Horror, vígjáték és animációs film a heti premierek között

0
1553

Ezen a héten négy új filmet mutatnak be a magyar mozikban.

Annabelle 2. – A teremtés

Néhány évvel kislányuk tragikus halála után, egy babakészítő és felesége úgy dönt, hogy befogad egy apácát és néhány gyereket, miután bezárták az árvaházukat. Ezzel azonban a Sátán által megszállt baba, Annabelle új célpontot talál – erről szól a horrorfilm.

Az apácát a leginkább a Narcos című sorozatból ismert Stephanie Sigman játssza, a gyerekek közül Lulu Wilsont érdemes kiemelni, de a két legnagyobb név a házaspárt játszó Anthony LaPaglia (Nyomtalanul sorozat, Elbaltázott nászéjszaka) és Mirando Otto (ha máshonnan nem, a Homeland Allison Carrjaként, vagy a Gyűrűk ura Éowynjaként emlékezhetünk rá).

A film az Imdb-n 7,3 csillaggal áll.

Az Emoji-film

A film, amely már akkor megosztotta a kritikusokat, amikor még be sem mutatták. Bár a „megosztotta” talán nem is jó kifejezés. Pontosabb, hogy mindenki gyűlöli. Ezt jelzi, hogy az Imdb-n kb. 12 ezer értékelés után 1,7 csillaggal áll, vagyis

a kilencedik legrosszabb filmnek tartják.

A rendezője az a Tony Leondis, aki eddig nem sok lehetőséget kapott a filmiparban – kérdés, ezután mennyit fog.

A film egyébként, nem meglepő módon, emojikről szól, amelyek közül az egyik kalandra indul, ahol veszélyes alkalmazásokkal kell megküzdenie.

Anyák elszabadulva

Négy anya, akik semmiben nem hasonlítanak egymásra, csak abban, hogy a gyerekeik közös iskolába járnak, úgy dönt, hogy együtt vacsoráznak, csak magukban.

A főszerepeket a tévében rengeteget foglalkoztatott Molly Shannon és a Hatodik érzékért Oscarra jelölt Toni Collette játssza, de

feltűnik benne a Maroon5 frontembere, Adam Levine is.

A film 4,1 csillagot kapott eddig az Imdb-n.

Bébibumm

Erre a hétre is jutott egy francia vígjáték, ebben egy anyja nárcisztikus személyiségétől szenvedő lányt ismerhetünk meg, aki terhes lesz – de anyja is teherbe esik.

A lányt Camille Cottin játssza, a film legnagyobb sztárja azonban az Oscar-díjas Juliette Binoche, akit valószínűleg egy filmrajongónak sem kell bemutatni.

A film 5,2 csillagon áll az Imdb-n.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .