Blogles

Az én népem, az én bűnöm, az én hazám

Mindig azt mondom, hogy nem érdekel, nem tartozom oda, le van ejtve, de azért ez nem teljesen igaz.

Tegnap, mikor megszavazták azt az ocsmány törvényt, tényleg nem érdekelt különösebben, meggyőződésem, hogy most már el kell menni a falig, különben érdemi változás megint nem lesz, ahogy a rendszerváltás idején sem volt.

Viszont amikor a fehér bőrű és keresztény gyökerű emberekről , illetve munkavállalókról olvastam, akkor összeszorult a torkom, ahogy akkor is, amikor láttam azt a képet, amin egy fehér család van feliratozva, hogy „azonos rasszú fiatalok ismerkednek”, meg a kisfiúra, hogy „nincs átoperáltatva”, a többire már nem is emlékszem.

Személyes érintettség ez, persze. Az én családom nem fehér, a gyermekeim félvérek, a férjem ázsiai, apám fehér, anyám is részben, részben mongol, én is mongol folttal születtem, de fehérnek nézek ki, az is vagyok javarészt, bár ezt mostanában kimondottan szégyellem.

Elsős gimnazista volt a fiam, és én bementem minden tetves szülői értekezletre, pedig gyűlöltem azokat, de bementem a gyerek miatt. Nagyon kedvesnek tűntek a tanárok a Budenz József gimnáziumban, franciát tanult a fiam második nyelvnek, mert a német betelt, és az a nő, a franciatanár lett az osztályfőnöke is.

A magyar tanár szélsőjobbos volt, nem hiszem, hogy akkor a Jobbik már létezett, de az igény erős volt rá. Persze, okosak a gyerekeim, ahogy általában a különböző rasszok keveredéséből születettek, szépek is, nem volt velük semmi baj, de valahogy mégis szúrta a szemét a létezésük néhány tanárnak. Nem voltak nyíltan rasszisták, ugyan! Csak olyasmi hangzott el órán, tollbamondáskor, hogy „kisfiam neked nem okoz gondot magyarul írni?”

Akkor még a gyerekek csak vendégségben jártak itt, alig beszéltek koreaiul, Magyarországon születtek, ott éltek, ott nőttek fel, és én vagyok az anyjuk. A tanárnő ezzel tökéletesen tisztában volt, és mégis megkérdezte. Pici, apró szúrások történtek, de ilyesmiből nem kell sok, a gyerekek hamar ráéreznek az ellenszenvre, és máris megvan, hogy miért kell valakit utálni, kiközösíteni, megalázni. Akkor a fiam már hosszú évek óta taekwondózott, nyaranta Koreában. Itt levizsgázott egy danra, hol máshol, ha nem Koreában, ahonnan ez a harcművészet származik. Néhányan örültek, a többség a klubban irigy lett. Érdekes módon nem a gyerekek, a felnőttek. Az edző, a helyettese, más felnőttek. Azt mondták nekem, hogy gratulálnak, de rövid idő elteltével a fiam nem akart edzésre menni, holott korábban imádta.

Kiutálták maguk közül negyvenes felnőtt férfiak a gyereket, mert nekik hosszabb időre volt szükségük ugyanazon teljesítmény elérésére, mint a fiamnak. A kislányomat egy fiú hetedikben fogdosni próbálta. Ő akkor még Rózsadombra járt, a Törökvészi úti általános iskolába. Nem engedte, de a gyerek nagyon erőszakos volt, ráadásul a többi lányt ez nem zavarta, így még erőteljesebben próbálkozott, nem kellett volna. Megfogta a lányom a fejét, és egyszer, de jó alaposan, beleverte az ajtóba. Az ajtó kiszakadt, az akkor 18o centis fiú orra eltört, egy foga kiesett. Hiába tanúsította az osztály többsége, hogy a gyerekem csak magát védte, ki akarták rúgni, behívattak és azt mondták, hogy a „gyerek ne vigye be az ázsiai kultúráját az iskolába”.

A javítást ki kellett fizetni. Elhoztam, mentünk másik iskolába, ott jobb volt, egy évig, aztán gimnázium, és kezdődött minden elölről. Apám beteg lett, vidékre költöztünk közben. Minden hónapban cirkusz volt a MÁV bérlet vásárlásakor, mert nem tudták, és nem akarták leírni a nevüket. Minden áldott nap, ugyanaz az ellenőr, ugyanazon az agresszív, arrogáns hangon, csak az én gyerekeimtől kérte el a bérletet, esténként a helybeli neonáci huszonévesek kiabáltak az iskolából hazaérkező kislány után, hogy „adok pénzt, jössz baszni?”. Legtöbbször futva jött az állomásról, sokszor sírva.

Én akkor Budapesten dolgoztam, a férjem Svédországban, anyám ugyan mit tehetett volna egymaga. Voltak barátaik, persze. De sokkal több ellenség, akiket még csak nem is ismertek. Gengekbe tömörültek a helybéli fiatalok, voltak cigányok, és neonácik. Voltak, akik nem akartak bandákat, és valahol a semmi közepén az én gyerekeim, akik megpróbáltak beilleszkedni, a siker legkisebb reménye nélkül. A fiam egész apró betűkkel kezdett írni, akkor már két danos volt, a másodikat is Koreában tette le, Magyarországon nem volt hajlandó taekwondózni többet, meghúzta magát, félt, érzékeny, sérült lelkű gyerek lett, míg a lányom épp ellenkezőleg, csak azért is megvédett mindenki mást, aki gyenge volt, mint valaha ő, nem engedte, hogy bárki bántsa őket.

Aztán egy nap négyen jöttek ellene, felnőttek, és kis híján megölték. A fejét rúgták Martens bakanccsal, elájult, bele az árokba, azt hitték talán, hogy vége, ott hagyták. Akkoriban történt, hogy az egyik zaklató anyja bement a polgármesterhez, hogy „vegyék el tőlünk a magyar állampolgárságot, mert nem vagyunk rá méltók”. A postaládánkba szemetet és döglött madarat dobáltak, apám meghalt, egy rokona, egy ismerőse, egy állítólagos barátja sem jött, hogy kifejezze a részvétét, két koreai pap búcsúztatta a kérésemre.

Eljöttünk, hogyne jöttünk volna el. És ez már nem számít, és tényleg nem fáj, több, mint tíz éve magunk mögött hagytuk Magyarországot, soha nem vágytam vissza, egy pillanatig sem volt honvágyam, gondolom érthető. Ma felmerült, pont itt a Facebookon, hogy legyek büszke a hazámra, jót nevettem rajta. Igazából, mikor ilyeneket olvasok, nem is a régi történéseket élem újra, hanem azt érzem, hogy talán más gyerekek, más szülők, és más nagyszülők most élik át azt, amit nekünk kellett. Talán mert homoszexuális a gyerekük, talán mert félvér, mint a mieink, talán mert cigány, vagy bármiben más, és mint ilyen, gyengébb, támadhatóbb, a horda pedig meg fogja támadni minden esetben, hiszen így működik, lám, hogy félnek a migránsoktól azok, akik soha nem láttak még bevándorlót, vagy menekültet, lám az elhíresült pirézes kísérlet is milyen eredménnyel járt, és az arab számok?

Nagyon sok ismerősömnek ez szomorú, meg kellemetlen, és sajnálja, de soha nem élte át, mit jelent kitaszítottnak lenni, és mennyire szörnyű úgy az élet minden egyes pillanata, amit odakint, más emberekkel kell tölteni. Mindkét gyerekem lelkileg súlyosan sérült, ahogy nem véletlen, hogy a 61 éves korában Magyarországról eljött anyám azóta egyszer sem ment vissza, még látogatóba sem. A férjem nagyon sok mindenről nem is tud, egyszerűen szégyelltem elmondani, mert az én népem, az én bűnöm, az én hazám…..volt.

20 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki

Őrizetbe vették Steve Bannont, Orbán Viktor tanácsadóját, a Fehér Ház volt fő stratégáját. Bannon és három társa ellen azt a vádat emelték, hogy egy „Építjük a falat” című kampány kapcsán csalást követtek el az adományozókkal szemben.

A kampányban több mint 25 millió dollárt gyűjtöttek össze az Egyesült Államok déli határán építendő falra, és fennáll a gyanú, hogy több százezer dollárt nem a megjelölt célra fordítottak. Trump elnök két éve elbocsátotta a Fehér Házból Bannont azzal az indoklással, hogy „idejét azzal töltötte, hogy hamis információkat szivárogtatott a médiának, hogy sokkal fontosabb embernek láttassa magát, mint amilyen.

[…] Úgy tesz, mintha befolyása lenne, hogy becsapjon néhány embert, akinek fogalma sincs a dolgokról”.

A cikk szerzője rámutatott:

„Ami azt illeti, Bannon jól becsapta Orbán Viktor „elszigetelt kormányát”, amikor 2018 májusában hősnek kijáró fogadtatásban részesítették Budapesten. Fő házigazdája Schmidt Mária történész volt, aki fogadást is szervezett az amerikai vendég ünneplésére.

Bannon úgy állította be magát, mint az amerikai külpolitika fő alakítóját, Trump elnök bizalmasát, és Közép-Európa nagy szakértőjét. Közben ismertek voltak Bannon rasszista és antiszemita nézetei, amint az elnök tanácsadójával és rokonával, Jared Kushnerrel fennálló konfliktusa is nyílt titok volt.

HFP

Bannon be is jelentette, hogy szorosan együtt szándékozik működni a magyar miniszterelnökkel, és azt mondta: „Sok időt fogunk tölteni Magyarországon”. Azt is mondta, hogy többször találkozott Orbán belső munkatársaival, és tanácsokkal látta el őket.

Kijelentette: az Obama-kormányzat és a külügyminisztérium teljesen kizárta Orbánt, de Trump elnök nagyon szoros figyelemmel követte őt”. A szerző szerint semmiféle bizonyíték sincs arra, hogy Trump a legcsekélyebb figyelmet fordította volna Orbánra, mi több, nem lenne meglepő, ha Trump elnök azt sem tudná, hogy hol van Magyarország.

„Orbánt a tanácsadói meggyőzték arról, hogy Bannon fontos tényező a világpolitikában, és ő meg ügyesen játszott Orbán hiúságával”

– írta a szerző. Hozzátette: Gulyás Gergely, a miniszterelnöki hivatal vezetője is dicsérte Bannont, akit fogadott a magyar külügyminiszter is. „Meglepetéssel láttam, hogy Bannon még Szapáry György neves belga-magyar közgazdászt, Magyarország volt washingtoni nagykövetét is át tudta ejteni.

Bannon, saját őrizetbevételét, politikai bérgyilkosságnak nevezte, és azt mondta nem adja meg magát, mindenki tudja, hogy szeret harcolni”. A szerző szerint teljesen valószínűtlen, hogy Bannon egyhamar újra felkeresné budapesti barátait, mert a vádban szereplő bűncselekmények mindegyikére 20 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Egyébként a cikket illusztráló képek egyikén Bannon a parlamentben Orbán Viktorral és másokkal, egy továbbin Schmidt Máriával, illetve egy harmadikon Szijjártó Péterrel látható. Mellékelték a cikkhez Bannon Budapesten mondott beszédének videofelvételét is.

Hugarian Free Press/Lázár György

Western worries about Russian disinformation just „fits of hysterics”

In Hungary one doesn’t have to worry about Russian fake news and disinformation because Hungarians are fed the same by their own government, writes Hungarian Spectrum:

Two days ago the foreign ministers of the European Union met in Brussels with Federica Mogherini, the EU high representative for foreign affairs and security policy, presiding. She asked the ministers to support her request to increase human and financial resources “to fight against disinformation and propaganda coming from abroad,” in particular from Russia. According to newspaper reports, “nobody inside the room was opposed to beefing up the task forces involved in such an undertaking.” This unanimity is quite a change from only a few months ago, when the European Council blocked a similar proposal.

The initiative for a joint European effort to combat Russian interference in the political processes of member states came from a Romanian member of the European Parliament, Siegfried Mureșan, who suggested in May that funds for that use be included in next year’s EU budget. It was high time to pay more attention to the problem. Russia has a small army of hackers and trolls. By contrast, the EU’s task force that concentrates on the eastern front has 15 employees and the one that focuses on the Western Balkans and the Arab-speaking world is even smaller than that.

For some time Russia has been active in Europe as well as in North America. For instance, Russian hackers got hold of nine gigabytes of e-mails from Macron’s campaign. Macron complained to Putin at their first meeting in May about Russia Today and Sputnik, financed by Russia’s defense ministry, which attacked Macron’s En Marche! Movement. But Russia’s cyber weapon against the West has proved to be very effective, and Putin has no intention of curbing his hackers’ activities.

Good examples of Russian manipulation can be seen in the Catalonian independence referendum and Brexit. Spanish Foreign Minister Alfonso Dastis announced that his government had confirmed that a propaganda campaign intended to destabilize Spain came from Russia and Venezuela. They used Twitter, Facebook, and other internet sites to publicize the separatist cause and swing public opinion to support it.

Researchers at the University of Edinburgh identified 419 accounts operating from the Russian Internet Research Agency (IRA) that attempted to influence British politics. Russian hackers also spread anti-Islamic sentiments in Great Britain after the recent terrorist attacks. According to The Guardian, hundreds of paid bloggers work around the clock at IRA “to flood Russian internet forums, social networks and the comments sections of western publications—sowing disinformation, praising the country’s president, Vladimir Putin, and raging at the west.” On Monday Theresa May addressed the issue in a speech, saying that Russia’s actions were “threatening the international order on which we all depend.”

The latest complaint came today from the Netherlands. Kajsa Ollongren, minister of the interior, accused Russia of attempting to influence public opinion in the Netherlands by spreading fake news and misinformation. She stated that her country is being “monitored by Russia’s security services which constantly search for opportunities to undermine it in ways that are easy, anonymous, fast and cheap.” She came up with specific examples, one of which was using a group of Ukrainian émigrés with Russian sympathies to try to tilt Dutch public opinion towards a no vote in the referendum on the EU-Ukraine Association Agreement—which was, in fact, rejected in 2016.

Today Sergey Lavrov, Russia’s foreign minister, answered these accusations. “We are quite accustomed now that some of our partners in Europe and across the ocean apparently have no better things to do than blaming our media or branding them as foreign agents. Apparently, the explanation is that people in the capitals, from which such accusations come, be that Madrid or London, are facing numerous unresolved domestic problems. And, probably, get into such sensationalized fits of hysterics to draw the attention of their voters away from their inability to solve those problems,” reported Russia Today.

Hungary’s attitude to Russian internet propaganda shows the usual ambivalence. In May 2017 the European People’s Party held its conference in Malta, where the Fidesz members of the party voted with the majority in condemning “Russian disinformation undermining Western democracy.” Two months later, however, in Budapest, the Fidesz members of parliament rejected a proposal identical with the one Fidesz MEPs voted for. The opposition party LMP translated the text of the EPP statement into Hungarian and turned it in as their own proposal. The document didn’t even get to the floor. It died in committee.

At the November 13 meeting of EU foreign ministers, Szijjártó, along with all his colleagues, voted for the expansion of EU efforts to defend against the systematic cyberattacks on EU member countries. But this piece of information didn’t make it to the Hungarian media. Foreign Minister Szijjártó gave a quick press conference in the intermission, during which he assiduously avoided talking about Russian cyberattacks and concentrated instead on the migrant issue. He also complained bitterly about Ukrainian atrocities against Hungarian symbols in Berehove/Beregszász, where someone took off the Hungarian flag from town hall and put a dirty shirt on Sándor Petőfi’s statue. This anti-Hungarian incident is probably a response to Hungary’s recent treatment of Ukraine.

Hungary has been preoccupied with Ukraine ever since Kiev passed an education law stating that minority students will be able to learn all subjects in their own language in the first four grades but, starting with grade five, with the exception of one or two subjects, the language of instruction will be Ukrainian. Péter Szijjártó said that Hungary will veto all of Ukraine’s moves to strengthen its ties to the European Union. Hungary’s first opportunity to isolate Ukraine came at the end of October when Hungary vetoed a planned December 6 meeting of the NATO-Ukraine Commission. The NATO-Ukraine Commission is a decision-making body responsible for developing relations between NATO and Ukraine and directing cooperative activities between them. Sputnik reported the good tidings that “Hungary announced that it will block Ukraine’s aspirations to integrate into NATO.” In the meantime, Russian hackers and trolls are incredibly active in Ukraine. In Hungary one doesn’t have to worry about Russian fake news and disinformation because Hungarians are fed the same by their own government.

NOVEMBER 15, 2017

(republished with permission)

Orbán, és az ő szakmunkásai

Miközben Orbán azt fejtegeti, hogy Magyarország jövője a szakmunka, és azt is mondja, hogy azért érdemes szakmát tanulni, mert ha jól csinálod, akkor megkérheted az árát (csak mondom: bizonyos Mészáros Lőrinc gázszerelő nem azzal lett milliárdos, hogy jól szerelte a gázvezetéket, s megkérte az árát), szóval miközben hazai gázszerelőkkel, villanyszerelőkkel, felszolgálókkal stb. kívánja Magyarországot versenyben tartani, aközben a magyar oktatás egészének teljesítménye elképesztő rapiditással romlik, a XXI. századi tudástartalmaktól és ismeretanyagoktól, valamint az önálló véleménytől, a kritikai készségtől és az érvelési képességtől távolodva, ám annál inkább közeledve az ideológiai indoktrináció felé.

Mindeközben pedig Kásler Miklós arról delirál, hogy az oktatás feladata, hogy hívő embereket neveljen. A franc fogja most elmondani ennek a Kásler nevű elképesztően kártékony, s már négy éve gátlástalanul pusztító alaknak, hogy mi a különbség a hit és a tudás között (nem én szerintem, hanem a (középkori) keresztény gondolkodók szerint), hogy míg a tudás az értelmi belátásból származó fogalmi ismeret, a hit az értelmen túli (vagy inneni, vagy Kásler esetében alatti) beleegyezés; hogy

amit értelmileg belátunk, azt nem hisszük, amit viszont hiszünk, arról racionális tudásunk nincs,

mert csak elfogadjuk azt az üdvösség útján; hogy a numinózus irracionális, s azt az értelem megragadni nem képes; hogy a vallás állításait verifikálni vagy falszifikálni nem lehetséges; hogy egy vallási rendszer legfontosabb állításai, maguk a hittételek meghaladják az emberi elme valamennyi képességét; hogy a tudományos megismerésben semmilyen érven kívüli a priori ismeretnek nincs helye; hogy nem feltételezhető az, aminek igazolására törekszik az elme; hogy az előfeltevések nem lehetnek tudományon kívüli hitelőzmények (praeambula fidei), s hogy miután minden episztemológiai kényszer nélkül igaznak tekinthetők a vallással kapcsolatos állítások, az egyetértés vagy az elutasítás nem a helyes érvelés eredménye, hanem a benne való hit vagy hitetlenség személyes pozíciója csupán és még sorolhatnám, ha lenne remény, hogy Kásler felfogja. De úgysem fogja fel.

Persze lehet, hogy ez a kiváló Kásler támadásba lendült a szépirodalommal szemben, gyűlöli azt, kiváltképp a költészetet, s nem akar több költőt látni ebben az országban, kizárólag hívőt. Mert olvashatta Janus Pannoniusnál, hogy „Nemo religiosus et poeta est”, vagyis

„Mert hívő soha nem lehet poéta.”

Igaz, Janus Pannonius az idézett költeményében azért gúnyolja Galeottót, mert barátja tudós főként csatlakozott a „zagyva” és „hiszékeny csőcselékhez, az „álszent sokaság” mellé szegődve, s „a Parnasszus magasát elhagyva” „bottal és iszákkal” zarándokútra indul.

Kásler elégedett lehet: botra és iszákra talán még futja a magyar diákoknak.

Gábor György

Titkosszolgálati provokáció volt 2015-ben Röszkén?

Egy magát leszerelt rendőrnek nevező blogíró a TEK előre eltervezett provokációjának írja le a röszkei határon 2015. szeptemberében lezajlott eseménysort és az ezt megelőző történteket a Keleti pályaudvartól a határig. Minden kommentár nélkül.

Röszkei ostrom és titkosszolgálati manipuláció címmel írta meg – állítása szerint – saját helyszíni élményeit egy – mint írja – volt rendőr a röszkei határon történ áttörésről. A magyar oldalra átdobott kisgyerekről és a többiről, ami annak idején eluralta a nyilvánosságot.

A szerző nem kevesebbet állít, mint hogy a TEK előre eltervezte az akciót, tagjai provokátorként bujtogatták a menekülteket. (A Budapest Beacon már akkor firtatta a TEK felelősségét, a Mérce – akkor még Kettős mérce – pedig két év elteltével vette sorra az események visszásságait, a magyarázat nélküli epizódokat.) A blogger sorra veszi a Keleti pályaudvari eseményeket és néhány akkoriban ismert eseményt – más megvilágításba helyezve. Mi nem foglalunk állást az alább következőkről.

Néhány apróság, amit elsőre biztosan nem hiszel el és a legtöbben talán tizedik olvasatra sem…

Bevezetőben csak annyit, hogy kiugrott egyenruhás vagyok, már évek óta külföldön élek boldogan, a családommal, teljesen más munkát végezve. Gyerekkori álmomat dobtam félre, amikor szembesültem azzal, hogy közeli kollégáim, akikre felnéztem és akikkel együtt vezényeltek a határra hogyan kivetkőztek magukból és hogyan kegyetlenkedtek a menekültekkel. De ez a történet nem erről szól. Most, hogy a választások előtt megint megindultak a migránsok Magyarország felé a propagandasajtóban, így szeretnék elmondani néhány dolgot.

A 2015. szeptember 16-i esemény Röszkei Ostrom néven bevonult a magyar történelembe, a TV-nézők a mai napig úgy tudják, hogy brutális menekültek megostromolták a magyar határt és erről képeket is láttak.

De hogy mi történt valójában, azt soha nem fogják megtudni.

Viszont ehhez nyújtok egy kis muníciót azoknak, akik szeretnék használni az agyukat és megpróbálnak elgondolkodni a történteken. Igyekszem csak a lényegre szorítkozni.

Az ostrom napja fontos, még egyszer: 2015. szeptember 16. Előző napon lépett életbe az a törvény, ami alapján a műszaki határzár átlépése, vagy megrongálása bűncselekménynek minősült. Ekkor csupán néhány száz migráns tartózkodott szerb területen, de este felgyorsult az áramlásuk Röszke felé, sokan csapot-papot elhagyva igyekeztek Röszke felé, ugyanis azt a hírt kapták, hogy szeptember 16-án délben a magyarok kinyitják a kaput és bejöhetnek az országba.

Szeptember 15-én a kora esti órákban egy karaván érkezett a szegedi Novotel hotelhez, a város egyik legelegánsabb négycsillagos szállodájához. A TEK cspatai érkeztek, akik komótosan, cigarettázva, viccelődve pakolták ki a málhájukat. Több emeletet is elfoglaltak a szállodában, egymás melletti szobákat kaptak, a szállást ugyanis jóval korábban lefoglalták a részükre.

De vajon ki lehetett olyan előrelátó, hogy hetekkel korábban lefoglalta a szállást pont a zavargás ideje előtt és előre látta azt is, meddig kell maradniuk a TEK-eseknek?

Aki nem vágta rá azonnal, hogy a titkosszolgálat, az véssen be egy fekete pontot magának. De hogyan lehettek ilyen jól értesültek? Nos, nekik nem azt kellett kitalálniuk, hogy mikor rohamoznak a migránsok, hanem azt kellett megtervezniük, hogy mikor rohamozzanak. Mármint a migránsok. És ezt meg is tették.

2015. szeptember 16-án a TEK emberei 8.30-körül kezdtek szállingózni a NOVO étterembe, svédasztalos reggelire, ami valahogy nem adatott meg a határon szolgáló rendőröknek, tiszteknek. Kötetlen beszélgetés, nyugodt tempójú eszegetés zajlott, semmi zavargás előtti hangulat. 9:45-kor öt titkosszolga hagyta el a szállodát laza felszerelésben, farmerben, pólóban, hastáskával és elsétáltak az egyik sugárút felé. Az egyik kopasz, dús, fekete szakállal, simán elmehetett volna migránsnak. Az ötöket nem sokkal később felvette egy szerb rendszámú kisbusz.

Az ő feladatuk volt előkészíteni a terepet a TEK dél előtti érkezésére, hogy ne tűnjön úgy, hogy feleslegesen vonul fel a Fekete Sereg.

A szerb rendőrök erre már eltűntek, mutatóba hagytak hátra egy-két inges, fegyvertelen rendőrt. De Szerbiának nem is volt érdeke visszatartani a migránsokat.

Az időközben összepiszkolódott ruhájú és arcú „Ötök” közben szerb területen több száz méterre bementek a migránsok sátrai közé, majd arabul és oroszul izgatottan elmondták a „testvéreknek”, hogy a magyarok megnyitják a kerítést, akik ott lesznek, azokat beengedik. Az elgyötört menekülteknek ez hatalmas erőt adott, köszönték a fontos információt, amit azonnal adtak is tovább telefonon a társaiknak. A hír villámgyorsan terjedt és a migránsok sátraikat hátrahagyva igyekeztek a megjelölt helyhez, hogy biztosan átjussanak. És ez a hely véletlenül pont az a hely, ahol időközben felsorakozott a TEK…

Az „Ötök” egyikének egy feladata volt, figyelni, hogy ne legyen kamera a közelben, a dezinformációt négyen terjesztették. Ők azonban nem szerepelhettek egyetlen fotón, videón sem. A biztonság kedvéért végig ügyeltek arra, hogy az átkelőnek háttal álljanak, hiába voltak messze, így teleobjektívvel fotózva is egyek voltak a migránsok közül. A figyelő fején kendő, szemén napszemüveg volt, őt nem lehetett volna felismerni, közeli fotóról sem.

Az „Ötök” még az ostrom előtt eltűntek, visszatértek Magyarországra, egy furgonban átöltöztek és beálltak a kerítésnél gyülekező nézők mellé, viszonylag közel a sajtóhoz, a kamerák ugyanis nem a közvetlen közeli embereket mutatják, hanem a távolabbi eseményeket.

Az ostrom a terv szerint alakult, valójában megvezetett emberek indultak meg a kapu felé, egyáltalán nem ártó szándékkal,

majd a nyomás egyre fokozódott hátulról, mielőtt a TEK vízágyút vetett be.

A Röszkei Ostrom egyáltalán nem volt olyan brutális, mint amilyennek beállították, de ha a néző a fotelből fél tucat kődobáló embert lát közelről, akiknek az arcát kendő takarja, közben elhangzik az Allahu Akbar!, akkor képes az agya még több ezer embert odaképzelni a hátuk mögé. A TEK-nek nem volt nehezebb dolga, mint ha focihuligánokat kellett volna megállítaniuk. Sőt.

Az „Ötök” közben a nézelődők között kommentálták az eseményeket. „Odanézz! Látod??? Átdobta a gyerekét a kerítésen! A marha! Ezt nem hiszem el!” – ebből ugyan semmi nem volt igaz, de a mellettük állók már adták is tovább, hogy a migránsok áthajigálják a gyerekeiket a kerítésen. A valóságban valóban voltak olyanok, akik a gyerekeiket tartották, de nem azért, hogy pajzsként tartsák őket előre és főleg nem dobálták, hanem azzal a céllal mutatták meg, hogy bizonyítsák, ők gyerekkel vannak, engedjék át őket.

Az „ostrom” néhány óráig tartott, a végére a szerb rendőrök is előbújtak rejtekükből, a TEK pedig már a szegedi Novotel éttermében költhette el a vacsoráját és a következő napon távoztak is.

De vajon nem tartottak attól, hogy újabb, a korábbinál hevesebb ostrom következik? Nos, ha te szervezed a támadást, akkor nyugodt lehetsz az időpontok tekintetében, nem kell ott várakoznod tétlenül a kapunál, hátha lesz újabb támadás, pontosan tudták, hogy nem lesz.

A magyarok emlékezetébe azonban sikerült bevésni a Röszkei Ostromot, az első pipa megvolt.

A propaganda csúcsra járatódott, a magyarokba ültetett félelemaknák aktiválódtak. Migráns = TERRORISTA! Ezt nagyon sokan elhitték.

Érdekes módon azonban az emberek még mindig nem gondoltak bele abba, hogy ha a fenti egyenlet igaz, akkor a magyar kormány és a rendőrség miért kényszerített több ezer „terroristát” arra, hogy letáborozzon a Keleti Pályaudvaron egy hónappal korábban és miért tartották ott őket, Budapest belvárosában? Erre vajon tud valaki értelmes választ adni? A kormánynak számos helyszínen lett volna lehetősége, lakott területeken kívül elhelyezni a menekülteket, de ők ragaszkodtak a belvároshoz. Ez sem volt véletlen és már itt szerepe lett volna az „Ötöknek”, de olyasmivel találkoztak, amire a magyar titkosszolgálat nem volt felkészülve.

Amikor már kellő számú menekült táborozott a Keleti Pályaudvar aluljárójában és már több napja tartották őket bizonytalanságban, akkor kezdődött az akció. Az Ötök

gyerekes anyákba kötöttek bele, mondvacsinált indokkal, lökdösték, leköpték őket és közelről belefényképeztek az arcukba, tudván, hogy a férfiak nem hagyják megtorlatlanul az ilyen eseteket.

De mielőtt a helyzet elfajulhatott volna magyar önkéntesek léptek közbe és felelősségre vonták a kötekedőket, illetve fényképeket készítettek róluk. Ez a titkosszolgáknak olyan, mint a vámpírnak a fokhagymával ékesített kereszt, így inkább visszavonulót fújtak.

Néhány kezdetleges próbálkozás volt még televízióstáboktól is, akik provokálták a menekülteket, de nem igazán jártak sikerrel. Így olyasmiket adtak el brutális támadásként, ahol a családfő mérgesen kikéri magának arabul, hogy a feleségét videózták közelről. A háttérhangnak meg olyan izgatott morajlást vágtak be, amiben jól hallható volt az Allahu Akbar. Az nem számított, hogy a háttérhangot nem ott vették fel.

A rendőrök rendszeresen ellenőrizték a menekülteknek segítő önkénteseket, ezek az adatok pedig valahogyan a propagandasajtónál kötöttek ki, néhány kiegészítő információval arról, ki volt már büntetve és miért, aztán ezek alapján, vagy hozzáköltött sztorikkal jó kis lejárató cikkek születtek az önkéntesekről.

A cél az volt, hogy minél kevesebben vállalják a segítéssel járó tortúrát. A leghatásosabbnak azok a cikkek bizonyultak, ahol a segítőkről azt állították, hogy maguknak harácsolják a pénzt.

Ezt nem volt nehéz megírniuk a propagandistáknak, hiszen csak saját élettapasztalatukat kellett betűkbe önteni, de azoknak, akik tényleg segítettek ezzel rengeteget ártottak.

Remek tervnek ígérkezett a román szurkolók bevonatoztatása a Keletibe, akik majd összecsapnak a fogadásukra érkező ultrákkal, a migránsok meg majd két tűz közé szorulva belekeverednek a konfliktusba (természetesen az „Ötökhöz” hasonló provokátorok hathatós segítségével), de ezt is le kellett fújni, mert a sajtó előre cikkezett a lehetőségről, a rendőrség pedig tökön lőtte volna magát, ha úgy tűnik, hogy nekik ez nem jutott eszükbe. Így a titkosszolgálatnak le kellett nyelni, hogy a rendőri vezetők érvei nyertek.

Az aljas húzásokból azonban továbbra sem volt hiány, de ezt megtehették, mert a közvélemény-kutatások szerint a magyarok többsége minden módszert megengedhetőnek talált a migránsokkal szemben. És a minden módszert szó szerint kell érteni. Sokan, ha tehették volna gondolkodás nélkül fejbelövik a gyerekeket és öreg menekülteket is, hiszen terroristák és egy céljuk van, megerőszakolni a magyar nőket és elvenni a munkájukat. (Pedig magyarul figyelmeztették őket, hogy nem tehetik, ugye emlékszünk még a sok milliárd forintos plakátkampányra, ami kizárólag a magyarok megvezetését és félelmének táplálását szolgálta?)

A magyar kormány kéjjel fosztotta meg a migránsokat pénzük nagy részétől, amikor elterjesztették köztük, hogy mikor indulnak a vonatok Németországba.

A pénztárakban közölték, hogy már csak első osztályra vannak jegyek és ezeket úgy adták ki a pénztárosok, hogy ők már tudták, a rendőrök nem fogják felengedni a menekülteket a vonatokra. A pénzt pedig soha nem fizették vissza, az a MÁV júdáspénze lett.

Talán sokan emlékeznek még azokra a képsorokra is, amiben megmutatta a magyar propagandasajtó, micsoda állatok ezek a migránsok, mert „összeszarták”, mocskolták a segítségükre küldött buszokat. Nos, csak egy kis kiegészítés. A buszokra gyakran annyi embert zsúfoltak, hogy állóhely sem maradt, majd rendőri kísérettel vitték el őket a menekülttáborokig, vagy vasútállomásig. Egy 60 kilométeres út akár 8-10 (!) órát is tartott a melegben, a migránsokat pedig a félreállt buszokból nem engedték leszállni. A végeredmény viszont jól mutatott a tévében, el lehetett mondani fintorogva, mennyire civilizálatlan barmok „ezek”. Tessék megcsinálni ugyanezt mondjuk 80 fradistával egy 60 személyes buszon és hasonlítsuk össze a végeredményt. Vajon ők kulturáltabbak lennének?

A migránsokról egyébként elképesztő történetek születtek.

Volt, hogy állítólag tízen letaroltak több hektár salátát, a gazda sírva mesélte, hogy az élete munkája ment tönkre, miközben mutattak a földön szétszórt salátaleveleket, amivel csak az volt a baj, hogy ha órákkal, vagy egy nappal korábban történt a dúlás, akkor azoknak a leszaggatott leveleknek nem szabadott volna üdezöldnek lenniük, de egy fővárosi riportertől nem várható el ilyen mértékű mezőgazdasági ismeret. Valamiért a letarolt földet sem mutatták meg.

Vagy ott volt a szentgotthárdi ablaktörés, ahol a migránsok nézés útján próbálták megerőszakolni a tornacsarnokban edző lányokat, akik a nézéstől nagyon megijedtek és lelki sérülést szenvedtek. Egyikőjüknek még a bokája is kificamodott menekülés közben! A valóságban a rendőrségi udvarra terelt menekültek unalmukban az ablakon keresztül nézték az edzést, ahogyan azt magyarok is megteszik és azt senki nem nevezi nemi erőszakolásnak. De itt kitört egy ablak is, ami kb. 30 centi magasságban volt a talajtól, na ez a kettő már elég bizonyíték volt, hogy ezek az emberek erőszakolni akartak.

Még tüntetést is szerveztek oda politikai erők, amiről természetesen beszámolt a sajtó, a helyiek viszont nem igazán nyilatkoztak felháborítót a tévéknek, mert maximum annyi bajuk volt a menekültekkel, hogy a bicikliúton is sétáltak. Viszont a kisvárosban soha nem látott biztonság köszöntött be. A cirkáló rendőrök és katonák miatt egyetlen helyi rosszfiú sem mert betörni, vagy garázdálkodni.

A saját körülményeimről most nem számolok be, de mi nem TEK-es szintű ellátást kaptunk a határon. Az ellenzéki sajtóban megjelent képek a tákolmányokról, sátrakról szélfogókról, eleinte moslékszerű ételekről valósak voltak, azokat bajtársaim készítették és osztották meg családtagjaikkal, haverokkal. Az áldatlan állapotokért cserébe elnézőbbek voltak a tisztek az alkoholfogyasztással, cigarettával kapcsolatban, de

ahogy múltak a hetek, sokakból előtört az állat és az évek alatt felgyűlt frusztrációt a menekülteken vezették le.

Én ettől sokalltam be és otthagytam az állományt, ami életem második legjobb döntése volt.

Nem érdekel, ha a nagyon nagy többség azt mondja, hogy ez csak mese és kitaláció. Legyen nekik igazuk. Viszont vannak, akik pontosabban tudják, hogy mi az igazság és ők már csak hivatalból is cáfolni fognak, különböző neveken, amik nem valós személyeket takarnak. De a popszakma már csak ilyen.

Az sem érdekel senkit Magyarországon, hogyan szereztek vagyonokat, miből építettek családi házakat azok, akik a határtól fuvarozták Ausztriáig a menekülteket. Ők „véletlenül” elkerülték az ellenőrzést és nem állíthatom, hogy ezért tettek is anyagi áldozatot. Néhány embercsempész bíróság elé állt, nagyon komoly büntetést kaptak, jellemzően 200 ezer forintot kellett befizetniük az államnak, meg egy kis ejnye-bejnye papíron. Eközben egyetlen migráns elcipelése az osztrák zöldhatárig akár 1000 euro, akkori árfolyamon közel 280 ezer forint hasznot hozott a csempészeknek, egy kisbuszban pedig akár 8-9, vagy több menekült is ült. Ezért mentek megállás nélkül ezek a járművek.

Jó lenne, ha ez az egész csak egy lázálom lenne, de sajnos nem az.

Csak ne felejtsétek, bárki kerülhet olyan helyzetbe, mint a menekültek, ha a hatalomnak megtetszik az egzisztenciájuk. Onnan lentről viszont már hiába kiabálnak, a kutyát nem érdekli majd, mert mindenki félti a saját kis életét, egzisztenciáját, amíg rá nem kerül a sor. De a gerinceteket ne adjátok, nem kell lemenni kutyába, mindig van más megoldás!

Ennek a bejegyzésnek nem lesz folytatása. Nem ígérek neveket, beosztásokat, nem közlök kompromittáló képeket. Csak azt szeretném, ha belegondolnátok, hogy amit láttok, amit elétek tesznek, az nem feltétlenül a teljes igazság. És készüljetek, a kurdok török bombázása újabb menekülthullámot indíthat el. Csak ne dőljetek be a propagandának, ők nem divat-menekültek és nem terroristák, hanem emberek, akiknek veszélyben az élete a hazájukban. A kurdok küzdöttek a legkeményebben az ISIS terroristái ellen. Rengeteg férfi és nő adta az életét értünk is. Cserébe a magyar kormány blokkolta a törökök figyelmeztetését, akik aztán meg is támadták a kurdokat. Így keveredik bele hazánk szándékosan a nemzetközi konfliktusba, természetesen a farok rossz oldalán. De szerencsére kiderült, hogy Szijjártó Péter külügyminisztert fél évre fél milliárd (500 millió) forintért védi a TEK… Talán nem tiszta a lelkiismerete?

Szakadék szélére érkezett Magyarország, avagy jogállamiság vagy HUXIT

Interjút adott Mikuláš Bek, Csehország európai ügyekért felelős minisztere a cseh közszolgálati rádiónak csütörtök este. A beszélgetést cseh közszolgálati rádióból a Csehszlovák Kém fordította magyar nyelvre.

A beszélgetés első részében a csillagászati energiaárakról és az EU Ukrajnát támogató politikájáról kérdezték. A beszélgetés harmadik részében az egyébként az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Csehország EU-s ügyekért felelős minisztere Magyarországról beszélt.

– Milyen nehéz Budapestet az európai fősodorban tartani?

– El kell árulnom, hogy ez a téma a következő hónapokban alaposan le fog kötni, az egyes tagországok európai ügyek miniszterei ott ülnek az általános ügyek tanácsában, ahol folytatni fogják a magyarországi jogállamiság kérdésének megvitatását, amely jelenleg az egyik legnagyobb probléma Magyarország és az Európai Unió között.

Úgy gondolom azonban, hogy Csehországnak tisztességesen és tárgyilagosan kell viselkedni és a két fél közötti vitában a moderátor szerepét töltjük be. Két nappal ezelőtt találkoztam magyar kollégámmal (Varga Judit – CSK), aki bemutatta új javaslatuk körvonalait, abban a tárgyalásban, amely jelenleg Magyarország és az Európai Bizottság között folyik, amely kapcsán Magyarország azt kockáztatja, hogy a következő években nem tudja felhasználni az európai forrásokból származó pénzeket.

Egyébként ma (csütörtök) részletesebb információim is lesznek a témában, amit a magyar kormánytól kapok, illetve szintén a mai nap a brüsszeli állandó magyar képviselet is tárgyal Johannes Hahn költségvetési biztossal. ((Btw, erről írt valamit a magyar nyelvű sajtó?)) Csütörtök este után tisztább képet fogunk kapni, hogy mennyire őszinte Magyarország akarata, hogy kijavítsa a fenntartott kapcsolatát az Európai Unióval.

A keddi tárgyaláson jeleztem tárgyalópartneremnek (Vargának), hogyha Magyarország szeretne valamiféle deeszakációt elérni, akkor nagyon ajánlatos lenne, ha tartózkodna a vétók használatától a közös európai döntéseink során.

– És milyen választ kapott?

– Itt egy pozitív jelzést regisztráltam, Varga kedvesen köszönetet mondott a tanácsért, és a legutolsó találkozón az állandó brüsszeli magyar képviselővel azt is regisztráltam, hogy Magyarország visszalépett attól a követelésétől, hogy három nevet lehúzzon az Európai Unió az újabb szankciós csomagjából tehát Magyarország egy apró jelet adott, hogy a konfliktust nem szeretné tovább élezni.

– Ön diplomatikusan fogalmaz, de megkérdezem, egyenesen: Magyarország zsarolja az Európai Unió többi részét vagy sem?

– Nem mondanám azt hogy zsarolja. Az Európai Unióval mások is szoktak keményen tárgyalni és az EU is kemény tárgyalófél, ez tehát nem egy olyan élmény, amely történelmileg csak Magyarországhoz lenne köthető. Csakhogy

úgy gondolom, Magyarország ma már messzire ment.

Ezt úgy képzeljék el, hogy elérkezett a szakadék szélére és most döntést kell hoznia, hogy hogy visszalép-e a szakadék széléről vagy egy újabb kockázatos lépést tesz, amelynek következményeiről jelenleg nem akarok spekulálni.

– Például az Eu-ból való kilépésre gondol?

– Valamilyen jövőbeli horizonton elméletileg igen. Úgy gondolom, hogy a cseh elnökség idején Magyarország valóban elérkezik egy olyan kereszteződéshez, ahol muszáj meghozni egy sorsszerű, végső döntést. Ez már a magyarokon múlik, hogyan fognak dönteni, mit fognak választani. De a cseh elnökségnek nem feladata, hogy olajat öntsön a tűzre, ellenkezőleg, teret kell biztosítani az objektív helyzetértékeléshez és a tisztességes vitához.

Amennyiben Magyarország képes lesz kijavítani azokat a hibákat, amelyeket az Európai Bizottság felró Magyarországnak, mint például az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos hibákat vagy amennyiben Magyarország képes lesz orvosolni az emberi jogok vagy a kisebbségekkel kapcsolatos problémákat, mert bizonyos szempontok alapján Csehország számára is kívánatos lenne, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon és ebben a közösségben jól működjön együtt.

– Mikor döntenek a miniszterek a magyarországi jogállamisági vitában?

– Nem tudom megmondani, hogy erről a cseh elnökség alatt lesz-e döntés, mivel ez nem egy olyan dolog, amiről egyik napról a másikra döntenek. A cseh elnökség idején biztosan sor kerül az úgynevezett meghallgatásra, amikor a tagországok képviselői nagyon konkrét kérdéseket fognak a magyar félnek feltenni a felgyülemlett problémákkal kapcsolatban. A meghallgatás után nyílik meg valójában az út vagy egy olyan állásfoglalás elfogadására, amely az Európai Unió értékeinek magyarországi megsértésének kockázatát fogalmazná meg, ehhez az EU-tagországok négyötödének szavazata szükséges vagy kijelentik, hogy a magyarországi helyzet javul és nem szükséges, hogy szavazásra kerüljön sor. Ez tehát az egyik napirend, ami a magyarországi jogállamiság helyreállításával kapcsolatos vitákról szól.

Második nagy vita Magyarországgal kapcsolatban az európai költségvetésből származó támogatások elköltésének feltételrendszerével kapcsolatos, amely vita elsősorban a pénzügyminiszterek között zajlik majd. Mindeközben az Európai Bizottság még szeptemberben közzéteszi következtetéseit a magyarországi jogállamisággal kapcsolatban, amely döntés véleményem szerint befolyásolja majd a pénzügyminiszterek döntéshozatalát is.

Enyedi Ildikó üzenete

Kedves diplomázó diákjaim!

Augusztus 28-án felmondtam a Színház és FIlmművészeti Egyetemen. Azóta fogalmazom nektek ezt a levelet. Elsősorban nektek tartozom magyarázattal. Szerettem volna folytatni veletek mesterszakon a kezdeteknél felépített, öt éves ívet. Sok örömmel tervezgettük osztályvezető társammal, Gigor Attilával, mi férjen majd bele abba a két évbe. Ezt a mesterszakos osztályt már nem áll módomban elindítani.

Nem tudom, mit tennék, ha első vagy másodévesek lennétek – valószínűleg lehajtanám a fejem és maradnék, amíg végeztek. De nem biztos, hogy menne – az ember az egész személyes hitelességével tanít. Mindenesetre, tisztelem és megértem minden kollégámat, aki, hátrasorolva az önérzetét, marad a diákjaival.
Őszintén szólva, ez a harmadik levél, amit írok nektek. Érett egy ideje bennem ez a döntés, de újabb és újabb haladékot adtam, bolond módon reméltem, hogy a józan ész és az egyetemi hagyományok tisztelete mégis nyom a latba és megmarad az egyetemi autonómia, ami nem véletlenül záloga több száz éve a szabad tudományos és művészi alkotásnak, fejlődésnek.
Nem volt jó az elmúlt években folyamatosan érzékelni, hogy ellenszélben dolgozunk, hogy ezen az elvonásokkal mesterségesen csontig éheztetett egyetemen a sok energiával elkészített fejlesztési tervek zöme fiókban marad, ami pedig megvalósul, azt hatalmas energiákkal, szakmai szívességekkel tudjuk fenntartani. Nem volt jó érezni, hogy egyfajta büntetésben vagyunk.
Riasztó volt a bő egy éve kezdődött és szisztematikusan fokozódó rágalom és szidalom hadjáratot átélni, a közös munkánk, teljesítményünk eredményét látatlanban becsmérlő, lesajnáló, semmibe vevő tendenciózus, objektív véleménynek álcázott kirohanásokat hallani, olvasni.

Mint, amikor megindulnak a hajtók az őszi vadászaton. A vad megfeszül, fülel, vár. Aztán kitör…

Elképesztő volt olvasni az azóta sem igazolt vádakat, hogy az Egyetemen ideológiai szempontú oktatás zajlik, majd, ugyanabból a szájból, ugyanezzel a lendülettel egy kifejezetten ideológiai programot meghirdetni. Gyalázkodni, aztán megsértődni, mint áldozat. Kifejteni, hogy a munkánk hányféle értelemben értéktelen, majd negédesen biztosítani, hogy minden marad a régiben, csak egy kicsit kiegészül…miféle becsülete van a kimondott szónak az ilyen ember számára?
Személyesen is felkavaró volt átélnem, ahogy a munkám, amit sok lelkesedéssel végeztem és a tanítványaim teljesítményei, amire méltán lehetnek büszkék, néhány odavetett szóval lenullázódik.

És különösen felkavaró volt, hogy a saját hazámban bárki veszi a bátorságot, hogy majd ő megmondja, vajon elég nemzeti vagyok vagy sem.

Miféle tempó az ilyen?
Szívettépő volt látni az Egyetem vezetésének újabb és újabb kísérleteit a fenntartóval való valódi egyeztetésre. A temérdek munkát, amit beleöltek abba, hogy minden feltétele megmaradhasson a párbeszédnek. Látni, ahogy újra és újra felmossák velük a padlót – és ők, háttérbe szorítva minden normális emberi reakciót, tűrtek, hogy esélyt adjanak annak, hogy ez a nagy múltú intézmény, ahol a nyílt, sokszínű és szabad műhelymunkának a záloga az a demokratikus szerkezet, az az alulról építkező döntésmechanizmus, megmaradjon. Ja, és közben olvasni a sajtóban, hogy az Egyetem vezetősége nem hajlandó tárgyalni…
Hálás vagyok nekik és tisztelem őket, amiért végigcsinálták ezt a lehetetlen feladatot legjobb lelkiismeretük szerint, higgadtan és tárgyszerűen, vállalva azt is, hogy forróbb fejű tagjai a közösségünknek maflának nézzék őket.
És, ugyanilyen szívettépő volt látni a diákokat vitázni, gondolkodni, munkacsoportokba szerveződni, abban a hitben, hogy a szavuk számít, hogy a gondolataikra kíváncsi az Egyetem fenntartója, abban a hitben, hogy azért az a fenntartó számára is világos, hogy ez az egyetem miattuk és értük létezik. Hálás vagyok nekik és tisztelem őket ezekért az erőfeszítésekért. Mindannyian a lényeget védik, védték.
Diákok érkeznek és távoznak, tanárok jönnek és mennek, kicserélődhet mindenki, a lényeg mégsem változik, mert átadódhat egy hagyomány, egy éthosz, és, tulajdonképpen újra és újra, más és más formában, személyekkel ismét megszülethet, mert a döntési mechanizmusok ezt lehetővé teszik. Ennek

őre az egyetemi autonómia.

Ez kapott sebet augusztus 27 én, amikor egy előre aláírt dokumentumot nyomtak az Egyetemet képviselő személy kezébe. Tessék, mától így működtök. Majd a sajtóban megjelent, hogy az Egyetem vezetése nem volt hajlandó egyeztetni. Megküldték előre ezeket a dokumentumokat nekik? Nem. Megismerhették, felkészülhettek belőle? Nem. Az új kuratórium által szignált dokumentum elkészítői figyelembe vették – a fenntartó által kért – az Egyetem vezetőségének több hónapos munkával elkészített ajánlásait? Nem. Még egyszer: egy előre aláírt dokumentum volt náluk. Mégis, őszintén, ez miféle ideája az egyeztetésnek? Számomra valahogy nem annak tűnik.
Kedves diákjaim, nem tehettem mást. Másnap felmondtam. A közös munkát folytatjuk, a diplomafilmeiteket természetesen végigkísérem, ugyanúgy, mintha még mindig itt tanítanék.
Vannak olyan helyek , ahol a szabad munkálkodás elvétele – bár mindig megsínyli az eredmény – nem jár tragikus következményekkel. A mi esetünkben ezzel a lényeg sérül. Akkor is, ha nem szól bele senki abba, mit és hogyan tanítunk és tanulunk. Elég, ha tudjuk, hogy bármikor megteheti.
Talán még mindig nem késő. Talán mégis van annyi becsület a kuratórium tagjaiban, hogy nem akarják, hogy a nevükhöz tapadjon egy ilyen értékes hagyomány megtörése. Talán nekik sem mindegy, hogy a szavuknak milyen hitele van. Talán nem mindegy, hogy hogyan fognak rájuk emlékezni. Ha az egyetemi autonómia feltételei csorbítatlanul teljesülnek, boldogan és azonnal visszatérnék.
Enyedi Ildikó

Gyurcsánynét károgók félelme Dobrev Klárától

Hun hír, hun nem hír

Mi más oka is lenne annak, hogy Halásztól kezdve a hunhír, hun nem híren keresztül, egészen Kocsis Mátéig bezáróan, a jobboldali populista hangverseny totális karakterroncsolásba kezdett szokása szerinti hangszerelésben, kánonban előadva Klára asszony férjezett nevét. Attól félnek, hogy népszerűbb, mint ők!

Míg Hidvéghi Balázs szerint mentelmi jogra pályázik Gyurcsányné, addig a Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja, hogy Gyurcsányné is Brüsszel érdekeit képviseli, a nemzeti hatáskörökről lemondva több hatalmat akar adni Brüsszelnek minden területen. Nemcsak a migránsok betelepítésének jogát adná át Brüsszelnek, hanem azt is, hogy mennyit keressenek a magyarok.

Ahhoz képest, hogy a Fidesz arra szólította fel Dobrev Klárát, Gyurcsány Ferenc DK-elnök feleségét, fejezze be a hazudozást a Gyurcsány család üzleti kapcsolatairól (Budai Gyula szerint Dobrev Klára hazudozik, felszólította, álljon elő üzleti kapcsolataival), a kormánypárti médiák sorra adtak helyreigazításokat minden olyan esetben, amikor valótlanul támadták azt az ellenzéki EP jelöltet, akitől joggal félnek! Csak egy példa a rend kedvéért: „Helyreigazítás: Cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Dobrev Klára a cikkben nevesített Antoaneta Vassileva barátnője” – írta a Lokál.

Vesztüket érzik

Vesztüket érzik a károgók, nem merik már nevén szólítani dr. Dobrev Klárát! Mert érzik, hogy friss üdeség kell, mosolygó határozottság, európai stílus és állandó értékképviselet. Érzik, hogy az emberi méltóság tiszteletére van szükség, nemzeti majomkodás helyett. A nemzet és a haza fogalmának helyén való kezelése kell, torz, kificamodott eszementséggel történő epilepsziás rohamokkal tarkított, múltba révedő, nosztalgiázó lázálmok helyett.
Érzik, hogy józan tárgyilagosságra van szükség, hatalomtól megrészegült víziók helyett. Valóságnak megfelelő, reális intézkedésekre van szükség állandó szabadságharc helyett. Béke és nyugalom kell, hergelés és fű alatti uszítás helyett, lakások kellenek, nem stadionok, és egyre tágabb terek a kerítések helyett. Hát ezért nem szólítják nevén.

Béke kell és nyugalom

Meg azért, mert tudják, hogy béke kell és nyugalom. Mosolygó határozottság, udvarias egyenes tartás, szembenézés, lesütött, zavart tekintetek helyett. Egyenes kiállás, elismerő taps kíséretében, vállveregető lekicsinylés, háta mögötti összesúgás helyett. Tudják, hogy az emberek már változást akarnak, fiatalt és szépet, nőt! Szakmai felvértezettet. Több diplomás, több nyelven beszélőt. Államigazgatási és vezetői gyakorlattal, pénzügyi ismeretekkel rendelkezőt. Hogy ilyen mutatókkal rendelkező személy a hazai mezőnyben csak a mesében van, az tévedés. Ezért nem szólítják nevén Dobrev Klárát.

Mert ő nem a civil társadalom elleni fellépést támogatja, hanem a velük való együttműködést. Nem a médiapluralizmus aláaknázását akarja, hanem a sokszínűség biztosítását. Mert ő tudja, hogy valódi párbeszédre van szüksége a társadalomnak, nem pedig irányított, hatalommániás levelezgetésekre közpénzen, a válaszokat is tartalmazó kérdések feltevésével. Hát ezek miatt, félelmükben kommunikálnak úgy, hogy a világért sem ejtik ki dr. Dobrev Klára nevét. Attól félnek, hogy május 26-án – egyébként Áder is tudja, hogy Kádár János születésnapján – egyedül több szavazatot hozna, mint ők együttvéve!

Cím nélkül

GULYÁS JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Közel egy éve a Magyar Narancs újságírója, Szilvia Varro megkérdezte a hatéves Csorba Biankát: Az ott ki, akit rajzolsz? Apuka és Robika – válaszolt. Mit csinálnak? – kérdezte tovább az újságírónő. – Lovacskásat játszunk. Én meg Robika. Ő mindig elesik a lóval. Én nem. – Te már nagyobb vagy és ügyesebb? Bianka válaszol: A picurka feje Robikának szét van lőve. – Szép ház. Most rajzold, ahogy kiég – és a nagymamájához bújik. Nem akarom megmondani a néninek, hogy meghalt Robika – fakadt ki Bianka. – Nem kell megmondanod, rajzoljunk tovább – szólt a gyermekhez az újságírónő.

Tisztelt Országgyűlés! Éppen egy éve, hogy 2009. február 22-ről 23-ára virradó éjszaka különös kegyetlenséggel, nyilvánvalóan rasszista indítékkal kivégezték Tatárszentgyörgyön a 27 éves Csorba Róbertet és négyéves kisfiát, Csorba Robikát. Pusztán a különös szerencsének köszönhető, hogy Csorba Renáta csak megsérült és életben maradt. Közismert, hogy az elkövetők elfogását nehezítette, hogy a kettős gyilkosságot követő helyszínelés során több hatóság is elégtelenre vizsgázott. A rendőrség nem vette át a rokonoktól a nyilvánvaló bizonyítékokat, a töltényhüvelyeket és a véres ruhákat, a saját teóriájához ragaszkodott, közben elmaradt a forrónyomos nyomozás.

Miután nyilvánosságot kaptak az elfogadhatatlan és magyarázhatatlan szakmai hibák, több vizsgálatot is elrendeltek a rendőrség, a tűzoltóság és az egészségügy illetékesei, ám nem ismerhettük meg sem a belső vizsgálatok, sem a kormány által indított vizsgálatok dokumentumait. Így az egyik releváns kérdésre már soha nem kapunk választ: vajon ugyanígy viselkedtek volna-e a hatóságok abban az esetben is a helyszínen, az azt követő tizenkét órás mellébeszélés, majd ennek kivizsgálása során, ha az áldozatok nem cigányok: Puszta szakmai inkompetencia történt Tatárszentgyörgyön, vagy a hatóságokat megtévesztette saját mindennapos előítéletük?

Nyilvános kormányzati jelentés hiányában kénytelen vagyok egy civil jogvédők által tavaly tavasszal készített jelentést idézni. Az Európai Roma Jogok Központja, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, valamint a Társaság a Szabadságjogokért közös dokumentumából most olyan megállapításokat fogok idézni, amelyek a támadás áldozatainak további sorsához kapcsolódnak, és nem a helyszínen elkövetett durva műhibákkal kapcsolatosak, hiszen azok jobbára ismertek.

Renátát – az áldozat élettársáról van szó – az ismeretlen eredetű robbanás következtében elszenvedett enyhe füstmérgezés diagnózissal a Péterfy Sándor Utcai Kórház sürgősségi osztályára vitték. Három órán át volt ott, gyógyszert nem kapott, állítása szerint nem volt füstmérgezése, mint ahogy a két kisgyermekének sem. Ezután Máté és Bianka mellett volt a kórházban, ezalatt egy szem Algopyrint kapott az orvostól, mert panaszkodott, hogy a feje fáj. Részére semmilyen nyugtató adása nem merült fel, még akkor sem, amikor a Heim Pál Kórházban már egyértelműen lőtt sebet rögzítettek az orvosi dokumentációban Biankánál, és már világossá vált, hogy az asszony egyik gyermekét és élettársát megölték. Az egészségügyi intézményekben nem merült fel, hogy pszichológusi segítséget kellene felajánlani az anyának, legalábbis az anya erről számol be, és az orvosi dokumentációban sincs ennek nyoma.

A fent idézett részlet sajnos arról tanúskodik, hogy a hozzátartozóikat éppen elvesztő honfitársaink az őket sokkoló bűncselekmény elkövetése utáni órákban az alapvető szakmai-emberi érzékenységet nélkülöző, antihumánus bánásmóddal találkoztak.

Nem térek ki most külön a sorozatgyilkosság során a Nemzetbiztonsági Hivatal által elkövetett súlyos hibákra, az általam vezetett ténymegállapító bizottság sajnos alapvetően következmények nélkül maradó megállapításaira. Arra azonban utalni kívánok, hogy a tatárszentgyörgyi gyilkosság helyszíni kezelése, ugyanúgy, ahogy a Nemzetbiztonsági Hivatal minősíthetetlen hibái 2008 tavasza és 2009 ősze között nyilvánvalóan hozzájárultak ahhoz, hogy az elkövetők elfogására csak tavaly augusztusban, a hatodik áldozatot követő gyilkosság után kerülhetett sor.

Az áldozatokat visszahozni már nem lehet. De vajon tanulhatnak-e az érintettek az elkövetett hibákból, ha a politikai vezetők elsunnyogják, leplezik azokat? Fel kell tennie minden demokratának a kérdést, hogy miként jutottunk el Tatárszentgyörgyig, mit mulasztottunk el előtte, és mit mulasztottunk el azóta. Tette-e a dolgát a magyar állam, amikor az áldozatokon kellett volna segítenie? Jelen voltak-e az illetékes minisztériumok vagy az általuk felkért segítők Tatárszentgyörgyön és a többi helyszínen, hogy a traumát elszenvedett családot, roma közösséget és a falu egészét átsegítsék a krízisen? Egyáltalán képesek vagyunk-e belátni, hogy ott nincs emberhez méltó élet vagy emberhez méltó közösségi-politikai gyakorlat, ahol nem érvényesülnek a szabadság, a humanitás alapvető értékei, ahol nincs jelen a szolidaritás? Ki kell mondani, hogy nem lehet ott demokrácia, ahol egy négyéves gyermek faji alapon történő kivégzése nem rázza föl a közösséget, és nem vésődik örökre a nemzet tudatába mint annak példája, hogy hová vezet a kirekesztés és a gyűlölet.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Elhangzott a Magyar Országgyűlésben, 2010.02.22) Utolsó parlamenti beszédem…

Gulyás József

Békesi László: „Nem következett be a csoda, amit sokan reméltek”

Tegnap a Fidesz-Kdnp pártszövetség nagy fölénnyel megnyerte az országgyűlési választásokat. Nagyon valószínű, hogy a levél- és külföldön leadott szavazatok megszámolása után ismét kétharmados parlamenti többsége lesz. (Ez a jövőbeli politizálás és kormányzás szempontjából majdnem mindegy, hisz ezzel a parlamenti többséggel és a Fidesz frakción kívüli jobboldali képviselőkkel a háta mögött Orbánék bármit megtehetnek és meg is fognak tenni.)

Az eredmények ismeretében azt is mondhatnánk, hogy semmi rendkívüli nem történt: érvényesült a papírforma, a kormánypártok brutális erőfölénye. Az egyesült ellenzéknek reálisan nem volt esélye ezt, a választásokat valamennyi fontos területen döntően befolyásoló erőfölényt ellensúlyozni, pláne legyőzni.

Nem következett be a csoda, amit sokan reméltek, mások magabiztosan hirdettek: a valódi

erőviszonyokat álmokkal, illúziókkal nem lehet megváltoztatni.

Bizonyára sokan beletörődve a megváltoztathatatlanba, be is érik ezzel az egyszerű magyarázattal, de ha meg akarjuk érteni mi miért történt, mi vezetett ehhez a végeredményhez, nem elégedhetünk meg ezzel a magyarázattal.

Érdemes alaposan elemezni, mi húzódik meg a szavazási eredmények mögött, melyek azok az összefüggések, amelyek feltárása és ismerete nélkül nemcsak arra nem lesz esélyünk, hogy valamikor megváltoztassuk a jelenlegi státusquot, hanem legalább megértsük milyen országban élünk és fogunk élni a jövőben.

Ezeket a gondolatokat nem azért teszem közzé, hogy végső, megfellebbezhetetlen igazságokat mondjak ki, még kevésbé azért, hogy megspóroljam a szakértők alapos és részletes elemző munkáját, csupán az vezérel, hogy saját következtetéseimmel hozzájáruljak a minket körülvevő valóság jobb megismeréséhez.

Az első kérdés amire választ kell adnunk, mi vezette a választók többségét arra az elhatározásra, hogy az Orbán rezsim 12 éves működésének eredményeit, következményeit ismerve újabb, elsöprő többségű felhatalmazást adjanak a kormányzás folytatására, a hatalom gyakorlására?!

A teljesség igénye nélkül megpróbálom röviden összefoglalni az „örökséget”, azaz a jelenlegi helyzetet.

1./ A magyar gazdaság súlyos válságban van. Rekord mértékű államháztartási hiány és adósságállomány, ezen belül ikerdeficit, tartós, 10% feletti infláció, kiszámíthatatlan, erősen romló forint árfolyam, mérséklődő gazdasági teljesítmény, csökkenő, vagy megszűnő EU támogatások, fenntarthatatlan kötelezettségek – árbefagyasztás, rezsistop, fedezetlen jóléti ígéretek, széles körű béremelések, a haszontalan, soha meg nem térülő beruházások, létesítmények fenntartásának, üzemeltetésének terhei -, a dráguló és szűkülő hitelforrások, az orosz-ukrán háború közvetlen és közvetett terhei,… nem folytatom tovább a felsorolást.

Akit nem érdekelnek a mélyebb közgazdasági összefüggések, elég ha megveszi a boltokban a napi élelmiszereit, gyógyszereit, ha meg akar javíttatni valamit a lakásában, rádöbben, hogy ki van szolgáltatva a pusztító inflációnak, bér- és nyugdíjemelését, adókedvezményeit felzabálja az áremelkedés, nem jut hozzá az alapvető szolgáltatásokhoz, stb.

Ez a gazdasági helyzet nem magyarázható kizárólag a pandémia, vagy a háború következményeivel, azaz külső, rajtunk kívül álló okokkal: alapvetően egy elhibázott, sőt bűnös gazdaságpolitika következménye.

2./ A világméretű járvány elhibázott, felelőtlen „kezelése” miatt több mint 45.000 honfitársunk halt meg, közülük sokan bizonyíthatóan indokolatlanul.

A járvány egy kizsigerelt, feladatait ellátni képtelen egészségügyi ellátó rendszerre rótt elviselhetetlen terheket, hozta kiszolgáltatott helyzetbe sok, más betegséggel küzdő embertársunkat.

3./ Az egész társadalmat áthatja a kormányzati szintű korrupció, amely gigantikus méretű veszteséggel, lopásokkal jár, tönkreteszi az egészséges üzleti légkört, lehetetlenné teszi a valódi teljesítmények mérését és érvényesülését, mindenkit igazodásra, csalásra késztet, ha el akar valamit érni.

4./ Az elmúlt 21 év alatt több, mint 600.000 honfitársunk hagyta el nagyrészt végleg az országot. Fiatalok és kitűnő szakemberek, kutatók, tudósok, orvosok, ápolók, szakmunkások, kamionsofőrök, tanárok, a társadalom mobilabb tagjai. Veszteségük pótolhatatlan, számuk tovább fog növekedni.

5./ Orbánék felelőtlen, bűnös külpolitikája Magyarországot elszigetelte a fejlett, haladó világtól, eltávolította az EU-tól, veszélybe sodorta az ország integrációját és annak semmi mással nem pótolható előnyeit, magára maradt a régióban is, kivívta szomszédaink megvetését is.

Bűnös hintapolitikájával, Putyin utolsó csatlósaként az egész világon páriává tette hazánkat.

Mindezt a lakosság többsége az egyoldalú propaganda és manipulációk ellenére is jól tudja, nap mint nap megtapasztalhatja.

Ennek ellenére tegnap újabb felhatalmazást adott ennek a rezsimnek, ahelyett, hogy elzavarta volna őket.

Ha cinikus, vagy számító, taktikázgató politikus lennék, azt is mondhatnám, hogy jól van ez így, egyék meg amit főztek, dőljön rájuk ez a csődtömeg, amit ők hoztak létre minden következményével együtt. Tudom, hogy sokan ezt gondolják. Csakhogy nem külső szemlélői vagyunk annak, ami kis hazánkban történik, mindannyian viselni fogjuk ennek a politikának a következményeit, sőt várhatóan tovább növekvő kárait, hátrányait.

Nézzük meg kicsit közelebbről a tegnapi szavazás legfontosabb, már ismert adatait, nagyon beszédesek.

A választásra jogosultak közel 70%-a, mintegy 5.450.000 ember élt jogával – annyi, mint 4 évvel ezelőtt. Kb. 2.300.000 ember nem szavazott, holott az nyilvánvaló volt, hogy ez nem egy szokásos választás, hanem az ország jövőjét tartósan meghatározó döntés lesz. Mi történt, miért maradt ennyi ember távol az urnáktól? Az elemi és jogos felháborodás miért nem késztette döntésre a többséget?! Ez valóban csak kampány és mozgósítás kérdése volt, vagy mélyebb, fontosabb okai is vannak?!

A bevezetőben felsorolt gondok ellenére a regnáló rezsim 881.000-re több szavazatot kapott, mint az egyesült ellenzék. Ráadásul a szavazatok kb. 65%-át, azaz kétharmadát, cca. 3.200.000 szavazatot egy jobboldali, részben szélsőséges, részben profasiszta pártokból álló politikai konglomerátum kapta. (Fidesz-kdnp, mi hazánk és jobbik) Közel

320.000 szavazattal bekerült a parlamentbe egy szélsőséges, nyíltan fasiszta nézeteket valló és hirdető párt is.

Komolyan gondolhatjuk, hogy mindez csak az erőfölény, a hazug propaganda és manipuláció következménye?! (Most is fülembe csengenek Milton Friedman Nobel díjas közgazdász szavai, aki egy beszélgetésünk során azt mondta:

„ti magyarok hitlerebbek voltatok Hitlernél, majd sztálinabbak Sztálinnál!”)

Megpróbálom felvázolni milyen megfontolások vezethették a szavazókat döntésük során.

1./ A rezsim fenntartásában, megerősítésében érdekeltek köre.

Széleskörű, heterogén bázis.

Ide tartoznak a mindenkori Fidesz hívők, akik bármi történjék is, kitartanak Orbánék mellett.

A következő csoportot azok alkotják, akik haszonélvezői a rezsimnek, akiket érdekeik fűzik Orbánékhoz. Ide nemcsak a politikai, államigazgatási és gazdasági élet vezetői és apparátusa tartoznak, hanem mind azok, akik pozíciójukat, megbízásaikat, megrendeléseiket, kedvezményeiket, anyagi és politikai támogatásukat a rezsimnek köszönhetik. Az egyes intézmények vezetőitől kezdve, a gazdasági élet számos szereplője, vállalatok és vállalkozások vezetői, az érdekelt alvállalkozók, valamint azok, akik karrierjüket, jövőjüket, érvényesülésüket a rezsim támogatására alapozzák.

Sajátos csoportot alkotnak azok, akik ugyan nem értenek egyet Orbánékkal, sőt megvetik magatartásukat, stílusukat, gátlástalanságukat, de saját maguk haszonélvezői a rezsim döntéseinek. Van több olyan ismerősöm, barátom, akik tehetségük, teljesítményük, vállalkozókészségük, vagy munkájuk eredményeként jelentős vagyonra, nagy jövedelemre tettek, tesznek szert. Számukra kedvező az alacsony szja. ás társasági adókulcs, a különböző adókedvezmények, az ingyenes öröklés családon belül, a vagyonadó hiánya, a kedvezményes, vagy ingyenes és lényegében korlátlan hitelezés és persze, hogy pénzükkel mindent el tudnak érni – engedélyeket, jóváhagyásokat, szankciók elkerülését, hatósági ügyek elintézését. Nos ők, ha nem is támogatják szavazatukkal Orbánékat, de az ellenzéket sem segítik, inkább távol maradnak az urnáktól. Ez persze nemcsak elvtelen, amorális magatartás, hanem zsákutca is, hisz azokat a kedvezményeket, amelyeket eddig élveztek, épen Orbánék fogják felszámolni a gazdasági kényszerek miatt.

De ide tartoznak azok is, akik egzisztenciális kényszerek, kiszolgáltatottságuk miatt szavaztak Orbánékra. A közmunkákból és segélyből élők, akik féltik nyomorúságos jövedelmüket a helyi fideszes vezetők önkényétől, akik megvásárolhatók némi élelmiszerrel és tűzifával.

Paradox módon ide tartoznak azok a nyugdíjasok is, akik elhiszik, hogy Orbánnak köszönhetik 13. havi nyugdíjukat, illetve az évközi nyugdíjemelést – vagy azok a közalkalmazottak, akik béremelésük miatt támogatják a jelenlegi rendszert. Lényegében mind azok, akiknek a szavazatát Orbánék pénzzel vásárolták meg.

Népes csoportot alkotnak a határokon túl élők is, akik anyagi előnyöket remélve, vagy azokat már élvezve támogatják szavazatukkal Orbánékat.

2./ Széles azoknak a köre is, akik érzelmi alapon támogatják a rezsimet.

Az első csoport lelkes híve a szélsőséges, soviniszta nacionalizmusnak, amit Orbánék tálcán kínálnak számukra. A történelmi sérelmek hordozói és táplálói, a Trianon igazságtalan döntésein borongók, a középhatalmi álmokat dédelgetők, a Kárpát medencei népek magyar vezetéséről álmodozók, akik ma is határrevíziókban bíznak, Putyin agressziójának támogatását és Orbán pávatáncát is helyeslik, hátha Ukrajna feldarabolása Kárpátalja visszacsatolásával járna.

Orbánék kisajátították és monopolizálják a nemzeti érzés attribútumait, szimbólumait is. A nemzeti ünnepek, a nemzeti jelvények felhasználásával magukhoz kötik a hazájukkal érzéseikben azonosulni akaró, magyarságukra büszke választókat – egyben élesen szembe állítva egymással azokat, akik számára mást jelent a nemzeti érzés.

Ehhez a témakörhöz tartozik a sport kiemelt kezelése és támogatása is. Orbánék számára a sport nem azért fontos, mert segítségével egészségesebb életmódra, a teljesítmény és a munka tiszteletére, nagyobb fegyelemre, értelmes és hasznos időtöltésre akarják rávenni az ifjúságot. Céljuk kettős: egyrészt magukhoz kötni a sportot űzők és azt szeretők népes táborát, másrészt a működő sport és a sportlétesítmények építésének, a nagy sport rendezvények vállalásának lényegében korlátlan anyagi támogatása a legegyszerűbb módja a törvényesített lopásnak, korrupciónak.

Ezzel a gátlástalanul pazarló sport politikával maguk mellé tudják állítani a legjobb magyar sportolókat és sport szakembereket, de ami ennél is fontosabb, a sport szerető emberek jelentős részét is. (Arról nem is szólva, hogy a sporthoz köthető agresszív csoportok, a foci ultrák és futball huligánok, a Kubatov kommandó bármikor bevethető erőszakos cselekményekre, megfélemlítésre.)

3./ A következő csoportot azok a szervezetek, egyházak alkotják, amelyek anyagi előnyök és a hatalomból való közvetlen, vagy közvetett részesedés fejében elvtelenül kiszolgálják a rezsimet.

Ennek az érdekközöségnek a fedő sztorija a keresztény értékek védelme és támogatása. Orbánék megkülönböztetett anyagi támogatással, értékes ingatlanokkal, állami, társadalmi funkciók átadásával kötik magukhoz az egyházak többségét.

Az egyházak vezetői pedig viszonzásul befolyásolják, sőt közvetlenül instruálják híveiket a rezsim támogatására, illetve fontos szerepet játszanak a hívők gondolkodásának, értékválasztásának irányításában. (Gyomorforgató volt, hogy a mostani választási kampányban, a szavazás előtt a református, vagy katolikus egyházak vezetői milyen direkt módon „igazították el” híveiket.)

Ehhez a körhöz tartoznak azok az u.n. érdekképviseleti szervek is, amelyek a rezsim haszonélvezői és támogatói. Az Ipar és kereskedelmi kamara, vagy az Agrárkamara tipikus példái ezeknek a szervezeteknek. Létüket az állami segédlettel kikényszerített kamarai hozzájárulásoknak, tagdíjaknak, állami támogatásnak, ill. az állam által rájuk ruházott jogköröknek köszönhetik. Tevékenységükben nyoma sincs tagságuk érdekképviseletének, viszont korlátlanul kiszolgálják Orbánék igényeit és erre mozgósítják tagjaikat is. (Ehhez a körhöz tartozott sokáig az Éger István vezette Orvosi kamara is.)

3./ Az Orbán rezsimet támogató és kiszolgáló csoportok után elemeznünk kell az egyesített ellenzék teljesítményét is, hogy megértsük a tegnapi választás szomorú eredményét.

12 évi kormányzás hibái, súlyos öröksége, valamint az egységes fellépés követelményének megértése és tiszteletben tartása alapján sokan bíztak abban, hogy az ellenzéki erők képesek lesznek mozgósítani a választók többségét és támogatásukkal leváltani Orbánékat. Nem ez történt. Az egységes ellenzék 1.850.000 szavazatot kapott, az összes szavazatok 34 %-át, ami kevesebb, mint 2018.-ban.

Mi történhetett?!

Kiderült, illúzió volt az a prognózis és várakozás, hogy a különböző értékrendet, filozófiát és elveket valló pártok, szervezetek összefogása, egységes fellépése mozgósító erejű lesz és képes lesz a rezsimmel elégedetlen, de bizonytalan szavazók támogatását megnyerni, ami a győzelem minimális feltétele lett volna.

Nyilvánvalóvá vált, hogy megalkuvásra, rossz kompromisszumokra, sőt zsarolásra nem lehet hatékony együttműködést építeni.

Az is kiderült, hogy az előválasztás és a pártközi alkuk eredményeként kiválasztott ellenzéki jelöltek személye sok esetben nem tudta ellensúlyozni még a legalkalmatlanabb és a legelutasítottabb Fideszes jelölt támogatását sem. (Lásd pl. Kósa Lajos, Tállai András, vagy mások győzelmei.)

Az is kiderült, hogy az előválasztás második fordulójának súlyos hibája – Karácsony taktikai visszalépése MZP javára, majd

a második forduló Fideszes támogatók szavazataival eltorzított végeredménye – egy minden téren alkalmatlan jelöltet választott az egységes ellenzék vezetőjének szerepére.

Ez az alku és taktika csak arra volt elég, hogy háttérbe szorítsa a legalkalmasabb jelöltet, Dobrev Klárát. Ami várható volt, az tegnap bebizonyosodott: MZP nem volt képes új, addig bizonytalan támogatókkal növelni az ellenzék szavazatait, sőt, a kampányban hibát hibára halmozva, ostoba, arrogáns fellépésével sok baloldali szavazót is eltántorított az ellenzék támogatásától.

Súlyos bizonyíték MZP alkalmatlanságára, hogy szűkebb pátriájában, Hódmezővásárhelyen is súlyos vereséget szenvedett az egyszer már háttérbe szorított Lázár Jánostól.

Tetézte ostoba hibáit az ellenzék, amikor jobbikos zsarolásra, az erkölcsi fölényt képviselő Iványi Gábor helyett egy hiteltelen, zavaros figurát, Róna Pétert jelölt köztársasági elnöknek.

Az is kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy ilyen összetételű koalíció még választási győzelem esetén is kormányképtelen, hiszen a Jobbik, vagy a DK törekvései, értékei, programjuk, kibékíthetetlen ellentétben vannak egymással. Szimpla önáltatás volt azt hangoztatni, hogy először győzzük le a Fideszt, aztán majd kompromisszumokat kötve, koalícióban fogunk kormányozni.

Mindent összevetve azt mondhatjuk, hogy az ellenzék hibái is hozzájárultak Orbánék tegnapi győzelméhez.

4./ Attól tartok, hogy az előzőek sem adnak teljes magyarázatot Orbánék nagyarányú győzelmére.

Szembe kell néznünk azzal, hogy hazánkban nincs többsége egy progresszív, teljesítmény elvű, a globális világ követelményeit tiszteletben tartó, az európai integrációt elmélyítő, ahhoz alkalmazkodó és előnyeire építő társadalmi-gazdasági berendezkedésnek.

A jelenlegi magyar politikai palettán nem találunk olyan pártot, szerveződést, amely ezeket az elveket és értékeket következetesen hirdeti és hatalomra kerülve meg is akarja azokat valósítani. Talán a DK áll a legközelebb egy ilyen progresszív irányzathoz. (Kivéve amikor irreális ígéretekkel akarja Orbánékat túl licitálni.)

Ám a DK baloldali indíttatása, Gyurcsány Ferenc megosztó szerepe és végtelenül igazságtalan démonizálása alkalmatlanná teszi pártját ennek a progresszív szerepnek a betöltésére.

Egyébként is úgy tűnik, hogy a magyar társadalomban olyan mélyen gyökerezik minden bal oldali, vagy akár balközép , szellemiségű politikai párt, vagy mozgalom elutasítása, ami jelenleg lehetetlenné teszi, hogy a világban lejátszódó gyökeres változások hordozója a siker reményében léphessen a politikai küzdőtérre.

A terjedő izoláció, újjáéledő protekcionizmus korszaka nem kedvez ennek a politikai hullámnak. Ugyanakkor a végletekig kiéleződött vagyoni, jövedelmi és esély egyenlőtlenségek előbb-utóbb minden bizonnyal a világ boldogabb helyein kikényszerítik majd ennek az új hullámnak a térnyerését, egy új típusú jóléti állam kialakulását.

Ez sajnos nem a következő évek, talán évtizedek magyar fejlődésének programja.

Sok kiábrándult honfitársunknak kell ismét túlélésre berendezkednie, vagy keresni egy élhetőbb országot…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK