Az őszi utcai zavargások részletes menetrendje

0
7759

– Halló, Zavargásügyi Államtitkárság?

– Igen. Utcai Zavargások és Állampuccs Főosztály.

– Kubatov urat keresem.

– Üdvözlöm, én vagyok. Milyen ügyben?

– A 666. hu portáltól vagyok. A tervezett őszi zavargásokról szeretném kérdezni.

– Mi érdekli?

– Mikor kezdődnek, hány ezer emberrel számolnak, hol lesznek a csomópontok?

– A részletes programot még csak most véglegesítjük.

– Itt az ősz, és maguknak még nincs kialakult programjuk?

– Valóban úgy tűnhet, hogy késésben vagyunk. De biztosíthatom, hogy időre elkészülünk mindennel. És azt is megígérhetem, hogy a költségeket sem lépjük túl.

– Hallhatnánk azért részleteket?

– Már szeptemberre is tervezünk kisebb csetepatékat, de a nagyobb volumenű összecsapások októberben várhatók.

– Ez hagyomány Önöknél.

– Igen, 2006-ban is bevált.

– Azt mondta, hogy nem lépik túl a költségeket.

– Bennünket gyakran vádolnak azzal ellenfeleink, hogy túlságosan vastagon fog a ceruzánk…

– Úgy szokták mondani, hogy Önök lopnak.

– Igen. Nos, örömmel jelenthetem, hogy az előirányzott költségeken belül maradunk.

– Elárulná, melyek lesznek a legnagyobb tételek?

– A legtöbb pénzt szervezésre, és a zavargók mozgósítására költjük. Szerencsére uniós pénzekkel is számolhatunk.

– Spontán tömegek nem is lesznek?

– Lesznek ilyenek is, de mi a profikban jobban bízunk. A tapasztalataink azt mutatják, hogy rájuk sokkal jobban lehet támaszkodni.

– Mire költenek még?

– Nem elég az embereket fizetni, de ki is kell képezni őket. Kiváló kődobáló trénereink vannak még 2006-ból, és az akkori autóborogató- és gyújtogató szakemberek is a rendelkezésünkre állnak.

– Idén is tervezik a Kossuth tér összehugyoztatását?

– Igen, ezzel külön munkacsoport foglalkozik.

-Összességében elégedett a dolgok állásával?

– Teljes mértékben.

Vagyis?

– Felbolygatjuk fél Budapestet, aztán szépen elfojtjuk a megozdulásokat, és a végén kihirdetjük a szükségállapotot.

– Ez utóbbi nem lesz túlságosan durva intézkedés?

– Nem tudom. Ilyet még tényleg nem csináltunk. De bízunk az embereink szakértelmében, és reméljük a legjobbakat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .