Futballhuligánok: ma állítanak bíróság elé két szurkolót

0
853
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Lakhelyelhagyási tilalom elrendelését indítványozza a Fővárosi Főügyészség azzal a két férfivel szemben, akiket a szombati FTC-Debrecen futballmeccs szünetében történt verekedés miatt vettek őrizetbe.

Az ügyészség közleménye szerint a mérkőzés szünetében a gyanúsítottak eddig nem azonosított társaikkal együtt – arcukat különböző módon eltakarva – rátámadtak a két férfira, és őket bántalmazták, amelynek következtében

az egyikük könnyebb, a másik sértett pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok elemzése alapján az ügyészség megállapította, hogy a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölése érdekében a gyanúsítottakkal szemben kényszerintézkedés elrendelése szükséges és indokolt. Az ügyészség álláspontja szerint azonban ezen célok eléréséhez enyhébb kényszerintézkedés, nevezetesen lakhelyelhagyási tilalom is elegendő azzal, hogy amellett további korlátozások előírása is szükséges.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség mindezek alapján a gyanúsítottakkal szemben lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére tett indítványt, nyomkövető technikai eszköz alkalmazásával. Emellett a kerületi ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság kötelezze a gyanúsítottakat arra, hogy bármely sportszövetség által megrendezésre kerülő sportrendezvény látogatásától tartsák magukat távol, továbbá mindkettőjük tekintetében rendelje el azt is, hogy a sértettekkel semmilyen módon nem léphetnek kapcsolatba.

A kényszerintézkedés, illetve az ahhoz kapcsolódó korlátozások elrendelése kérdésében a bíróság ma dönt.

Mint ismert, a Ferencváros ultrái a hétvégén három év után először szurkoltak élőben a csapatnak. A szünetben a B-közép lelátója alatt verekedés tört ki. A szájkarate után

előkerültek a kések, majd két szurkolót összevertek, sajtóhírek szerint azokat, akik kést rántottak.

A biztonsági cég azt ígérte, mind az 50 résztvevőt azonosítani fogják, azokat is, akik csuklyát húztak, vagy sállal takarták el az arcukat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .