K-Demokrácia – országismertető

1
579

„Mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk”, mondta K-Demokrácia miniszterelnöke az ország parlamentjében. Országokat bemutató sorozatunk mai állomásán K-Demokrácia a soros.

 

Államformája: Demokratikus diktatúra. Az ország élén a nép által választott örök és megbonthatatlan Kedves Vezető áll.

Földrajzi fekvése. Az ország Európa közepén, Kelet és Nyugat között félúton helyezkedik el, és a széljárástól függően, hol erre, hol arra sodródik. Miután az ország élén álló Kedves Vezető szerint Európa hanyatlik, napjai meg vannak számlálva, valamint a szakadék szélén tántorog, (a régi vicc szerint mi egy lépéssel előbbre járunk) K-Demokrácia jelenleg Ázsia felé veszi az irányt.

Területe. Az elmúlt évtizedekben nem változott, bár lenne rá igény.

Fővárosa. K-Demokrácia fővárosa jelenleg Budapest, de mire, legkésőbb 2030-ra, az EU öt legjobb országa közé kerül, már Felcsúton lesz az Országház, a Budai Vár, a Halászbástya és az összes Duna-híd.

Fizetőeszköz. Hivatalos fizetőeszköz a forint, de a kapcsolati tőke minden pénznél többet ér.

Beszélt nyelvek. K-Demokrácia hivatalos nyelve a magyar, de terjed a rovásírás, valamint az Orwell könyvéből megismert újbeszél. Utóbbi nagyon hasonlít a magyarhoz, csak a szavak jelentése más, mint a 2010 előtt használt magyar nyelvben. Valamit megvédeni például újbeszélül azt jelenti, hogy elvenni, ellopni, megszüntetni. Az egymillió új munkahely közmunkát, az európai színvonalú egészségügy hosszú várólistákat, külföldre vándorolt ápolókat és orvosokat jelent.

Társadalmi viszonyok. K-Demokráciában nincsenek oligarchák, a bűnözés megszűnt, a bankok uralma megtört, Brüsszel nekünk nem diktál, Soros nem nevet a végén, a migránsok nem vehetik el a munkánkat, az ENSZ nem dönt helyettünk. Nem leszünk gyarmat, és mindenki szembejön az autópályán.

Etnikai összetétel. K-Demokráciában magyarok és magyarabbak élnek. A magyarabbak magukat magyarnak mondják, ezzel különböztetik meg magukat azoktól a magyaroktól, akik szintén magyarok, de nem magyarabbak.

Gazdaság. K-Demokrácia fejlett gazdasággal rendelkezik, Európa és a világ irigyli a tündérmesének nevezett magyar csodát. Meghatározó termékek az ősmagyar agysebészet, a fogturizmus, a görögdinnye, a hungarikumként kezelt Coca-Cola, legújabban pedig a halálos betegségekre gyógyírként javallott tízparancsolat.

Pártok. K-Demokráciában többpárti egypártrendszer van.

Közjogi méltóságok. K-Demokrácia élén az államfő áll, aki szeret horgászni.

Vallás. K-Demokráciában vallásszabadság van, vagyis egyetlen vezető vallás elfogadott: a Fidesz iránt érzett feltétlen és kontroll nélküli lojalitás.

Életszínvonal. K-Demokráciában az életszínvonal folyamatosan növekszik, s bár jelenleg még nem éri el azt a szintet, amelyet hamarosan meghalad, a biztatónak mondott kilátások alig maradnak el a potenciális lehetőségektől.

Nemzetközi kapcsolatok. K-Demokrácia nemzetközi tekintélye már most is számottevő, ráadásul folyamatosan növekszik, az ismert és tekintélyes politikai vezetők egymásnak adják a kilincset az országban. Nemrégiben például Donald Trump amerikai elnök egyik volt iskolatársának közeli névrokona érkezett turistaként a Balatonra, egy Angela Merkel német kancellárra hasonlító párizsi takarítónő pedig a budapesti Halászbástyán gyönyörködött a panorámában. De volt már itt a francia elnök egykori óvónőjének nagyobbik unokája, és az angol királynő egyik hasonmása is érvényes meghívással bír.

Éghajlat. K-Demokrácia éghajlata európai, de már folyik az egyes éghajlati viszonyok átnevezése. Hamarosan megszűnik a napi középhőmérséklet, utóbbi neve a tervek szerint nemzeti, vagy más néven népi középhőmérsékletre változik.

Ellenségei. Brüsszel, migránsok, Soros, civilek. Felkészül: független sajtó.

Kapcsolódó cikkek

1 hozzászólás

  1. Közel áll a valósághoz. Főként a Kedves Vezetőhöz képest, aki általában görény módra hazudik; hogy igaz szó mikor esett ki utoljára – nyílván véletlenül – a száján, sajnos nem emlékszem.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.