Itt a lét a tét – MSZP, Botka, Gyurcsány

0
3431
Fotó: Pixabay

Negyed fordulatot tett Botka, írtuk a szegedi találkozót összefoglaló írásunkban, és nincs semmi okunk ezt az állításunkat módosítani. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje valóban elmozdult bizonyos kérdésekben merev álláspontjáról, például a gazdagokat retorikailag támadó kijelentéseitől, a hangsúlyt inkább a szolidaritásra helyezte és abban is indokolt elmozdulásról beszélni, hogy tágabb perspektívát kínált a baloldal számára.

 

Programpontjairól, cselekvési tervéről aligha lehet negatív kontextusban szólni, már csak azért sem, mert azok egy része más pártok elképzelései között is szerepelnek.  (lásd Nagyító alatt a két program – MSZP és DK írásunkat.) Ezzel együtt megerősíthetjük, hogy olyan alapvetést rajzolt fel, amely mindenképpen szimpátiát ébreszthet a baloldali közönségben iránta és pártja iránt. Ami viszont nem egészen úgy alakult, ahogy azt egyesek remélték, az éppen a szövetségi politika és azon belül is a DK elnökéhez való viszony.

A szombati eseményről szóló beszámolók különböző módokon ismertették a szegedi eseményeket. Volt olyan hírportál, amely inkább csak a Botka programra helyezte a hangsúlyt és volt olyan, amely kiemelt részt szentelt a Gyurcsány problémának. Érthetően, hisz a konfliktusok éppen a volt miniszterelnök személye körül alakultak ki, már amennyiben Botka ugyan, ahogy ezt többször jelezte, tárt karokkal várja a Demokratikus Koalíciót az általa elképzelt szövetségben, de Gyurcsány nélkül.  Már a szegedi fórum beharangozójában arról írtunk, hogy áttörést, vagy inkább előrelépést a baloldali összefogás terén csak akkor lehet várni, ha Botka enged az ellenállásából és ellép attól az elképzelésétől, amellyel egy másik párt elnökét akarja levenni a sakktábláról. A Demokratikus Koalíció tagjai mindeddig határozottan kiálltak elnökük mellett és elképzelhetetlennek tartották és tartják most is, hogy Gyurcsány ne legyen rajta az elképzelt közös képviselői listán. Azt is jeleztük, hogy a szegedi polgármester viszont aligha hátrál meg, kitart álláspontja mellett, mintegy azt sugallva, hogy ezt a háborút immár Gyurcsány és közötte, személyes presztízsharcnak tekinti.

Nos, a jósok közül azoknak lett igazuk, hogy e kérdésben tényleg megmerevedtek a frontok, az amúgy politikai programmá emelt miniszterelnök-jelölti beszéd ezen a ponton megbicsaklott és a korábbi viszonyok közé merevedett. Botka ugyanis megerősítette, hogy a DK elnökével nem tud, és nem akar együttesen lépni, ami viszont erősen kérdésessé teszi a Fidesszel megvívandó versenyének esélyeit. Mert hiába mutatják a közvélemény kutatások, hogy az ország többsége kormányváltást akar, a számtanból eleve ki kell vennünk a Jobbikot, de a többi párt sem jelenik meg az egyenletben, a legalábbis a legtöbb baloldalra sorolt formáció nem. Vagy azért, mert eleve kizárják az MSZP-t, mint partnert, vagy azért, mert senkivel sem akarnak összefogni. Voltaképpen egyetlen önként jelentkező van eddig, a Párbeszéd társelnöke Karácsony Gergely, de egyelőre nála sem tudni, hogy egyéni motiváltságú a készség, vagy pártja szándékával megegyező. Éppen Botka hangsúlyozta Szegeden, hogy ma a baloldalra senki sem tekint úgy, mint természetes szövetségre, és azt is hozzátette: márpedig váltást, csakis egy koalíció képes elérni.

Igen, de így hogyan? Hogyan, ha a koalíció gondolatát lényegében maga a kezdeményező töri össze? Ebben az esetben, vajon mi hozhat változást? A DK arról beszélt a Független Hírügynökségnek nyilatkozva, hogy várja az MSZP-t, kezdődjenek meg a tárgyalások, de a DK-sok is tudják, e pillanatban ez teljességgel lehetetlen.

Így viszont, visszatérve a negyed fordulathoz, ez a lépés semmit nem ér.  Ami viszont azt eredményezi, hogy a háború folytatódik, mind a DK és az MSZP között, mind pedig a szocialista párton belül, ahol elég sokan másként képzelik a szövetségi politikát, mint saját miniszterelnök-jelöltjük. Akárhogy is, a tétet nagyra növelte Botka. Hogy mi a tét, azt most még az olvasók fantáziájára bízzuk. Most legfeljebb annyit teszünk hozzá: Orbán kifejezetten örül ennek a helyzetnek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .