Karácsony Gergely és a politikai blöff

0
2504

Karácsony Gergely már biztosan nem lesz az Együtt miniszterelnök-jelöltje, s a két kispárt közös listán sem indul a jövő évi parlamenti választásokon. A döntés azután született, hogy Karácsony az egyik kereskedelmi televízió műsorában arról beszélt, hogy a kormány leváltásához minden ellenzéki párt összefogására, ezen kívül közös programra, közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre is szükség lesz. Ezek híján ugyanis hatalmon marad a Fidesz. Mindezt az Együtt vezetői úgy értékelték, hogy Karácsony Gergely – aki a Párbeszéd kormányfő-jelöltje is – hátat fordított a korábbi szövetségesnek, és az MSZP felé kacsingat. A szocialista párt mindeddig nem jelezte, hogy felkérte volna Karácsonyt a miniszterelnök-jelölti posztra.  A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Juhász Péter viszont megerősítette, hogy rövidesen új kormányfő-jelöltet választ az Együtt.

 

Meglepődtek, amikor Karácsony Gergely bejelentette, hogy a jövőben azért fog dolgozni, hogy minden ellenzéki párt együttműködjön, esetleg közös programot készítsen?

Igen, hátbatámadásként éltük meg a bejelentést. Korábban ugyanis azt terveztük, hogy a hétvégén a Párbeszéd után az Együtt is miniszterelnök-jelöltnek fogja Karácsony Gergelyt választani. Szándékaink szerint a két párt közös listán indult volna a választásokon. Ennek vége.

Ha jól értem Karácsony egy szélesebb összefogásra tett ajánlatot annak érdekében, hogy valódi esély legyen a választási győzelemre. Ezzel nem ért egyet?

Igen, mert

Karácsony Gergely egy héttel ezelőtti nyilatkozatával értek egyet, amikor még azt mondta, hogy a kormányváltáshoz egyszerre van szükség a politikai megújulásra és az együttműködésére. Ha viszont az MSZP listáján indulnánk, akkor a politika átalakításáról, a hitelesség visszaszerzéséről szó sem lehetne, pedig ez létfontosságú.

Hiszen nem véletlenül került hatalomra a szocialista kormány bukása után kétharmaddal a Fidesz, aminek a végeredménye a jogállamot eltipró politika lett.

Tényleg azt gondolja, hogy két kispárt közös listán képes megújítani a politikát, miközben erőt is felmutathatnák a diktatórikus hatalommal szemben?

Továbbra is hiszek az Új pólus létrehozásában, ennek érdekében további erőfeszítéseket kívánok tenni. De ennél is fontosabbnak tartom, hogy két lista alakuljon ki, az egyikre a 2010. előtti politikai elit pártjai kerülhetnének, tehát az MSZP, és a DK. A másikon szerepelhetne az Együtt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum, tehát mindazok a politikai erők, amelyek a rendszerváltás utáni politikát is elutasítják, ez lenne lényegében az Új pólus.

Sajnos a fiatal pártok közül kettő is akad, amelyik egyedül akar indulni a választási versenyben – az LMP és a Momentum –, ők a kerületi koordinációban sem vesznek részt; tehát az sem akarják vállalni, hogy a Fidesz jelöltjével szemben csak egy ellenzéki képviselő induljon.  Ezzel viszont megalapozzák a Fidesz ismétlődő kétharmados győzelmét.

Akkor kimondható, hogy Karácsony nyilatkozata miatt szakított egymással az Együtt és a PM, lényegében túl vannak a kenyértörésen?

Igen, mert Karácsony Gergely a szocialistákkal nagyobb esélyt lát arra, hogy pártjának, a Párbeszédnek több mandátuma legyen. Mi azonban nem ezt tartjuk lényegesnek. Ha mi is arra koncentrálnánk, hogy minél több képviselői helyet elnyerjünk, akkor mi is igyekeznénk a szocialistákkal közös listára. De nekünk az a fontos, hogy a saját értékeinket hosszú távon képviselhessük, tehát a józan középúton szeretnénk maradni.

Az önök számára az sokkal fontosabb, hogy képviseljék a saját értékeiket, mint hogy leváltsák Orbán Viktort és a Fideszt?

Úgy gondoljuk, hogy a Fidesz leváltható. Egyébként is az Új pólus pártjainak a programja nagyon közel esik egymáshoz, ha ezek az erők együttműködnének, akkor a legerősebb ellenzéki csoportosulás lehetne. Mindezt a DK, illetve az MSZP listájával kiegészítve optimalizálhatnánk a helyzetet, tehát azok is csatlakozhatnának, akik változatlanul a régi elitben, vagy Gyurcsány Ferencben látnák a fejlődés lehetőségét. Ebben a folyamatban a koordináció lenne a lényeg, de Karácsony Gergely e heti húzásával a koordináció lehetőségét tolta el időben.

A mi mozgásterünket alapvetően befolyásolja, hogy az Együtt elnöksége száz százalékos támogatottsággal hozott döntése szerint a szocialista párttal nem akarunk egy listán szerepelni. Ezt a helyzetet nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Arról nem is beszélve, hogy két héttel ezelőtt Karácsony Gergely társaságában írtunk egy levelet a DK és az MSZP vezérkarának, hogy ideje lenne az egyéni kerületek jelöltjeiről egyeztetni, erre a mai napig még választ sem kaptunk. Ezt én elég udvariatlannak tartom.

Ezek után azt el tudják képzelni, hogy az ellenzék közös miniszterelnökkel, Karácsony Gergellyel vagy Szél Bernadettel vág neki a választásnak?

Szerintem az a normális, ha már külön listákon indulunk, akkor a tömörüléseknek miniszterelnök-jelöltjei is vannak. Ha létrejön az Új pólus, akkor annak szüksége van saját kormányfő-jelöltre. Az MSZP-vel, vagy a DK-val közös miniszterelnököt épp úgy nem tudok elképzelni, mint közös listát sem.

De Karácsony Gergely azt nem mondta ki, hogy ő lenne az MSZP miniszterelnök-jelöltje, mindössze arról beszélt, a hogy győzelem érdekében közös lista, tehát szélesebb összefogás kell.

Amikor ezt nyilatkozta Karácsony Gergely, akkor tisztában lehetett azzal, hogy sem a DK, sem pedig az Együtt nem fog közös listára menni. Igazából ez egy politikai blöff volt a részéről.

Viszont ha nagyon sok lista lesz, akkor alig marad esély a választási győzelemre. Ez nem életveszélyes?

Csak ismételni tudom, hogy ezt én sem tartom szerencsésnek, sokkal jobb lenne az általam már vázolt új- és régi pártok verzió. Én ezért dolgozom, minden más ennél csak rosszabb.

Közös ellenzéki programot sem tudnak elképzelni?

Újra ismétlés jön, hiszen az Új pólus pártjainak programja szinte azonos, s a baloldalé is hasonló. Ezen nem bukhat el a választás, ha a programok összhangba hozhatóak. Nem beszélve arról, hogy 2018. után először nagytakarításnak, rendteremtésnek kell jönni, s mert e programok azonosak, mindössze politikai egyeztetésre lenne szükség.

 A választók együttműködésben reménykednek, de a politikusok, köztük önök is, mennek a saját fejük után. Miért?

Mi abban reménykedünk, hogy a koordinált indulás, és a nem túl sok lista felállítása elegendő lesz.

Sokadszor kerül szóba az Új pólus, aminek létrejötte elég kérdéses.

Ma már nem tudnám komoly hittel azt mondani, hogy létrejön, azt viszont nyugodtan állítom, hogy nem tudok másért dolgozni.

Ugye nyilván szimbolikus lehet, ha az V. kerületben meg tudnak egyezni, ön, Juhász Péter és a Momentum elnöke, Fekete Győr András. Ha nem, akkor egymás ellen indulnak, s akkor talán lőttek a szövetségnek is.

Friss kutatás szerint a helyzet ma úgy áll, hogy az V. kerületben én vagyok a legesélyesebb ellenzéki, igaz a Fidesz néhány százalékkal még jobban áll. Van esély, hogy ezt a különbséget ledolgozzuk. A jelek szerint a Jobbikos szavazók is engem támogatnának, ha sikerülne a koordinált indulást megszervezni.

Komoly baloldali értelmiségiek is felvetették már, hogy a kormányváltás érdekében szükség lenne a Jobbikkal együttműködni. Ön ezzel egyetért?

Mi elvi alapon is elutasítjuk az együttműködést a Jobbikkal, de gyakorlatban sem látok okot rá. Nekünk a rendpárti politika nem fér az értékrendünkbe, tehát elképzelni sem tudnék semmiféle együttműködést.

A kampány erősödését jelzi a Jobbik elleni vizsgálat plakátügyben, a 660 milliós büntetés földre viszi a pártot. Mit szól ehhez?

Vérlázítónak tartom, hogy a kormány hatósági eszközökkel vegzálja a pártokat. Miközben azt látni kell, hogy a Fidesz ugyanúgy, nagy kedvezménnyel helyezett ki plakátokat – illetve még csak nem is fizetett értük – 2010-ben, vagy 2014-ben. Az ügyben feljelentést is tettem, de vizsgálat sem indult. Egyik oldalon százmilliós a bírság, a másik esetben még csak nyomozás sem kezdődik. Nekem a kettős mércével van problémám. Emiatt állítom, hogy a kormánypárt politikai akciókra használ fel egy elvben független intézményt.

A pártok viszonylag tétlenül és némán figyelik, hogy a Fidesz egy újabb parlamenti erőt akar tönkre tenni. Szolidaritásból nem vonulnak az utcára a Jobbikkal együtt?

Semmiképp! Azt ugyanis én nem tudom, hogy a Jobbik nem követett-e el törvénysértést. Minden jel arra mutat, hogy Simicska Lajos korábban a Fidesznek, most pedig a Jobbiknak adott kedvezményes plakáthelyet. Miközben a 2018-as választásokra mi már egyáltalán nem tudtunk plakáthelyeket bérelni. Állítólag mindegyik foglalt már.

Ön forró nyomon követi a korrupciót, de a pártja politikai hasznot nem húz ebből. Mivel magyarázza, hogy a fél ország már a Fidesz kezén, de senkit nem izgat?

Azt gondolom, hogy sokan figyelemmel kísérik a magyarországi korrupciót. Itt van például Rogán Antal, akiről ma már kimondható, hogy bűnöző, a legelutasítottabb politikusok egyike lett. Pedig négy éve a legnépszerűbbek egyike volt. Tehát van hatása a korrupció leleplezésének, más kérdés, hogy egy párt politikája nem csak a korrupcióról szól. Pozitív üzenetek is kellenek, tehát, hogy mi, az Együtt politikusai mit akarunk. De sajnos a programunkat média hiányában alig tudjuk eljuttatni a választókhoz.

Sokan azt érzik, hogy papírforma szerint még legyőzhető a Fidesz, de valójában egyre kevesebben hiszik el, hogy lesz kormányváltás Magyarországon. Ön érzi ezt?

Igen! Viszont, ha azt látnák a választók, hogy a pártok saját érdekeiken is felül tudnak emelkedni, az biztosan komoly reményt adna nekik. Ez ugyanis pozitív spirállá tudna nőni, illetve olyan pozitív folyamatokat indíthatna el, amelyek megsokszoroznák az ellenzék erejét.

Nem a választóktól kell elvárni, hogy vakhitből szavazzanak. Ebből biztosan nem lehet kormányváltás, a politika felelőssége, hogy reményt adjon az embereknek.

Ön szerint lesz Magyarországon kormányváltás?

Én ezért dolgozom, s szerintem le is győzzük majd a Fideszt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .