Jogfosztással a kormányváltásért?

0
70

Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció tavaly október végén indított aláírásgyűjtést azért, hogy “ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit”. Hozzátette, hogy kizárólag a határon túli magyarok szavazati jogáról szól az aláírásgyűjtés, az állampolgárságtól nem akarnak megfosztani senkit.

 

Az aláírásgyűjtés előképének tekinthető a Magyar Szocialista Párt 2002-es győzelméhez vezető 23 millió románozás és az erre rímelő, 2004-es kettős állampolgárságról való népszavazás előtti kampány. Habár Gyurcsány Ferenc mind a három akcióban jelentős szerepet vállalt, az új kezdeményezés több ponton is jelentősen eltér a korábbiaktól.

A 2002-es országgyűlési választásokat az (akkor még Gyurcsányt is a sorai közt tudó) MSZP 42 százalékkal nyerte meg, alig egy százalékkal megelőzve a Fidesz-MDF-et. Orbán Viktor bukása az átlagnyugdíj csökkentése és a Fidesz-szimpatizánsok túlzott magabiztossága mellett a szocialisták kampánytechnikájának volt köszönhető. A jelenleg az LMP-t erősítő izraeli kampányguru, Ron Werber az új évezred első magyarországi országgyűlési választásán úgy vezette győzelemre a szocialistákat, hogy közben levezényelte a harmadik magyar köztársaság első negatív kampányát, rászolgálva a nem túl dicsőséges, “a gyűlölet karmestere” címre.

A recept egyszerű volt: Werber és a szocialisták fogták a magyar-román egyetértési nyilatkozatot és azt teljesen kiforgatva – ironikus módon – szociális uszításba kezdtek. Werbert és a szocialistákat cseppet sem zavarta, hogy az Orbán-Nastase paktumként is emlegetett dokumentum harmadik pontja világosan kijelenti, hogy “a nem magyar identitású román állampolgárok nem kapnak igazolványt, és nem lesznek jogosultak olyan előnyökre, amelyeket a Szomszédos Államokban Élő Magyarokról Szóló Törvény biztosít”, rögtön belekezdtek a 23 millió román munkavállalóval való riogatásba. A munkahelyek idegen megszállásának belengetése sikerrel járt, az addigi “magyar testvérek” pedig onnantól fogva “románok” lettek, akik Orbán Viktor segédletével elvennék a rendes magyarok munkáját.

Két évvel később, a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson az MSZP tovább menetelt a Werber által kijelölt úton és a nemmel való voksolásra buzdított. Az indoklás ekkor is arra épített, hogy az olcsó határon túli munkavállalók elveszik az állásainkat, kiegészítve azzal, hogy a lakáshelyzetet is rontanák, helyettük kéne adót és nyugdíjat fizetnünk, illetve még húszezer forintot is kivennének a zsebünkből havonta.

A DK által váratlanul indított, tavaly év végi aláírásgyűjtésnek már az első szűk egy hete után sejthető volt, hogy Gyurcsány Ferencnek ismét sikerülhet politikai tőkét kovácsolnia a határon túliak ügyéből. Öt nap alatt 69 ezer aláírást tudtak gyűjteni, az internetes elérésük is jelentős volt, ezzel húzással pedig a közbeszédet is sokkal jobban tudták tematizálni, mint az elmúlt években bármikor. A kezdeményezés még az úgynevezett “demokratikus ellenzéket” is megosztotta, az MSZP elhatárolódott, a baloldali filozófus és véleményvezér, Tamás Gáspár Miklós pedig keményen elutasította a határon túli magyarok szavazati jogának elvételét.

Nézzük hát a különbségeket Ron Werber szociális uszítása és a mostani kampány között. Míg a kétezres évek elején a választópolgárok tájékozatlanságát kihasználó hazugságokra épített riogatás történt, most a kérdés szinte vitaindító jelleggel van előterjesztve. Maga a dilemma, hogy a szavazati jog csak azoknak járjon-e, akik viselik is a következményeit, azaz az adott ország területén élnek, s ez valóban társadalmi vitáért kiált.

Egy demokratikus országban, demokratikus politikusok kezdeményezésével ez a vita már rég meg is történt volna – akár Nemzeti Konzultáció címszó alatt. Csakhogy sem az ország nem demokratikus, sem a politikusai. A határon túliak szavazati jogát a magyar lakosság megkérdezése nélkül, kétharmados többségét kihasználva ütötte át az országgyűlésen a Fidesz a 2010-es választások után, Gyurcsány Ferenc pedig az aláírásgyűjtésével világosan kifejezte, hogy mit is gondol a demokráciáról. Werber még “csak” uszított, Gyurcsány már a társadalmi diskurzus moderátori szerepében vinne véghez jogfosztást.

A már meglévő szavazati jog elvételénél kevés antidemokratikusabb cselekedet van, de a volt miniszterelnöknek semmi oka az aggodalomra, híveinek egy pillanatra sem fog kognitív disszonanciát okozni, ha ezt összevetik a párt nevével és önmeghatározásával. Orbán Viktor sem demokrata, mégis elhiszik róla, mert politikájának helyét átvette a kommunikáció. Gyakorlatilag bármit meg tud magyarázni a saját közönségének, mint ahogyan Gyurcsány is, csak a DK elnöke természetesen kevesebb erőforrással és gyengébb tanácsadókkal rendelkezik ehhez.

A jogfosztáson túl lényeges különbség továbbá Werber uszításai és Gyurcsány magánakciója között az eltérő indoklás is. A hírhedt kampányguru 2002-ben és 2004-ben is a lakosság jóléti sovinizmusára játszott rá azzal, hogy a beözönlő “románok” majd kihúzzák a zsebünkből a bankókat, a DK elnöke viszont tisztán politikai szempontokkal indokolja a jogfosztást. Például azzal, hogy a határon túliak szavazatai segítették Orbánékat a 2014-es kétharmadhoz. Tegyük félre egy pillanatra a jogfosztás szándékának tényét: Gyurcsány Ferenc igazat beszél! Jóllehet, hogy a kétharmadhoz leginkább a töketlen-tökéletlen ellenzék kellett, de a határon túliak mozgósítása valóban jelentős fegyver a Fidesz kezében.

A szintén névlegesen demokrata párt jól ki tudja használja ezt a fegyvert, de Gyurcsányékat sem kell félteni, a pártvezető ugyanis nagyszerű érzékkel nyúlt hozzá a kényes témához. A Republikon Intézet a 24.hu megbízásából készült friss felmérése is azt igazolja, hogy a választások közeledtével egyre fokozódó közhangulatban a kormányváltásban reménykedők körében népszerű a jogfosztás gondolata.

A felmérés a határon túliak magyar állampolgárságára is kitér, ebben a kérdésben viszonylag kevesen, a megkérdezettek mintegy 26 százaléka döntene az elvétel mellett. A választójog ügyében már sokkal drasztikusabbak az eredmények: a megkérdezettek 71 százaléka szerint nem kéne, hogy járjon szavazati jog a határon túli magyaroknak, 41 százalék pedig ezt utólag el is venné. A legmegdöbbentőbb adat kétségkívül az, hogy a magukat baloldali-liberálisoknak vallóknak már 55 százaléka venné el ezt a jogot és ráadásul a jobbikosok 58 százaléka is így tenne.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezek az emberek mind Gyurcsány Ferenc ölelő karjaiba rohannának, viszont különböző tanulságok vonhatóak le belőle. A legaggasztóbb talán az, hogy a jogfosztást pártoló ellenzékiek magas aránya abba az irányba mutat, hogy a lakosság jelentős része valószínűleg nincsen tisztában a lépés antidemokratikus jellegével – mint ahogy feltehetőleg sok minden mással sincs.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here