Hiába fizet a kormány, egyre kevesebb migráns megy haza Németországból

0
664

Csaknem a felére csökkent az önként hazatérő migránsok száma az idén – írja a Die Welt, mely hozzáteszi: mindez annak ellenére történt, hogy a kormány jelentősen megemelte a juttatásokat azoknak, akik vállalják, hogy önként hazatérnek.

Tavaly több mint 50 ezer migráns távozott önként német földről, azok közül, akiknek elutasították a menedékkérelmét. Idén ez a szám nem éri el a 28 ezret. Pedig a német kormány mindent megtesz azért, hogy felgyorsítsa ezt a folyamatot. Thomas de Maiziere belügyminiszter bejelentette: 3000 eurót kap az a család, amely önként távozik. 1000 eurót pedig az, aki egyedül jött Németországba, de nem kapta meg a menedékjogot. Ez nem kevés összeg, de a migránsok átlagosan 6-7000 eurót fizettek ki azért, hogy Németországba jussanak, vagyis számukra mindenképp anyagi veszteség is a hazatérés.

Közben a migránskérdés egyre jobban megosztja a közvéleményt és a pártokat Németországban. Angela Merkelnek még mindig nem sikerült kormányt alakítania annak ellenére, hogy a választásokat szeptemberben megnyerte. Az egyik legfőbb vitakérdés a migránsok ügye: míg a bajor CSU igyekszik a minimumra csökkenteni az érkező és maximumra növelni a távozó migránsok számát, addig a baloldali pártok a befogadás fontosságát hangsúlyozzák.

Angela Merkel jelezte:

a koalíciós tárgyalásokat az ünnepek után folytatják és legkorábban január közepén lehet eredmény.

Addig pedig állnak az ügyek és nemcsak Berlinben. Az Európai Unióban sem képzelhető el semmiféle komoly változás vagy reform Németország nélkül.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .