Iványi: Ördögi szándék

0
2461

Felháborító blöffnek tartja a magyar kormány legújabb, Stop Soros elnevezésű, az illegális bevándorlás ellen foganatosítandó törvénytervezetét Iványi Gábor lelkész. A Független Hírügynökségnek azt is elmondta, hogy ez a mostani 3 pont ugyanannak az ördögi szándéknak a része, amely két évvel ezelőtt bukkant fel:

A dolog felháborít és egy blöffnek tartom. Egyébként két évvel ezelőtt a magyar kormány terrorveszély miatt hirdetett ki egy 30 pontos rendkívüli intézkedéseket tartalmazó végrehajtási tervet. Azokból köszönnek vissza elemek. Az egész arra utal, hogy a Fidesznek állandóan katonáskodó, zsarnokoskodó elképzelések kellenek. Ez a mostani 3 pont ugyanannak az ördögi szándéknak a része, amely két évvel ezelőtt bukkant fel. Egyébként a kormánynak lenne kivel és kikkel elszámolnia. Ő telepített be félig illegálisan, de mindenképpen illegitim módon húszezer bevándorlási kötvényest, valamint, ami mostanság kiderült további 1300 embert, akikről nem tudni, hogy minek alapján lettek kiválogatva. Hallani ugyanis Szerbiából olyan híreket, hogy homályos módon, pénzért kerülnek kedvezményezett helyzetbe egyesek. Vagyis lehetséges, hogy a magyar kormány pénz alapján szelektál közülük.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .