Jön a tavasz és a téli rezsicsökkentés

0
1374

Úgy látszik, a választásig most már minden nap kapunk valamit. Ránk is fér a sok ajándék a kormánytól, ami azt illeti, az elmúlt négy évben nem voltunk túlságosan elkényeztetve.

De most ennek vége, megnyílnak a kabinet pénztárcái, és amit eddig visszatartott, nehogy mohó módon idő előtt föléljük, azt most mind ideadja nekünk.

Még fel sem ocsúdtunk a tegnapi bejelentésből, hogy az Idősek Tanácsának ajánlására húsvét – és a választás – előtt minden nyugdíjas kap tízezer forint értékű Erzsébet-utalványt, ma a miniszterelnök személyesen jelentette be a Facebookon a téli rezsicsökkentést. Vagyis azt, hogy az idei nagy hidegre való tekintettel minden család 12 ezer forintot jóváírhat a gázszámlájából. Akik fával fűtenek, azok sem maradnak ki a jóból, egymilliárd forinttal megemeli a kormány az erre szánt támogatást, ennek végrehajtását pedig egyenesen Pintér Sándor belügyminiszter felügyeli.

Persze, holnap is lesz nap és holnapután is. 31-et kell még aludnunk a választásig, jó lenne tudni, bírja-e ígéretekkel a kormány, tartani tudja-e a maga által diktált ajándékozási iramot.

Lenne még számtalan ötletünk, hogy mivel lehetne megörvendeztetni bennünket, de ezeket most nem vezetjük elő, mert nem szeretnénk követelőzőnek látszani.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .