“Hogy a mi zászlónk menjen följebb” – húsz éve halt meg Czibor Zoltán

0

Ma húsz éve, 1997. szeptember 1-én halt meg Czibor Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat legendás balszélsője.

1929. augusztus 23-án született Kaposváron. Apja vasutas volt, a család később Komáromba költözött, ahol két bátyjával a harmadosztályú MÁV Komáromi AC-ben rúgta a labdát, de mellette mozdonyvezetőként dolgozott. 1948-ban egy győri mérkőzésen figyelt fel rá Mézes Sándor, az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya, és tíz nap múlva már ifjúsági válogatott volt. 1948 őszén a Ferencvároshoz (a következő évtől már ÉDOSZ) került, ahol összeállt a legendás Budai-Kocsis-Deák-Mészáros-Czibor támadósor. A szezon végére bajnok, a következő évben ezüstérmes lett a zöld-fehér csapattal, amelyben 70 bajnoki mérkőzésen 33 gólt szerzett

A kommunista rendszer a sportéletet is központosította, megkezdődött a sportegyesületek átszervezése.

A néphadsereg „kirakatklubja” a Budapesti Honvéd névre átkeresztelt Kispesti AC lett, amelyet a legkiválóbb játékosokkal erősítettek meg. Katonai behívóval került a Fradiból a Honvédhoz Budai és Kocsis is. Czibor azonban inkább a munkásosztály csapatának számító Csepeli Vasashoz igazolt, ahol két évet játszott. Ám ekkor ő is megkapta a katonai behívót, s hiába kísérelte meg, hogy az akkor Bástya néven szereplő (az ÁVH csapatának számító) MTK-ba igazoljon, hatalmi szóval a Honvédhoz került. A Bolond becenéven emlegetett Czibor Kispesten 80 bajnoki mérkőzésen 58 gólt ért el, két bajnoki aranyat és egy ezüstöt szerzett, 1955-ben 20 góljával – holtversenyben Machos Ferenccel – gólkirály lett.

A válogatottban 1949. május 8-án az Ausztria elleni 6-1-es győzelemmel mutatkozott be. Az 1950 és 1954 között veretlen Aranycsapat tagjaként 1952-ben olimpiai bajnok lett, rá egy évre megnyerte az Európa Kupát.

Szerepelt az évszázad mérkőzésén Londonban, ahol a magyar válogatott 6-3-ra győzte le a hazai pályán addig veretlen angolokat,

és ott volt a rendkívüli csalódást okozó 1954-es világbajnokságon is, amikor a válogatott a berni döntőben vereséget szenvedett a Német Szövetségi Köztársaságtól. A címeres mezt 1956. október 14-én, az Ausztria ellen 2-0-ra végződött mérkőzésen húzta fel utoljára. Az Aranycsapat balszélsőjeként 43 mérkőzésen 17 gólt szerzett, és csak háromszor hagyta el vesztesen a pályát.

A zseniális és öntörvényű Czibor minden idők legnagyobb magyar balszélsője volt. Rendkívül gyors és gólveszélyes játékosként gyakran változtatta helyét a pályán, jobb lábával is kitűnően vezette a labdát, ami igencsak összezavarta az ellenfél védelmét. A kiismerhetetlen és ördöngös cselei miatt a pályán Rongylábúnak nevezett szélső az 1954-es svájci világbajnokság után összeállított álomválogatottba is bekerült (öt másik magyar játékos mellett).

Ő volt az Aranycsapat egyetlen tagja, aki az 1956-os forradalom idején felvette a kapcsolatot a fegyveres ellenállókkal, s egyértelmű volt, hogy amikor novemberben a Honvéd BEK-mérkőzésre készülő keretével Bécsbe utazott, már nem fog hazatérni. A dél-amerikai illegális turné után az AS Romához akart szerződni, de mivel akkoriban Olaszországba nem igazolhatott külföldi játékos, és érvénybe lépett a FIFA eltiltása is, ez kútba esett.

Kubala László segítségével

1958-tól az FC Barcelona játékosa lett, ahol Kocsissal is együtt játszhatott,

akkoriban itt szerepelt Európa talán legjobb csatársora: Kubala, Kocsis, Evaristo, Luis Suarez, Czibor. A katalánokkal 1959-ben és 1960-ban spanyol bajnok, 1959-ben kupagyőztes, 1958-ban és 1960-ban Vásárvárosok Kupája-győztes is lett. 1961-ben bejutottak a BEK-döntőbe, amelyet 3-2-re vesztettek el az Eusebióval felálló Benfica ellen. A két katalán gólt Kocsis és Czibor szerezte, utóbbi egészen káprázatos bombával. Minderről a hazai közönség semmit sem tudhatott, Czibor (és az Aranycsapat többi nyugatra távozott tagjának) nevét sem leírni, sem kiejteni nem lehetett. 1961-től egy évet játszott az Espanol csapatában, rövid időre egy svájci csapatnál játékos-edző volt, 1962-ben egyetlen mérkőzés erejéig az Austria Wienben szerepelt, és egy kanadai meccsen is pályára lépett, amikor élménybeszámolón járt a kinn élő magyaroknál.

Visszavonulása után Kék Duna néven kávézót nyitott Barcelonában, amelyet fiával vezetett. 1990-ben hazatelepült, Komáromban megalakította anyaegyesülete jogutódját, a Komáromi Football Clubot, amelynek elnöke volt. Focisulit szervezett a gyerekeknek, részt vett az Aranycsapat összejövetelein. 1997. szeptember elsején gyógyíthatatlan betegség következtében hunyt el.

A nagyszerű labdarúgóról több könyvet írtak, 2014-ben mutatták be a Magyarok a Barcáért dokumentumfilmet. Czibor ars poeticáját így foglalta össze: „Nem magamnak futballoztam, hanem a magyar közönségnek, a magyar népnek. Hogy a mi zászlónk menjen följebb, mint a másiké, tisztelve ugyanakkor a másodikat és a harmadikat is.”

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here