Hadházy: Az LMP egyelőre lezárta a tárgyalásokat

0
872

„Az LMP a tárgyalásokat egyelőre eredménytelenül lezárta” – jelentette be Hadházy Ákos, a párt társelnöke a Facebook-oldalán.

„Amikor először jeleztem egyik tárgyalópartneremnek, hogy az LMP komolyan gondolja a legszélesebb körű együttműködést és hajlandó minden határig elmenni, aminek értelme van, az egyik ijedten jelezte: ugye tudom, hogy ezért mennyire fog haragudni a Fidesz és milyen lejáratást fogok érte kapni. Mondtam, hogy sejtem és azt is mondtam, hogy remélem, ők is állnak elébe mert ők is komolyan gondolják” – kezdte a kedden megjelent posztot Hadházy. Ellenzéki kollégáinak azt üzente, hogy nem tudja, kit, mivel zsarolnak, de van a Fidesznél félelmetesebb dolog is, a nép, amely előbb-utóbb mindenkit elszámoltat.

Hadházy a március 15-i ünnepségek után újrakezdett ellenzéki tárgyalásokról csak annyit írt, hogy azok eredménytelenül zárultak, ezért egyelőre lezártnak tekinti őket az LMP. Hozzátette azonban, hogy ők nyitottak a kezdeményezésekre.

„De természetesen meg fogunk hallgatni mindenkit, aki beszélgetést kezdeményez velünk”

– írta.

A bejegyzést azzal zárta le, hogy bíznak abban, hogy a Fideszt érik majd meglepetések.

Az LMP vasárnap először a DK-val és az MSZP-Párbeszéddel egyeztetett Gyurcsány Ferenc meghívására, majd hétfő este az M3-as autópálya egyik pihenőjében Szél Bernadett és Hadházy Ákos találkozott a kampánykörúton lévő Vona Gáborral is.

Vona kedd reggel a Hír TV-nek úgy értékelte ezt a megbeszélést, hogy jó hangulatban telt, és a Jobbik nyitott az LMP-vel való együttműködésre, de nagy ellenzéki összefogás nem lesz, és egyedül indulnak az április 8-i választásokon. A Facebook-oldalán pedig azt üzente a választóinak, hogy mi „veletek fogunk össze”.

Hadházy bejelentése előtt pedig Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is a közösségi portálon üzent: „Abban bízunk, hogy a következő három hétben az LMP megállapodik a demokratikus ellenzéki pártokkal. Ha Szél Bernadették koordináció nélkül indítják el fővárosi jelöltjeiket, akkor mandátumok sorát vehetik el az ellenzéktől és veszélyeztethetik ezzel a kormányváltást” – írta.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .