Blogolda

Retektelenítés – Koreanapló 6.

Napok óta nem írtam, mert zavar van a mátrixban, nem sikerül nekem jelszavat generálni, amit a Word Press elfogad, és persze szerkesztő legyen a talpán, aki a hektikus írásaim valamiféle rendszerbe képes szedni, pláne ha édes kiskutyái születnek.

Hétvégén a férjem két napos osztálytalálkozóra utazott, amolyan férfi buli, csak pasik az évfolyamból, lévén fiúgimnázium, tábortüzet raktak, katonatörténetekkel szórakoztatták egymást, nyers halat ettek, és persze horgásztak, meg ittak is, a tábortűz mellett énekeltek, olyan dalokat, amelyeket én még sosem hallottam, kérdeztem is a férjem, mondta, hogy iskolai dalok, meg katonaságban énekelt dalok voltak. Készült sok videó, némelyiken egészen aranyosak voltak, de hogy jól érezték magukat együtt, az biztos.

Én virágot ültettem, meg szépítkeztem, csak a boltig és a szemetesig mentem le olyan meleg volt. Megjöttek a ventilátorok, azonmód be is üzemeltem őket, így sokkal kellemesebb már.

Az imént még itt ült a családom a szobámban, lehetőleg mindig akkor éreznek késztetést a velem való társalgásra, amikor írok, szerintem féltékenyek olyankor, csak nem tudnak róla.

De aztán közös megegyezéssel elvonultak a fürdőszobába, retekteleníteni egymás hátát. Az itt olyan, hogy persze mindenki naponta zuhanyzik, de ettől még nem érzik tisztának magukat.

A tisztaság érzés akkor jön, amikor az elhalt bőrt is ledörzsölik.

Erre vannak önellátó segédeszközök is, de amolyan kurkászásnak számít, ha a családtagok dörzsölik egymás hátát, úgyhogy most épp ez történik nálunk, szavak nélküli kifejezése a szeretetnek, meglehetősen sajátos módszerrel.

Egyszer én is próbáltam, de csak azt értem el vele, hogy olyan lett a karom, mintha lehorzsoltam volna, nekem a bőröm jött, nem a retek, azóta nem erőltetem ezt, a lányom és a férjem viszont élvezik, egészségükre.

A napokban sok ismerősöm írt, beszélt a szépségről, ápoltságról, cseréltek profilképet a Facebookon, amolyan uborkaszezon téma, de fontos, itt különösen, és máshogy, mint Magyarországon.

Eleve, itt az emberek később öregszenek, egyrészt genetikailag, másrészt mert nagyon lényeges része az életüknek az egészség, amiben benne foglaltatik az ápoltság is.

Kismillió dolgot vesznek, esznek, isznak, kennek, hogy szebbnek látszanak, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy rendszeresen sportolnak úgy, hogy a szabadtéri és ingyenes, parkokban, lakóparkokban, patakparton, bárhol lévő sporteszközöket használják, amelyeket a városok, falvak karbantartják azokat.

Rengetegen teniszeznek, tollasoznak, görkoriznak késő éjszaka, mert akkor van rá idő. Ezek a létesítmények, mint a focipálya, tollas pálya, kosárlabda pálya, görkorcsolya, és kerékpár pálya, mind nagyon biztonságosak, igen sok van belőlük, és természetesen ingyenesek.

Vannak akik túráznak, az országban hatalmas túraútvonal hálózat épült ki alig néhány év alatt, milliók használják.

Az, hogy a zöldség alapú táplálkozás egészséges, tudjuk.

De természetesen itt is van gyorsétterem, ami egészségtelen, ráadásul óriási választékban, és 24 órás házhoz szállítással. Egy időben sok fiatal el is hízott miattuk, de észbe kaptak, ma már ismét kínos kövérnek lenni, egyet jelent az igénytelenséggel. A hormonális eredetű elhízás kezelése TB támogatott, a nem hormonálisé is, ugyanis rengeteg betegség fakad belőle, ezért megéri az államnak dotálni a fogyást, jobban, mint gyógyítani a szív és érrendszeri megbetegedéseket vagy a cukorbajt.

Kimenni a boltba lehet ugyan melegítőbe öltözve, vagy az ilyenkor szokásos póló, rövidnadrág, papucs kombóban, de szupermarketbe már nem, oda felöltöznek.

Kismillió egészségvédő műsor van a televíziókban, mind roppant érdekes, és úgy vannak elkészítve, hogy legalább annyira szórakoztatók, mint amilyen fontos információkat adnak át. Nem egy trükköt lestem már el ilyen adásokból én is, a legtöbb bevált, azóta is alkalmazom. Némelyik gerinctorna, némelyik ennivaló, más pedig az alvást segíti, vagy épp olyan torna, ami száz százalékban kíméli a térdet, és mégis képes fejleszteni a comb izmot. Mindenki kiválaszthatja a kínálatból, amire épp szüksége van.

Ebben a kultúrában szépen megöregedni érdem, mert csak jó emberek képesek rá. Szépnek születni is érdem, mert az az előző életünkből hozott jó karmát jelenti. Megőrizni a szépségünket pedig a szorgalom, és az önfegyelem jele, amely tulajdonságok ebben a társadalomban nagyon fontosak, és elismertek.

Néztem ma reggel a neten egy híres arborétumot, nincs is messze, csak ötven kilométer, mondtam a férjemnek, hogy oda szeretnék menni kirándulni a napokban, cserében a hétvégi férfi buliért. „Már megint virág”, sóhajtotta, de nincs választása, az üzlet az üzlet.

Mindeközben úgy tűnik, ezen a nyáron nem lesz politikai pihenő, Trump bejelentette ma, hogy Kim Dzsongunnal, és Mun Dzse In elnökkel együtt szeretné a koreai békeszerződést aláírni Szingapúrban, úgyhogy végül sikerült neki kitalálnia, hogy miért nem maradhat ebből ki Dél-Korea.

Ma is nagyon meleg volt, zselét, hideg tofut, kaviárt és jégbe hűtött dinnyét ettem, hozzá gyógyteát kortyolgatok, azt is a hűtőben tárolom már.

Itt már este van, és még mindig egy fokkal húsz alatt az éjjeli hőmérséklet, a monszunról sincs még hír, aminek én örülök, bár tudom, hogy szükséges, ahogy a tájfun is.

A tájfunt szeretem. Megmutatja milyen jelentéktelen vagyok, az egész életem összes örömével és bánatával együtt.

Nem árt ezzel olykor szembesülni.

Valósághajlítók

0

Az az olvasó benyomása, hogy Markónak van ugyan véleménye a rommagyar politizálás elhibázott irányáról, viszont maga sem ért egyet saját véleményével: az ex-elnök a valósághajlító szimulákrum foglya.

Olyan időkben, amikor az innovációt “valósághajlításnak” nézik hangadó politikusok, valóban bármi megtörténhet, az is, hogy a szavaknak új “valósághajlítóan innovatív” jelentést tulajdonítsanak, és az is, hogy össze nem illő, egymásnak ellentmondó kijelentéseket, játszi könnyedséggel, és látszólagos következetességgel illesszenek egymáshoz. (Baudrillard évtizedekkel ezelőtt megjósolta az “alternatív tények” és “igazságok”, irracionális mátrix alapján való összekombinálódását, a hiperreális szimulákrum új dimenziójában. Ez az a tér, ahol a valóságot teszik hiperreálissá, valószerűtlenné, ahhoz, hogy az új dimenziót, a szimulákrumot, valóságosnak láttassák. A valósághajlító guruk – például Orbán tanítómesterei, többek között az éppen Pesten, nagy titokban bölcselkedő Bannon és Yiannopoulos az alt-right fekete papjai – arra vállalkoznak, hogy egy szimulált teret valóságként prezentáljanak és megtévesszék nemcsak a vélt, vagy valós ellenzéket, hanem- és elsősorban a jóhiszemű konzervatív-jobboldali híveket. Egyszer majd azon is el kellene gondolkodni “magyar embereknek”, hogy az amerikai nemzeti szupremációt hirdető megszállottak miért, és mennyiben képviselnek “magyar nemzeti” érdeket, vagy hogy miért is tennék ezt?). A valósághajlítás sikeréhez elégnek látszik, hogy valami horribiliset mondjanak a hatalommal rendelkezők, amihez azután hozzáillesztik a “nemzeti” jelzőt – melyet t.k. kiürítenek, tartalmától fosztanak meg, amikor mindenhez hozzáillesztik a dohánybolttól kezdődően az összes intézmény nevéhez, amit mi idevaló magyarok nagyon jól ismerünk a százéves román gyakorlatból – mintha az valóban a szimulákrum kapuja, az új dimenzió mennyei bejárata lenne. Orbán éppen fölfedezte a román, és különösen a nacionál-ceausiszta retorika adta lehetőségeket, azt, hogy a nemzeti jelzővel – legalábbis egyelőre – bármi eladható, a valósághajlítás időszakos gyakorlatát segíti a tartalmatlan nemzetieskedés. És immár, a sebtében kivégzett diktátorhoz hasonlóan, Európára, a politikai Nyugatra vetíti reakciós látomását a szuverén nemzetállamokkal kapcsolatban (hajlottabb korúak jól emlékezhetnek még arra, hogy Ceausescu szájából hogyan hangzott a “szúverényítátyé” és a külföldi beavatkozást átkozó kifejezések, és akkor Soros nem lévén, terítéken az “adzsinturíli sztrőíné”, belügyekbe avatkozásának sűrű emlegetése volt divatos).

Orbán “szuverén nemzetállamok” Európájáról képzelődik, mely nem a liberális demokrácia és a haladás, hanem – legalábbis hellyel közzel – a nyugati pénzen hizlalt diktatúráknak (a Putyin-Orbán-Erdogan triónak) kedvez, a gyűlölködésnek és kirekesztésnek. Nem zavarja, hogy ez abszurdum, hogy a nacionalizmus, a nemzetállami kizárólagosság és az EU-hoz való csatlakozással közössé tett, átruházott szuverenitás elemeinek “visszavétele” elválaszt és nem egyesít. Ez a Brexit-elve, a közös EU-politika feladása, t.k. a menekülés, regresszió, vissza az akol melegébe, ha ugyan meleg és befogadó, barátságos lesz ez még, Nagy-Britannia esetében is (még az sem biztos, hogy a “nagy” jelző megmarad a királyság nevében). Orbánt nem érdekli, hogy egy ilyen alapon elképzelt Európa nem egyesülne/egységesülne, hanem először parttalan – és lássuk be, számunkra esélytelen – vetélkedésbe és végül háborúkba keveredne. Orbán, amikor az EU-t “szabad nemzetállamok szövetségének” mondja valójában megveszekedett EU-ellenes, megszüntetné a jelenleg létező uniót és egy bizonytalan, szimulált, szövetséggel helyettesítené, mely az örökös belső viszály, és egyáltalán nem az egységes és demokratikus unió képzetét idézné.

A szimulákrum elsőbbsége a valóban létező és fontos dolgokat teszi zárójelbe, feledteti, hogy az oktatás és kutatás, a “valódi innováció” és a haladás szolgálója és nem a valósághajlítás olcsó bűvészmutatványa, bár a cirkusznak, ez időben, elsőbbsége van a magyar közéletben a teljesítményhez képest, ez a szimulákrum valósága: szándékos megtévesztés. És kétség sem férhet hozzá, hogy a mérleg nyelve, Magyarországon is, vissza fog lendülni és a szimulákrumból való visszatérés fájdalmas lesz, áldozatokkal tele, és szomorú (illúziókat veszíteni mindig lehangoló).

És kétszeresen abszurd – még a szimulákrum mátrixából is kilóg – rommagyar vezetőink Orbánt majmoló, vazallusi magatartása. Nemzeti kizárólagosságot, idegengyűlöletet, hirdetni kisebbségi helyzetben, a biztos vég fele való határozott lépés, zsákutca, amit semmilyen köntörfalazással magyarázni nem lehet. A mai rommagyar politikai formációk mindenike ebben a zsákutcában és az ott levő lagyakban caplat: fejjel a falnak, a visszatérés esélye nélkül. Mert itt, sajátos helyzetünkben, és főként fogyásunk okán, az ingalengés is másként működik, könnyen megeshet, hogy nem lesz aki, és főként nem lesz akinek, visszalendítse azt. A szimulákrum foglyaivá válunk mert helyzetünk többszörösen vulnerábilis, elfogyunk, mielőtt kijózanodnánk. Nem lep meg, hogy azok, akik az Orbán Judás pénzén hoztak létre “alternatív” (sic!) pártocskákat, vagy akik a szövetség elfideszeződését évekig erőltették, amíg az is a Fidesz egyik itteni fiókpártjává nem vált (egyszer majd az ebben közrejátszó magánérdekekről is beszélni kell!), kitartanak a tévúton.

Az viszont meglep, hogy Markó Béla – egy jobb korszak politikai, sőt kulturális ikonja – még mindig mentegeti a regnáló hatalmasokat, hogy maszatol, bizonytalan, ellentmondásos és következetlen, maga is építi, és nem lebontja a szimulákrum terét. Úgy tesz, mintha a rommagyar politikai establishment téves döntései csupán logikai bakik lennének. Pedig ő is tudja, ez a politikában több, mint bűn, ez biza megbocsájthatatlan, sőt visszafordíthatatlan hiba. Az illiberális állam orbáni eszméjét és “innovatív ötleteit” közvetíteni a bukaresti hatalom fele, minden reakciós PSD-ALDE-s valósághajlító elképzeléshez asszisztálni, sőt orbáni mintára, akár kezdeményezni a reakciós szabályozásokat, eljárásokat, kisebbségveszejtő cselekedet, árulás.

Markó újabb hosszú interjúban fejtegeti – esszéisztikusan, sejtelmesen, elhallgatva lényeges dolgokat, de mégis – helyesen, hogy a jelenlegi szövetségi vezetők téves úton járnak, csakhogy. Anélkül, hogy levonná a korrekció szükségességének következtetését, értelmetlenül teszi: ez így, “csak szövegelés”. Elhiszem, hogy a szerkesztő hibája, hogy Markó szájába adja, miszerint “a korrupció” – és nem a korrupció ellenes föllépés hatékonysága – “a kordában tartó /európai/ eszköz”. Hogy intézményes kapcsolatok jó működését hiányolja magyar-román viszonylatban, majd Orbán Dragneahoz intézett magán telefonbeszélgetését tekinti mégis helyénvalónak, azzal együtt, hogy ennek beígért eredménye sincs meg, lehet csupán figyelmetlenség.

Viszont egyensúlyozási kísérlete az orbáni nemzetállami kizárólagosság és a “határok nélküli Európa” között nemcsak erőltetett és logikailag is hibás eljárás (tertium non datur, mondanák a bölcs latin logikusok), hanem politikailag is gyáva. Képtelen megkongatni a vészharangot (igaz, azzal menti magát, hogy “továbbra is RMDSz-es vagyok”, és innen a korlátja. Értsük úgy, hogy ez az “identitás” már számára is terhes?) és ezzel t.k. felmenti az elhajlókat, még ha ezzel az ő politikai építményét bontják is le. Az az olvasó benyomása, hogy Markónak van ugyan véleménye a rommagyar politizálás elhibázott irányáról, viszont maga sem ért egyet saját véleményével: az ex-elnök a valósághajlító szimulákrum foglya.

Magyari Nándor László

/Baudrillard szimulákrum-elmélete azt mondja, hogy minden csak másolat, a másolat másolata. A valódi, a létező világgal nem találkozunk, csak másolatok között élünk./

Szalmán – Koreanapló 5.

Ma majdnem egész nap egyedül voltam, és én azt nagyon szeretem, néha kimondottan szükségem van rá. A férjem osztálytalálkozóra ment a nyugati tengerhez, kétnapos, csak holnap este jön majd haza. Reggel megetettem vele négy paradicsomot turmixban, ha már megvette, egye, és én is ettem kettőt, meg egyet ebédre, úgyhogy csak elfogy lassan, majd még a gyerekre is tukmálok belőle. Elzavartam fodrászhoz, nagyon dögös lett a frizuja, igaz, küldtem neki képet, és mellé írtam, hogy ILYENRE!!!  Aztán elment, némi lelkiismeret-furdalás kíséretében, de mondtam neki, hogy érezze jól magát, majd hét közben bevasalom rajta ezt a két napot.

Persze ma még melegebb volt, mint tegnap, ez most már így lesz nyár végéig, viszont megjöttek a rendelt ventilátorok, csak össze kellett raknom őket, ami nem is volt annyira egyszerű, de végül sikerült. Miközben csavaroztam és illesztettem az alkatrészeket, forradalmi ötletem támadt, jelesül az, hogy ha előszedem a párologtatót, megtöltöm jéghideg vízzel, mögé állítom a ventilátort, akkor olyan hűvös lesz, hogy csak na! Megcsináltam, naná, hogy megcsináltam, általában véghezviszem, amit kitalálok, és működik, ámbár jött a gyerek, és egy bizonyos ideig nem bírt megszólalni a röhögéstől, majd mondta, hogy visszavonhatatlanul koreaivá váltam, ilyesmire csak ők képesek, és eztán nem fog „white women-nek” hívni, meg „child labor-t” emlegetni, mikor felhívom a figyelmét arra, hogy a „kösz a vacsorát” félmondat nem egyezik meg a mosogatással.

Az orchidea gyereket nem mertem letörni, megkértem a férjem, aki nagy bátran megtette, és sikerült neki. Rögvest el is ültettem, a többi virágot is meglocsoltam, most már ritkábban fürdetem őket, elég nagy a pára, nem szükséges hetente. Aztán megnéztem, hogy a kedvencem, a rendhagyóan molett, ám rendkívül okos professzor asszony a tévében, hogy elemzi a mai nap történéseit, majd roppant önelégülten vettem tudomásul, hogy pont úgy, mint én, úgyhogy meg is írtam.

A híres dél-koreai BTS. Forrás: Wikipédia

Utána éhes lettem, de ilyen melegben nem fogok főzni, elővettem egy tofut, koreaiul tubu névre hallgat, tettem rá  vörös kaviárt, mellé fekete csemegeszőlőt, és jól belaktam. Aztán jött a gyerek, mutatott mindenféle videót, ismét kiállt a melegek, és a biszexuálisok jogaiért, bár ellenem erre nincs szükség, egy véleményen vagyunk, ám akkor is elmesélte, hogy hol, és kit ért ez ügyben sérelem, meg, hogy megkérdezték a Bátángszonyandán (BTS) repperét egy interjúban, hogy milyen típusú barátnőt képzel el magának, ő meg elsorolta a számára szimpatikus tulajdonságokat, majd hozzátette, hogy de a részéről a kínálat nem merül ki a lányokban. Nagy BTS rajongó a gyermekem, pedig egyébként az idol csapatokat nemigen tartja sokra. Majd Celine Dion és Deadpool közös videóját kellett megnéznem, ami valóban jó volt, meg vicces is, aztán elviharzott ismét.

Most még nyitva az összes ablak, de már teljesen sötét van, a rolókat sem húztam le, viszont villanyt sem kapcsoltam, így látni pár erősebb fényű csillagot, de sokat nem, ez a város azért túl nagy ahhoz. Nem tudom, vajon a hegyről látni-e őket, de alkalomadtán megnézem, örülnék ha igen.

Szombat este van, biztos lesz valami klassz film a mozi csatornák egyikén, de az is lehet, hogy keresek valamit a Netflixen, vagy lemegyek a stúdióba egy könyvért, bár azt talán nem, fáj a szemem. estére elfárad. Trump azt mondta Kim Dzsongun levelére, hogy „giant”, erre a mem gyártók beindultak, most mutogatják a termést a JTBC-n. Viszont ezek szerint közben mégiscsak kibontotta, mi több, tetszett neki ami benne van. Holnapra 34 fokot mondanak, helyenkénti záporokkal, pedig muszáj lesz levinni a szemetet, hirtelen megszaporodtak az üres kartondobozok. A fiatalok hétvégére hazautaztak a szüleikhez, itt csendesek a szombat esték, amennyire ezt a fogalmat egyáltalán lehet használni Koreában.

Mentalitások

0

Egy független moszkvai lap, a Novije Izvesztyija pár napja azt a kínos kérdést tette fel, hogy Észtországban miért 1800 euró az átlagbér, míg a természeti kincsekben gazdag Oroszországban csak 500.

Nem hoztam volna szóba az írást, de aztán jött Kötcse. Maga a falu csinos, Hild-díjas, de egy más szempontból pocsék hely: évente, ilyentájt ide vonul le Orbán és sleppje, kíséretükben a hozzájuk hasonlóan szintén kitartott, közpénzből élő lakájmédiával. Az egész társaság így együtt szót se érdemelne, ha nem a mi életünk menne rá. És főként, ha nem itt mutatnák őket a kamerák, hanem a Markóban, hatalmas, a köztévé által is közvetített persorozatban.

A moszkvai cikk azonban Kötcsét is éles fénybe helyezte azzal, hogy összefoglalja, mitől megy jól az észteknek és rosszul az oroszoknak: az óriási különbség fő oka az észtek „racionális, skandináv mentalitása” és az elhanyagolható korrupció. Jóllehet, nekik nincs se gázuk, se olajuk, de mivel Putyinuk sincs, az EU-támogatások nem magánzsebekben végzik, így mára behozták a szovjet időkben elvesztegetett éveket: virágzik a mezőgazdaság, épülnek az utak, magas színvonalú az egészségügyi ellátás, kiválóak az észt termékek. És a másik két balti ország is jól teljesít.

Nekünk viszont itt van Kötcse, na meg Felcsút, a ránk nézve végzetes orosz mentalitás két libalegelőnyi megjelenítője. Orbán ahelyett, hogy a balti államokhoz hasonlóan korszerű gyárakat, hightech üzemeket, technológiai intézeteket avatna fel, ellopja, vakon, ostobán elherdálja a pénzünket, miközben olyan primitív dumákkal ejti ámulatba híveit, mint amivel most is: „Európai léptékű harc zajlik értékek és kultúrák közt, komoly veszélyek leselkednek ránk, sikerrel álljuk a sarat, nekünk van hazánk és van országunk, azt nem adjuk senkinek”.

Mintha bárki is el akarná tőlünk venni, és nem éppen az ő hataloméhes, bűnöző mentalitása tenné tönkre.

Természetesen az új kancelláriaminiszter is ott volt Kötcsén, aki máris a hivatalához és elődjéhez méltón hazudik. Gulyás Gergely azt nyilatkozta, hogy „a közbeszerzéseken csak a minőség, a tudás, a teljesítmény meg az árverseny számít”. Volt képe ezt mondani, miközben az egész ország arról beszél, hogy egyetlen dolog számít: kit akar Orbán győztesnek, kinek a zsebébe akar újabb milliárdokat tömni.

Bár a hazai korrupció szintje valamivel alacsonyabb az orosznál, a mi helyzetünk is évről-évre romlik. Ráadásul ugyanúgy nincsenek számottevő természeti kincseink, mint Észtországnak, csakhogy nekünk sajnálatosan virágzó mezőgazdaságunk és színvonalas egészségügyünk sincs, holott mindkettő lehetne, ez egyedül tőlünk függ. Na meg utak se épülnek, és egyáltalán, semmi olyasmi, ami elérhető közelségbe hozhatná az 1800 eurós észt átlagfizetést.

De nekünk már kínos kérdéseket feltenni is fölösleges, elég megnézni az új magyar honvédelmi miniszterhelyettes fényképét, amint Magyarország felirattal a „nadrágján” ebédet készít Kötcsén.

Értékek és kultúrák harca, valóban.

Szerző: Bruck András, Facebook

Böfögni valódi hírek nélkül is lehet

Belenéztem a közmédia híradójába. Ne kérdezzétek, hogy miért, ne mondjátok, hogy magamnak kerestem a bajt. Szakmai ártalom, néha ezt is kell. Nem túl gyakran, mert az egészség mindennél fontosabb, de azért időnként előfordul. Már nem bosszankodom, nem is röhögök ezeken a műsorokon, úgy nézem őket, mintha egy múzeumban soha nem volt, vagy régen kihalt állatokat látnék.

Borzonganék, ha lenne hozzá kedvem, hánynék, ha nem volna erős a gyomrom.

A rendszerváltozás után azt hittem, szerintem sokakkal együtt, hogy már soha nem lesz ilyen. Hogy a pártállammal együtt ez a fajta híradó is kihalt De nem: van, ráadásul a mi pénzünkön. Mi dobtuk rá össze a lóvét, hogy legyen miből hazudni a mi képünkbe.

Ez nem tájékoztatás, hanem propaganda. Azt a pártállami propagandát, amit most híradóként adnak a pártállami médiában, amúgy nem túl bonyolult összerakni. Gyomor persze kell hozzá, de ember nem nagyon, újságíró meg még annyira sem. Utóbbi amúgy is idejétmúlt fogalom – vannak még elszórtan apróbb szigetek, ahol előfordul, de valójában kihalófélben lévő, veszélyeztetett faj.

Nincs is rá szükség. Mindössze egy központ kell, ahol reggelenként az eligazításon megmondják, hogy aznap miről mit kell gondolnunk. A megfogalmazásra, képi megjelenítésre sem kell odafigyelni, mert a pártállami híradót már úgyis csak azok tudják végignézni, akiknek már mindegy, hogy mit látnak, hallanak. Akiknek lényegtelen, hogy mit mondanak, és mit mutatnak nekik – a sörüket és a csipszüket úgy is el tudják fogyasztani.

Böfögni is tudnak a képernyő előtt, valódi hír sem kell hozzá.

Elég néhány hívószó, például Brüsszel, Soros, migráns. Ezeket bele kell tenni egy szógenerátorba, majd ami kijön, azt az ügyeletes robot felolvassa. Időnként be lehet hívni egy politikusnak, vagy szakembernek kinevezett robotot, és úgy tenni, mintha kérdeznének tőle valamit.

De ez se fontos. Semmi sem fontos, kivéve az, hogy folyamatosan hazudjanak. Az sem baj, ha nem hihető a hazugság – ha sokszor mondják, mindig lesznek olyanok, akik elhiszik.

Fáj Trianon? Akkor te magyar vagy!

Az a magyar, akinek fáj Trianon. Ezt mondta Galambos István történész, a Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület elnöke szombaton az M1 televízióban.

Árnyalnám a történész úr megfogalmazását: az is magyar, akinek fáj Trianon.
Meg az is, akinek valami más fáj. Például a Don-kanyarban odaveszett magyar katonák. Az Auschwitzban elpusztított magyar zsidók.

A történész úr véleményéről eszembe jut az a troll, aki néhány héttel ezelőtt azt kérdezte tőlem egy írásom kapcsán, hogy miért gyűlölöm a magyarokat?

Nem szoktam trolloknak válaszolni, beszélgessenek egymással, ha nincs jobb dolguk, de ezúttal kivételt tettem. Íme, a válasz.

Azt kérdezi tőlem tisztelt Troll úr, hogy miért gyűlölöm a magyarokat. Pontosabban, sunyi módon úgy kérdezi, hogy miért gyűlöljük mi a magyarokat. Vagyis, Troll úr nem feltételezi rólam, hogy én egyedül is képes vagyok gyűlölni valakit, magyart, vagy nem magyart, és azt gondolja, hogy ehhez, vagyis a magyarok gyűlöletéhez, többen kellünk.

Troll úr szerint létezik egy társaság, akiket ő nemes egyszerűséggel Soros-bérenceknek nevez, s akik, magyargyűlölés céljából, rendszeres időközönként összejönnek. Ilyenkor mindenki hoz magával valamit – süteményt, üdítőt, vagy éppen egy üveg bort, és az előre elhatározott tematika mentén közösen gyűlölik a magyarokat.

Így képzelheti Troll úr azoknak a mindennapjait, akik nem úgy gondolkodnak, mint ő. Talán még az is belefér a fantáziájába, hogyha valaki nem tud elmenni az éppen esedékes magyargyűlölő összejövetelre, kimenti magát: bocs srácok, ma nem jövök, túlórázom a hivatalban, a gyereknek van a születésnapja, gyűlöljétek ma nélkülem a magyarokat, csók a család, a jövő héten találkozunk, tartsatok ki.

Rossz hírem van az Ön számára Troll úr: nem gyűlölöm a magyarokat. Soha ilyet le nem írtam, nem gondoltam.

Az persze igaz, hogy nem minden magyart kedvelek. Ön sem szeret minden magyart – gondolom, engem sem kedvel különösebben. Sőt, azokat sem, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak a világról. Ettől azonban még nem gondolom Önről és troll-társairól, hogy gyűlölné a magyarokat.

Ha érdekli a véleményem a magyarokról: szerintem mi is olyanok vagyunk, mint bármelyik más nemzete a világnak. Vannak közöttünk kedvesek és gonoszak, okosak és buták, kreatívak és tehetségtelenek, tisztességesek és gazemberek.

Ön nyilván azért gondolja, hogy gyűlölöm a magyarokat, mert nem lelkesedem az Ön vezérének egész Európa és a világ nagyobbik fele ellen vívott szabadságharcáért. Ön, Troll úr, abból indul ki, hogy az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok a magyarokat támadják, miközben csupán az Ön szeretett vezéréről van lesújtó véleményük.

Azok is magyarok Troll úr, akiknek nem Trianon fáj a legjobban, hanem az éhező gyerekek, a kilakoltatott családok, a szomorú, reményét vesztett, leszakadó Magyarország.

Mivel lopta be magát Gulyás Gergely Balog Zoltán szívébe?

Most, hogy Gulyás Gergely kiemelten fontos és rendkívül felelősségteljes pozícióba emelkedett, több kormányhű sajtóorgánum szóba hozta Balog Zoltán tavaly keletkezett panegyricusát Gulyás Gergelyről. Az akkori EMMI-miniszter emelkedett hangvételű, veretes szavakkal konferálta föl Gulyás Gergelyt, prófétai látomásban vizionálva a káprázatos politikai karrier előtt álló Gulyás személyiségét: „Akkor lopta be magát a szívembe – így Balog Zoltán –, amikor egy baráti társasággal borozgattunk és nótáztunk, református nótákat énekeltünk sorra. Gergő minden éneket pontosan ismert, és nemcsak az első, hanem a második, a harmadik, a negyedik strófa szövegét is. Engem is leénekelt a porondról, noha nekem ez a „szakmám” – így emlékszik vissza Balog Zoltán a találkozásukra, amikor komolyabban felfigyelt rá.

Az EMMI-t vezető miniszter – aki református lelkész is -, számára akkor derült ki, hogy „Gergő nem pusztán egy trendi fiatalember”, hanem a kulturális, hitbéli beállítottsága is predesztinálja későbbi pozícióira, tisztségeire, feladataira.

Hát így! No, mármost én rögtön elképzeltem a „trendi” fiatalembert”, meg Balogot és az egész kompániát, amint borozgatnak, nótázgatnak, előttük az Egri leányka, a Durbints sógor, a Juhfark vagy az Otello (na jó, az azért mégsem, migráncs-zamata van annak!), doszt iszogatnak, s közben danolásszák a szakrális rendeltetésű gyülekezeti énekeket, zsoltárokat, dicséreteket. Szinte hallom előzubogni Balog vagy Gulyás szájából például azt, hogy „Bűneimet töröld el. Bűnünket megbocsátod”; vagy azt, hogy „Ne csak hasznomat keressem”; vagy azt, hogy „Jól tudod, Istenem, mily gyarló vagyok, Különb-különb bűnre mily könnyen hajlok!”; vagy azt, hogy „Amint vagyok, sok bűn alatt”; vagy azt, hogy „Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény”, vagy azt, hogy „Bűnöm sírjában szinte megholtam”; vagy azt, hogy „A bűn sötétben tévelyeg És bajba dönt vakon”; vagy azt, hogy „A bűn szolgája gyáva rab”; vagy azt, hogy „Ha bűnünk szerint kezdünk mi fizetni”; vagy azt, hogy „Ne légyen bennünk ördögnek országa, Ne bírjon minket a bűnnek soksága” és így tovább.

Mindenesetre Balog ex-miniszter, református lelkész pontosan rávilágított arra, mitől lesz 2018-ban Magyarországon valaki remek politikus, jó miniszter: borozgatás közben református dalokat énekel, ismeri azok második, harmadik, mi több, a negyedik strófáját is, s hitbéli beállítottsága predesztinálja őt minden későbbi pozícióra, tisztségre, feladatra.

A keresztyéni Fidesz-giccses mézeskalács szív cukormáza lecuppant a rögös anyaföldre, s megtermékenyítette azt, hogy megannyi konyhai falvédő felirat bújjon elő onnan.

Tekintettel arra, hogy már jó ideje szeretnék valamilyen miniszteri pozíciót betölteni a mostani kormányban, jelezni kívánom, hogy meglehetősen sok zsidó dalt ismerek, azoknak több strófáját is tudom (Hevenu Shalom Alechem, Hava Nagila, Lecha Dodi és így tovább), s miután még a Hatikvát is bármikor eléneklem, ugye számíthatok akár a miniszterelnöki posztra is?

Szerző: Gábor György, Facebook.

Semmi sem végtelen, csak az idő

Nincs már kedve szólni az embernek. Szóltunk már eleget. Ki-ki tehetsége és képességei szerint mondta a magáét, ám semmi sem változott: minden olyan, mint amilyen volt, csak valamivel még annál is rosszabb.

Apátia van, amerre a szem ellát, mélységes közöny, mindenki beletörődött mindenbe. Csak a ma létezik, a holnap mesze van.

Ott folytatják, ahol abba sem hagyták: fegyelem helyett figyelem. Hamarosan bárkit megfigyelhetnek, nem kell már hozzá megalapozott gyanú, elég az is, ha valakiről valami feltételezhető.

Párbeszéd továbbra sem lesz, mert nincs kivel. Akikkel szóba állnak, azok ugyanazt mondják, mint ők, a többiek pedig nem érdekesek.

A hatalom mindent megtehet, mert az emberek csak ritkán szólnak. Aki nem dohányzik, azt nem zavarja a dohánymutyi, aki nem beteg (már, vagy még), azt hidegen hagyják a várólisták. Akinek nincs iskolás gyereke, unokája, az vállat von, mert azt hiszi, hogy nincs köze ahhoz, ami az oktatásban történik.

Folytatódik a szabadságharc, tiszteletet követelünk a magyar embereknek. És pénzt persze, dögivel, de ezt már nem írjuk rá a plakátra. Magyarországon szinte minden uniós pénzekből épült. Buszpályaudvar, autóút, metró, villamos – sorolhatnánk. Ha még mindig nem lenne világos: az Unió a tehetősebb tagországok befizetéseiből finanszírozza a „felzárkózókat”. A német, a francia, az angliai, a svéd adófizetők pénzének egy részét adják ide nekünk, magyaroknak. Mi meg nem azzal viszonozzuk a támogatást, hogy hatékonyan és átláthatóan használjuk a pénzüket, hanem azzal, hogy több tiszteletet követelünk.

Ma a gyűlölet a pálya. Belekötni a fejkendős egyiptomi színésznőkbe Budapesten, rendőrt hívni a hazánkban tanuló szaúdi rendőrökre Cegléden és a Srí Lankáról érkezett önkéntes segítőkre Perbálon, riasztani a polgármestert a halottak napján a temetőbe látogató – amúgy magyar – emberek miatt Kömlőn.

Egyszer majd elmúlik ez is. Semmi sem végtelen, csak az idő.

Találkozás a magyar emberrel

Először évekkel ezelőtt hallottam a magyar emberről. Szijjártó Péter mondta, de lehet, hogy maga Orbán Viktor: a magyar emberek visszautasítják a bukott baloldal mesterkedéseit. Később azt mondták, hogy a magyar embereknek joguk van eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni, és kikkel nem. A magyar emberek nem kérnek abból, hogy Brüsszelből, vagy Amerikából (a megfelelő aláhúzandó) oktassák őket demokráciából. Most legutóbb pedig azt lehetett hallani, hogy a Stop Sorost azért kell elfogadtatni a parlamenttel és beleírni az alaptörvénybe, mert a magyar emberek nemet mondtak arra, hogy bevándorlóország legyünk.

Érdekelni kezdett, hogy milyen a magyar ember. Márcsak azért is, mert magam is magyar ember vagyok, ráadásul olyan magyar ember, aki magyar emberek között él. De ezek szerint másmilyen magyar emberek is vannak.

Nem hagyott nyugodni a kíváncsiság: milyen lehet az a magyar ember, akiről a kormányzati kommunikáció beszél, és akit példaképül állít elénk. És igen! Ha nem is könnyen, de megtaláltam a magyar embert. Hosszan beszélgettem vele, és most leírom a tapasztalataimat.

Magyar ember nem menekül. Nem tölti idejét utcán, pályaudvarokon, befogadó állomásnak csúfolt börtönökben, vonatra, regisztrációra, meleg ételre, hideg vízre várva. Magyar ember jó helyre születik, olyan országban látja meg a napvilágot, ahonnan (egyelőre) nem az életéért kell menekülnie.

Magyar ember jövedelemmel rendelkezik, rendezett körülmények között él, nem ismeri a nélkülözést, a kilátástalanságot. Magyar ember nincs életveszélyben, nem kell menekülnie reménytelenségből a bizonytalanságba.

Magyar ember nem zsúfolódik be sokadmagával levegőtlen furgonokba, labilis lélekvesztőkbe, nem fullad meg. Nem fizet embercsempészeknek, hogy elvigyék oda, ahová nem viszik. Magyar ember ott van, ahol van.

Magyar embernek nincs baja az idegenekkel. Ezt azzal is alá tudja támasztani, hogy neki a zsidók ellen sincs kifogása. Neki is van egy zsidó barátja, aki nagyon rendes. Annyira rendes, hogy akár magyar ember is lehetne, kár, hogy az illető zsidó. Magyar ember szereti a zsidó ételeket, a zsidó vicceket, valamint a zsidó komikusokat, mert azoknak olyan vicces az észjárásuk. Egyedül azt nem szereti a zsidókban, hogy zsidók.

Magyar ember a cigányokat sem utálja. A cigányzenét és a cigánypecsenyét például kifejezetten szereti, a Farkas Jancsi pedig, hiába volt cigány, a világ legjobb futballistája volt. Kár, hogy már nem él, és nem ma focizik, megmutatná ezeknek a maiaknak. Magyar ember szerint a cigányok nem tehetnek arról, hogy lopnak és bűnöznek, ez genetikailag benne van a fajtájukban.

Magyar ember válaszol a nemzeti konzultáció kérdéseire. Nem rajzol f…t (férfi nemi szervet), p…t (női nemi szervet) a miniszterelnöknek írott levélre, nem ír neki ordenáré dolgokat. Magyar ember tartózkodik a politikailag inkorrekt kifejezésektől és megnyilvánulásoktól.

Magyar ember imádkozik Orbán Viktorért. Tudja, hogy ezek a mostaniak szétlopják az országot, de hát ez már így lesz mindig, amíg világ a világ, különben is, a másikak is loptak. Magyar ember tudja, hogy a kormányon lévők lopnak, az országban nagy a korrupció, a vezetők és csókosaik gazdagodnak.

Magyar ember, miközben sajnálja Orbánt, amiért ennyi gazemberrel van körülvéve, nem gondol bele abba, hogy Orbán maga vette körül magát ezekkel a gazemberekkel.

A május 31-én 55 éves Orbán Viktor születésnapi köszöntése

Szeretett Vezérünk!

Engedd meg, hogy ebből az alkalomból.
Szívünk egész melegével.
Mint fénykép szobánk falán.
Felállva, hosszan és ütemesen.

55 éves lettél, megetted már a kenyerünk javát. tehetős ember vagy, még strómanra is futja. Nem irigyeljük tőled: megdolgoztunk érte.

Még emlékszünk az első lépéseidre. Amikor, társaiddal együtt az új, szabadon választott parlamentben minden képviselőtársatok asztalára egy-egy narancsot tettetek.

Azóta a narancs megrohadt.

Akkor még kedveseknek látszottál, fiatalnak, hamvasnak. És úgy hadartál, hogy senki sem értette, amit mondtál. Talán ez volt a szerencséd, és ez lett a mi balszerencsénk.

„Az idősek felélik a fiatalok jövőjét.” Emlékszel? Te mondtad ezt is. Ha értettük volna, már akkor kihámozzuk belőle a lényeged.

Vagyunk még néhányan, akik emlékszünk még az eredendő bűnre. Az államtól kapott Tiszti kaszinó eladására. Meg arra, hogy „csuhások, térdre!” Ezt kiabáltátok be a parlamenti padsorokból az éppen felszólaló kereszténydemokratáknak.

Ma meg? Hiszen tudod te is, milyenek lettetek. Ha megláttok, egy nyilvános vécét, átmentek ájtatosba és felszentelitek.

Kivonultatok az Antal-kormány által szervezett trianoni emléknapról. Ma meg? Nyírő József, Wass Albert. Adjátok vissza a hegyeinket.

A rendszerváltás talán legcinikusabb mondata is felőletek jött: „Mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni.” Tudod: Kaya Ibrahim, Joszip Tot. Lopott útlevelekkel vásárolt, bedőlt cégek.

Régi szép idők. A Gripeneken is sokat kaszált valaki közületek. Majdnem kimondtam a nevét.

Ma már nincs szükség ilyen olcsó trükkökre. Amit tesztek, mindig törvényes, mert ti vagytok a törvény.

Tiétek a föld, a kaszinó, a trafik, minden. Ti vagytok a miniszterelnök, a házelnök, a köztársasági elnök. (Csak a köztársaság nincs sehol.)

Kollégiumi szoba még soha nem termett ennyi közjogi méltóságot. Ti vagytok itt minden: a milliárdos gázszerelő, a Nemzet Veje, a fehérvári futballklub tulajdonosa, Vajna Tímea férje.

Ti vagytok a titokzatos, százholdas Habony.

Nagyon bejött nektek az élet, Fiúk! Igaz, oktatás, kórház helyett stadionokat építettetek. Mert szeretitek a futballt. Mi is szeretjük, csak nem azt a fajtáját, amit ti játszotok: az egész pályás letámadásnak egy különös, fél-ázsiai változatát. Aminek az a lényege, hogy már a mérkőzés előtt, az öltözőben letámadjátok, és harcképtelenné teszitek az ellenfelet.

Aki egyébként nem ellenfél, hanem ellenség.

Hazaáruló, Soros által pénzelt idegenszívű. Nektek minden másképp gondolkodó migráns.

55 éves lettél szeretett Vezérünk. Ebből az alkalomból sok boldogságot kívánunk Magyarországnak.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!