Hétszázezer bizonytalan kezében az ország sorsa

0
893

Mintegy 700 ezer embert kell mozgósítania az ellenzéknek az április 8-i választásokra, hogy le lehessen váltani a kormányt – ez is kiderül a  Vasárnapi Hírek megbízásából a Publicus Intézet által készített felmérésből. Megerősítést nyert, hogy a szavazók többsége átszavazna, ha egy baloldali összefogásnak lenne esélye leváltani a kormányt.

 

Magyarországon ma 4,76 millió ember kész volna a kormányváltásra, szemben a Fidesz-KDNP 2,2 milliós táborával, ami a 8,2 millió szavazásra jogosult durván 26 százaléka. Ez azt is jelenti, hogy 65 százalékos részvétel fölött valóban nyerhet az ellenzék.

A demokratikus ellenzék pártjai támogatóinak több mint 90 százaléka voksolna egy valódi kormányváltó erőre, de ma már az LMP hívei is támogatják a koordinált indulást a 106 egyéni választókerületben, miként a Jobbik szavazói is, akik közül azért jóval kevesebben lennének erre hajlandók, de legalábbis kevesebben vallják be, hiszen mintegy 25 százalékos az erre nem válaszolók jobbikosok aránya.

Forrás: Publicus, Vasárnapi Hírek

Miután a Fidesz nem képes tovább gyarapítani a táborát, a bizonytalanok az ellenzék tartaléka. A Vasárnapi Hírekben megjelent elemzés felhívja arra a figyelmet, hogy

ugyan a bizonytalanok száma 2,87 milliói, de legfeljebb 900 ezer ember mozgósítható, ők az aktív bizonytalanok, akiknek – a mostani felmérés eredménye szerint – mintegy a fele szavazna szívesen egy erős balos „váltószövetségre”.

Az aktív bizonytalanokat első csoportja – 44 százalék – azt tervezi, hogy elmegy szavazni, de még nem tudja, kire voksol. Ennek a körnek a zöme az ellenzékhez húz: csak 14 százaléka szeretné, ha a Fidesz-kormány újrázna, mégis csak „46 százalékuk” szeretne új kormányt. 40 százalékuk nem akarja vagy nem tudja megmondani, hogy hatalomban tartaná-e a jelenlegi rezsimet vagy menesztené.

Az aktív bizonytalanok másik csoportja – 39 százalék – elmegy szavazni, de titkolja, kit választ. Azt azonban lehet tudni, hogy ez utóbbi körnek 25 százaléka szeretné, ha folytatná az Orbán-kormány, viszont 56 százaléka új rezsimet akar, és csak 20 százalék nem tudja vagy nem mondja, hogy képzeli a következő ciklust.

Ami pedig a Fidesz bázisát illeti, érdemes böngészni az alábbi grafikont is:

Forrás: Vasárnapi Hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .