Jobbik: A választásokig senkivel nincs tárgyalás

0
2313

Dúró Dóra, a Jobbik parlamenti képviselője azt is mondta: az MSZP-vel semmilyen tárgyalást nem tart elképzelhetőnek, és az LMP-t is komolytalannak nevezte.

Dúró Dóra a hódmezővásárhelyi választással kapcsolatban a legnagyobb tanulságnak azt nevezte, hogy a Fidesz legyőzhető, ennek receptje pedig az, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelöltet kell támogatniuk az embereknek.

Ugyanakkor azt is mondta, hogy

semmilyen tárgyalás nem képzelhető el a Jobbik és az MSZP között,

mert szerinte a szocialisták már nem képviselnek erőt. Úgy véli, hogy könnyen lehet, hogy a szocialisták ki fognak esni a parlamentből, a rájuk adott szavazatok pedig elvesznek.

Az LMP-re vonatkozó felvetésre azt felelte: a választások előtt semmilyen más párttal nem tárgyalnak. Szerinte beszédes, hogy az LMP nem hozta nyilvánosságra mind a 106 egyéni jelöltjét, ezért azt gondolja, hogy a pártnak az is probléma, hogy kiállítsa őket. Szerinte komolytalan erőről van szó.

Korábban Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt mondta, szervezett együttműködésre nem lát lehetőséget a Jobbikkal. Gyurcsány Ferenc DK-elnök viszont nem zárta ezt ki.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .