Hát én immár kit válasszak?

0
925
Fotó: Pixabay

Az embereknek immár több mint a 70 százaléka ígéri biztosra, hogy választ, ha azonban tovább lanyhul a választási kedv (ez a most mért 5,8 millió ember is már 300-400 ezer fővel kevesebb, mint korábban), s lemegy 66 százalék alá, akkor az komoly hatással járhat – áll egyebek között a Publicus Intézet által a Vasárnapi Hírek számára készített közvéleménykutatásban.

 

Az előző méréshez képest most 1-1 százalékponttal nőtt az MSZP, az LMP és a DK népszerűsége – ezzel a szocialista párt visszavette a legerősebb ellenzéki párt címet, mind a teljes lakosság, mind a biztos pártválasztók körében). Mérhetetlenné vált az Együtt, a Momentum sem hasít, egyedül a Kétfarkú Kutya „maradt állva”. A Publicus szerint a jelenség magyarázata, hogy a választás közeledtével – amikor tétje van a pártpreferenciának – a balos szavazók rázárnak azokra a formációkra, amelyek vélhetően eséllyel kerülnek be a parlamentbe, azaz a rájuk adott voks nem vész el. A rázárás egyebekben azt is jelenti, hogy a bizonytalanok közül egyre többen vállalják meggyőződésüket:

így miközben a három érzékelhető méretű ellenzéki párt gyarapodott, a pártot eddig nem választók tábora 3 százalékkal csökkent.

Mindenesetre a választók 51, ezen belül a fiataloknak a 80 százalék jobban szeretné, ha nem az Orbán-kormány újrázna. Egyedül a Fidesz-hívek 96 százaléka szeretné, ha a jelenlegi rezsim folytatná. A második „legmegengedőbb csoport” az LMP támogatóié – itt 12 százalék örülne újabb 4 orbáni évnek. S a bizonytalanok 18 százaléka is hasonlóan vélekedik.

További részleteket itt talál.

 

A héten megjelent az IDEA kutatása is, eszerint a teljes népesség körében a Fidesz 33 százalékot kapna, ha most lennének a választások, a Jobbik 14, a DK és az MSZP pedig egyaránt 8 százalékkal végezne. AZ LMP-re a szavazók 5, az Együttre 2, a Momentumra és a PM-re pedig 1-1 százalék adná a voksát. Egyéb pártot a szavazók tizede választana, 18 százalék pedig nem tudja a kérdésre a választ.

A biztos szavazóknál a sorrend: Fidesz 40, Jobbik 17, DK 12, MSZP 10, LMP 6, Együtt 3, Momentum 2,  Párbeszéd 1 és egyéb párt 9 százalék.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .