Kezdőlap Blogolda

Blogolda

Zombik itt is, zombik ott is, zombik mindenhol – 2019. február

Itthon a csapból is folyik a migránsozás. Forog a gyomrom a néphülyítéstől. A politikai szándékot megértem, meg kell indokolni egy megmentő intézkedéseit, pénzköltéseit, stb. csupán az agyak tömegeit nem értem, akik ezt beveszik.

Eszembe jut, hogy minket, magyarokat is sokszor elkerülnek nyugaton a ránkrakódott előítéletek miatt, melyeket lehet, hogy pár bűnöző honfitársunk váltott ki, mégis tömegek hordozzák ennek keresztjét. A menekültekkel is ez a helyzet. Érdekes, hogy keleten nincs magyarokkal szembeni rossz érzés. Nyugaton van. A keleti befogad, madzsarnak mond, a nyugati egy birodalmi szemléletet és érdeket kiszolgáló középkáderéként alkalmaz, de saját magasságába sose emel. Ez a középkáder kell a multik vezérkara és a tömegesen beáramló zombik tömege közé, akikkel tősgyökeres osztrákként, németként stb. snassz foglalkozni. Mégis e középkáderi lét sokkal nagyobb anyagi biztonságot nyújt, mint a hazai bizonytalan jövőtlenség, ahol mindent átitat a politika. Politikával osztják meg a családokat, teremtenek gyűlöletet, értetlenséget és hoznak létre a valós világi trendektől való eltávolodást. Így saját hazánkban jutunk el kulturális leépülésünk után oda, ahova egy menekült nyugaton automatikusan eljut: a zombi létig. Az emberek tudatáig nem ér fel, hogy tömegesen nincs szükség szakképzettségre, szisztematikus gondolkodásra. Sőt, ennek ellenkezőjére van szükség: agyatlanságra, a rendszerek át nem látására. A multik által működtetett világban zombik tömege kell, akik a pirosat piroshoz, zöldet zöldhöz tudják illeszteni, okoskodókra, akik a rendszert átlátják és belekotornak, nem kellenek. Arra ott vannak azok a kiváltságos rendek, akiknek ez osztályrésze lehet, de ezek nem mi vagyunk.

Szóval mi is migránsok vagyunk, de mi a saját hazánkban lettünk azok.

És fel sem fogtuk! Ahhoz, hogy felfogjuk, nem a kommunikáció igazságtartalmát kellene ész nélkül követni, hanem körbenézni és saját helyzetünkön elgondolkodni. Csak zombi kap állást. Ebben semmi politika nincs. Egyszerűen csak zombi állások vannak. És a jövő még ennél is rosszabb lesz. A robotok, digitalizált applikációk jobbak nálunk. Százszor gyorsabbak és pontosabbak. Akkor miért kellenénk? Lassan kiváltanak minket az élet sok területén. Innen pedig irracionális egymásban, egymás vallásában, politikai felfogásában keresni a hibát!

Lássuk, mi van az idegennek kommunikált kultúrával, iszlámmal?

Alkalmam van rengeteg beszélgetést lefolytatni menekültekkel. Kérdezem őket ideérkezésük okairól. Igen, vannak szélsőséges szemléletűek közöttük, de a tömeg nem ez. Általánosságban két okra hivatkoznak. Az egyik a hazájukban dúló háború, éhínség, ökológiai viszonyok, stb. A másik ok sokkal érdekesebb és itt csak iszlám országokból érkezőket említek meg: a sok agyatlan, balfasz sejk, imám, vallásvezető, akikkel tele van a tökük. Igen, léteznek mecsetbe járó, radikalizálható fiatalok, de én a tömegekről beszélek, akik nem ők. Egyébként ez a radikalizált réteg is zombi, csak nem a technikai fejlődés szintje tette őket azzá, hanem a tudatlanság és beilleszkedésre való képtelenség. A mérsékelt tömegek azonban, nem fogadják el sem az otthoni helyzetet, sem a kőkorszaki vallási gondolkodást, ami nem tudott megújulni 1924, azaz a kalifátus intézményének bukása óta. A muszlim gondolkodás (tehát nem az Iszlám!!!) válságban van és a jelenlegi vallási vezetéssel képtelen lesz megújulásra. Sőt, Iszlámon kívüli politikai érdekek is vannak e helyzet konzerválására, ebből adódó konfliktusok élesztésére. Ha pedig a nyugati társadalomba integrálódni kívánó muszlim tömegek előtt nem nyílik lehetőség, akkor számukra is opció a radikalizálódás, ami tárt karokkal várja őket. Ha a kommunikáció bármely oldalon hibát követ el és nyomatja a zombik számára az ellenségképet, akkor minket, akik középen állnak hamar le fognak nyomni és sokkal kellemetlenebb hangok fognak megszólalni. A zombik pedig teljesen mindegy, hogy melyik oldalon zombik, ha begurulnak, kiszámíthatatlanok.

Mihálffy Balázs

Áder János beavatkozott a választási kampányba

Áder János súlyosan és egyoldalúan beavatkozott a választási kampányba. Magyarország államfője azzal avatkozott bele a kampányba, hogy nem szólalt meg egyszer sem.

Még szavazásra sem buzdította az embereket, ami a nemzet egységének megtestesítésére szerződött államfőtől minimális elvárás lett volna.

Mint ahogy az is, hogy szóljon a szemünk előtt zajló csalásokról. Arról, ami a nemzetinek elnevezett választási bizottság, a rendőrség, az ügyészség, az összes parlamenti párt és a választópolgárok szeme előtt zajlott. Hogy tömeges, szervezett csalás történt Magyarországon és a határokon túl.

Az ukrán határ menti településekre tömegek jelentkeztek be, volt olyan romos, lakhatatlan ház, ahol kétszáznál is több ember lett bejelentve. Olyan emberek, akiket még soha senki sem látott a környéken. Ezek az ideiglenesen hazánkban állomásozó személyek is szavazhatnak, és mindenki tudja, hogy fognak is szavazni.

Nem szólt Áder János arról sem, hogy a határon túli magyarok szavazataival tömegesen és gyomorforgató módon vissza lehet visszaélni, el lehet csalni azokat. Ha Erdélyben élsz, a Felvidéken, vagy a Vajdaságban, nem kell személyesen, érvényes okmányokkal szavaznod, elég, ha a szavazatod, vagy akár az üres szavazólapod beteszed egy borítékba, és elviszed egy ottani magyar párt irodájába és rábízod valamelyik jóemberre. Nem baj, ha a boríték nincs lezárva, és az sem gond, ha nincs kitöltve. Akad, majd aki segít ebben is, és ha netán rosszul töltötted ki, mert nem arra szavaztál, akire kellett volna, ezen is tudnak segíteni.

Áder Jánosnak nem volt egyetlen szava sem ehhez. És az egész országot elborító gyűlöletről is hallgatott. Hogy a kormány és a Fidesz vezetői azzal riogatták az embereket, hogy jönnek a migránsok, és elvesznek mindent, ami a miénk.

Betelepítik őket az üresen álló laktanyákba, iskolákba, lakásokba.

Áder államfő egyetlen szót sem ejtett ezekről a hazugságokról. Áder államfő, valahányszor mondania kellett volna valamit, hallgatott.

Ha majd kötetbe rendezik Áder államfő összegyűjtött hallgatásait, visszatetszően vaskos könyv lesz belőle.

Anikó asszony mostantól nem segít

Szerdán a magyar parlament fideszes többsége – a Jobbik szíves közreműködésével – elfogadta a Stop Sorosként ismert törvénycsomagot. Egy olyan törvényt, amelyre egykor nem lesznek büszkék a magyarok. Sokan már most sem büszkék rá, sőt, kifejezetten szégyenletesnek érzik, de a legtöbb honfitársunk még nem tudja, hogy milyen szégyenletes dolog történt Magyarországgal 2018. június 20-án.

Arra gondolok, hogy ettől kezdve büntethető az, aki egy üldözött embernek akár csak egy pohár vízzel is segít. Börtönbe is lehet kerülni emiatt.

Eszembe jut egy közel három évvel ezelőtt, 2015 őszén készült fotó.

Megtört tekintetű, szomorú szemű nő áll a nagyfai menekülttáborban egy emeletes ágy előtt. Mögötte alvó, kimerült emberek – ki tudja, hány kilométer gyaloglás van a lábukban, milyen, megaláztatásokkal, szenvedésekkel és kilátástalansággal teli életet hagytak maguk mögött.

Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége az Ökumenikus Segélyszervezet képviseletében érkezett a nagyfai menekülttáborba. Élelmet, ruhát vitt a rászorultaknak. Nem a sajátjából adta, hanem a mások által küldött és összegyűjtött holmikat osztja szét, de a gesztus így is tiszteletre méltó.

Mehetett volna moziba, strandra, beszélgethetett volna a saját lábán álló lányával.

A férje nincs ott a képen, ha akarná, sem engedhetné meg magának, hogy ott legyen. De nem is akarja, mert ő valami mást akar. Megvédeni Magyarországot és Európát az idegenek kultúrájától, szokásaitól.

A képen látható nő azokat a menekülteket segíti, akikről ura és parancsolója, (így mondják ezt a rendes magyar emberek), egészen másként vélekedik. „Ne jöjjenek ide, akik már itt vannak, menjenek haza”. Ezt még 2015. májusában mondta Lévai Anikó férje, néhány hónappal később, július első péntek reggelén pedig már ismerősként, tegeződve üzent a közrádióban a menekülteknek: „nincs esély, vissza fogunk küldeni, ez a kontinens nem lesz a te hazád, van neked saját hazád, ez a mi hazánk.”

Tűz és víz ez a két ember, gondolhatnánk. Az egyik segíti azokat, akiket a másik látni sem bír. Szép lehet ezeknél egy családi ebéd. Már a desszertnél tartanak, amikor megszólal a családfő: – Készülsz valahová drágám? – Igen, megyek Nagyfára, a menekülteknek osztunk ruhát, élelmet. Te nem jössz? – Nem, én ma ellenük uszítok. Lehet, hogy elhúzódik az uszítás, és a holnapi napom is rámegy erre.

Áll a megtört tekintetű, szomorú szemű nő az alvó emberek ágya mellett, és esélyünk sincs, hogy megtudjuk, hogy mire gondol. Honnan is tudhatnánk, amikor mi magunk sem tudjuk, hogy mit gondoljunk róla.

Blaskó színművész, aki nem akarta összegyurcsányozni a kezét

„A Kossuth-díjat muszáj volt visszaadni. Ma is vállalom az akkor közzétett nyílt levelem minden szavát, amelyben felsoroltam, miben és mennyit ártott Gyurcsány Ferenc az országnak.” Sok más mellett erről is beszélt a minap Blaskó Péter színművész az Origónak adott interjúban.

Mindig irigyeltem azokat az embereket, akik úgy emlékeznek magukra, hogy a rendszerváltozás után születtek. Nem terhelik őket a múlt bűnei, mert soha életükben nem kellett egyetlen kompromisszumot sem megkötniük. Tisztakezűek és ártatlanok, mint a ma született bárányok.

Félreértések elkerülése végett: nem a fiatalokra gondolok. Hanem azokra a hatvanasokra, hetvenesekre, akiknek szelektív az emlékezetük. Akik a rendszerváltozás óta úgy emlékeznek korábbi énjükre, hogy ők már akkor is… Ők imádkozták ki a rendszerváltozást, miattuk dőltek le a falak, nyíltak meg a határok. Léteztek már korábban is, de élni csak 28 évvel ezelőtt kezdtek.

Kádárék alatt nem vettek levegőt, nem volt anyagcseréjük. Nem utaztak a villamoson, nem vezettek autót, nem is volt erre szükségük, mert nem jártak sehová.

Úgy volt ez az ország 1989-ben, mint 1945 után: akkor a partizánok kerültek elő valahonnan, s hirtelen kiderült, hogy a háború előtt és alatt közel tízmillió magyar ember harcolt a fasizmus ellen, és várta tárt karokkal a felszabadító Vörös Hadsereget.

Szelektív az emlékezet.

A rendszerváltozás után a mi országunknak is meg voltak a maga hősei. Kis ország vagyunk, kicsiny, földszintes hőseink vannak. Ilyen Blaskó Péter, aki 2008. március 14-én úgy döntött, hogy nem veszi át a Kossuth-díjat Gyurcsány Ferenctől, a Magyar Köztársaság miniszterelnökétől. Nem a feleségének mondta ezt, nem is néhány kollégájának a színházban, hanem nyílt levélben közölte a lesújtó hírt a közvéleménnyel.

Volt ebben a levélben minden, de leginkább az, hogy ő, Blaskó Péter nem akar kezet fogni a miniszterelnökkel. Mert akkor – így Blaskó színművész – hogyan tudná ugyanazzal a „gyurcsányos” kézzel a gyerek arcát megsimogatni? Vagy a feleségéét?

Nagyon tiszta lehetett az a kéz, ha ennyire vigyázott rá a tulajdonosa! Valószínűleg még soha nem sározódott be, nem koszolódott össze. 1981-ben sem, amikor a Jászai díjat kellett átvenni. Nem Orbán Viktortól, hanem az akkori pártállam valamelyik prominensétől. Akkor ennek a tiszta kéznek a tulajdonosa még nem volt annyira finnyás, mint most. Nem tartott attól, hogy beszennyeződik a keze.

Vagy a szappanok voltak jobbak a mostaniaknál.

Élni kellett.

És e tiszta kéz tulajdonosa gond nélkül átvette 1986-ban az Érdemes Művész kitüntetést is. Akkor még, ha nem csal az emlékezetünk, Kádár János volt az első titkár.

Korábban meg, szintén a pártállam idején, a Szocialista Kultúráért díjat sem utasította vissza Blaskó úr. Jó szappanjai lehettek a művész úrnak, ha annyira megtisztította a kezét, hogy sokáig vigyáznia kellett rá.

További jó egészséget, Blaskó művész úr!

És ha teheti, naponta többször mosson kezet!

A rossz zsidó – Basler Zeitung – 2019. január

A lap nagyon hosszú cikket közölt arról, hogyan tette Arthur J. Finkelstein Soros Györgyöt éppen a magyarországi aljas kampány közellenség-figurájává. Most legközelebbi munkatársa, Eli Birnbaum beszélt erről.

Soros nemrég még pénzember volt, akit elvei miatt (is) mindenhol tiszteltek, és aki jobbá akarta tenni a világot. Ma ő az Antikrisztus, a világ legveszélyesebb embere, spekuláns, aki összeomlasztotta a brit fontot 1992-ben, és aki az 1997-es ázsiai, valamint a 2008-as pénzügyi válságot okozta. Lerombolta a Szovjetuniót és Jugoszláviát, hogy szabaddá tegye az utat az afrikaiak és arabok előtt, meg akarja buktatni az amerikai elnököt, drogkereskedelemből és pénzügyi bűncselekményekből él, emellett finanszírozza a szélsőbalt, az eutanáziát, a cenzúrát és a terrorizmust, és már gyerekkorában is zsidókat szolgáltatott ki a náciknak, holott maga is zsidó.

Mindenhol ez olvasható, de ebből csak egyetlen szó igaz: az, hogy Soros zsidó.

A szerző egy Birnbaummal 2018 nyarán lezajlott sajtóbeszélgetésről számol be cikkében, amelyben úgy véli: Finkelstein és Birnbaum – mindketten zsidók –, Soros pellengérre állításával jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az új jobboldal világszerte megerősödött, és hogy az antiszemitizmus újra politikai fegyverré vált. A cikk szerint minden a Yitzhak Rabin izraeli miniszterelnök elleni halálos merénylettel, és az utána kiírt választásokkal kezdődött. Az jelölt a szociáldemokrata Simon Perez volt, aki Rabin békefolyamatát akarta folytatni, a másik egy Banjamin Netanjahu nevű gazdasági tanácsadó, akkor még új figura a politikában. Pereznek 20 százalék előnye volt, amikor Netanjahu pártja sötét jóslatokkal kezdte bombázni az országot. Arthur J. Finkelstein volt a kampánytanácsadója, akit Ronald Lauder ajánlott neki. Az izraeli esetben Finkelstein nem csak a kampányt dolgozta ki, hanem a jelöltet is megdolgozta.

Finkelstein a vörös vonal az amerikai republikánusok legújabb kori történetében Barry Goldwatertól és Nixonon át Trumpig, túlélte a Watergate-ügyet, dolgozott az idősebb Bushnak és egy Donald Trump nevű vállalkozónak. Finkelstein formulája a negatív kampány: a saját program terjesztése helyett az ellenfél kampányának támadása és lejáratása. Könnyebb az embereket demotiválni, mint motiválni, és ezzel jelentős veszteségeket lehet okozni az ellenfélnek.

Célja a szavazók maximális megosztása volt, és ehhez az eszközt a félelem keltésében látta, abban, hogy mindent, ami rossz, át kell tolni az ellenfélre, hogy elbizonytalanodjanak a szavazói. Támadni kell, elsőként ütni, és főleg megszemélyesíteni az ellenfelet.

A csapda: bármit állítani az ellenfélről, aki majd a cáfolatokkal jól ellehetetleníti saját helyzetét. Amint reagál a vádakra, azonosul azokkal. Ha viszont ignorálja a vádakat, akkor a vádak ott maradnak a levegőben. Jobb esetben maga az állítás már eleve olyan sajátságos, vagy sokkoló, hogy a média felkapja és megsokszorozza azt.

Finkelstein az izraeli sikerek után Európa felé fordult, és ezzel kezdődött meg együttműködése Eli Birnbaummal: 2006-ban közös céget is alapítottak. Birnbaum keresett ügyfeleket Finkelsteinnek, és talált is: Romániában Călin Popescu-Tăriceanut, Bulgáriában Szergej Stanisevet segítették hatalomra.

2008-ban Magyarországon akart újra hatalomra kerülni Orbán Viktor: régi barátja, Benjamin Netanjahu összehozta Finkelsteinnel és Birnbaummal. Magyarországon először hivatalosan a Századvég szerződött velük. A 2010-es választáson Finkelstein receptjét alkalmazták: az ellenfél gyengéinek támadását. A szociáldemokratákat lehengerelték támadásokkal. Mivel pedig a pénzügyi válság és a hitelek nyomán a nemzetközi pénzügyi szervezetek megszorításokat írtak elő, a két amerikai azt javasolta Orbánnak, hogy forduljon a bürokraták és a külföldi nagytőke ellen. Masszív jobbratolódás következik, és a Fidesz kétharmados győzelme. De nem volt megfelelő ellenségkép. Orbán nekilátott az alkotmány átírásának, az amerikai tanácsadók pedig ellenséget kerestek, mert nem volt ellenzék: a szocialisták és a szélsőjobb nem voltak sehol, a többi kicsi csoportokból állt.

Márpedig a bázist „áram alatt kell tartani, hogy legközelebb is elmenjen szavazni” – véli Birnbaum. „Minden sikeres kampánynak ellenségre van szüksége, és nem pártok, vagy intézmények, hanem személyek képében, ez a legjobb eszköz a csapatok összetartásában”.

„Orbán nemzete történelmének drámaibb fordulatait helyzete a középpontba s tekinti mérvadónak, és az egyik hajtóerő ebben Schmidt Mária lett, egy agresszív nőszemély, aki sok pénzt örökölt. Ő a Hitlerrel paktáló Magyarországot ártatlan áldozatnak ábrázolja, amelyet körös-körül ellenség ostromol, de amely kitartóan és bátran őrzi saját ősi identitását. Számára Magyarország az örökös ostromállapotban lévő nemzet: előbb a törökök, aztán a nácik, majd a kommunisták. Magyarország missziója: a külső befolyások elhárítása és a kereszténység védelme”

– írta a cikk. Ekkor támadt Finkelsteinnek az az ötlete, amely olyan hatalmas és annyira ördögi, hogy túlélte őt magát is: Soros György. Soros a tökéletes ellenség: olyan hatalmas, hogy az egész országnak Orbán mögé kell állnia legyőzéséhez. Különös ötlet: Soros nem politikus, nem él Magyarországon. Öregember, akit az egész országban mecénásként és segítőként ismernek. Aki a fordulat előtt az ellenzéket támogatta a kommunistákkal szemben, aztán iskolai étkeztetést adott gyerekeknek, majd Budapest belvárosában felépítette Kelet-Európa egyik legjobb egyetemét, és aki még Orbánt is támogatta. Ők ketten csak egyszer találkoztak: amikor Soros György 2010-ben egy katasztrófa után Magyarországra érkezett, hogy egymillió dollár segélyt bocsásson rendelkezésre.

Magyarországon született meg Soros, a szörnyeteg képe, amelyet később oly sokan a magukévá tettek világszerte, és amely nem volt más, mint eszköz a cél eléréséhez.

Orbán számára a Soros elleni kampány kül- és belpolitikai szempontból észszerű volt. Külpolitikailag számíthatott az orosz szomszéd tetszésére, hiszen Putyin a színes forradalmaktól tartva már kezdett fellépni Soros ellen. És a közös ellenség, ugye összeköt. Belpolitikailag megfelelt Schmidt Máriának, akinek meggyőződése volt, hogy Soros áll az amerikai demokraták Schmidt revizionista meséjével szembeni bírálata mögött. „Ezt a Saturday Night Live című műsorban látta” – mondta Schmidt teljesen komolyan egy újságírónak. [A Saturday Night Live szatirikus műsor – a szerk.] 2008-ban látta, hogy fellépett a műsorban egy színész, aki Sorost testesítette meg, és akit „a Demokrata Párt tulajdonosának” neveztek, és ezt Soros soha nem cáfolta – mondta Schmidt, és ezzel számára egyszerre minden világossá vált.

Finkelstein és Birnbaum magyarországi befolyásáról keveset lehet tudni, viszont jól látható, hogy mi történt a következő években Magyarországon, és hogy mi következett ebből világszerte.

Csak össze kellett gyűjteni a Soros elleni érveket Keletről és Nyugatról: az újdonság mindössze annyi volt, hogy Soros Györgyöt megtették ellenségnek a kampányban.

Ezt követően a szerző részletesen ismertette a Soros elleni kampányt, amely 2013-ban kezdődött a Heti Válasz egy cikkével, amely a civil szervezeteket támadta. Végül a vizsgálódó szervek nem találtak semmit a nevezett szervezeteknél, de megszületett a veszélyes kapcsolatokkal rendelkező civil szervezetek rémképe. 2015-ben, a menekültválság kapcsán hozták először szóba Sorost egy nagy, nemzetközi összeesküvés részeként, amikor Orbánnak éppen fel kellett adnia a civil szervezetek elleni fellépést, mert az nem vezetett semmire.

A Soros elleni egyre gyakoribb támadások a feltűnést keltő „leleplező” cikkek és a hivatalos „reagálások” rafinált pingpongjaként zajlottak, és a mocsokdobáló kampány egyre gátlástalanabbá vált: megkezdődött a támadás a CEU ellen. A Soros elleni kampány eddigi csúcspontját 2017-ben érte el, amikor teleragasztották az országot Soros-elleni plakátokkal.

A Nyitott Társadalom Alapítvány 2016-ban Magyarországon összesen 3,6 millió dollárt költött, a 2017-es Soros elleni kampány ennek több mint tízszeresébe, 40 millió dollárba került, de hatásos volt: egy egész ország fordult ellene. Soros sakk-matt helyzetbe került. Birnbaum szerint, ha minél többször cáfol, annál jobban alátámasztotta volna az állítást, hogy beavatkozik a politikába, és az sem jöhetett szóba, hogy jelöltként induljon Orbán ellen. Sakk-matt. Birnbaum:

„Soros ideális ellenség volt. Olyan, akit újra és újra lehet ütni, és aki soha nem üt vissza. Személye kézenfekvő volt: kezdetben csak a csomagolás és a marketing hiányzott”.

Finkelstein terméke olyan jó volt, hogy magától hozta saját marketingjét és bejárta a világot. Amerikától kezdve Kolumbián, Izraelen, Kenyán, Ausztrálián, Lengyelországon át egészen Németországig és Oroszországig jöttek Soros elleni érvek.

„Magyarország hídfőállás a Trump és Putyin közötti retorikai csapatmunkában” – írta a szerző. De Birnbaum tagadja, hogy máshol is vezetett volna Magyarországon kívül Soros-ellenes kampányokat. Ez azonban talán nem is volt szükséges. Ő és Finkelstein Magyarországon megteremtette a jobboldali mozgalom legújabb-kori legerőteljesebb ellenségképét – tökéletes anyag az internet számára. Egyrészt az olyan jobboldali digitális orgánumok, mint a Breitbart, vagy a Russia Today felkarolták a magyar kampányt, lefordították idegen nyelvekre, és érvekkel táplálták. Másfelől a közösségi honlapokon önállósult a gonosz Soros mémje. A jobboldali mozgalmak ma már a világhálón is halászhatnak „Soros-anyagot” kampányaikhoz. A Soros-ellenesség globalizálódott, ingyen rendelkezésre álló, alkalmazkodóképes, nyitott forráskódú fegyver. Birnbaum szerint „a nacionalista mozgalom közös nevezője”.

És meg kell említeni a történet egy különös és jelentős aspektusát:

két zsidó politikai tanácsadó egy antiszemita vonásokkal bíró kampány célpontjává tett egy zsidót.

Amit Finkelstein és Birnbaum felépített, pontosan illeszkedik a nyugati történelem egyik legősibb antiszemita narratívájához: a gonosz, kapzsi zsidó, aki uralni akarja a világot. Ezzel kapcsolatban a szerző emlékeztetett arra, hogy Orbán soha nem használta a „zsidó” szót, de idegennek, hazátlannak nevezte az ellenségét, és logikus, hogy a szavazók ezek után azzal fejezték be a kampányt, hogy Dávid-csillagokkal mocskoltak be ellenzéki plakátokat. A vallásos zsidó Birnbaum szerint visszatekintve talán őrültség, amit csináltunk, de akkor helyes volt.

„Pusztán ideológiai projektről volt szó, Soros mindent képviselt, amit Orbán ellenzett. Amikor a kampányt tervezetük, egy pillanatig sem gondoltunk arra, hogy Soros zsidó”.

Azt mondja, az Orbánnal való együttműködés megkezdése előtt Izraelben érdeklődött jól tájékozott körökben Orbán zsidókhoz való viszonyáról.

Ezzel kapcsolatban a szerző szerint érdemes megjegyezni, hogy a két tanácsadó nem csak évtizedek óta ismerte Soros nevét, hanem Finkelstein már a nyolcvanas években botrányba keveredett, amikor egy jelölt szavazóinak antiszemitizmusát mérte, és használta fel. „Ezúttal azonban a következmények súlyosabbak. A kampány megváltoztatta a világot. A szavakból valóság lett” – írta a szerző, és felhozott több merényletet, amelyeknek elkövetői „a nemzetközi zsidó összeesküvés” ellen akartak fellépni. Birnbaum ma azt mondja a kampányról:

„Az antiszemitizmus örök és kiolthatatlan. A kampányunk nem tett antiszemitává senkit, aki előtte is nem volt az. Talán új áldozatot mutatott. Ennél több nem történt. Ma is így tennék”.

Azóta elköltözött Budapestről a Nyílt Társadalom Alapítvány, és bejelentették a CEU Bécsbe költözését is. Orbán bővíti sajtóbirodalmát, nem csak odahaza, hanem máshol is. Nagy tervei vannak. Májusban európai választások lesznek. Magyarország világszerte a jobboldal példaképe lett. És egy Fidesz-potentát szerint Orbán új kormányzási formát alkalmaz: minden lépését előzetes felmérésekre építi. A politikusoknak nem új víziókat kell megfogalmazni, hanem azt kell leképezni, ami éppen mozgatja a népet. Orbán ezt „illiberális államnak” nevezi.

Finkelstein 2017-ben elhunyt. Magyarország az utolsó projektje volt. Az egyik utolsó nyilvános beszédében azt mondta:

„Meg akartam változtatni a világot. Sikerült. Rosszabbá tettem”.

Ara-Kovács Attila

Szüljetek a köpcösnek!

 – Te jó ég, asszonyom, mit csinál itt?

– Nem vagyok asszony. Lány vagyok.

– Jó, most nem ez a lényeg. Mit művel?

– Nem látja? Szülök.

– Itt? Az utcán?

– Igen. Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség.

– De miért a földön?

– Nekem ez a szülőföldem.

– Nem tudott volna várni? Bemenni egy kórházba, mint a többi rendes magyar nő?

– Nem volt erre idő. Meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnök urat a Kossuth rádióban, és úgy éreztem, azonnal cselekednem kell.

– Ő mondta magának, hogy szüljön az utcán?

– Azt mondta, hogy szeretne „egy átfogó, 20-30 éves megállapodást kötni a magyar nőkkel a magyar jövőről, a nekik nyújtható, kiszámítható perspektívákról, mert a demográfia rajtuk áll vagy bukik, ez az ő döntésük.”

– Most látom csak, hogy van egy nagy monokli a szeme alatt. Meg a karja is be van gipszelve.

– Igen, lefejeltem a férjem kezét. Szerencsére a gipsz nem gátol a takarításban, a főzésben. Mosásnál még hasogat egy kicsit.

– Azért ez furcsa. A másik kezében, amelyik nincs gipszben, egy könyvet tart. Maga könyvvel a kezében szül?

– Igen. Orbán Viktor miniszterelnök úr, aki nem csak nekem, de minden magyar nőnek a példaképe, azt is mondta, hogy „a gyermekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek fontos ügy, és hogy a kormánynak az a dolga, hogy ha a nők gyermeket szeretnének vállalni, és el akarják mondani erről az álláspontjukat, akkor azt meghallgassa, megértse.”.

– De miért kell a könyv?

– Kézikönyv. Valamikor tudtam szülni, de mára elfelejtettem. Volt idő, amikor álmomból felverve is ment a szülés, mint a karikacsapás, de manapság hiába töröm a fejem, nem jövök rá, hogyan kell. Próbáltam többször is, de nem ment. Ezért szereztem be ezt a hasznos kis kézikönyvet. „Hogyan szüljünk gyorsan és sokat?” Írta dr. Orbán Viktor miniszterelnök. Ebben a könyvben minden benne van.

– Hölgyem, a munkahelyén mit szólnak ehhez? Tudják, egyáltalán, hogy Ön terhes?

– Nem vagyok terhes. Soha nem is voltam.

– Már bocsánat, hogy az intimszférájába hatolok, de ha Ön nem terhes, akkor hogyan tud szülni?

– Unortodox módon. Ki mondta, hogy nekünk, magyaroknak ugyanazt az utat kell választanunk, amin mások is járnak?

– És van már elképzelése arról, hogy miből fogja felnevelni a gyereket? Etetni, ruházni, iskoláztatni?

– Ott még nem tartok a könyvben. Megnéztem a tartalomjegyzéket, ez a rész a vége felé van valahol.

– És szabad kérdeznem, hogy hívják majd a gyereket?

– Melyik gyereket?

– Hát, amelyik épp most van születőben.

– Nem egy gyerekről van szó.

– Hölgyem, Ön egyszerre több gyereket szül? Itt az utcán, könyvvel a kezében?

– Igen. Orbán Viktor miniszterelnök úr, aki nekünk, magyar nőknek a példaképünk, nyilván arra gondolt, hogy ne egy gyereket szüljünk, mert azzal semmire sem megy a nemzet, hanem többet. Szerintem igaza van, butaság lenne elaprózni.

– De hát ez kész őrület!

– Én ehhez nem értek. Én csak egy átlagos magyar nő vagyok. Ha szólnak, szülök, mint állat, de a gondolkodás a férfiak dolga.

Miért lett Orbán olyan, amilyen?

Pökhendi, arrogáns, cinikusan lekezelő válaszokat ad a sajtónak. Már ha szóba áll egyáltalán igazi újságíróval. Olyannal, aki valódi kérdéseket tesz (tenne) fel neki. Már a választás előtt is bosszút emlegetett, azóta bizonyította, hogy nem beszélt a levegőbe. „Ha valaki idesuhint, akkor arra válaszolunk, amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten.”

Elméletek vannak arra, hogy miért lett ilyen. Nehéz gyermekkor, erőszakos apa, kisebbségi komplexus – sok mindennel lehet magyarázni.

Álljon itt egy egészen más elmélet arról, hogy miért lett olyan, amilyen.

Azért lett rossz, mert nem hagyták, hogy jó legyen. Amikor 2010-ben megint miniszterelnök lett, jó akart lenni hozzánk. Adni akart mindenkinek, önzetlenül, két kézzel. Mert az ember eredendően jó. Magához főként, de van, hogy másokhoz is.

Csak annyi kell, hogy hagyják jónak lenni.

Neki nem jött össze. 2010-ben, nyár végén, azzal ment Brüsszelbe, hogy majd idehaza szépen elengedi a hiányt. Azt gondolta, ebből oszt majd az embereknek, de a szőrösszívűék odakint nem örültek az ötletének. Az a Barroso nevű csúnya portugál, aki az uniót akkoriban vezette, azt mondta neki, hogy nem.

Ilyenek ezek a portugálok. Persze, a többi náció sem különb. Különösen a németek, meg a franciák. De főként az amerikaiak. Ne is beszéljünk róluk. Innen számítódik minden, ezért lett, hogy a fülkeforradalom után jött a szabadságharc.

Adni akart, de nem engedték. Ami Kádárnak összejött, azt akarta ő is. Hogy szépen emlékezzenek rá az emberek. A kompromisszumok robotosa – ha nem is ezekkel a szavakkal, de valami ilyenre vágyott mindig.

Mindenből a legtöbbet kihozni. Mint János bácsi, akit kezdetben ugye majdnem mindenki utált. Nem ok nélkül, valljuk be. Voltak neki viselt dolgai, 56 után főleg, de aztán szépen megjavult. Ő lett a mi János bácsink, és mi lettünk a legvidámabb barakk. Jobb volt, mint Brezsnyev, Zsivkov, Novotny, Gomulka, vagy teszem azt, Honecker. Ceausescuról nem is beszélve.

Orbán maga mondta: ha nem a Kádár rendszerben nő fel, hanem most, akkor legföljebb agronómus lett volna belőle, vagy traktoros.

Most meg ránk haragszik, amiért nem lehetett az, ami lenni szeretett volna. Ezért gyűlöl mindenkit, mert nem engedték meg neki, hogy jóságos legyen, osztogató, kedves vezető.

Innen már nincs visszaút, el van ez rontva rendesen. Ő előre menekül, mi – most még – előle menekülünk.

Miért ijesztgetiTEK az embereket?

Láttam a TEK tankját a Bazilikánál. Ugyanilyen harci jármű áll a Vörösmarty térnél, vigyázza a karácsonyi vásár látogatóit. Nehogy a gonosz lelkű, mindenre képesek kárt tegyenek bennük.

A TEK persze tudja, hogy Magyarországon a terroristák nem akarnak merényletet elkövetni. Nem mintha jobban szeretnék a magyarokat, mint más nációk képviselőit, hanem, mert ebben nem látnak üzletet. Európa több nagyvárosában, Londonban. Párizsban, Brüsszelben, egy merénylet nagyobbat szól, mint Orbán Viktor Magyarországának fővárosában.

Tudja ezt a TEK is, nem is azért teszi ki közszemlére a harckocsikat, hogy elriassza a terroristákat. Sokkal inkább azért, hogy bennünket, magyar választókat emlékeztessen. Mert a TEK páncélozott járművei láttán nem az jut az eszünkbe, hogy nekünk nem eshet bántódásunk, hanem éppen ellenkezőleg: az, hogy fenyegetve vagyunk, és meg kell védeni bennünket.

Ha valóban védeni akarnának bennünket, és nem megijeszteni, akkor álruhában elvegyülnének a tömegben, úgy szúrnák ki a gyanúsnak látszó elemeket. (Reményeim szerint egyébként ezt teszik, a tank csak díszlet.)

Ott tartunk, hogy csak a jó ízlés tartja vissza a TEK-et, hogy ne írja rá minden harckocsijára a következő szöveget: Magyarország kormánya megvédi polgárait! Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Persze, hogy nem írják rá, mert enélkül is tudjuk, hogy kinek köszönhetjük a biztonságunkat. Ki az, aki megvéd minket – migránsoktól, Sorostól, Brüsszeltől, mikor minek van az ideje.

Ha Magyarország kormánya – élén az örök és megbonthatatlan vezetővel – nem védene meg bennünket, akkor nekünk annyi lenne. Ezt üzeni a TEK a tankjaival a Vörösmarty téren és a Bazilikánál. Hogy tessék a kormánynak hálásnak lenni. És aki hálás, vagy legalábbis nem látványosan hálátlan, annak megsimogatják a fejét, meglapogatják a hátát, megpaskolják a vállát. Nem tiporják el, mint azokat, akik a saját bőrükön fogják érezni, hogy tudnak ők másképp is beszélni.

Az utolsó játék

0

A reggeli séta alatt már más volt a kutya. Nem nézett be a bokrok alá, nem állt meg percekre egy-egy helyen szaglászni, nem maradt le nézelődni. Szorosan ment a férfi lába mellett, mintha félne, hogy lemarad, hogy elveszti gazdáját. Egy helyen azonban megállt, és minden porcikájával azt kérte, hogy másfelé menjenek tovább, mint szoktak az elmúlt tizennégy év alatt.
A férfi nem sietett, rámosolygott a kutyára, megsimogatta okos, nagy fejét, és halkan azt mondta: – Hát akkor menjünk arra.
A kutya láthatóan megszaporázta lépteit. Egyenesen, tudatosan haladt valamerre, amit a férfi nem értett, de követte.Kis tisztásra jutottak, ahol öreg, törött pad árválkodott, régen betemetett homokozóval. A kutya megállt, majd lassan, óvatosan lefeküdt a földre. A férfi körülnézett.
– Ó, te erre még emlékszel…? Ide hoztalak ki először, amikor hozzám kerültél…de rég volt. Tényleg, azóta soha nem jártunk erre. Jó volt itt, kiskutyám?
A kutya megcsóválta a farkát, egy darabig még feküdt, fejét a lábaira téve, majd nehézkesen feltápászkodott, és odaállt gazdája mellé.
– Mehetünk? – kérdezte vidáman a férfi.
Elindultak a házak között hazafelé, a kutya ismét megállás nélkül, lassan, de biztosan haladt.
Otthon a kutya nem ballagott az edényéhez, ahogy idáig mindig, hosszú-hosszú éveken át tette. Csendesen bement a szobába, ráfeküdt a vastag, puha paplanra, ami a helye volt, és némán pihent. Majd feltápászkodott, óvatosan lehúzta a férfi levetett pólóját az ágyról, odavitte a paplanjához, lefeküdt és orrát a ruhába fúrta.
– Add vissza, te zsivány – mondta kedvesen a férfi, mikor meglátta.
– Az az enyém, te kis tolvaj.
Régi játékuk volt ez – a gazda visszaszerezte a ruhát, és rátette a kutya fejére, aki nagyokat horkantott és a lábaival hadonászott. Most azonban a kutya tette a fejét a pólóra, és mancsaival is tartotta. A férfi nem akarta eltépni a kedvenc ruhát, úgyhogy legyintett, megsimogatta az állatot, és indult a konyhába. Az ajtónál hallotta, hogy a kutya felhördül. Megfordult, de semmi különöset nem látott. A kutya ugyanúgy feküdt a helyén és őt nézte. Így még soha nem nézett, villant át a férfi agyán. A filmekben néznek így egymásra, mikor az egyik hosszú útra megy…igen, így szoktak nézni.
Elgondolkodva ment ki a konyhába, csinált egy kávét és kibámult az ablakon. Furcsa érzései voltak.Tíz perc múlva bement a szobába. Rápillantott a kutyára, tovább lépett, majd megdermedt és megállt. Letérdelt, odahajolt a kutyához, aki még mindig görcsösen kapaszkodott a pólóba. Okos, barna szemei nyitva voltak, de az oldala már nem emelkedett.Lassan felfogta, mi történt. Lefeküdt a kutya mellé a földre, arcát az állat pofájára tette, és sokáig így maradt. Csak a könnyei patakzottak, végigfolytak az arcán, kis csíkokat hagytak a kutya szőrén, aztán beleivódtak a pólóba. – Minden ruhámat odaadnám, hogy egyszer még egyet-csak egyet-el tudj lopni…Ez már a tiéd marad – mondta halkan. Feltérdelt, végigsimította a mozdulatlan testet. Aztán óvatosan kivette a pólót a kutya alól, és beterítette vele az okos, néma fejet.

May Gábor

Nem szóltál

Nem szóltál, amikor lenyúlták a magánnyugdíj-pénztárakban tartott háromezermilliárdot. Nem a te ügyed volt, nem volt ott pénzed, miért is szóltál volna. Így jártak, gondoltad magadban.

Nem mentél ki az utcára, amikor belerúgtak a tanárokba, átkapcsoltál a másik híradóra, amikor azt mutatták, hogy kicsesznek a diákokkal. Hallgattál, amikor megrövidítették az egyenruhásokat, a civileket.

Nem vagy tanár, diák. Sem rendőr, katona, tűzoltó. Nem vagy civil. Azt hitted, megúszhatod, hogy rád soha nem kerül sor.

Nem szóltál, amikor kisemmizték az ápolókat, az ápoltakat. Időseket, fiatalokat. Páros lábbal beleszálltak a nagymamákba, a kismamákba. Nem vagy ápoló, nem vagy ápolt. Nem vagy még nagymama, nem vagy már kismama.

Sajnáltad őket és remélted, ha csendben maradsz, megúszod valahogy.

Nem szóltál, amikor rossz lett a kéményseprőknek, a pékeknek, a zöldségeseknek. Miért is mondtál volna bármit! Kéményt csak messziről láttál, kenyeret soha nem sütöttél, zöldséget csak vásároltál, el soha nem adtál.

Nem a te ügyed volt ez sem. Sajnáltad azokat, akiknek rossz lett, de hát ilyen az élet, nem lehet mindenkinek mindig jó.

Amikor a devizahiteleseket cserbenhagyták, nem szóltál, mert neked nem volt devizahiteled. Az ember addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. Ha nincs kölcsön, nincs tartozás, mondtad, és közben sajnáltad azokat, akiknek elvitte a bank a házat a fejük fölül.

Nem szóltál, amikor éhező gyerekekről hallottál. Nem mentél az utcára, nem vonultál, nem tiltakoztál. Sajnáltad szegényeket, miközben magadban örültél, hogy nem vagy gyerek, és nem vagy olyan szegény, mint azok, akiknek még nálad is kevesebbjük van.

Nem szóltál, amikor láttad a hazájukból elűzött menekülteket. Nem vagy menekült, gondoltad magadban, falak vannak körülötted, tető a fejed fölött. Van otthonod, nem kell házat, hazát, szülőföldet és minden ingóságot magad mögött hagyva idegen országok ismeretlen pályaudvarain várakoznod.

Nem szóltál soha, amikor szólhattál volna. Nem tiltakoztál, nem vonultál. Pedig, és ezt ott legbelül te is tudod, belőled is bármikor lehet egyenruhás, vagy civil, ápolt, vagy ápoló. Menekült, pék, zöldséges, nagymama és idős ember, vagy éppen fiatal.

Devizahiteles, kéményseprő.

Bárki lehet bármelyikünkből.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK