az embereknek juttatom, akik ebből talpra tudnak állni.

Visszajön Magyarországra?

Azt remélem, hogy a vagyonom alapján meg fogom kapni azt a státuszt bármelyik országtól, hogy ne kelljen visszamennem.

Magamat is, meg a családomat is szeretném biztonságban tudni. Magyarországon nem érzem jogbiztonságban sem magamat, sem a gyermekeimet. Egy ember, mint mondtam, már meghalt, otthon a gyermekeimet is baj érheti. Az egész családomat ki akarják írtani.

Azzal ugye tisztában van, hogy hazajön, előzetes letartóztatásba kerül?

Igen. És én ott halnék meg, mert egyébként is beteg vagyok. Mondom, tudom, hogy arra készül a Fidesz, hogy az egész családot kiírtsa. Nekik az lenne az elégtétel, ha engem a férjem mellé temetnének, mert akkor már mondhatnák, hogy csalás volt az egész.

Azt azért nem gondolnám, hogy a Kósa Lajos ki tudna keveredni ebből az ügyből. Ott volt önnel a közjegyzőnél, igaz?

Igen, ott volt. Minden közjegyzői díjat én fizettem. Most különben sorra keresik fel azokat a családokat, akik segítettek nekem, de ahogy én tudom, Nyíregyházán senki nem vallott ellenem, mert amit adtak nekem, segítségként adták. Hogy azóta mit tudtak elérni nem tudom, mert újra felkeresték őket, hogy valljanak ellenem.

Miért Budapestre jöttek közjegyzőhöz?

Ismertem a közjegyző urat és megbízom benne. Én akartam, hogy ennél a közjegyzőnél készüljenek az okiratok, és mindent foglaljunk írásba.

Az hogy történt, hogy Kósa Lajos feleségének, Porkoláb Gyöngyikének ajándékot akart adni?

Úgy történt, hogy Kósa Lajos felajánlotta, mindenben segít, abban is, hogy a családom és én biztonságban legyünk, én pedig úgy gondoltam, hogy ezt valamilyen formában viszonozni kell. Én ezzel viszonoztam. A két és félmillió euróval.

Tehát nem Kósa úr kérte.

Nem kérte, csak elfogadta.

És az Orendi Mihály?

Ő akkoriban nagyon sokat segített. Most viszont olyan információkat adott ki, amik nem is voltak igazak. Például, hogy én kegyelmi kérvénnyel fordultam a köztársasági elnökhöz. Miért fordultam volna, amikor nem voltam elítélve? Innen egyébként, ahol most vagyok, az uniós bírósághoz adják ki Luxembourgba, hogy egymillió svájci frankot, esetenként négymillió svájci frankot követelnek Orendi Mihálytól és Kósa Lajostól is. Épp azért, mert információkat adtak, miközben aláírtak egy titoktartási szerződést. Ez most be lett adva. Mert ez már tarthatatlan. Tarthatatlan, hogy egy egész családot kikészítettek. Az én férjem meghalt. Ő azért adta át egy személynek az iratokat, mert azt remélte a nyilvánosság megvéd bennünket Kósáéktól.

Mert akkor már szemben álltak egymással?

Igen.

Merthogy lefoglalták januárban az iratokat?

Igen. Meg elvitték a karikagyűrűmet, a pénztárcámból az utolsó fillért. Én súlyos beteg voltam akkor, a gyermekeim felhívták Kósa Lajost, aki azt mondta a következő hét szerdáján tud segíteni. De aztán már soha nem segített és beszélni sem lehetett vele.

Miért volt önnél házkutatás?

Nem szeretném most pontosan elmondani, de egy útépítő cég, a Kiskun tender küldött nekem a számlámra, kölcsönként pénzt.

Ez a hatvan, vagy hetven millió forint, ugye?

Igen, de erről nem szeretnék most beszélni.

Mondja: volt olyan, akit ön becsapott?

Kit csaptam volna be? Azzal mindenki tisztában volt, hogy hosszú éveken keresztül mindenhol csak segítettem. Az utolsó két évben nekem segítettek pármillió forinttal. Olyanok, akik korábban ennek a tízszeresét kapták tőlem.

Amit ön adott, azt az örökségből adta? Volt olyan része az örökségnek, amihez korábban hozzáfért?

Igen, volt, amit megkaptam. Egy családi barát segített a későbbiekben, vagy bankkártyával, vagy ha kiutaztunk tízezer euróval. Én most már azt szeretném, ha rendbe lenne minden. A tizenkét éves gyermekem pszichésen beteg, pedig egy élsportoló volt eddig, most meg nem áll meg a köhögése. Nem akar elmenni edzésre, nem törődik a tanulással, semmivel. Az unokáim szintén ilyen állapotban vannak. A lányomat a nyomozók vegzálják, egyik fiam sem mer hazamenni, mert nem tudják, hogy milyen kreált ügyet fognak rájuk kenni, csak azért, hogy bármit megtudjanak rólunk. De a lényeg most az, hogy van olyan dokumentum a kezemben, ami mindent igazol.

Ez miről szólna?

Azt igazolja, hogy semmit nem csaltunk.

Vagyis, hogy létezik az örökség.

Igen. Igen. Ezzel az egész viselkedéssel annyit ért el Kósa úr, hogy ebből a pénzből, egy pár család támogatásán kívül, semmit nem akarok Magyarországra vinni. Azokat, akik segítenek rendesen, hivatalosan meg szeretném ajándékozni, de otthonra már semmit nem szeretnénk befektetni. Ez biztos.

És haza sem akar jönni.

Nem. Csak, ha muszáj.

Orbán olyan, mint a fű: ma friss, holnap elporlad

Beszélni kell, szólni, mert az is cselekvés, mondja Iványi Gábor lelkész, az Oltalom karitatív egyesület elnöke a Független Hírügynökségnek adott karácsonyi interjújában. Azért kell beszélni, mert Orbán Viktorék a szemünk láttára fosztják ki az országot. Itt minden egyetlen ember érdekének van alávetve, állítja, egy olyan embernek, aki fáraónak, Istennek képzeli magát. Iványi, aki két gyermekét is megkeresztelte a miniszterelnöknek, soha nem volt bensőséges kapcsolatban vele. Azt már korábban is látta rajta, hogy nem tudja elviselni a vereséget, vagy ha ellentmondanak neki. Időben meg kellene őt állítani, és nem megvárni, amíg a személyiségének teljes nyomorúsága kiteljesedik.

 

Azt figyeltem meg, hogy ön egyre karakteresebben szólal meg az utóbbi időben. Miért?

Amióta ez az esztelenség van, sok mindent újra gondoltam. Például az egyik, a szónak a súlya. Vannak, akik azért nem szólnak, mert csak szólni lehet. Amikor az Isten a világot teremtette, akkor szólt és meglett. Ennek persze teológiai üzenete van, mert ezt én nem tudom természettudományosan megfogalmazni. A mi számunkra üzenete van, azt jelenti: beszélj, amikor beszélni kell. Még az ügyetlen beszéd is fontos, hatni képes. És a másik fele is igaz: minden hitvány beszédért egyszer az ember számot ad. Csordogál bele a méreg a közös folyónkba, de most nem ezt hangsúlyoznám, hanem a másik felét: ne mondjunk ilyet, hogy csak beszélni lehet. Tessék szólni. Az Örökkévaló sem egyetlen egy szóval teremtette a világot, hanem időről időre újabb szavakat mondott ki. Itt kezdődik a dolog. Amikor minden hazugság, minden tagadás, ami ebből lesz, az a szégyen, amit egy következő kornak el kell takarítani. Hogy végre legyen világosság. A világosság leleplezi a káoszt.

De miért gondolja úgy, hogy a beszéd segít?

Mert ki kell mondanunk azt, ami van. Még akkor is beszélni kell, ha azok, akikről szó van, röhögnek rajtunk, de a beszéd az egyetlen, amire az ember vállalkozhat az egészen beszűkült térben. Emlékszem, a pártállam idejében, amikor megalakult a Szabad Kezdeményezések Hálózata, egy bélyeg nagyságú hír jelenhetett meg róla a Népszabadságban. Arra is emlékszem, mennyire ünnepeltük ezt a kis hírt, hogy milyen ravaszak voltunk, apróhirdetés formájában jelentettük meg. Mellette egy másik hirdetés volt olvasható, hogy valaki keresi a fehér herélt macskáját. A herélt kandúr mellett is örültünk, hogy ott van a Szabad Kezdeményezések Hálózata, ami ugye egy ellenzéki tömörülés volt. Azért hangsúlyozom ezt, mert nem kell azzal foglalkozni, hogy mit biggyesztenek mellé, csak mondani kell.

De a beszéd az még sem cselekvés…

Én viszont azt mondom, hogy a beszéd mindig cselekvés. A Bibliára is azt mondjuk: az Isten igéje. Az ige mindig cselekvés. Ha a Jóisten nem akarja, hogy valami történjen, akkor nem szólal meg. Ha megszólal, abból lesz valami. Úgy kell tehát megszólalnunk, azzal a kitartással, hogy abból legyen valami. Meg tudjuk fogalmazni, hogy mit akarunk, mint ahogy azt is: mit miért nem akarunk. Nagyon sokat gondolkoztam mostanság Jeremiás próféta több ezer éves szavain. Akkor, amikor megvesz egy földet, Jeruzsálem elestének előestéjén, holott tudja, hogy az egész ország a babiloniak tulajdonába kerül, mégis egy élelmes unokaöccse rásózza a földet. Jeremiás mégis megveszi, csak azért, hogy a remény megmaradjon, hogy itt egyszer még olajfákat fognak ültetni. Lehet, hogy évszázadok telnek el közben, de az utókor látni fogja: ők legalább tettek valamit.

Látok itt az irodájában egy órát, ami visszafelé jár…

Izraelből való…

…Csak azt akartam kérdezni, hogy tekinthetjük-e jelképesnek, hogy ugyanis visszafelé megyünk az időben? Már ami a demokráciát, a szabadságjogainkat, az emberi jogainkat illeti?

A dolgok maguktól mindig visszafelé dőlnek. Ha nincs erőfeszítés, hogy előrevigyük, akkor maguktól kúsznak visszafelé.

Egy bölcs rabbi mondta egykor, épp az órával kapcsolatban, hogy vannak kerekek, amik visszafelé forognak, hogy a mutató előre tudjon menni.

Azt akarom egyébként mondani, hogy a dolgok maguktól elromlanak. A kutya, ha nem neveled, gondozod, elvadul, a házad, ha nem lakod rendesen, elpusztul. A múlt vizsgálata is azért érdekes, mert ott van benne, hogy mi történik veled, ha nem előrefele tolod a dolgokat.

De épp arról beszélek, hogy itt most mégis folyamatosan visszafelé megyünk. Elég, ha csak az ön személyes, illetve az ön által képviselt intézményekre, vagy munkájára, a szegények támogatására gondolok, egyre inkább ellehetetlenítik.

Nem képzelem magamat istennek. Valamikor véget fog érni az életem, és már nem fogom tudni folytatni, így azért imádkozom, hogy legyen valaki, aki jobban csinálja, mint én. Csinálja akkor is, ha ezt ellenszélben kell tennie. És tudja: nem azért csinálunk ilyen dolgokat, mert az megéri nekünk, vagy bárki hálás érte, hanem mert szükség van rá. Nyilván, ha nem lenne erre a tevékenységre szükség, sokkal boldogabban foglalkoznék nyelvészeti kérdésekkel, költészettel, vagy írással. Szóval nem olyan nagy tragédia, ha az ember az eredeti álmait félre tudja tenni, és egy szorító szükség igájába hajtja a fejét.

Mi volt az ön eredeti álma?

Ma már nem tudom. Azt tudom, hogy sok örömet jelentett nekem az irodalom, a természet… Vagy csak szemlélődnék, és élnék boldogan.

Amikor a beszélgetésünk elején a radikalizmusára utaltam, arról beszéltem, hogy korábban biztosan nem lehetett olyan kijelentéseket hallani öntől, mint például azt: Orbánéknak már rég a börtönben lenne a helyük. Hiszen, ha valami távol áll öntől, az épp az, hogy elvenni bárkinek a szabadságát.  Mi az, ami erre késztette önt?

Igaza van: nem vagyok börtönpárti. Senkinek nem kívánom, hogy elveszítse a legnagyobb kincset, a szabadságát. Tudom, miről beszélek, hiszen álltam büntetőeljárás alatt, voltam előzetesben, kaptam felfüggesztett börtönbüntetést. De még sem lehet mást mondani, ha egyszer vannak, akik a szemünk láttára fosztják ki az országot. Politikailag pedig megint mászik bele az ország a romlásba – az elmúlt száz évet tekintve már harmadszor -, aminek rendbetételéhez újra hetven, vagy száz év kell. És ez nem az ország érdeke, hanem egyetlen egy emberé, no meg az ő haramiáinak az érdeke, és ennek az egyetlen ember érdekének van alárendelve egy egész ország jövője, a nemzetek közösségében való megbecsültsége. Hogy konkrétumot is mondjak: most elindítják a bűnvádi eljárást a jobbikos Kovács Béla ellen.

Én nem tudom mennyi kárt okozott Oroszország és Magyarország között közlekedve, de nem hiszem, hogy többet, mint Orbánék a Paks2-vel.

Nem tudom mit jelent manapság kémkedni, hazát árulni, de azt látom, milyen undorító történet, hogy miközben egy közösség által biztosított haszonból élünk, közben ellenük dolgozunk, gondolok itt akár a NATO-ra, vagy az Európai Unióra. Mondok más példát is: ha valaki ülhet a börtönben, miközben semmit nem követett el – gondolok itt Császy Zsoltékra -, mert egyesek így akarnak politikai üzeneteket megfogalmazni, vagy mint Zuschlag, aki néhány millióért ült hét és fél évet, akkor tessék felszorozni, és kiszámítani, mennyit kell ülniük azoknak, akik háromezer milliárdot, a nyugdíjalapot, vagy a Fejér megyei földterületeket síbolták el.

Önről köztudott, hogy személyes jó viszonyban volt Orbán Viktorral, illetve a családdal. Akkoriban még ezek a személyiségjegyek nem voltak érzékelhetőek?

Nekem Orbán Viktorral soha nem volt bensőséges kapcsolatom. Udvarias, barátságos kapcsolat volt ez, messze nem tettem annyit érte, mint például Soros György. Ameddig egyébként nem jutott abba a helyzetbe, hogy ilyen kontroll nélküli hatalom került a körmei közé, addig az olyan megmozdulásai, amelyek nem voltak számomra rokonszenvesek, inkább mulattattak. Szóval, amíg az emberi gyarlóságok nem párosulnak hatalommal, addig csak mulattat, de amikor már hatalom is van, azt már nehezen viselem. Például, amikor még ellenzéki frakcióvezetőként belekeveredett a székházügybe, azt egyszerűen megemészthetetlennek tartottam. Aztán nagyon zavart a Kaya Ibrahim-féle történet, vagyis látszott – hogy a kérdésére válaszoljak -, mennyire rossz irányba megy Orbán. Most meg az van, vagy lesz, hogy az ügyészséggel és minden állami szervezettel a háta mögött, a maga hitvány rafináltságával újra kétharmadot szerez, aztán majd államelnökként, megemelt kompetenciákkal a Várba költözik, hogy onnan szemlélje egy miniatűr, mákszemnyi nemzet isteneként, hogy mi történik az országban. És nem érdekli, hogy az emberek gyökeret esznek, meg csigákat… Valószínűleg a gonoszság teljes kiterjedését is meg kell várni, hogy eliszonyodjon tőle az ember, de efelé halad. Szóval, amíg nem került ebbe a hatalmi helyzetbe, addig minden bogara, vagy önteltsége viselhető volt, épp úgy, ahogy a baráti társaságunkban is elviseljük a kellemetlen és neveletlen embereket. Én nem fociztam vele soha, de

hajdani egyetemi társai elmondják: elviselhetetlen volt a kispályás fociban, képes volt azon is erőszakoskodni, hogy nem róla ment ki a labda, holott nyilvánvaló volt, hogy róla ment ki. Ez az ő egész élete.

Hogy nem tudja elviselni, hogy ő hibázott, hogy másnak is van véleménye, hogy másnak is van a világról elképzelése. Ez a tulajdonsága vezet oda, hogy ő, meg a teljesen hitvány külügyminisztere oktatják ki a világot arról, hogy miként kell demokráciát építeni, országot kormányozni. Ő egyszerűen nem tudja elfogadni azt, hogy nem ő a Jóisten. Nem döbben rá, hogy olyan, mint a fű, ma friss és harmatos, holnap elszárad és kemencébe vettetik. Az embernek tudni kell, hogy mulandó és törékeny. Egy bélyegnyi történet lesz ő száz múlva Magyarországon. Nem az örökkévalóságnak dolgozunk, hanem a mának. Nekünk ma kell megetetnünk az embereket; nem lehet elvenni az ő nyugdíjalapjukat, a kenyerüket. Neki Magyarország dicsőségét kellene szolgálnia, azért hogy az emberek békében éljenek, ne legyenek kitéve zaklatásnak. Ez az, ami számára megteremtené a halhatatlanságot. Ehelyett az van, hogy mindenre lő, ami mozog, újabb és újabb ellenségeket talál. Ki tudta volna elképzelni, hogy az őt menedzselő Sorosból a legnagyobb közellenség lesz? Nem tudtuk volna elképzelni, hogy az ő Simicska barátja hasonlóképpen jár, nem tudtuk volna elképzelni, hogy a liberálisok, amely pártcsaládnak valaha ő az alelnöke volt, ma a sátánnal egy kategóriába kerülnek, hogy ő lesz a konzervatív oldal, saját beállítása szerint, eszményképe… És, ha elég hosszan élünk, akkor lesz még ebben fordulat. Selyemhernyó típusú ember, szoktuk mondani, ha lerágja egy fa tövét, nem érdekli, keres egy másik fát. Pedig a világ arra való, hogy amíg élünk, annak bölcs működését segítsük. Azt, hogy az emberek békében és boldogan éljenek benne. Ő nem ezért dolgozik.

Valaki azt mesélte nekem, hogy az ő fia, akit én annak idején megkereszteltem, és ma egy vallási csoport vezetője, arra a kérdésre, amely az apja jellemére vonatkozott, azt a választ adta, hogy ha majd nem lesz hatalmon, akkor talán meg fog térni.

Van ebben igazság. De abban, és amely felé ő halad, az ilyen típusú ember nem tud megtérni; ez a fáraó kategóriája a bibliában, aki tíz csapás ellenére sem tér meg; ahogy felocsúdik gyászából, üldözőbe veszi a menekülőket. Nem tud befogadni, nem tud megnyugodni. Ezért el kell venni tőle azt, ami lehetővé teszi számára azt, amit művel. Ez kell ahhoz, hogy rádöbbenjen, nem ő az Isten, hanem csak egy apró porszem. Ha ezt ő képes lenne elfogadni, akkor tudna hasznos dolgokat is csinálni. Mert most még a látszólag hasznos dolgok is kártékonyak, mert kétszer annyiba kerülnek, mintha tisztességesen valósítaná meg. És megy, megy az idő, az emberek arra várnak, hogy jöjjön egy hasonló nagy gazember, aki majd legyőzi ezt a gazembert, vagy jöjjön az Isten beavatkozása és akkor vigye el, egészen addig így lesz, amíg diákok, háziasszonyok, lúdtalpas papok rá nem jönnek, hogy nekik kell az ügyeket a kezükbe venni. Magyarországon azért nem történik semmi, mert hungarikummá vált a gyávaság. Addig nem lesz semmiféle változás, amíg valakire várunk. Másként fogalmazva: amíg az emberek rá nem jönnek, hogy nem egy istennel állnak szemben, akit imádni kell, akit újabb és újabb önfeláldozásokkal szolgálni kell, hanem határozottan el kell várni, hogy biztosítsa számunkra, erre a rövid időre, az életet. A Bibliában is így működik: szerződés van, a tízparancsolat, amit betartunk. A bibliát nevezik ó és újszövetségnek; szövetség, az, miben állapodunk meg: nem loptok egymástól, nem veszitek el egymás vagyonát , nem kínozzátok egymást, én adok nektek egészséget, esőt, a lehetőségeitek korlátlanok lesznek. Ha nem így csináljátok, az valamilyen módon mérget, átkot fog jelenteni. Fordítsuk le ezt a jelenlegi helyzetre: Mózes azt mondja szeresd a jövevényt, te is bevándorló voltál Egyiptomban. Noha ott bántottak, most azt a következtetést vonod le, hogy visszaadod? Nem: légy megértő és szeresd a másikat. Az ellenségeddel szemben is legyél korrekt, ne használd ki azt, hogy ő most kiszolgáltatott, ne zsákmányold ki. Sok törvény van erről a bibliában; még az adósodra is azt mondja, a világért le ne vedd róla a felső ruháját, mert azzal takarózik. Megteheted, hogy elveszed? Megteheted. Isten elvenné? Nem venné el, eszébe nem jutna. Ha szomjas, adj neki inni.

Emlékszem 14-ben, vagy 15-ben Borsodban, a legnagyobb nyárban elzárták a kutakat. Ez valami fertelmes ördögiesség. Mi értelme volt az utcai kutakat elzárni? Semmi másról nem szólt a történet, csak annak bizonyítására, hogy azt teszem veletek, amit akarok. Ha viszont én egy fáraó vagyok, mint hiszem magamról, akkor sokkal nagyobb a felelősségem. Nem azért beszélek istenről, hogy hitórát tartsak Önnek, hanem mert ezek kereszténynek mondják magukat. Jézus sem tett mást, mint a mózesi törvények szerint segítette a szegényeket.

Márpedig, ha valaki azt mondja keresztény, azaz Jézus tanítványa, akkor hogyan lehet, hogy szöges ellentétét teszi annak, amit Jézus tett.

Akkor azon kívül, hogy hazudik, miféle gyalázatba keveredik? És miféle mocskot ken rá erre a nyomorult országra. Nem az lett volna egy igazi szép kihívás, hogy a kiegyezés óta sorozatosan elszúrt dolgainkat végre rendbe tegyük? Mindig hazudoztunk és nyafogtunk, azt állítván, hogy bennünket ok nélkül bántanak. Mondhatta volna Orbán: itt az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Itt az idő, hogy végre létrehozzuk a béke szigetét, jöjjön mindenki ide, akik egymással hadakozik, nálunk megtalálja a békéjét. E helyett, ha eljönnek ide, azt kell tapasztalniuk, hogy itt egy olyan vezetője van az országnak, aki azt hiszi magáról, hogy ő határozza meg hogy a Nap hol keljen fel. Itt tartunk most, 2017 Karácsonyán. És ezért kell szólnunk.

„Simicska haragja szétzúzza majd az Orbán-körüli mítoszt”

„Havas Henrik könyvet ír Vona Gáborról!” – a hírt a Jobbik vezetője jelentette be a közelmúltban, amit a Független Hírügynökségnek nyilatkozó média-szakember meg is erősített. Havas elsősorban azért kezdett a portré megírásába, mert érdekelte az az út, amelyet Vona megtett a szélsőjobbtól a politikai élet centruma felé. Az interjúkötetből kiderül, hogy a Jobbik hatalomra készülő pártelnöke koalíciós kormányt tervez, de számít arra is, hogy Simicska haragja lesújt Orbán Viktorra, és a pörölycsapás szétzúzza majd az Orbán-körüli mítoszt. 

Kicsit furcsa, hogy a könyv megjelenéséről nem a szerző, hanem az írás főszereplője, a Jobbik elnöke beszél először. Ez van a sajtótervben?

Ne viccelj, sajtóterv természetesen nem készült. Egyelőre még az sem dőlt el, hogy ha a könyv valóban megjelenik, akkor a bemutatót hol tartjuk. Mindenesetre Vona a közelmúltban felhívott, mondta, hogy egy nagyobb lapinterjúra készül, és tervei szerint bejelenti az interjúkötet hírét. Nekem nem volt ellene kifogásom, eddig én senkinek nem beszéltem erről a könyvről, pedig már hónapok óta keményen dolgozunk rajta. Elkészült a végleges szöveg.

Te vagy tehát a szerző, de a könyv néhány fejezetét, köztük a bevezetőt, Vona Gábor írta. Ezeket megtöltötte a Jobbik programjával, pedig én komoly szellemi párviadalra készültem. Hisz vannak aggályok…

Természetesen minden kérdést feltettem, amit fel kellett tenni. Ez alapvető, de néha meghagytam monológokat.

Igen, éreztem, hogy a Jobbik programját szabadon ismerteti az elnök, lényegében közbevetés, kérdés nélkül.

Bizonyos összefüggések megértése érdekében szükség volt erre, hisz javítottam az élő beszéd esetlegességeit. De a beszélgetést természetesen én irányítottam, a kötetet én szerkesztettem.

De nem voltál nagyon szigorú az elnök úrhoz…

Nem is akartam. Engem érdekelt Vona Gábor, kíváncsi voltam arra, amit ő csak „lelki útnak” nevez. Elindult valahonnan, és tart valahová.

Belelapoztam a kötetbe, de nehéz eldönteni, hogy ki a könyv központi figurája? A radikális demokráciatagadó, uniós zászlót égető, rasszista hírében álló párt vezetője, vagy a politika centrumába igyekvő, programját szalonképessé formálni akaró, uniós elveket való politikus, aki már nem is buzizik?

A könyv középpontjában az élet újratervezésének esélye, a politikus változásának lehetősége áll. Ha mondjuk egykor élt újságíró kollégánk 1944 márciusában, a német megszállás idején interjút kért volna Bajcsy-Zsilinszky Endrétől, tőle is megkérdezhette volna: hogyan jutott el az antiszemita, szélsőjobboldali gondolattól az antifasiszta eszmékig? Kevesen tudják, hogy Bajcsy-Zsilinszky azon kevés egykori szélsőséges fajvédők közé tartozott, aki később szembefordult a nemzetiszocializmussal, és fegyverrel várta az őt letartóztatni akaró Gestapo embereit. Erről az iszonyúan nagy szemléletváltozásról csak egy egész életút ismeretében lehet hitelesen beszélni.

Csak nem azt akarod mondani, hogy Vona Gábor személyében korunk Bajcsy-Zsilinszky Endréjével csináltál interjút?

Dehogy is, nem használnék ilyen nagy ívű történelmi párhuzamokat, bár a könyv írásakor tényleg beugrott a gondolat. Bajcsy-Zsilinszky nyilván más korban élt, de ő is eltávolodott a saját maga által képviselt pusztító eszméktől.

Te, aki a rendszerváltás előtt is a politika frontvonalában dolgozó újságíró voltál, láttál olyan közéleti szereplőt, aki ilyen hatalmas váltást produkált volna?

Mesélhetnék azért, a legtöbben persze rossz irányba indultak. Szűrös, Pozsgay, de felidézhetném azt is, hogy a „liberalizmus mocsarából” hogyan jutott el Orbán Viktor a „nemzeti gondolatig”. És persze tovább. Ma már a keresztény Európa védelme érdekében Dugovics Titusz módjára a legmagasabb hegyoromról is levetné magát a magyar kormányfő. Persze ezek csak lózungok Orbánnál a szavak és tettek nincsenek szinkronban. Ezt ő maga mondja.

Viszont a könyvemből egy olyan politikust ismerhetnek majd meg Vona Gábor személyében, aki rátévedt egy olyan útra, amely szükségszerűen vezette el oda, hogy ma már a lehetséges kormányváltó párt, a Jobbik elnökeként politizál. Nem akarom lelőni e könyv lényegét, de annyit elmondhatok: egykor összejött néhány egyetemista, akik jobboldali elkötelezettségűek voltak, és a hozzájuk gondolatban közel álló nemzeti oldalról hívtak vendégeket, a kisgazdáktól a MIÉP-ig. Kiderült, hogy egyik sem felelt meg nekik.

Persze, mert senki nem volt számukra elég radikális. Ezért hozták létre a szélsőséges, akkor rendszertagadó pártot, amelyről most könyvet írsz.

A történethez hozzátartozik, hogy 2006-ban radikalizálódott a társaság, részben a megalázott és bosszúszomjas rendőrség miatt, no meg a töketlen szocialista kormányzat, illetve a Fidesz kétarcúsága elvezetett oda, hogy Vona teret akart adni az anarchista, neofasiszta csoportoknak. Ebben segített a Magyar Gárda, amely – Vona szerint – az együvé tartozást jelentette.

Ha már történelmi figurákat emlegettél, akkoriban Gömböshöz, Szálasihoz hasonlították Vonát, ami nem épp hízelgő számára.

Ezt mondtam neki én is, de nem érdekli. Egyik kedvenc filozófusa, Julius Evola közel állt Mussolinihoz, igen szélsőséges gondolatai voltak. Amit ettől az úriembertől értékesnek tart, az az, hogy nem nemzetben kell gondolkodni, hanem államban, amelynek élén egy olyan spirituális vezető áll, aki képes odaállítani az embereket a közös eszmék, és az ősöktől örökölt értékek mellé.

Ez a spirituális vezető lenne ő, mármint Vona?

Igen.

De ilyen spirituális vezető már van, úgy hívják, hogy Orbán Viktor.

Őt egy elfáradt, kiégett figurának tartja. Vona egyébként arra számít, hogy Simicska haragja lesújt Orbánra, és az a pörölycsapás szétzúzza az Orbán-körüli mítoszt. Ha ez bekövetkezik – miután a baloldal mára felszámolta magát – akkor a Jobbik lesz az egyik szervezet, amely szerinte kormányra kerülhet.

Vona egyébként a könyvben nem cáfolja, hogy koalíciós kormányzásra készül. Elsősorban az LMP jöhet szóba partnerként, esetleg a Momentum.

Illetve azokra a szakértőkre is számít, – lehetnek azok a fideszesek is – akik a tudásukat hajlandóak az ország jövőjének megváltoztatása érdekében felajánlani. Akik szívesen részt vesznek az újratervezésben.

Ez a könyv címe is, Újratervezés!

Egyébként ez egy jó cím, kifejező, hisz amennyiben rossz irányba indultunk, tehát, ha van jobb, ha van gyorsabb, ha van célravezetőbb, akkor érdemes változtatni, amit a GPS navigáció menet közben is képes megmutatni. Vona azt mondja, hogy az újratervezés érdekében bárkivel képes összeállni. Arra már nem emlékszem, hogy benne maradt-e a könyvben, de nekem azt mondja: akár Szél Bernadett is lehetne az ő külügyminisztere.

Érezted azt, hogy a könyv megjelenése számodra némi kockázatot rejthet, hisz Havas Henrik segít szalonképessé tenni az egykori szélsőséges politikust, illetve az ő átváltozását?

Kétségtelen, vannak, akik attól tartanak, hogy a könyvvel legitimálom Vona Gábort, ami hülyeség. Nem feltételezem, hogy ha valakiről írok egy könyvet, akkor az illetőt ezzel hitelesítem. Ez a könyv legfeljebb abban segít, hogy a választó tájékozódjon. Ez a cél. Ebből a könyvből kiderül, hogy Vona Gábor vagy egy képmutató gazember, aki hazudik, hogy a választást megnyerje, vagy pedig egy olyan ember, aki megjárta a saját útját a radikalizmustól, tehát a szélsőjobbtól, a néppárti elnökségig.

Az a kérdés, hogy a választó elhiszi-e, hogy az út, amit Vona megtett, valóban visszafordíthatatlan. A könyv megírása után te elhiszed?

Én igen, de szerintem a többség azért szavaz majd rá, mert nincs más. Ne felejtsd el, a választók 60 százaléka változást akar, köztük vagyok én is. Ha megnézed a választékot, akkor megerősítheted, hogy jobb híján szavaznak majd rá.

Ha hatalomra kerülve újból szélsőjobboldali irányba fordulna, nem okoz majd neked lelkiismeret furdalást, hisz azért mégis a Jobbik vezetőjét népszerűsíted!?

De ha Szél Bernadett a külügyminiszter, Mellár Tamás a pénzügyminiszter, Bod Péter Ákos a nemzeti bank elnöke, akkor nem lehet radikalizálódni…

Kérdés, hogy ez lesz-e.

Ez a célja! Koalíció és a szakmai kormányzás. Adhatja az Együtt is az egészségügyi minisztert. Kétségtelen, a Fidesz-elittel Vona is le akar számolni, és ha a bíróság úgy dönt, akkor csapatostól mennek a börtönbe. Tehát a most még a háttérben dolgozó szakemberekre is szükség lesz, de persze ez nem az én dolgom.

Viszont hiába gondolkodik a Jobbik elnöke koalícióban, ha saját szavazói, akik továbbra is rasszisták vagy antiszemiták, esetleg zászlót akarnak égetni, azok nem szavaznak rá. Nincs ilyen veszély?

Amikor a hanuka üdvözlet után a vecsési alapszervezet fellázadt, és kivált a Jobbikból, Vona elnevette magát, és azt mondta: annál jobbat nem tehet a Fidesz, mint hogy a radikálisokat elszipkázza, legalább nem kell őket elküldeni. Egyébként a könyv érdekes része, amikor egy éve a párt alelnökeit elküldte. Öt perc alatt leváltotta őket.

Szerinted azt érzi Vona Gábor, hogy nélküle nem lehet Orbán Viktort leváltani?

Azt érezheti, hogy a kormányváltás előfeltétele a Simicska által beígért atombomba.

Erről konkrétan beszél a könyvben?

Hogy létezhet atombomba, arra csak következtetek, mert vannak hordozók, amik fenntartása sokba kerülhet. A Hír TV, a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, és a plakáthelyek komoly pénzeket emésztenek fel.

Azt sajnos nem sikerült kihúznom Vonából, hogy van-e kapcsolata Simicskával, vagy nincs.

A Jobbik néppárttá válásához szükségesek voltak a vizslakölykök, akikkel Vona Gábor korábban fotóztatta magát. A jövőben pedig Havas Henrikkel együtt dedikálhat. Ez neki szavazókat jelent, neked pedig sikert?

Nyilván lesz egy könyvbemutató, közös dedikálások is lehetnek, ez elképzelhető. De azt világosan megmondtam, hogy semmilyen kampányrendezvényen nem veszek részt. Megírtam az utószóban, hogy bárki bármit mond, nem lettem hirtelen jobbikos. Végül is nekem mindegy, hogy ki lesz a miniszterelnök, Szél Bernadett vagy Karácsony Gergely, csak a jelenlegi kurzus ne folytassa.

Szóval nem a Jobbik választási sikere hajt, inkább valamiféle újságírói teljesítmény, esetleg pusztán anyagi megfontolásból írtál portrét Vona Gáborról?

Azt nem állítom, hogy a pénz nem érdekel, bár anyagi problémáim régóta nincsenek. A dicsőség sem izgat már, hisz mindent elértem, amit valaha szerettem volna. Halálosan komolyan mondom, hogy engem csak a munka érdekel. Emlékszem, hogy egyszer hat-nyolc hónapot töltöttem az ápoltak között a Lipótmezőn. Volt már a praxisomban narkós, kurva, életfogytos. Iszonyúan megrendítő volt, amikor egy heroinistával beszéltem, aki a Lipótmező belgyógyászának a lánya, és aki albán meg csecsen drogdílerek kurvája lett. Tíz éve tiszta volt már, amikor elmondta nekem, hogy milyen poklokon ment keresztül az életben maradásáért. Élveztem azt is, hogy most megjelent a dolgozószobámban egy ember, aki pártelnök, és akinek meggyőződése, hogy Magyarország miniszterelnöke lesz. Érdekelnek ezek a dolgok.

A könyv te ötleted volt, vagy Vona Gáboré? Esetleg Simicskáé?

Az enyém.

A bevétel pedig?

Az enyém, magánkiadásban jelenik meg a könyv.

Simicska nem is támogatta?

Nem, de nagyon szeretnék vele beszélni. Meg akarom tudni, hogy mennyiért rakja ki a könyv plakátjait. Ugyanis mint mondtam, saját kiadásban jelenik meg a Vonáról szóló könyv.

Biztos vagyok benne, hogy a Jobbik segít majd, hisz a párt ezernél is több plakáthelyet vett Simicska Lajostól…

Jó, akkor megkeresem majd Vonát…!

Orbán kísérlete meg fog bukni

Csepeli György szociálpszichológus a Független Hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette: nem lesz eredményes Orbán tusványosi programja, mert a magyar kultúra szabadelvű, liberális. Nem lehet Ady Endre helyére Szabolcska Mihályt ültetni.  

  • Nem szuverének a polgárok
  • Mások kárára akarunk jól járni
  • A kormány a mi és az ők szembenállására épít
  • A Magyar kultúra nem fogadja be a görénykurzust
  • A kereszténység nem állítható szembe a szabadsággal

Mivel magyarázza azt a passzivitást, amellyel a magyar társadalom a sorra bekövetkező jogfosztásokat, elvételeket fogadja?

Vannak közvetlen és közvetett okok. Az utóbbiakkal kezdve azt mondhatom, hogy a magyar társadalom mind a mai napig nem volt képes kiheverni az 1526-ban elvesztett állami szuverenitás bénító következményeit, melyek egészen 1920-ig tartottak. De azt követően sem tudott senki örülni a nemzeti függetlenségnek, mert az ország, mely függetlenné vált, nem egyezett az országgal, mely a magyarok fejében volt. A környező országokban most emlékeznek az I. világháború végének 100-ik évfordulójára, s mindenütt ünneplik ezt az évfordulót, melyet mi siratunk. Nem fogadjuk el még ma sem, hogy az a Magyarország, amely a Kárpátoktól az Adriáig terjedt, voltaképpen fikció volt, s az igazi Magyarország az a csonka, kicsi ország, melyet 1920-ban kaptunk a világháborúban győztes nagyhatalmaktól.

Külföldiek számára megmagyarázhatatlan, hogy mit mutat a kis matrica a magyar gépkocsik hátulján, mely számunkra egyértelműen Nagy-Magyarország térképe.

A szuverenitáshiány látszólag távoli magyarázó elv, de látnivaló, hogy ha nem szuverén egy állam, a polgárai sem lehetnek szuverének, csak alattvalók. Akár szolga, akár úr, aki nem szuverén, az passzív, ami vele történik, azt a sors (vagy esetünkben, a balsors) képletével magyarázza, úgy érzi vele, s nem általa történnek a dolgok. Ez a kérdésben megfogalmazott passzivitás igazi oka. A magyar társadalom történelmileg felhalmozott hiánya a bizalom hiánya, amit már Széchenyi is észrevett. Amikor ő hitelről beszélt, a hitelt nem kizárólag közgazdasági, hanem erkölcsi értelemben értette. Az európai összehasonlító szociológiai vizsgálatok eredményei szerint a magyarok szélsőségesen nem bíznak egymásban, nem bíznak az intézményekben, mindezek eredőjeként nem bíznak önmagukban. Ezt azonban nem merik bevallani, s az elképzelt nemzeti nagysággal vigasztalják magukat.  Ráadásul aki nem szuverén, az nem képes sem önmagát, sem közösségét külső szemmel látni. A végeredmény a valóság érzék ellehetetlenülése. Bibó István írja, hogy realitásérzék híján, a magyarok hajlamosak a valószínűt valószínűtlennek, s a valószínűtlent valószínűnek gondolni, vágyaiknak engedve. Ez a gondolkodás, mint azt történelmünk mutatja, mást, mint kudarcot aligha eredményezhet.

A kudarc okait, mint a rossz futball edző persze nem önmagunkban, hanem másokban, a körülményekben keressük. A közvetett ok tehát a fatalizmus.

A közvetlen ok talán érdekesebb. Ha szétnézünk az országban, nem azt látjuk, hogy az emberek reménytelenül, passzívan élnék életüket. A vidéki városok virágzanak, Budapest sosem volt ilyen pezsgő mint ma, bár vannak rémes környékek, afrikai nyomorra emlékeztető régiók. A kollektív bénultság nem akadálya az egyéni aktivitásnak, melyet azonban nem a szolidaritás, az összefogás, a közjó logikája éltet. Mindenki a maga módján, a másik kárára akar jól járni. Jó példa erre az egészségügy, melynek kaotikus szervezete arra épül, hogy minden betegben felvillantja a gyógyulás esélyét, ha zsebbe adja a pénzt, és különutat keres. Kollektíve ez öngyilkos stratégia, amit a magyar halálozási és megbetegedési adatok jól mutatnak. Hankiss Elemér annak idején “társadalmi csapdaként” azonosította ezt a különutas, üres individualista életstratégiát, amely ma is él, s élni is fog, jóval inkább, mint Lenin.

De honnan az időről időre fellobbanó tiltakozás, mely sokszor 100 000-es tömegeket mozgat meg?

Karácsony Sándornak van egy remek tanulmánya a magyar észjárásról, ahol külön megemlékezik a “szalmaláng” viselkedési módról, melyről már Széchenyi is beszélt. A fellobbanást szükségszerűen követi a visszaesés.

A fellobbanások és a visszaesések egymást felváltó ritmusa felettébb jellemző a magyar társadalomra.

Történetileg ez a ritmus jellemezte a Habsburgokkal szembeni magyar magatartást, a szabadságharcokat és az azokat követően hosszú, belenyugvó periódusokat, de legutóbb 1956-ban is ez a kettősség mutatkozott meg, amikor a szovjet birodalommal szemben kirobbant két hét fellobbanást négy évtizednyi meghunyászkodás követett. 

Más okokat tud említeni?

Szemmel látható, hogy nincs vezető, s nincs olyan politikai stratégia, mely a jelenlegi rendszerrel szemben működne. A racionális érvelés működésképtelen. Az olyan szavak, mint a “reform”, “modernizáció”, “Európa” nem működnek. A kormányzó erők felismerték, hogy a politika anyaga a hit és az érzés, s mint láttuk, nem haboznak bevetni akár a legszélsőségesebb érzéseket is, melyek a “mi” és az “ők” szembenállásra épülnek. Akik nem vevők ezekre az érzésekre, azoknak mozgósító érzések hiányában marad a passzivitás és a beletörődés, még azokban is, akik egyébként változást akarnának. Fontos szempont, hogy a fiatal, változtatni vágyó férfiak és nők ma elköltöznek az országból. 1956-ban 200 000-en mentek el, akik nem akartak diktatúrában, központosított rendszerben élni, ahol egy levél sem eshetett le az egyetlen párt akarata nélkül. A menekülők ma nem egyszerre, hanem szivárogva, nap mint nap távoznak, s csak azok maradnak vissza, akiknek nem számít a szabadság, nem érdekli az autonómia, beérik azokkal a falatokkal, amelyek a hatalmasok asztaláról nekik lehullanak.

Ön miért nem ment el, miért maradt itt?

Az én életkoromban elképzelhetetlen új élet kezdése külföldön. Másfelől amit én írok, gondolok, amit az én életem jelent, az nemzetközi, tehát bizonyos értelemben nem vagyok itt. S nem vagyok ezzel egyedül. Az MTA elleni jelenlegi hadviselés talán azért is váltott ki oly csekély ellenállást az akadémia tagjai között, mert ők is hasonló módon élik az életüket. Becsülöm Freund Tamást és Szathmáry Eörs-öt, akik felemelték szavukat az MTA gleichschaltolása ellen, s nem értem, hogy a társadalomtudósok miért hallgattak.

Mit gondol, eredményes lesz a Tusványosi Program, sikerül-e átállítani a szellemi és ideológiai váltókat Magyarországon?

Nem lesz sikeres a program. A magyar kultúra magja szabadságelvű, ha úgy tetszik liberális. A reformkor nagyjai mind liberálisak voltak.  Nem lehet Ady helyett Szabolcska Mihályt, Babits Mihály helyett Tormay Cecile-t tenni. Szabó Dezső a 20-as években Magyarországon megkísérelt hasonló próbálkozást “görénykurzusnak” nevezte, melynek szellemi szereplőit a feledés pora borítja.

Pekár Gyula annak idején ugyanolyan érvekkel támadta Krúdyt, mint ma utódai Esterházy Pétert, Parti Nagy Lajost támadják. Krúdy ma inkább él mint valaha, s az egykori államtitkár kénytelen beérni azzal, hogy a Nemzeti Múzeum előtt álló Arany János szobor alatt az övé a szépen kigyúrt férfitest. L. Simon László még ebben sem reménykedhet.

Neve és teste még életében elenyészik. Esterházy Péter hamvai a gannai kriptában vannak, de szelleme a XXI. században elevenebb lesz, mint valaha volt. A magyar szellemi élet purgálásával Révai József is próbálkozott. Az ötvenes évek azonban nem térnek vissza. Aki ma be akar tiltani egy regényt, novellát, drámát, az kiteszi az internetre.  A rendszer hiába szállta meg gyakorlatilag az összes tömegmédiát, amit azok írnak, mutatnak, arra nincs kereslet. Bödöcs Tibor nem is álmodhat arról, hogy a Magyar Televízióban mutassák, de a You Tube-on százezrek nézik és hallgatják.

Hogyan látja az európai szélsőjobb pályáját, sikeres lesz-e a miniszterelnök vállalkozása, hogy élére álljon ennek a mozgalomnak?

A DEREX index évről-évre mutatja a szélsőjobb térhódítását az egyes európai országokban. Az index szerint Kelet-Európában 10 % felett, Nyugat-Európában 10 % alatt van a szélsőjobb támogatottsága. Ez az arány az EP választások kampányának hevében, a migrációs probléma félrekezelése miatt esetleg elérheti átlagosan a 20 %-t.  Nem kevés, de az európai vezető szerep kivívásához nem elég. Az Európai Unió válaszúthoz érkezett. Az eredeti bürokratikus. közgazdasági, jogi terv tartalékai kifogytak. Európa európaiak nélkül nem lehet. A feladat az európai identitás kimunkálása lehetne, s ebben nyilván szerepe kell legyen a kereszténységnek, ezt a magyar miniszterelnök jól látja. A kereszténység azonban nem állítható szembe a szabadsággal, a boldogság keresésével, az egyén jogával arra, hogy megvalósítsa önmagát. Európa és benne Magyarország a Nyugat része, melynek lényege az individualitás, a keresés, a kutatás, kíváncsiság, az alkotás. Európában mindenkinek joga van az egyéni és megismételhetetlen sorsra, akár férfinak, akár nőnek született. Európa akkor lesz nagy, ha lesz ereje visszatérni a kezdet nagyságához.

A nagy trükk – béremelés az egészségügyben Cser Ágnes közbenjárásával

Lázár János „nagyarányú” béremelést jelentett be az egészségügyben. A miniszter szerint novembertől nő a szakorvosok, kórházi szakgyógyszerészek fizetése bruttó százezer forinttal, az egészségügyi szakdolgozóknak pedig 12 százalékos béremelést ígért. A kormány döntése azonban nem „rendkívüli” ajándék, hisz ezt az összeget már rögzíti a 2016-ban elfogadott egészségügyi bérfelzárkóztatási program.  Ráadásul a fizetésrendezés csak látszatra tűnik nagyarányúnak, hisz az egészségügyi dolgozók jelentős részének bére ezek után sem haladja meg a garantált bérminimumot! A januártól esedékes újabb központi béremelés után az ágazatban dolgozók újabb csoportja veszítheti el relatív előnyét. Az egészségügyi bértábla ugyanis már nem tükrözi az elmúlt évi bérmegállapodás során kialakított arányokat. Emiatt az elmúlt hetekben az egészségügy szak- és szakmai szervezetei igyekeztek új megállapodást tető alá hozni a kormánnyal, mindeddig sikertelenül. Az egészségügyben működő szakszervezet a bértárgyalásokat sztrájktárgyalásnak minősítette, s igyekezett egy köztes béremelést kiharcolni. Két nappal a kommunikációs trükknek minősülő bejelentés előtt szándékairól kérdeztük Cser Ágnes szakszervezeti elnököt, aki interjút ígért a Független Hírügynökségnek, de aztán meggondolta magát.

 

„A további kérdéseire nem válaszolok!” – csattant fel Cser Ágnes, majd a szakszervezeti vezető dühösen elhagyta a hatalmas tárgyalótermet.  Pedig távozása előtt sem volt hajlandó elárulni szinte semmilyen érdemleges információt a közelmúltban elkezdődött egészségügyi bértárgyalásokról. Holott a téma égető, hiszen ma már minden beteg a saját bőrén érzi, hogy az alacsony fizetések miatt az orvosok, és ápolónők ezrei távoznak folyamatosan az országból, s ma már olyan mértékű az gyógyító szakember hiánya, hogy az emberéleteket is veszélyeztet. Mindezt nem egy elkeseredett páciens, hanem az orvosi kamara elnöke, Éger István állítja.  A drámai helyzet természetesen ismerős az interjú közben hirtelen felugró Cser Ágnes számára is, hisz – ha megkésve is -, de 2016-ban bérfelzárkóztatási tárgyalásokat kezdeményezett az egészségügyi kormányzattal, ám eddig legfeljebb látszateredményeket tudott elérni.

De ne szaladjunk előre, hiszen váltottunk azért néhány szót, mielőtt még Cser Ágnes a legnagyobb meglepetésemre faképnél hagyott. Először csak telefonon, udvarias hangnemben tisztáztuk az interjú időpontját, majd a személyes találkozás is létrejött. A kézfogás után a szakszervezeti székház fellobogózott nagytermébe vezettek. Az csak látszólag apróság, hogy nem az elnök asszony dolgozó szobája felé vettük az irányt, az irányt, ennek később jelentősége lesz. A barátságtalan terem hosszú asztalánál aztán feltehettem az első kérdést, amely azt firtatta, hogy milyen bérkövetelései vannak ma az egészségügyi szakszervezetnek, illetve ha azokat a kormány nem teljesíti, akkor – ahogy ígérték – valóban lesz-e sztrájk a hazai egészségügyben?

Cser Ágnes válaszában először arról beszélt, hogy a jelenlegi igényeik a több, mint tíz évvel ezelőtti, szociálliberális kormányok idején megfogalmazott követeléseken alapulnak. ( Ne tessék röhögni, kérem!) Vagyis nem az egészségügyből időközben kivont ezer milliárd forint, nem a lerobbant fővárosi kórházak elviselhetetlen munkakörülményei, amelyben előfordul halálos kórházi fertőzés, nem is a Fekete Nővér által elsírt hiányosságok zavarják Cser Ágnest. A szakszervezeti elnök a Medgyessy kormány időszakának érdeksérelmeire emlékezik a legszívesebben, amikor egyébként a kormányfő – komolyan véve a választási ígéreteit – a közalkalmazottak körében 50 százalékkal emelte a fizetéseket.  Ezt a tényt, továbbá az Országos Érdekegyeztető Tanács – akkor ugyanis volt még ilyen – által elfogadott béremeléseket, amelyeket Cser Ágnes is aláírásával szentesített, ma tökéletesen figyelme kívül hagyta. Emlékezett viszont a 2004-es egészségügyi sztrájkok céljaira, amelyet szerinte az egészségügyi privatizáció ellen is tiltakozva folytattak a dolgozók.  Nyilatkozata szerint ugyanis az elnök asszony a 13 évvel ezelőtti folyamatot szeretné lezárni a jövő heti sztrájktárgyalásokon. Arra viszont többször nem válaszol Cser Ágnes, hogy ha olyan mértékű érdeksérelem érte az egészségügyet a szociálliberális kormány idején, akkor miért nem szervezett országos sztrájkot a regnáló kormány ellen. Legalább olyat, mint az Orbánnal szintén jó barátságot ápoló Gaskó István, a Liga elnöke. Most azonban a már elkezdett bértárgyalásokról sem hajlandó beszélni, konkrét követeléseket nem említ. Arról is mélyen hallgat, hogy – a szakszervezeti követelések meghiúsulása esetén – mikor és hol szüntetik be a munkát az egészségügyben.

Csak kérdések vannak, válaszok nincsenek.

Szerencsére azonban a tárgyalódelegációnak van olyan tagja, aki képes és akar is a kérdésekre válaszolni. A Magyar Kórházszövetség képviselője, Antall Gabriella főigazgató szerint bértárgyalás 2016-ban egy négy éves fizetés felzárkóztatási program elfogadásával kezdődött. Az egyezség szerint 2016-ban 26 százalék, 17-ben 12 százalék, a következő két évben 8 százalékos béremelést alkudtak ki a kormánnyal. De arra a szakszervezet nem számított, hogy az időközben megemelt minimálbér, illetve szakmai bérminimum újra elértékteleníti az ágazatban dolgozók fizetését, még az orvosokét is. Az orvosi kamara elnöke, Éger István sem titkolja csalódottságát emiatt, de nem tartja reménytelennek az újbóli egyezséget. A bérfelzárkóztatás kudarca Cser Ágnes számára komoly felsülés, hisz az elnök asszony nem rejti véka alá, hogy jóban van Orbánnal, illetve a kormánnyal. Nyilván elfelejtette Orbán Viktor és Gaskó István „gördülő” barátságát, aminek következményeként a Liga elnöke majdnem a börtönben végezte pályafutását. De ez egy másik történet.

Miközben a helyzetet tisztázó újabb kérdést igyekszünk megfogalmazni Cser Ágnes rendre közbevág, becsmérel, tiltakozik az újabb felvetés miatt, fenyegetőzik, mondván: ő ügyvéd, aki ismeri a jogait. Hangsúlyozza, hogy „leszarja” a szocikat, majd végül felugrik. De még nem távozik, az ajtóból még indignálódva meghallgatja a kikerülhetetlen kérdést: „nem szégyellte magát, amikor egészségügyi szakszervezeti vezetőként a kormány televíziójában, az M1 csatornán a kormány melletti hűségnyilatkozatként is felfogható gesztust tett. Ugyanis kéretlenül üdvözölte, hogy Áder János aláírta a CEU törvény?”

Mézédes mosollyal az arcán visszajön, majd gúnyolódik a felkészültségemen. Végül állást foglal a társadalmi igazságosság mellett, amelynek a CEU szerinte nem felel meg.

De hogy mindez miért fontos az egészségügy szakszervezeti vezetőjének – akinek elsősorban a szakmát, a mögötte álló dolgozók érdekeit kéne képviselni – arról egy szót sem ejt. Nem beszél továbbá az egészségügyből kivont 1300 milliárdról, továbbá arról sem, hogy a spórolást miért hagyta szó nélkül. Hiszen az odavesző fizetésekről, romló élet-és munkakörülményekről is szól. Szégyen. Ezt mondják az állandó pénzhiánnyal küszködő kórházak.

A CEU ügyében újabb hűségesküt megfogalmazó Cser Ágnes végül elégedetten kezet nyújt. Majd távozik a helyszínről, miközben szinte egyetlen általunk megfogalmazott kérdésre sem válaszolt. Az interjú 15 percig tartott. A kilobogózott nagyteremre pedig azért volt szükség, hogy a riportert látványosan ott lehessen hagyni. ( Vagy ha jobban tetszik: el lehessen menekülni a nyilvánosság elől. )

Egyik internetes portál 2016-ban azt írta Cser Ágnesről, hogy az „egészségügy legkártékonyabb szereplője”, mert a védtelenné vált dolgozók helyett a kormányt képviseli. Ezzel nem tudunk, nem is akarunk vitatkozni. Az erős megfogalmazásból tudomásunk szerint még csak sajtóper sem lett. Ámbár annyit mégis érdemes szóvá tenni, hogy azért mert Cser Ágnes sajátos, kormánypárti nyilatkozatokkal fűszerezve képviseli az egészségügy sok százezer dolgozóját, azért bizony azok a felelősek, akik őt megválasztották, vagy hatalomban tartják. Vagyis az egészségügyi és szociális ágazat összes dolgozója hibás. Azok a munkavállalók valamennyien, akik azt hiszik, hogy a választás idején megspórolható a nyílt állásfoglalás valaki ellen, vagy valaki mellett.

Nem találunk szavakat – 1.

Esterházy Pétertől vettük a címet. Nem találunk szavakat – ez az író Termelési-regény című könyvének első mondata. Mindnyájan sok jó könyvet ismerünk, s bár a legtöbbjüket régen olvastuk, ám a jellegzetes mondatokra többnyire emlékszünk. Vagy nem emlékszünk, de jó felidézni a régi olvasmányokat, újból átélni, ha csak egy mondat erejéig is, az olvasott történeteket.

Játékra invitáljuk az olvasót: ismert – magyar és nem magyar – regények első mondatait olvashatják az alábbiakban. Próbálják meg kitalálni, melyik mondat, melyik regény kezdőmondata.

Ha nem sikerül, segítünk. És talán az ünnepek alatt, vagy a két ünnep között, még arra is jut idő, hogy valamelyik egykori kedvencünket újból elolvassuk. Jó szórakozást az első mondatokhoz!

Dr Strauss aszongya lekel irnom amit gondolok és emlékszek meg mindent ami velem történik mostanától. Nem tudom mér de aszongya fontos mer igy fogják látni hogy használhatnak e engem. Reméllem tudnak használni mer Miss kinnian aszongya lehet hogy meg fognak okositani. Szeretnék okos lenni.

MEGFEJTÉS ITT.

Nem akart ő gazdag lenni, híres sem, hatalmas sem, még boldog sem akár, csak civilizált – ez volt élete álma. Hogy milyen az efféle élet, azt, amikor az állam északi erdőségében maga mögött hagyta az atyai házat, illetve kalyibát, meg nem tudta volna fogalmazni: úgy tervezte, hogy egyenesen Chicagoba megy, és ott majd kitapasztalja.

MEGFEJTÉS ITT.

Az első rész cselekményének női főszereplője egy negyvennyolc éves asszony, német: magassága 171, testsúlya 68,8 kg (háziruhában), tehát csak 30-40 dekával kevesebb az ideálisnál: a szeme hol sötétkék, hol fekete, a haja enyhén őszes, igen sűrű szőke, lazán lebontva hordja, sisakszerűen simul a fejére.

MEGFEJTÉS ITT.

Már sötéttel érkeztem meg Bonnba, rákényszerítettem magam, hogy érkezésemet ne aszerint az automatika szerint pergessem le, amely öt év örökös utazás során alakult ki: peronlépcsőn le, peronlépcsőn föl, útitáskát le, jegye a kabát zsebéből ki, útitáskát föl, jgyet leadni, az újságoshoz esti lapokat megvenni, kimenni és odainteni egy taxit.

MEGFEJTÉS ITT.

A házasság első két évében – ma már megállapíthatom – tökéletes volt a viszonyunk. Ezt úgy értsék, hogy ebben a két évben az a homály kísérte az érzékek teljes és mély összehangját, vagy ha jobban tetszik, az a szellemi csönd, amelyben hallgat a józan ész: az ember csak a szerelemre bízza magát, és nem méricskéli az értékeit annak, akit szeret. Egyszóval: Emiliát én hibátlannak láttam, és úgy gondolom, hogy ő is engem.

MEGFEJTÉS ITT.

Gyerekkorában Marcellót úgy elbűvölték a tárgyak, mint valami szarkát. Talán mert a szülei, inkább nemtörődömségből, mint szigorúságból, sose gondoltak rá, hogy a gyerek birtokló ösztönét kielégítsék: vagy mert mélyebb és sötétebb ösztönyilallásai álcázkodtak benne mohó kapzsisággá: valami dühöngő vágy volt ez, hogy a legkülönfélébb tárgyakat megkaparintsa.

MEGFEJTÉS ITT.

Legelőször is azt kell elmondanom, miért írtam naplót. Az ember sokféle okból írhat naplót: hogy följegyezze a fontosnak tartott tényeket: hogy megörökítse titkait, hogy kiöntse a szívét, hogy megvallja a bűneit: egyfajta takarékossági ösztön sugallatára, amely arra bíztatja az írót, hogy élete morzsáit is gyűjtse be, hiszen azokból is összejöhet egy könyvre való: indíték lehet a hiúság és az önteltség is.

MEGFEJTÉS ITT.

Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendia ezredesnek eszébe jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte jégnézőbe. Macondo akkor húsz vályog- és bambuszházból álló falu volt egy folyó partján, melynek áttetsző vize őskori tojás nagyságú, sima, fehér köveken hömpölygött. Annyira új volt a világ, hogy sok minden még nevet se kapott, s ha meg akarták említeni, ujjal mutattak rá.

MEGFEJTÉS ITT.

Hej, ezek a mi alföldi folyóink…Lomhák, lassúak. Éppenhogy folydogálnak, találomra. Parasztosan.

MEGFEJTÉS ITT.

Először is azt mondhatom el, hogy gyalog laktunk a hatodikon, és hogy rosa mama részére, amilyen rengeteg kilót cipelt azon a két árva lábán, ez nmaga volt a gonddal-gyötrődéssel teli mindennapi élet forrása. Ezt mindannyiszor eszünkbe juttatta, amikor épp másra nem panaszkodott, mert ráadásul zsidó is volt.

MEGFEJTÉS ITT.

Sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, SÉRveim, sérveim, sérveim – sérveim, SÉRveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, SÉRveim, SÉRveim, SÉRVEim – sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, SÉRveim – sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, nyolcas a poén, poén a nyolcas, sérveim, sérveim – SÉRveim, sérveim, sérveim, mehet, sérveim, sérveim, sérveim, tiszta a nyolcas, sérveim, sérveim, SÉRVEim, sérveim, sérveim, SÉRVEim, sérveim, sérveim, SÉRveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim

MEGFEJTÉS ITT.

Reggel ötkor – mint mindig – a parancsnoki barakk előtt lógó síndarabon a kalapács elkongatta az ébresztőt. Szaggatott csörömpölése gyengén hatolt át a kétujjnyi vastag jéggel bevont ablaküvegen és hamarosan elhalt: a nagy hidegben a felügyelőnek nem volt kedve sokáig kongatni.

MEGFEJTÉS ITT.

Derült, hideg áprilisi nap volt, az órák éppen tizenhármat ütöttek. Winston Smith, állát leszegve, gyorsan besurrant a Győzelem-tömb üvegajtaján, hogy megszabaduljon a gonosz széltől. De nem tudott olyan gyorsan besurranni, hogy ne törjön be vele együtt egy kavicsos porörvény. Az előcsarnokhoz vezető folyosó főtt kelkáposzta és öreg rongy lábtörlők szagát árasztotta. Egyik végén egy ­épületen belüli elhelyezés céljára túlságosan is nagymére­tű-plakát volt a falra szegezve. Csak egy hatalmas arc volt látható rajta, méternél is szélesebb arc: egy negyvenöt év körüli, sűrű fekete bajuszos, durva vonású férfi arca.

MEGFEJTÉS ITT.

Amadis Dudu minden meggyőződés nélkül haladt a keskeny utcácskán. Mindennap három és fél jegyet szokott kezeltetni, mert menet közben, még a megálló előtt szállt le, s most megtapogatta mellényzsebét, hogy meggyőződjék róla, maradt-e még jegye. Igen. Maradt. Egy madarat pillantott meg: szemétrakás tetején ült, s csőrével olyan ügyesen kapirgált három üres konzervdoboz belsejében, hogy sikerült kikopognia az Ej uhnyem első ütemeit.

MEGFEJTÉS ITT.

Gaal Dornicknak hívták, s igazi falusi gyerek volt, aki még sohasem látta Trantort. Mármint a valóságos várost, mert a hipervideón rengetegszer látta már, meg alkalomadtán a császári koronázásról vagy a Galaktikai Tanács megnyitásáról közvetített nagyméretű, háromdimenziós híradókban. Mert habár egész élete Synnaxon telt is el, amely a Kék Sodrás legszélén kering csillaga körül, azért, ugyebár, ő sem volt elszakadva a civilizációtól. Mint akkoriban egyetlen sarka sem a Galaktikának.

MEGFEJTÉS ITT.

Élt egyszer egy híres mérnök, egy nagy feltaláló, aki éjjel-nappal boszorkányos szerkezeteken törte a fejét, és csudálatosan okos gépeket épített. Fabrikált például egy pici szerkentyût, amely olyan gyönyörûségesen énekelt, hogy elnevezte pacsirtomatának. Bátor szív volt a kézjegye, ezt viselte minden atom, amely kikerült a keze alól; álmélkodtak is utóbb a tudósok, mikor a színképekbõl vidám szívecskék hunyorogtak rájuk. Sok mindenféle hasznos gépet szerkesztett ez a mérnök. Egyszer aztán gondolt merészet és nagyot: összeötvözi az életet a halállal, és imigyen véghezviszi a lehetetlent.

MEGFEJTÉS ITT.

Vedd már le azt a szemüveget – mondta Tortose Pierrot-nak – vedd már le, ehhez a melóhoz igazán nem való. Pierrot engedelmesen, gondosan a tokba dugta. Öt méterre még csak ellátott, de a hordó, meg a nézők székei már ködbe vesztek.

MEGFEJTÉS ITT.

– Mejixagosijenszörnyen – háborgott magában Gabriel. – Mégiscsak abszurdum, hogy sose tisztálkodnak. Azt írja az újság, Párizsban a lakások tizenegy százalákában ha van fürdőszoba, ami nem is meglepő, de azért mosakodni anélkül is lehetne.

MEGFEJTÉS ITT.

Többé-kevésbé mindez megtörtént. Ami a háborús részleteket illeti, azok mindenesetre jócskán valóságosak. Egy tagot, akit ismertem, valóban agyonlőttek Drezdában, mert elvitt egy teáskannát, ami nem az övé volt. Egy másik fickó, akit ugyancsak ismertem, valóban azzal fenyegette személyes ellenségeit, hogy a háború után felbérelt fegyveresekkel meggyilkoltatja őket. És így tovább. A neveket mind megváltoztattam.

MEGFEJTÉS ITT.

Brenda hatéves volt, amikor lepottyant az almafáról. Felmászott a tetejére, és a finom almákkal teli főág letörött. Gary kapta el, mikor az ág recsegve ropogva földet ért. Nagyon megijedtek.  Az almafák hozták nagyanyjuknak a legjobb termést, és a gyümölcsösben tilos volt fára mászni. Brenda segített a fiúnak elvonszolni az ágat, és remélték, hogy senki sem veszi majd észre. Ez volt Brenda legkorábbi emléke Garyről.

MEGFEJTÉS ITT.

A szülőföld sokszor olyan, mint az ember szíve: ha kicsiny a szív, akkor parányi, ha nagy a szív, akkor mérhetetlen. Engem sohase bántott a hazám picinysége, bár nem állítom, hogy nagy szívem van. Ha módomban volna, itt Guadeloupe-on újra megszületni, szenvedni és meghalni.

MEGFEJTÉS ITT.

Verričres nagyon csinos kisváros Franche-Comté tartományban. Piros cseréppel fedett, csúcsos tetejű, fehér házai egy domb oldalán ereszkednek alá, legenyhébb hajlatait is hatalmas gesztenyefák koronái élénkítik. A Doubs néhány száz lábnyira folyik az erődítés alatt, a várost még a spanyolok építették; a falak ma már romokban hevernek.

MEGFEJTÉS ITT.

Valahányszor elmélkedéseimben elgondolom, bájosabbnál bájosabb hölgyeim, hogy ti valamennyien természettől fogva mily érzékeny szívűek vagytok, belátom, hogy könyvem felfogásotok szerint komoran és gyászosan fog kezdődni, mivelhogy az elmúlt halálos járvány fájdalmas emlékezetét viseli homlokán, melyet egy értelemmel átkoz mindenki, akár megélte, akár más úton-módon tud róla. De azért nem akarom, hogy ez visszariasszon benneteket a továbbolvasástól, mintha bizony olvasás közben szüntelenül sóhajok és könnyek között vezetne utunk. Vegyétek úgy e borzalmas kezdetet, mint a vándor a zordon és meredek hegyet, melynek lábánál szépséges és kellemes síkság terül, melyben annál nagyobb gyönyörűségök telik, minél fáradságosabb volt a felkapaszkodás és a leereszkedés.

MEGFEJTÉS ITT.

Itt most egyedül vagyok, védett helyen. Odakint esik, lehajtott fejjel megy az ember az esőben, egyik kezét a szeme elé emeli, de azért maga elé is figyel, néhány méterre maga elé, a néhány méternyi nedves aszfaltra: odakint hideg van, süvít a szél a lombok között, egész ágakat himbál meg, himbálja, himbálja őket, az ágak odavetődik a falak fehér vakolatára.

MEGFEJTÉS ITT.

Gyönyörű délután volt. Az ég kéklett, a nap sárgállott, a pillangók csapongtak, a madarak csiviteltek, a méhek döngicséltek – hogy rövidre fogjuk, mosolygott az egész világ.  Lord Emsworth kisebbik fiára, Freddie Threepwoodra, aki egy farkaskutya társaságában, sportkocsijában ült a blandingsi kastély bejárata előtt, mindez csekély hatást gyakorolt. Az  ő gondolatait a kutyakeksz foglalta le.

MEGFEJTÉS ITT.

Emsworth grófja, e rokonszenves arisztokrata, a blandingsi kastély tágas könyvtárában, a nyitott ablaknál állott – összeesve, akár egy vizesharisnya, mint mindig, ha nem támaszkodhatott neki valaminek – és végigjártatta tekintetét birodalmán.

MEGFEJTÉS ITT.

Elzászban, 1850 táján, egy gyermekek által sújtotta tanító beletörődött, hogy áttér a szatócs pályára. Ám valamilyen kárpótláshoz ragaszkodott e kiugró pedagógus: ha neki kell mondania arról, hogy az elmék épülésén munkálkodjék, valamelyik fia munkálkodjék majd egyszer a lélek épülésén: a család egyik sarja lelkésznek megy, mégpedig Charles.

MEGFEJTÉS ITT.

Legjobb volna napról napra följegyezni az eseményeket. Naplót vezetni, hogy tisztán lássak. Nem engedni, hogy elsikkadjanak az árnyalatok, a legapróbb tények, még akkor sem ha merőben jelentéktelennek látszanak: és főként: osztályozni őket. El kell mondanom, hogyan látom ezt az asztalt, az utcát, az embereket, ezt a csomag dohányt, minthogy éppen ez változott meg.

MEGFEJTÉS ITT.

Ahogy a tizenhat éves Karl Rossmann – akit szegény sorsú szülei Amerikába küldtek, mert egy cselédlány elcsábította, s gyereket szült tőle – a mind lassabban sikló hajón megérkezett New York kikötőjébe: a szabadság istennő messziről figyelt szobra egyszerre mintegy fölerősődő napfényben tárult eléje. Mintha most emelte volna magasba karját a karddal, alakja körül pedig szabad szelek lengedeztek.

MEGFEJTÉS ITT.

Hát megölték a Ferdinándot – mondta a takarítónő Svejk úrnak, aki évekkel ezelőtt búcsút vett a katonaságtól, miután a katonaorvosi bizottság végérvényesen hülyének nyilvánította : azóta kutyakereskedelemből élt, azaz ronda korcsokat vásárolt és hamisított pedigrével eladta őket.

MEGFEJTÉS ITT.

Kilenc kilométernyire tanyázunk a front mögött. Tegnap fölváltottak: most tele a gyomrunk szemes babbal, marhahússal, jóllaktunk és elégedettek vagyunk. Még estére is kapott mindenki egy tele csajkával: azonkívül megduplázták a kolbász- és kenyérporciót – ez már döfi.

MEGFEJTÉS ITT.

Szombaton, ebéd után minden zárva, Bohunka austová kiugrott a villamosból, átszaladt a téren, és kifulladva berontott az üzletbe, épp hogy csak beengedték, s máris bezárták mögötte az ajtót és szüntelen kulcscsörgetlés közben elédobták azt a megálmodott kis holmit : sebtében a vállához illesztette és megállapította, hogy két ujjnyival a véniuszdombja alatt végződik, Bohunka nyelt egyet, a kulcsok a pulthoz ütődtek, Bohunka sietve fizetett, és miután kituszkolták az üzletből, boldogan fellélegzett a hangos csattanással kulcsra csukódott ajtó előtt.

MEGFEJTÉS ITT.

A 7. sz. Gyors Bukarest, Budapest és Pozsony felől szerdán, április 1-én a szokásos késéssel befutott a brnói Főpályaudvar első vágányára. Mialatt az alkalmi utasok fejetlenül szaladgáltak ide-oda, mert mindig a középső kocsikba akarnak beszállni, de a középső kocsik mindig fönntartott, vagy hálókocsik, azalatt Jacek Jost (33/175, arca ovális, szeme, haja barna, különös ismertetőjele nincs) a helyjegyes kocsik mindig meglepő sorrendjét fürkészte, amíg magában derülve, a 34-es és a 38-as között föl nem fedezte az 52-est.

MEGFEJTÉS ITT.

Június 2-án hétfőn reggel egy fekete szolgálati 603-as süvített az Elba-parton Ústítól Prágába, három mérnök, meg egy ellenszenves sofőr (kilógatta a könyökét az ablakon, és a kanyarokban nemcsak fütyörészett, hanem köpködött is).

MEGFEJTÉS ITT.

Értelmetlenül túlvilágított meztelen ég, tülekedés a túlzsúfolt autóbuszok és villamosok előtt, elhagyatott asztalkák és szánalmasan szűretlen fénytől megvilágított üres széksorok a kávéházban, amelyen izzadt sörfiúk szaladgálnak keresztül a piros-fehér ernyők alá, sikongató gyereksor a fagylaltos előtt, kókadt szombat, minden zsúfolva, vagy zárva, Milan Renc elhagyta a teret, megszokott utcáin át hazament, a lépcsőházban leemelte az asztalkáról az újságjait fürdőszobás, távfűtéses lakásában a heverőre dobta őket, és bekapcsolta a tranzisztoros rádiót.

MEGFEJTÉS ITT.

Már megint horkolsz – nyögött föl Aranka, csukott szemmel beledöfte a térdét férje oldalába (ezúttal a veséje tájékát találta el), hátat fordított neki és tovább aludt. De én most már nem alszom el, sóhajtotta Sarlik Libich (30), és pár percnyi forgolódás után kilopózott a hálószobából.

MEGFEJTÉS ITT.

1954. június elsején, kora hajnalban a frissen diplomázott (három nappal azelőtt a pardubicei vegyipari főiskolán) Marek Paar mérnök (nem egészen huszonkét éves) egyik kezében a kofferével, másikban a cipőjével kiosont (hogy ne kelljen kifizetnie az utolsó hét hónap albérleti díját) a Pardubice szélén álló házacskából, és felült a gyorsra, hogy jelentkezzen élete első munkahelyén, silány minőségű, szürke kockás öltönyében (a diplomakiosztáson a 106 végzős közül egyedül én nem voltam feketében) és 59 koronás, lyukacsos, szürke műbőr félcipőjében.

MEGFEJTÉS ITT.

Néhány fiú kosárlabdázik egy telefonoszlop körül, amelyre valami deszkőát szögeztek. Nagy iramodások, kurjantások. A sikátor kavicsa csikorog és pattog a tornacipők gumitalpa alatt, s mintha felröppentené hangjukat a nedves márciusi ég kékjébe, a drótok fölé.

MEGFEJTÉS ITT.

Caldwell megfordult, s amint megfordult, bokájába nyíl fúródott. A osztályban kitört a röhögés. A fájdalom felszökött sípcsontja karcsú velején, ott örvénylett térde útvesztőiben, megduzzadt, s még bömbölőbben öntötte el zsigereit. Szemét kénytelen-kelletlen a táblára szögezte, ahova krétával fölírta a világmindenség valószínű életkorát, az 5 000 000 000 évet.

MEGFEJTÉS ITT.

Fogytán a benzin, gondolja Harry (Nyúl) Angstrom, ahogy ott áll a Springer motors bemutatótermének nyári por borította ablakánál és a forgalmat figyeli a 111-es úton, a forgalmat, mely valahogy gyér és aggodalmas, ahhoz képest, hogy valamikor milyen volt. Ennek a büdös világnak fogytán a benzinje.

MEGFEJTÉS ITT.

Egy este, vagy húsz évvel ezelőtt, a kisebbik húgomat, Frannyt, minthogy népes családunkat éppen a mumpsz ostromolta, babaágyastól, mindenestől, áttelepítették abba a feltehetően nem fertőzött szobába, amelyet én osztottam meg legidősebb fivéremmel, Seymourral. Tizenötéves voltam, Seymour tizenhét.

MEGFEJTÉS ITT.

Ragyogó napsütés volt ezen a szombat délelőttön, de azért mégiscsak felöltő-idő az egész heti ballonkabát-idő után, pedig mindenki azt remélte már, hogy a jó idő megmarad a várva várt hétvégére is – a Yale meccse vikendjére. Vagy huszonöt diák cárta az álliomáson, hogy a tíz-ötvenkettessel befusson a szerelme, de legfeljebb hatan, vagy heten merészkedtek ki a nyitott, szeles peronra.

MEGFEJTÉS ITT.

Ott vannak kinn.

Fehér ruhás fekete fiúk játszanak a folyosó végén, aztán gyorsan feltörlik, amíg odaérek.

Már törlik is, mire jövök ki a hálóból. Mind a hárman gonoszul vicsorognak a napvilágra, erre az egész házra, akikre dolgoznak, az emberekre, mindenre.

MEGFEJTÉS ITT.

Zombik itt is, zombik ott is, zombik mindenhol – 2019. február

Itthon a csapból is folyik a migránsozás. Forog a gyomrom a néphülyítéstől. A politikai szándékot megértem, meg kell indokolni egy megmentő intézkedéseit, pénzköltéseit, stb. csupán az agyak tömegeit nem értem, akik ezt beveszik.

Eszembe jut, hogy minket, magyarokat is sokszor elkerülnek nyugaton a ránkrakódott előítéletek miatt, melyeket lehet, hogy pár bűnöző honfitársunk váltott ki, mégis tömegek hordozzák ennek keresztjét. A menekültekkel is ez a helyzet. Érdekes, hogy keleten nincs magyarokkal szembeni rossz érzés. Nyugaton van. A keleti befogad, madzsarnak mond, a nyugati egy birodalmi szemléletet és érdeket kiszolgáló középkáderéként alkalmaz, de saját magasságába sose emel. Ez a középkáder kell a multik vezérkara és a tömegesen beáramló zombik tömege közé, akikkel tősgyökeres osztrákként, németként stb. snassz foglalkozni. Mégis e középkáderi lét sokkal nagyobb anyagi biztonságot nyújt, mint a hazai bizonytalan jövőtlenség, ahol mindent átitat a politika. Politikával osztják meg a családokat, teremtenek gyűlöletet, értetlenséget és hoznak létre a valós világi trendektől való eltávolodást. Így saját hazánkban jutunk el kulturális leépülésünk után oda, ahova egy menekült nyugaton automatikusan eljut: a zombi létig. Az emberek tudatáig nem ér fel, hogy tömegesen nincs szükség szakképzettségre, szisztematikus gondolkodásra. Sőt, ennek ellenkezőjére van szükség: agyatlanságra, a rendszerek át nem látására. A multik által működtetett világban zombik tömege kell, akik a pirosat piroshoz, zöldet zöldhöz tudják illeszteni, okoskodókra, akik a rendszert átlátják és belekotornak, nem kellenek. Arra ott vannak azok a kiváltságos rendek, akiknek ez osztályrésze lehet, de ezek nem mi vagyunk.

Szóval mi is migránsok vagyunk, de mi a saját hazánkban lettünk azok.

És fel sem fogtuk! Ahhoz, hogy felfogjuk, nem a kommunikáció igazságtartalmát kellene ész nélkül követni, hanem körbenézni és saját helyzetünkön elgondolkodni. Csak zombi kap állást. Ebben semmi politika nincs. Egyszerűen csak zombi állások vannak. És a jövő még ennél is rosszabb lesz. A robotok, digitalizált applikációk jobbak nálunk. Százszor gyorsabbak és pontosabbak. Akkor miért kellenénk? Lassan kiváltanak minket az élet sok területén. Innen pedig irracionális egymásban, egymás vallásában, politikai felfogásában keresni a hibát!

Lássuk, mi van az idegennek kommunikált kultúrával, iszlámmal?

Alkalmam van rengeteg beszélgetést lefolytatni menekültekkel. Kérdezem őket ideérkezésük okairól. Igen, vannak szélsőséges szemléletűek közöttük, de a tömeg nem ez. Általánosságban két okra hivatkoznak. Az egyik a hazájukban dúló háború, éhínség, ökológiai viszonyok, stb. A másik ok sokkal érdekesebb és itt csak iszlám országokból érkezőket említek meg: a sok agyatlan, balfasz sejk, imám, vallásvezető, akikkel tele van a tökük. Igen, léteznek mecsetbe járó, radikalizálható fiatalok, de én a tömegekről beszélek, akik nem ők. Egyébként ez a radikalizált réteg is zombi, csak nem a technikai fejlődés szintje tette őket azzá, hanem a tudatlanság és beilleszkedésre való képtelenség. A mérsékelt tömegek azonban, nem fogadják el sem az otthoni helyzetet, sem a kőkorszaki vallási gondolkodást, ami nem tudott megújulni 1924, azaz a kalifátus intézményének bukása óta. A muszlim gondolkodás (tehát nem az Iszlám!!!) válságban van és a jelenlegi vallási vezetéssel képtelen lesz megújulásra. Sőt, Iszlámon kívüli politikai érdekek is vannak e helyzet konzerválására, ebből adódó konfliktusok élesztésére. Ha pedig a nyugati társadalomba integrálódni kívánó muszlim tömegek előtt nem nyílik lehetőség, akkor számukra is opció a radikalizálódás, ami tárt karokkal várja őket. Ha a kommunikáció bármely oldalon hibát követ el és nyomatja a zombik számára az ellenségképet, akkor minket, akik középen állnak hamar le fognak nyomni és sokkal kellemetlenebb hangok fognak megszólalni. A zombik pedig teljesen mindegy, hogy melyik oldalon zombik, ha begurulnak, kiszámíthatatlanok.

Mihálffy Balázs

„Az elemzőknek gőzük sincs, hogy mi van ebben az országban!”

„Ha az ellenzéki pártok a kormány megbuktatása helyett egymás szavazóinak elcsábítására törekszenek, akkor annak súlyos választási vereség lesz a következménye” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek a Magyar Progresszív Mozgalom megalapítója. Tarjányi Péter szerint a Fidesz márpedig megbuktatható, s az Orbán rezsim emberei – a főügyésszel, Polt Péterrel az élen – elzavarhatóvá válnak. A demokrácia visszaállításához nincs szükség kétharmados győzelemre, elég lenne az egyszerű többség. A Fidesz leváltásához nélkülözhetetlen viszont a demokratikus ellenzék együttműködése.  

Úgy tűnik, jól halad a mozgalmuk, Balázs Péter alkalmas jelöltnek tűnik, aki akár az ellenzék miniszterelnöke is lehet. Elégedett?

Nem is találkoztam Balázs Péterrel, nem is ismerem személyesen, néha ugyan összefutunk különböző televíziós stúdiók előterében. Valamiért a sajtó próbál engem királycsináló szerepre kényszeríteni, pedig erről szó sincs.

Szóval nem ön, illetve a Magyar Progresszív Mozgalom lenne az a „nemzeti holdudvar”, amely a hírek szerint megtalálta őt. De egyébként jó jelöltnek tartja?

Igen, kitűnő jelölt. Balázs Péter rendelkezik azzal a felkészültséggel és tudással, amely ma szükséges az egyre mélyebb politikai árkok betemetésére, s egy normális ország létrehozására.

Ha ön ennyire elismeri a képességeit, akkor akár a mozgalma is jelölhette volna?

Valóban, de nem ez történt.

Nem arról van szó, hogy egy „névtelen nemzeti kör”, mint jelölő szervezet Tarjányi Péter baloldali, liberális mozgalmával szemben mindenki számára elfogadhatóbb?

Nézze, erről ma már nem érdemes beszélni, semmi jelentősége. Lényeg, hogy van egy jelölt.

Van „b”, vagy „c” tervük, vagyis igaz a Surányi György, vagy a Farkas Ádám jelöltségéről szóló hír, amelyről a hvg.hu írt? Esetleg beállnak a Párbeszéd jelöltje, Karácsony Gergely mögé?

A jelöltről most tárgyalni kell, nem újabbakat keresni. Sokkal fontosabb, hogy az ország ma már nyugalomra vágyik, elege van a Fidesz és a Jobbik által keltett szinte polgárháborús hangulatból. A mozgalmunk legfőbb feladata, hogy a parlament ellenzéki pártjait lebeszéljük az egymás elleni acsarkodásról, a konfliktusok élezéséről, s a biztos bukással járó úgynevezett kétarcú politizálásról.

Az ellenzéki politikusok ugyanis csak látszatra, szavakban törekednek a kormány megbuktatására, valójában egymás ellen vívnak elkeseredett pozícióharcot.

De ezzel a helyezkedéssel csak a saját táboruktól, nem pedig a kormánytöbbségtől csábítanak el szavazókat.  Ebben a harcban pedig csak elbukni lehet.  Pedig a rezsim leváltható. Az ország többsége ugyanis változást akar.  És ha a kormányt leváltani akaró tömeghangulat, illetve a szétforgácsolódott baloldal cselekvése a továbbiakban már egymást erősíti, akkor az ellenzéki pártok nem egymással versengenek, hanem a NER megbuktatásáért küzdenek. Ez a siker záloga! Ezt a felismerést szeretnénk terjeszteni.

Persze az nagy kérdés, hogy az ellenzék többségében baloldali programjával elhódíthatóak-e a jobboldali tábor szavazói?

Vannak problémák, amelyek megoldása nem világnézet függő. Az bármely oldal számára szerencsétlen megoldás, amit egyébként Botka László tett:

meghirdetett egy ellenzéki programot, amitől még aznap elhatárolódni kényszerült minden lehetséges szövetségese, mert saját értékei alapján nem tehetett mást.

Ez kifejezetten ártott az együttműködésnek.

De ideológiától függetlenül kezelni kell a Brexit következményeit, hiszen napnál világosabb, hogy a britek távozása az unióból nagyon hátrányosan érinti majd a kint dolgozó vendégmunkásokat, köztük a magyarokat is. Amikor Botka Lacit a probléma megoldásáról kérdezték, akkor azt mondta, hogy majd „hazahozzuk őket”. Pedig a vendégmunkások facebookon olvasható üzeneteikből is tudható, hogy ez számukra nem megoldás. Tehát a szocialista jelölt olyan módszert javasolt, ami az érintetteket biztos nem viszi el a szavazófülkéhez.

A külhoni szavazás lehetősége már inkább értékfüggő. Tudjuk, Gyurcsány Ferenc amellett kezdett kampányolni, hogy csak a Magyarországon élő állampolgár vehessen részt a választáson, aki az adót is itt fizeti. Ezzel a programmal a keményebb üzenetekre váró baloldali szavazót kétség kívül meg is nyerheti a pártelnök.  Viszont a Fidesz szavazóiból egyet sem hoz el. Pedig az elégedetlen jobboldali szavazatok megszerzése nélkül nem erősödik az ellenzék.  Gyurcsány Ferenc ezt figyelmen kívül hagyja, pusztán az érdekli, hogy a szocialista párttól elcsábítson szavazót. Vagyis ez sem a kormányváltásról szól. Csak arról, hogy a Demokrata Koalíció tábora nagyobb legyen, mégpedig a többi párt rovására. Ami nem növeli a kormányváltás esélyét, hisz a kiábrándult jobboldaliakat kéne elsősorban megnyerni, nélkülük ugyanis nincs választási győzelem.

Lényegében ezt mondja Balázs Péter is, aki szerint olyan jelölt kell, aki az összes ellenzéki párt, bizalmát élvezi, s a cselekvését is képes koordinálni. Továbbá a jobbközép tömegeket is meg tudja szólítani. Ezt kéne megérteni minden kormányváltásban reménykedő párt vezetőjének és persze jó, ha ezt a szavazók is látják.

Miután Botka László másként gondolkodott, s ráadásul stratégiájával eredményeket sem ért el, amiatt puccsolták meg őt?

Szó sincs puccsról, Botka László hozott egy döntést. Távozása a kormányváltás szempontjából jó döntésnek bizonyult, hisz az ellenzék néhány hét alatt több ügyben is előrelépett.  Mi, a Magyar Progresszív Mozgalom tagjai nagyon fontosnak tartjuk, hogy legyen közös jelölt, szülessen meg egy mindenki számára vállalható program, s legyen folyamatos egyeztetés a pártok között.

Ön korábban azt nyilatkozta, hogy az MSZP egy olyan hatalmi harcokkal terhelt massza, amelytől a közeljövőben nem várhatóak épkézláb döntések. Most mégis határozott döntéseket vár?

Igen, mert változott a véleményem, szerintem a szocialista párt kezdi összekapni magát.

Úgy látja, hogy nincs politikai maffia az ellenzék és a szocialisták körül?

Nincs ilyen. Érdekkörök vannak, melyek a politika centrumának mozgását igyekeznek befolyásolni.

Állandó pletykák tárgya, hogy kormányoldal pénzel egyes baloldali politikusokat, akiknek a „bomlasztás” a feladatuk, ezért valójában nyerni sem akarnak. Nem hallott erről?

Hallottam, de nem hiszek a szóbeszédeknek.  A belső ellenzék megsemmisítése legfeljebb évtizedekkel ezelőtt, az „átkosban” volt divat a baloldali pártokban. A kudarcos vezető árulót kiáltott, s így igyekezett kibújni a felelősség alól.

Ma ez már meglehetősen ódivatú lenne, s szerintem az elmúlt hónapban a szocialisták egymással szembeálló hatalmi centrumai letették a fegyvert, s szervezettebbek, döntésképesebbek. Azt is megtanulták, hogy kizárólagos hatalomra nem lehet törni, mert ha sikerül, akkor csak a romokon tudnak uralkodni, aminek semmi értelme.

Ehhez képest a DK elnöke Gyurcsány Ferenc sietve bejelentette, hogy nem kívánnak a szocialistákkal közös listán indulni, de közös miniszterelnököt sem akarnak. Most akkor mi van?

A tárgyalások egyelőre csak elkezdődtek, de nem értek véget. A káros pozícióharc következményeit csak lassan ismerik fel.

Ha az ellenzék minden pártja elfogadná közös jelöltnek Balázs Pétert, vagy bárki mást, akkor a következő lépés egy választási párt megalakítása lehetne, amely közös programmal indul?

Igen, ennek előfeltétele, hogy az egész ellenzék valóban képes legyen csapatban gondolkodni. Különben nem tud majd az egyéni jelöltek, s listák összeállításában megegyezni. Ezen kívül kell egy közös választási program is, amely segít a mozgósításban.

Tarjányi Péter
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A legfontosabb, hogy kormányváltás legyen, s persze kétharmaddal, hogy gyorsabban visszaállítható legyen a demokrácia, a fékek és ellensúlyok rendszere.

Ehhez viszont a Jobbik politikusai is kellenek, de van, aki ellenzi.

Én is azt szeretném, ha a szélsőségesek visszaszorulnának. Elég ránézni Európa térképére: sorra erősödnek a szélsőjobboldali pártok, ami anyagi erőforráshoz is juttatja a populistákat. Ha a hazai erőtérben megerősödnek, akkor középtávon ez lehet veszélyesebb is, mint a Fidesz túlhatalma.

Ez érdekes, mert a Fidesz ma a Jobbiknál szélsőségesebbnek tűnik.  Az egykori uszító párt ma középre tart!

Csak szavakban. Akárhogy is, baljós árnyak jönnek elő, az elmúlt száz év kezd kísértetni, ezért erre a folyamatra nagyon oda kell figyelni. Amerikában több vezető elemzővel találkoztam, s egyöntetű a vélemény, hogy középtávon, tehát pár éven belül – főleg ha valamelyik országban egy szélsőséges párt hatalomra kerül -, akkor még annál is veszélyesebb helyzet alakulhat ki, mint amiben most vagyunk. A szélsőjobb irányába eltolódó Európa még tetszene is Oroszországnak. Ezt néhány évtizede láthattuk már működés közben is, s bénultan állt egész Európa.

Szóval a centrumba igyekvő Jobbikat elutasítja?

Szerintem van a jobboldalon egy óriási tömeg, amely kiábrándult már Orbán Viktor kormányzásából, velük kéne foglalkozni.

Egyébként azt látom, hogy a mai közvélemény-kutatási adatok köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, ahogy a politikai elemzők is elvesztették valóság érzékelésének képességét.

Gőzük sincs arról, hogy mi van az országban.

Viszont ha nincs meg az ellenzék kétharmados győzelme, akkor kormányozni szinte lehetetlen, hisz az egész állam intézményhálózatát – az ügyészségtől, az alkotmánybíróságon át a számvevőszékig – a Fidesz tartja kézben. Egy új kormánynak milyen esély jut?

Nézze, amikor 2002-ben, az első kormányzása után megbukott a Fidesz, akkor az általa addig szigorúan kézben tartott szervezetrendszer napok alatt, kártyavárként omlott össze az államigazgatásban. Ezt közvetlenül megtapasztaltam, mert akkoriban az intézmények átvilágításával foglalkoztam.

De a kétharmados törvények meghozatalához, tehát az ügyészség vezetőjének menesztéséhez viszont biztosan kell a minősített többség. Nem gondolja?

Fogadjunk, hogy a főügyész eltávolítása egy kormány számára nem lehet megoldhatatlan feladat!  Európában igenis van lehetőség a változásra, ha azt egy választott kormány akarja. Ha az ellenzék megnyeri a választást, tehát ha megkapják a felhatalmazást a változtatásra, akkor azt végre is lehet hajtani. Ehhez semmi kétség nem férhet!

A mozgalomból egyelőre Bodnár Zoltán jogász, Lattmann Tamás nemzetközi jogász, s persze Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő ismerős, vannak még többen?

Természetesen, szakemberek, jogászok, közgazdászok, s néhányan pénzzel is támogatnak bennünket. Mi hárman vállaljuk a nyilvánosságot is.

Minden párt szóba áll a Magyar Progresszív Mozgalom vezetőivel? Miért teszik, hisz semmi nem kötelez erre senkit!

Természetesen minden politikussal, szakértővel tárgyalunk, de ezek nem formalizált beszélgetések. Itt csak a racionális érveknek van súlya. Érzik, hogy abban a pillanatban, ahogy megjelentünk, változást hoztunk. Mi vagyunk a vihar, megjelenésünk után felgyorsultak a folyamatok, tisztábban látunk. Tisztábban lát a választó, mert kirajzolódtak azok körvonalai is, akik nem akarnak kormányváltás. Őket természetesen megbünteti a szavazó.

Mi történik, ha az erőfeszítések ellenére kudarccal jár a kezdeményezésük?

Ha egybekovácsolódik az ellenzék, de a győzelem elmarad, akkor teljesen más Magyarország lesz 2018 után. Egy a mainál is rosszabb, nehezen élhető országban fogunk ébredni. A tét tehát nagy.

De már a következő két hónapban kiderül, hogy a képes-e, akar-e az ellenzék a győzelem érdekében összedolgozni. Ha nem lesz együttműködés, akkor csak nagyon rossz eredmény születhet a választáson, mert a szavazók keményen büntetni fogják a demokratikus ellenzéket. Ha ez a forgatókönyv megvalósul, akkor adok önnek egy újabb interjút, s elmondom, hogy kinek, vagy kiknek a felelőssége az ellenzék totális kudarca!

TGM: Mindenütt tudatlan plebejusok irányítják az országokat – 2018 (szubjektív) legjobbjai

A polgári demokrácia Kelet-Európában végképp megbukott, de az egész kontinensen eltűnőben van – ezt állítja a Független Hírügynökségnek adott interjújában Tamás Gáspár Miklós filozófus

  • A magyar emberek nem szeretik, ha valaki panaszkodik
  • A polgári demokrácia nyugati formája nem terjeszthető ki Keletre
  • Reakciós korszakok voltak már korábban is
  • Orbán Viktort nem lehet kiheverni

 

Azt mondtad, az előbb, mielőtt elkezdtük volna ezt az interjút, hogy a magyar emberek nem szeretik, ha valaki panaszkodik. Pedig, amikor jöttem hozzád azon gondolkodva, hogy miként is indítsuk ezt a beszélgetést, arra jutottam, ha valaki reményt keres, az nem veled akar interjúzni…

No comment. Erről nem akarok beszélni.

Csak azt akartam volna ezzel mondani, hogy ha én politikai reményt keresek, akkor nem te vagy az én alanyom.

Ez tévedés.

Mert?

Mert a változás komoly terminusain kevesen gondolkodnak, én pedig igen.

De hiszen pont ezért jöttem hozzád.

Nem arról van szó, hogy én pozitívan ítélem meg a magyar polgári demokrácia kilátásait. Nem, mert annak vége. Egyszer és mindenkorra. Az nem lesz többé. De azért utakat lehet és kell keresni.

De ha a magyar polgári demokráciának egyszer és mindenkorra vége…

Igen, az kész…

Akkor mi lesz ebben az országban?

Mi van?

Jó beszéljünk arról, hogy mi van, de arról is, hogy milyen utak állnak előttünk, ha nincs polgári demokrácia? Mikor éppen azért küzdöttünk, hogy legyen.

Az már rég volt, hogy én ezért küzdöttem. Az húsz évvel ezelőtt volt.

Mert akkor még hittél?

Nem az hogy hittem; egyszerűen tévedésnek bizonyult elméletig és gyakorlatilag egyaránt. Természetesén előnyben részesítem a polgári demokráciát a fasizmussal szemben, nem vagyok őrült, de a polgári demokrácia nyugati formája nem terjeszthető ki Keletre. Mindenki azt hitte 1989 körül, én is, hogy bennünket a szovjet megszállás és az egypárti diktatúra kényszerített arra, hogy antiliberális és antidemokratikus formákban éljünk, na de hát az már nincsen, és mi továbbra sem élünk demokratikus formák között, már csak azért sem, mert Kelet-Európában nincsenek ilyen formák.

Tehát definíció szerint kimondható, hogy a polgári demokrácia Kelet-Európában nem megvalósítható?

Igen, nincs ilyen. Ezek teljes mértékben antiliberális országok, melyeknek a hagyománya, a beállítottsága, és persze a gazdasági és szociális alapjai nincsenek meg, különösen Magyarországon. Az egyetlen igazi, haladó reformot, azt a kommunista diktatúra hajtotta végre, amikor megszüntette a jobbágyi típusú szolgaságot és létrehozott egy tekintélyelvű, de modern, iparosított országot, amelyben nagyon komoly társadalmi változások játszódtak le. Eltűntek a hagyományos uralkodó osztályok, egyfajta egyenlőség fejlődött ki, fölépültek a lakótelepek, az emberek a jobbágyi kunyhókból bekerültek a lakótelepre. Ez egy akkora változás volt, hogy ehhez képest Szent István semmi… Ez valóban egy óriási változás, fejlődés volt, ez volt Kelet-Európának az egyetlen progresszív korszaka, az ár pedig  amit ezért megfizettek, az a diktatúra volt.  Nem mintha azelőtt lettek volna itt demokratikus rendszerek. Sose voltak.

Az osztrák-magyar monarchia idején a férfilakósság 6.8 százalékának volt szavazati joga. Kétségkívül ez nem volt demokratikusabb, mint a Kádár-rendszer. Liberálisabb volt, de nem demokratikusabb.

Nekem az nagyon tetszik, amikor visszatekintenek, hogy a századfordulón, 1900 környékén, milyen élénk szellemi élet folyt, de ha beleolvasunk azokba az írásokba, akik ezt a nagyszerű szellemiéletet megteremtették: átkozódtak, gyűlölködtek, élükön Ady Endrével. És ezt az időszakot, azóta végigkísérte a demokrácia elleni lázadás.

Az összes kormányzatnál?

Egész Kelet-Európát.

Én most a magyar kormányokról beszélek.

Vannak árnyalatnyi különbségek, de ez részletkérdés. Ezek a kísérletek ugyanis mindenütt megbuktak. Most bukik meg Nyugaton is. A legutóbbi németországi fejlemények mutatják azt, hogy az utolsó, liberálisnak nevezett ország vezetése is megadta magát. Vannak persze kivételek, kivételek mindig vannak, például Portugália és Spanyolország, ahol a diktatúra még jelen volt a hatvanas évekig, nos ott a demokratikus lecke még ott van az emberek fejélben, ezért aztán kísérleteznek az egyenlősdibb, szocialistább, de mégis liberális demokráciával, de ezek marginális esetek. Kelet-Európában azonban ennek az egész történetnek vége van, ezzel nincs mit kísérletezni többé. Fognak, ez mindig így van, mint ahogy a magyar arisztokrácia is szemben állt a kapitalizmussal, még a XIX. század végén is. Elmaradva persze száz évvel az akkori fejlődéstől, ez így szokott lenni.

Ez azt jelenti, hogy bele kell törődni abba, ami most itt van?

Nem kell beletörődni, én nem törődök bele egy csöppet sem. Nem kell, mert ez rossz.

De azt mondod, hogy nem megváltoztatható…

Kelet-Európában, tőkés alapokon, liberális demokrácia nem hozható létre. Ezt elutasította a politikai osztály és elutasította a lakosság is.

Mi van most ma Magyarországon?

Vegyes rendszer van, amelyben keverednek a múltnak a sajátosságai, például szép lassan visszaáll a nagybirtok rendszer. Erre senki nem gondolt volna. Egyébként pedig ennek a vegyes rendszernek vannak kifejezetten diktatúrás elemei, ugyanakkor nem egy fasiszta diktatúra, mert hiányzik belőle a tömegek mozgósítása. Mondjuk így: egy hagyományos, féldiktatúrás rendszer, amely karakterében elsősorban a Horthy-rendszerre emlékeztet. Egy nagy kivétellel, mégpedig azzal, hogy ezt nem a hagyományos úri osztályok irányítják, hanem tudatlan plebejusok. Mert az az úri osztály elpusztult, illetve elpusztították.

Hogy lehet az, hogy egy országot tudatlan plebejusok irányítanak?

Az összes országot tudatlan plebejusok irányítják.

Hogyan lehetséges ez?

Hogy hogy hogyan lehet?

Mert azt gondolnám, hogy a tudatlan plebejusnak az a sorsa, hogy megbukik, éppen azért, mert tudatlan.

Jaj, dehogyis. Kádár János még tudatlanabb volt és valószínűleg a leginkább jellegadó államférfiúja volt Magyarország történelmének a XX. században. Nem ez az érdekes, csak mondom. Azt akarom csak mondani, hogy ez egy burzsoá rendszer, ám nem a hagyományos régi polgárság csinálja, hanem egy új burzsoázia. Szóval ez nem műveltségi kérdés, hanem nagyon is hagyományos, ahol van egy feudális vidék, ahol a kivándorlás jelenti az egyetlen szelepet. Gondold el, hogy Romániának 23 millió lakosa volt, és most 18 millió van. Ötmillió elment. Üres járások vannak.  De visszatérve a vegyes rendszerre: ennek van egy nyugatos szektora, amelyet a nagy nyugati gyárak képviselnek, lényegében törvényen kívül, speciális szabályok vonatkoznak rájuk. Ez így volt a monarchiában is, csak most az autógyárakkal és nem a mezőgazdasági nagybirtokokkal. Itt mindenki reménykedett abban, hogy egy nyugati típusú liberális kapitalizmus fog kialakulni; eleve egy nagy marhaság volt ebben hinni.

Most önmagadnak is üzensz, ugye?

Óriásit tévedtem, persze.

Vannak természetesen a társadalomnak modern szektorai, amelyek illeszkednek a Nyugathoz, ide tartozik legfeljebb 3-400 ezer ember, az ország többi része pedig posztsztálinista, félgyarmati állapotban él.

De hát milyen állapotban éljen? Az egyetlen dolog, ami megmozgatja az embereket, egész Közép-Kelet Európában, az a rasszizmus; a cigányellenesség, a bevándorló ellenesség, és az óriási ellenállás az összes nyugati tendenciával szemben.

Tehát nem azért ilyen a helyzet ma Magyarországon, mert olyan a vezetője?

Ó persze, hogy nem. A többi országnak nem olyan a vezetője, mint Orbán Viktor, és a viszonyok mégis hasonlóak. Vannak természetesen eltérések, de a lényeget illetően ugyanaz a sovinizmus, ugyanaz a begyepesedettség, ugyanaz az idegengyűlölet… Ha Magyarországot mégis külön jellemezném, akkor azt kell mondanom, hogy egy rendkívül reakciós ország, amely annyiban különbözik a több országtól, hogy itt körkörös a gyűlölet? Itt a keletieket és a nyugatiakat is gyűlölik. Magyarországon a két leggyűlöltebb ember Angela Merkel, meg a pápa. És mi azt mondjuk magunkról, hogy konzervatív ország vagyunk. Nevetséges. Egy ország, amely gyűlöl mindent, ami univerzalista nem lehet konzervatív. Hiszen a katolicizmus maga univerzalista. Ma Magyarországon az egyetlen baloldali hatás az egyház oldaláról érkezik, amely ellen hatalmas energiák feszülnek. Ki viselkedik itt demokratikus módon? Van néhány katolikus és evangélikus püspök, akik szembe mernek menni a közvéleménnyel a menekült ügyben.  Eltekintve néhány elszigetelt entellektüeltől, ezt senki mástól nem hallod. Az úgynevezett baloldal kussol, vagy rosszakat mond ebben a kérdésben.

Marad akkor továbbra is a kérdés: mi lesz itt? Hiszen azt mondod, hogy semmi nem változik…

Azt nem mondom, hogy semmi nem változik.

De a polgári demokrácia szempontjából semmi nem változik.

Abból a szempontból nem. Annak vége, kampec. Ha az Egyesült Államok elnöke egy Trump, és az egyetlen liberális kormány, a német, megadta magát a kor tendenciáinak, és beállta rasszista irányba, akkor miről beszélhetünk? A politológusok elemezhetik, hogy ennek vannak fasisztoid, vagy ósdi konzervatív részei, vagy éppen kelet-európai paraszti bizalmatlansági része, a végeredmény az árnyalatoktól függetlenül ugyanaz.

De lehetünk akár újra legvidámabb barakk.

Hát nem úgy néz ki. Magyarország pillanatnyilag a legszomorúbb barakk.

De a perspektíva lehet ez.

Nem hiszem. Orbán Viktort nem lehet kiheverni. Ez az ország tönkre van téve. Ennek az országnak, ebben a társadalmi rendszerben nincs jövője. Ez kész, ez lezárult.

De Orbán Viktor is egyszer meg fog bukni.

Igen, csak megteremtett a saját képére és hasonlatosságára egy országot. Készült egy közvélemény-kutatás, amely alapvetően, bizonyos szempontból baloldalinak, vagy inkább antikapitalistának mutatta be a lakosságot, ugyanakkor az is kiderült, hogy a faji és etnikai kisebbségeket el kell nyomni, vélik az emberek, nem hívei a női egyenlőségnek, a nemzetközi dolgoknak; ezek a nemzeti szocializmusnak az elemei. És ezt nevezi a liberális sajtó Magyarországon baloldalinak. Ezt, ami egy rendes, igaz, nemzetiszocialista konszenzus. Gratulálok.

Te jól ismerted a rendszerváltás idején Orbán Viktort.

Igen, jól ismertem.

És nem ilyennek ismerted meg.

Az mindegy.

Rendben van, én azonban azt kérdezem tőled: vajon mitől változik meg ennyire?

Ezt már vagy kétszázán megkérdeztek tőlem. Nem tudom. Csak. Nem akarok erről beszélni.

Miért? Mert idegesít?

Túl sokat beszéltem róla. Nem érdekes. Rég volt.

De ebben élünk.

Nem számít. Az számít, hogy ő kicsoda ma.

És kicsoda ma?

Az európai szélsőséges jobboldal legjelentősebb alakja.

Az siker, nem?

Hát hogy a fenébe ne. Pontosan az történik Európában, amit Orbán Viktor helyesnek tart. Nem azért, mert ő kényszerítette Európára, ez nem így van persze, de kétségkívül azok a preferenciák érvényesülnek, amelyet ő helyesnek tart. Ő a kor embere.

Miközben azt nem tudjuk, hogy ez a kor meddig tart, illetve a te meghatározásod szerint a végtelenségig.

Nem a végtelenségig, de egyelőre ebből Európában nem látszik kiút. Reakciós korszakok voltak már korábban is. Más kérdés, hogy már nem vagyok eléggé fiatal, ezért aztán már nem élem meg a végét. Hát Istenem.

Azért nem annyira Istenem, mégis azt reméltük, hogy demokráciában fogunk élni.

Én évtizedek óta nem gondolok semmi ilyet.

Orbán maga alá gyűrte a sajtót, a tudományt…

Nem vitás, a több kelet-európai ország kormánya kíméletesebb a tudománnyal és a sajtóval szemben, de mégis, összességében ugyanaz a szar van, mint itt.  Az már egy régi dolog, hogy a magyar értelmiségnek és a sajtónak óriási hatása volt a közvéleményre. Azért volt így, mert nem volt magyar parlamentarizmus, a sajtó helyettesítette a politikai pluralizmust.

Neked milyen fórum adatik még?

Online írok, de fizetni nem fizetnek. És külföldön is publikálok. De zömében itt hányom a falra a borsót.

El vagy keseredve?

Azon túl vagyok.

Csak rezignált vagy?

Nem vagyok rezignált. Dolgozom. Az hogy háromszáz embernek, vagy háromszázezernek írok, az nem rajtam múlik.

De nem is érdekel?

Hogyne érdekelne. Ettől azonban az embernek meg kell tennie azt, ami a kötelessége.

De ki kíváncsi még Tamás Gáspár Miklósra?

Sokan kíváncsiak, de nem egészen jól.

Azaz?

Én afféle híres ember vagyok, megnézik, hogy mit mondok, de ez nem jelenti azt, hogy meg is értenének, vagy lenne befolyásom. Vagy, ha van csak csekély. Érdekes módon egyébként negatív módon azért van hatásom, tehát amikor kritikát fogalmazok meg, de ha az eszméimről írok, azt közöny, vagy mosoly fogadja. Tudom én ezt nagyon jól.

Nehéz elviselni, ami itt történik

Tíz éve tiltólistán van, nem játssza, nem szólaltatja meg őt az állami rádió és televízió, de ezt egyáltalán nem bánja, mert nem akarja a jelenlétével legitimálni azt, ami ott történik – mondja Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész. Afféle díszdemokratának tartja magát, akit azért hagyják nyugodtan beszélni, mert nem piszkál bele a hatalom ügyeibe, nem keresztezi szándékaikat. Szerinte akkor lenne változás, ha a művészek többsége egyszerre megszólalna, és tiltakozna és kifejezné azt, ami a valóság: nem demokrácia az, ami itt van. Dés, a Független Hírügynökségnek adott interjúban beszél arról is, hogy jövőre Esterházy estet fog rendezni; a tavaly elhunyt íróval, bár teljesen máshonnan indultak, minden tekintetben rokonlelkek voltak.

 

Kell önnek tartania attól, hogy a véleménye miatt hátrányt kell elszenvednie?

Már egy jó ideje nem kifizetődő politizálni… illetve van, akinek igen, akinek jól jön, ha beszél. De, ha az ember az elvei szerint és nem az érdekei alapján szólal meg, akkor az sosem kifizetődő… De hát mit tegyek, így szocializálódtam. Amikor 1974-ben elkezdtem a pályafutásomat, akkor sem volt másként. Pontosan lehetett tudni, mit gondolok a világról, de ilyen retorziók nem értek. Persze legyünk igazságosak: ennyire szabadon nem lehetett beszélni, akkoriban burkoltabban fogalmaztuk meg a véleményünket. A rádió jazz-szekciójában működő belügyes Kiss Imre, pontosan tudta, hogy én ki vagyok, mi a véleményem a világról és róla, ezért aztán ott szúrt ki velem, ahol tudott. Neki ugyanis volt lehetősége arra, hogy támogasson vagy tiltson. Majdnem mindenütt hasonló jelenségekkel és figurákkal találkozott az ember, egyedül a lemezgyárban alakult szerencsésen a sorsom, ott szerették a játékomat, a munkáimat. Huszonhét éves koromban csináltam az első lemezemet – ma ez nevetségesen hangzik, amikor már tizenévesek készítenek lemezeket -, s onnan kezdve folyamatosan tudtam dolgozni. Ha ez nem adatott volna meg nekem, akkor egész egyszerűen nem létezem. Így viszont játszott engem a rádió, mert voltak felvételeim. Nagy változást a rendszerváltozás sem hozott, annyi talán igen, hogy 2007 óta tiltólistán vagyok

Az mit jelent?

Hogy nem játssza a számaimat a közszolgálati tévé és rádió, illetve ne nevezzük annak ezeket: kormány-tévé és kormányrádió van, riporterek, valóságos újságírók helyett mikrofonállványok… Ezekben tehát nem szerepelhetek, még a nevemet se nagyon ejtik ki.

És ezt ön ilyen könnyedén tudomásul veszi?

Inkább úgy fogalmaznék: az felháborít, hogy ez a pártpropaganda az adófizetők pénzén folyik, közszolgálatnak hazudva, de szerepelni nem kívánnék ezekben a médiákban, mert csak legitimálnám azt a disznóságot, amit csinálnak.

Volt az életében olyan, hogy az elveit a háttérbe szorította az érdekei miatt?

Nem volt ilyen. Nekem mindig fontosabb volt az, hogy bele tudjak nézni a tükörbe. Mindig vannak választási lehetőségei az embernek, bár nekem kétségkívül szerencsém volt; a 2007-es évekre – amikor is még bőven szocialista kormányzás folyt, de a médiákban a hatalmat már szégyenszemre átvette a Fidesz –, szóval addigra már régen jelen voltam annyira a zenei életben, hogy ugyan ki lehet velem szúrni, de nem létezővé már nem tehetnek.

Mondhatjuk azt, hogy Dés László már van akkora művész, végülis Kossuth-díjas, Liszt Ferenc díjas, hogy nem mernek vele kiszúrni?

Mindent mernek, csak nem vagyok annyira érdekes…

Mi az, hogy nem annyira érdekes? Egy Dés László mindenképpen érdekes.

Nem, nem vagyok annyira érdekes.

Ez valami kishitűség önnél?

Nem, dehogy. Tényszerű. Az érdekes az, aki az érdekeikbe belepiszkít.

És ön nem ezt teszi?

Én afféle dísz demokrataként megszólalok itt-ott és elmondom a véleményem, ez nem tétel számukra. Az érdekes az, ha az érdekkörükbe valami akadály, valami piszok kerül.

Én viszont azt gondolom, ha Dés László megszólal, arra oda kell figyelni.

Tudja, ez akkor lenne érdekes, ha 35-40, vagy 100 muzsikus szólalna meg, 100-150 képzőművész, 200 író, vagy másként fogalmazok: ha Magyarország művészeti életének a jelentős része megszólalna, az érdekes lenne…

De a magyar művészek, nem mondom, hogy feltétlenül többségükben, meg vannak vásárolva, nem?

Nem, nem. Persze vannak olyanok is. De nem sokan A magyar könnyűzenei életben néhány zenekar és szólista jól él abból, hogy politizál, persze a kormány oldalán. De általában nem arról van szó, hogy megvásárolták az embereket, sokkal inkább arról, hogy elméleteket gyártanak önmaguknak arról, hogy a politika piszkos dolog; távol áll tőlem, mondják, hogy jövök én ahhoz, hogy kritizáljam, apolitikus vagyok, nem az én dolgom… És azért igaz is: egy demokráciában miért ne lehetne egy művész apolitikus, miért kellene neki politizálnia? Tulajdonképpen én sem politizálok, csak elmondom a véleményemet, azt gondolom, ennyivel tartozom magamnak, a közösségnek, amiben élek. Szóval, hogy van felelősségem. De mások úgy gondolják, hogy jobb a békesség, jobb csendben maradni. És igazuk van, mert az sokkal kényelmesebb. És persze van még egy praktikus szempontjuk, attól félnek, hogy megosztják a közönségüket, és potenciális rajongókat, kedvelőket veszítenek.

Egyébként ön szerint, ezek alapján, korlátozott szabadságban élünk?

Már régen tudjuk, hogy az nem demokrácia, ami itt van. Folynak ugyan viták, hogy autokratikus rendszer, vagy már-már diktatúra, de ez csak játék a szavakkal. Az biztosan állítható, hogy nincs sajtószabadság, a hatalmi ágak önállósága megszűnt, fékek alig vannak, az emberek félnek, egzisztenciális félelem van…

Művészi szabadság az van?

Olyan értelemben igen, hogy azt írok, amit akarok, mindenki azt ír, amit akar, de pontosan tudjuk, hogy működik ez: nagyon könnyen tönkre lehet tenni művészi karriereket, egzisztenciákat, hogy tűrt kategóriába teszik őket. Mára például egy politikai indíttatásból létrehozott művészeti alapítvány, amely a kultúrára szánt pénzek jelentős részét magához vette. Ez nem elég, minden kuratóriumban ott ülnek, ahol pályázati pénzeket osztanak el, tehát uralják a teljes terepet. Ez az MMA-nak nevezett konglomerátum a tagjainak jelentős havi apanázst folyósít, ami folyamatosan, évente emelkedik. Ennek semmilyen más feltétele nincs, csak tagnak kell lenni. Egy olyan szervezetben, amelynek működése indulásánál az elnöke kijelentette: külföldön vannak, akik úgy gondolják, hogy Konrád György magyar író. Még sok más rémséget és badarságot beszélt folyamatosan. Azért ennek tudtával belépni egy ilyen szervezetbe, ahhoz kell gyomor! És hogy a saját területemről beszéljek: a Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületből, tehát egy magánjogi szervezetből, egy nagyon nagy összeget zabráltak el, és tették át az NKA-ba, ahol aztán a saját embereik döntenek arról, hogy ki kaphat pályázati pénzt. Én például legutóbb nem kaptam. Egy három évig tartó, nagy formátumú zeneszerzői munkára pályáztam. Szóval így. De lehetne még beszélni a tévék, rádiók helyzetéről, szerepükről a művészeti szcénával kapcsolatban, a színházak helyzetéről, és így tovább és így tovább. Sokszor fordul elő, hogy író barátaimmal létrehozott estünkkel vidéki városokba azért nem jutunk el, mert a szervezők széttárják a karjukat, sajnálkozásukat fejezik, de közlik: azt nem engedhetik meg maguknak, hogy fogadjanak minket. Az állásukat kockáztatják. De nem akarok panaszdélutánt tartani…

Én viszem ebbe az irányba a beszélgetést.

Igen, de ez nem egy hálás pozíció.

Igen, értem én a felemelt mutatóujjat, és akkor fordítok a diskurzuson. Említette, hogy író barátaival a vidéket járja…

Pont azt mondtam, hogy csak szeretnénk járni, de nem mernek fogadni bennünket.

Igen, értem, pusztán abba akartam belekapaszkodni, hogy említette az író barátait, és erről jutott eszembe, hogy Esterházy Péterrel számomra olyanok voltak, mintha testvérek lennének…

Nagyon jó barátok voltunk.

Mi maradt meg önben ebből a barátságból?

Minden megmaradt. De hadd idézzem ezzel kapcsolatban őt, egy csodálatos bon mot-ját. Így hangzott: mi a különbség Isten és az édesapám között. A különbség jól látható: Isten mindenütt ott van, ezzel szemben édesapám is mindenütt ott van, csak itt nincs. Ez van Péterrel is, mindenhol ott van, csak konkrétan itt nincs.  Nehezen lehetne találni két olyan embert, akinek a családi háttere, a gyökerei annyira különbözőek, mint a mieink, és mégis tökéletesen ugyanoda jutottunk, gondolkodásban, és nem csak a művészetről, az irodalomról, zenéről, hanem politikáról, társadalomról, felelősségről, a közegről, amiben élünk.

Hatottak egymásra?

Igen, persze. Én egy kicsit radikálisabb voltam, szenvedélyesebb, ő mindig higgadtabb. Ő nagyon szerette az én szenvedélyességemet, radikalizmusomat, én meg nagyon tiszteltem az ő higgadtságát

Az ő nyelve, és az ön zenéje hogyan találkozott egymással?

Nagyon sok közös fellépésünk volt, 1991-ben kezdtük el. Éppen huszonöt éve voltunk szoros barátságban, amikor itt hagyott bennünket. Az Egyetemi Színpadon kezdtük, a Hrabal könyve című regénye akkoriban jelent meg, amelyben Charlie Parker a botfülű úristent tanítja szaxofonozni. Péter olvasott a könyvből részleteket és én voltam a szaxofonos, egyrészt a tehetséges, aki tanít, másrészt a tehetségtelen – az Isten -, akit próbálnak tanítani. Nagyon jól sikerült az este, így aztán elhatároztuk, hogy folytatjuk az együttműködést, függetlenül attól, hogy van-e utalás az adott szövegben a zenére, vagy nincs. Többnyire persze nem volt, de innentől kezdve nagyon sokat léptünk fel együtt. Egyszerűen megtanultam Esterházyul játszani. Neki nagyon erős nyelvi humora van, amit meg kellett tanulnom, mint ahogy az iróniát is. És a zenében ez a legnehezebb.

Miért, van a zenében humor?

Hogyne. Később Parti Nagy Lajossal is sokat léptem fel, és vele még tovább fejlesztettem ezt a zenei világot. Ő olvasott Fülkeforr – Magyar mesékből, én pedig folytattam zenében. Sokat tanul az ember az ilyen közönség előtti improvizációs helyzetekben. Van egy írása a Lajosnak, amely arról szólt, hogy egy metrón utazó pasinak megszólal, mégpedig a Himnusz hangján a telefonja – a kollégái tréfálták meg őt -, és a történet arról szól, hogy az utasok közül ki hogyan reagál erre a himnuszos telefonhangra. Én, természetesen a magam módján, tehát improvizatív módon, eljátszottam a Himnuszt. De nem jól fogtam meg a dolgot, a közönség azt hitte ironizálok, és nevetgéltek. A többi előadáson aztán korrigáltam a hibát, és úgy adtam elő, hogy minden este megállt a levegő. Ha nem így történik, azért én vagyok a felelős, a közönség ebben sosem lehet hibás. Ha nem nevet akkor, amikor kellene, és nevet amikor nem kellene, ott valami el van rontva. Nagyon érdekes, hogy miként tanulja meg az ember a színpadi létet, azt, hogy akkor és ott érje el a kellő hatást, amikor és ahogy kell.

Amikor Esterházyról beszélgettünk, azt mondta, hogy ön radikálisabb típus. Ez a radikalizmus a munkájában is jelentkezik?

A művészetben a radikalizmus azt jelenti, hogy valamilyen rendhagyó, a szabályoktól teljesen eltérő alkotás jön létre. Csakhogy ma már régen nincsenek szabályok. Egy olyan világban élünk, ahol egymás mellett rengeteg stílus létezik, egymástól teljesen eltérő zenék születnek, és ez a valóság. Régebben egy országnak, egy földrésznek, egy közösségnek volt közös zenei nyelve, mint például a reneszánsz, a barokk, a bécsi klasszika, és akkor a szerzők ebben a stílusban alkottak. A zsenik persze a szabályokat folyamatosan feszegették, a keretek azért vannak, hogy szétfeszítsük azokat, Mozart, Beethoven ezt tette, így aztán előbb utóbb, megszületett egy új stílus, ebben az esetben a romantika. Vagyis volt mindig egy egységes zenei nyelv, most viszont már nincs ilyen. Magyarul: nincsenek szabályok.

Saját magát hova sorolja?

Érdekes, ezt még soha nem kérdezték tőlem, és nagyon nehéz rá válaszolni. Azt mondanám, hogy olyan dzsessz-zenész vagyok, aki zeneszerzői tevékenységet is folytat a legkülönbözőbb műfajokban, és a dzsessz világát beépíti ezekbe. Talán ez az én egyediségem záloga. Ha van nekem olyan.

Tartozik ön valakihez, valakikhez? Azért kérdezem, mert úgy érzem, látom, hogy egyszerre van egy befelé forduló és kitárulkozó énje. Amikor Esterházyról, beszéltünk láttam, hogy milyen fontos önnek a barátság…

Hát ő pótolhatatlan. Azért is csinálok jövő nyáron egy Esterházy-estet… De a kérdésre válaszolva: én soha nem tartoztam semmilyen klubba. Én már a KISZ-nek sem voltam tagja, semmilyen pártnak, felekezetnek; egyszerűen nem tudok, nem akarok betagozódni. Teljesen független ember vagyok. Természetesen van családom, nagy családom van, gyerekek, unokák, testvérek… Saját választásaim vannak.

Ha fájdalmai vannak, kivel osztja meg, megosztja egyáltalán?

Van kit felhívnom, ha ez a kérdés, de inkább beleírom a fájdalmaimat a zenémbe.

Ez a mai világ egy fájdalmas világ az ön számára?

Nézze, van egy normális hétköznapi életem. Nem tagadhatom, sikeres ember vagyok, nem akarok álszerénykedni. A mindennapokban kiegyensúlyozott vagyok, aki, mondhatni elégedett a sorsával, ha viszont belegondolok abba, hogy miben élünk és abba, hogy a gyerekeim, az unokáim milyen életet kell, hogy éljenek, milyen jövő áll ellőttük, akkor elönti az agyamat – hétköznapi nyelven, a szar. Elképesztő és felháborító, ami itt történik, disznóságok, felelőtlenségek sora, és ezt azzal a felelősségtudattal, amelyet a családom, és az ország iránt érzek,(legyenek bármilyen nagy szavak) az iránt a közeg iránt, amiben élek és dolgozok, nehéz elviselni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK