A Jobbik nélkül nincs kormányváltás (Szél Bernadett)

1
2240
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az LMP minden körzetben sikeresen állított képviselő-jelöltet, s a párt ma kezdi meg a tárgyalásokat az MSZP- Párbeszéddel a lehetséges választási együtt-működésekről. A tervek szerint Hadházy Ákos szekszárdi körzetében Harangozó Tamás visszalépése a tét, Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt ellenfele Budakeszin az ismert választási szakértő, Tóth Zoltán, aki már korábban jelezte, hogy ha az őt indító párt ebben megegyezik, úgy hajlandó visszalépni az LMP javára. Információink szerint a DK és az LMP között egyelőre nincs napi egyeztetés, de várható, hogy a két párt tárgyalóasztalhoz ül. Ugyanis Szél Bernadett a kormányváltás érdekében minden ellenzéki pártot együttműködésre szólított fel: engedni kell, hogy minden egyes körzetben a legesélyesebb jelölt nyerhessen.

 

„Az ma már világos, hogy csak akkor fog megbukni az Orbán kormány, ha a Demokratikus Koalíció, vagy a Magyar Szocialista Párt is hajlandó tárgyalni a Jobbikkal” – jelentette ki a Republikon Intézetben rendezett fórumon Szél Bernadett. Az LMP miniszterelnök-jelöltje felhívta a figyelmet arra, hogy ha nem indul meg a tárgyalás a pártok között, akkor még az esélyesnek számító befutók, mint például Mellár Tamás győzelme sem egyértelmű, mert a térségben a Jobbik komoly politikai tényezőnek számít. Ha a párttal nincs egyértelmű egyezség a visszalépésekről, akkor könnyen megismétlődhet a négy évvel ezelőtti helyzet, amikor az egymás ellen induló ellenzéki pártok szavazatai elforgácsolódtak, s így a Fideszt hozzásegítették a győzelemhez. Ezért beszél Szél Bernadett arról, hogy az MSZP és a DK vezetőinek ujjáról sem fog leesni az aranygyűrű, ha egy jobbikossal megbeszélik, hogy ki mit tud hozzátenni a kormányváltáshoz.

Az LMP miniszterelnök-jelöltje azt már korábban bejelentette, hogy pártja minden ellenzéki erővel, így Vona Gábor vezette Jobbikkal, illetve Molnár Gyula által irányított szocialistákkal is hajlandó kooperálni a választási győzelem érdekében. Szél Bernadett azt külön is hangsúlyozta, hogy ugyan minden párttal szóba állnak és megegyezésre törekszenek, de ez nem jelent elvi elköteleződést is a partnerek irányába; elvi fenntartásait az ökopárt mindkét irányban továbbra is fenntartja. Elvi megállapodást csak a Momentummal tud elképzelni az LMP vezérkara. De Szél Bernadett pártja a kormányváltás kerékkötője semmiképp nem szeretne lenni, ezért is mozdult ki a komfortzónájából. Ugyanezt várja a két baloldali párttól, illetve a Jobbiktól is.

Kérdésekre válaszolva Szél Bernadett elmondta, hogy nagyon veszélyesnek tartja a Fidesz migránsokkal szemben folytatott gyűlöletkampányát, amire semmi szükség, mert mérgezi az ország légkörét. Szerinte az indulatkeltés káros, a védelem viszont szükséges. Minden ország saját maga kell, hogy eldöntse, akar-e menekültekkel együtt élni. Az Európai Unió kvóta-javaslatát az LMP nem támogatja, s a kerítést is megtartanánk.

Bölcs politikára, s bölcs politikusokra van szükség, akik az ország biztonságérzetét meg tudják őrizni, s a nemzetközi politikai porondon is okosan képviselik az ország érdekeit. Erre viszont Orbán képtelen, mert ott ül ugyan minden tárgyalóasztalnál, ahol a menekültügy szóba kerül, de semmiféle értékelhető teljesítményt nem nyújt a miniszterelnök. Az ugyanis nem teljesítmény, hogy hazajön egy brüsszeli tanácskozásról, majd mindenkit melegebb éghajlatra küld. De ez ripacskodás, erre semmi szükség, az eredménye pusztán annyi, hogy a homokozóban gyerekek is azt vágják a másik fejéhez, hogy „te migráns vagy!” Ide jutott az ország, ez a gyűlöletkampány hatása.

A kormány egymás ellen uszítja az embereket, ez komoly félelmeket szül a társadalomban, amit csak erősít, ha az Állami Számvevőszék sok tíz- és százmilliós büntetést vet ki a pártokra. Az LMP 9 milliós büntetését – ha a Fidesz hatalmon marad – akár 9 év letöltendőre is változtathatják. De súlyos következménye lehet annak is, ha a Nemzetbiztonsági Bizottság az üléseit képtelen megtartani Németh Szilárd miatt, mert akkor a titkosszolgálatok civil kontroll nélkül dolgoznak.

„Magyarországon ma már csak nyomokban van demokráciára”- folytatta Szél Bernadett, aki szerint az emberek félelemben élnek az országban, ugyanis ha véleményt nyilvánítanak, könnyen elveszíthetik az állásukat. Valós tájékoztatás helyett a kormányzati televíziók és rádiók „osztják az észt”, a szólás- és sajtószabadság ma az 50-es évek hangulatát idézi. Sőt, lassan már a parlamentben sem lehet szabadon véleményt nyilvánítani. „ Ha nincs jogállam, bármi megtörténhet”- hangsúlyozta az LPM miniszterelnök-jelöltje.

Miniszterelnök-jelöltként Szél Bernadett is kihívta vitára Orbán Viktort, de eddig kevés sikerrel, pedig a választások előtt még a Fidesz köreiben is lenne igény a vitára, de a hivatalban lévő kormányfő minden alkalmat elutasít. Tíz év óta senkivel nem volt hajlandó vitatkozni, s az sem világos, hogy milyen programmal készül a következő kormányzati ciklusra.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .