Gyárfás írásbeli vallomást tett

0
1016

Csütörtökön benyújtották Gyárfás Tamás részletes írásbeli vallomását a Fenyő-ügyben – tudta meg a Független Hírügynökség Bánáti János ügyvédtől. Fontolgatják, hogy valamikor kérni fogják a lakhelyelhagyási tilalom feloldását is Gyárfás sportdiplomáciai kötelezettségei miatt.

Ahogyan két hete bejelentették, csütörtökön benyújtották Gyárfás Tamás részletes írásbeli vallomását a Fenyő-gyilkosság ügyében – mondta el a Független Hírügynökségnek az egykori úszószövetségi elnök és korábbi média-nagyvállalkozó. Ez összefoglaló jellegű, mellékletekkel, benne korabeli iratokkal és újságcikkekkel.

Nem a szó szoros értelmében vett bizonyítékokról van szó, mert bizonyítaniuk a nyomozóknak kell – mondta Bánáti. Ennek a vallomásnak az a lényege, amit korábban már elmondtak:

volt vitája, érdekellentéte Fenyő Jánossal, de ez a nyilvánosság előtt zajlott, és a gyilkosság idején már másfél éve megszűnt, ezért nem volt érdeke megöletni őt

– mondta az ügyvéd.

Gyárfást azzal gyanúsítják, hogy ő adott megbízást húsz évvel ezelőtti Fenyő János meggyilkolására.

Az üzletember jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt Budapest területén szabadon mozoghat. Mint ismeretes, az ügyészség eredetileg előzetes letartóztatás helyett házi őrizetet kért, de ezt a bíróság enyhítette áprilisban. Másodfokon május elején ezt tovább oldották annyiban, hogy hetente négy helyett egy alkalommal kell megjelennie a lakhelye szerinti kerületi rendőrségen. Abban nem történt változás, hogy

elektronikus nyomkövetőt kell viselnie Gyárfásnak.

A másodfokú bíróság amúgy elfogadta az előző határozat azon érvelését, hogy „a 69 éves, büntetlen előéletű gyanúsított esetében figyelemmel a közéleti tevékenységére is, a lakhelyelhagyási tilalom szükséges, de ugyanakkor elegendő korlátozás ahhoz, hogy a jelenlétét biztosítsa. A mozgásának nyomkövetővel történő ellenőrzésével, illetve a jelentkezési kötelezettség előírásával együtt a szökés veszélye kiküszöbölhető”.

Gyárfás Tamás (b) és Bánáti János (j) a bíróságon.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A lakhelyelhagyási tilalom egyébként – néhány ezzel ellentétes korábbi újságcikkbeli közléssel szemben – nem határozott időre szól, hanem a nyomozás lezárásáig, illetve amíg beadvány nyomán a bíróság meg nem változtatja – mondta Bánáti.

Éppen ezt fontolgatják – tudtuk meg Bánátitól, aki szerint az idő múlása minden kényszerintézkedés esetében eleve új körülmény. Emellett Gyárfásnak a nemzetközi sportdiplomáciában betöltött kiemelkedő szerepe van (a Nemzetközi Úszószövetség, a Fina Bureau-jának tagja, és ebbéli minőségében április végén a nyomkövetővel részt is vett a szervezet budapesti ülésén). Erre hivatkozva

esetleg kérni fogják a legenyhébb kényszerintézkedés eltörlését is.

Ezzel a perrel párhuzamosan zsarolás ügyében zajlik büntetőper, amelynek Gyárfás a sértettje. Ebben Portik Tamás szerepét vizsgálják, aki állítása szerint hangfelvétellel tudja bizonyítani, hogy Gyárfás neki adott megbízást Fenyő megölésére.

Ezzel kapcsolatban hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással gyanúsították meg Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyészt, aki tavaly ősszel megkapta Gyárfástól a borítékban lévő hangfelvételt, de ezt nem adta át a nyomozóknak, hanem magánál tartotta az új bizonyítékot.

Erről a hangfelvételről mondta az előző kihallgatás után Bánáti, hogy „az összevágott, hevenyészett hangfelvételen kívül semmit nem tudunk, semmilyen bizonyítékot nem tártak elénk”.

Gyárfás a hangfelvételről korábban azt nyilatkozta a FüHü-nek, hogy

„Végre. Így végre mindenki számára egyértelműen kiderül, hogy soha senkinek nem adtam megbízást semmire”.

Május elején Tasnádi Péter is képbe került az ügyben. Az erőszakos cselekményekért elítélt vállalkozó is vallomást tett a Nemzeti Nyomozó Irodában arról, hogy szerinte nem Gyárfás volt a Fenyő-gyilkosság felbujtója. Elmondta, hogy Gyárfás megkereste őt, pénzt is adott neki, Tasnádi azonban nem ölt meg senkit, csak megtartotta a pénzt.

Kijelentette, hogy sem Portik Tamást, sem Jozef Rohácot nem ismeri személyesen: „minden gyilkost nem ismerek. Ilyen gyilkosságokat nem szoktam elvállalni. Gondoltam, milyen jópofa dolog, filmekben láttam, hogy kérnek előleget, én kértem, másnap megkaptam” – nyilatkozta a Hír TV-ben. Tasnádi azt is elmondta, hogy az általa el nem végzett gyilkosságért három részletben, összesen 22 millió forintot kapott, Gyárfást pedig egyszerűen átverte.

Arra a kérdésre, hogy ha nem Gyárfás, akkor ki lehetett a gyilkosság felbujtója, nem adott egyenes választ. Tasnádi állítása szerint neki anno Láposi Lőrinc, korábbi rendőr vezérőrnagy azt mondta, hogy Fenyő halála Kiss Ernő Duce volt rendőr dandártábornok érdeke lehetett.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .