Francia belügyminiszter: csakis menekülteket fogadunk be, gazdasági migránsokat nem!

0
723

Franciaországban új szigorú bevándorlási törvényt készít elő a kormányzat, amely mindenképp csökkenteni kívánja a migránsok számát Franciaország területén. Gérard Collomb belügyminiszter a Le Parisien Dimanche című lapnak nyilatkozott az új törvényről.

Ebből kiderül, hogy a kormányt nem rendítette meg a sok tiltakozás, mely a tervezett szigorítások miatt érte. Az Orvosok határok nélkül szervezet és több más emberi jogok védelmével foglalkozó csoport tiltakozott amiatt, hogy az új bevándorlási törvény lényegesen csökkenteni kívánja a migránsok jogait.

„Nem fogadhatunk be gazdasági migránsokat!”- hangsúlyozta Franciaország belügyminisztere.

Az Európai Unión belül Franciaországban él a legnagyobb muzulmán közösség,

melynek gyors növekedése megosztja a közvéleményt. A szélsőjobboldal állandó célpontja ez a jelenség különösen azt követően, hogy Franciaországban 2015 ősze óta sok iszlamista terrorcselekményt követtek el. A több mint 5 millió francia állampolgársággal rendelkező muzulmánnak csak 1-2%-a fogékony az iszlamista eszmékre, és közülük is csak nagyon kevesen lesznek terroristák, de ez is nagy gondot jelent a terrorelhárító szolgálatnak hiszen több tízezer emberről van szó! Miután az Iszlám államot legyőzték Szíriában és Irakban, sok francia dzsihád harcos haza kíván térni és ez komoly gondot jelent a terrorelhárításnak Franciaországban.

A francia kormány nemcsak biztonságpolitikai szempontból kívánja korlátozni a migránsok számát hanem gazdasági okból is.

Németországgal ellentétben Franciaországban elég magas a munkanélküliség.

A franciák jelentős része félti a munkahelyét a bevándorlóktól, akik hajlandóak elfogadni alacsonyabb béreket és rosszabb munkakörülményeket mint a hazaiak. Gérard Collomb belügyminiszter elmondta: az új bevándorlási törvény tervezete február végén kerülhet a kormány elé. A nemzetgyűlés tagjainak természetesen módjuk lesz arra, hogy kiegészítsék azt, de a Macron kormányzat ragaszkodik ahhoz az alapelvhez, hogy csakis valódi menekültek érkezzenek Franciaországban és a gazdasági migrációt meg kell állítani Franciaország, illetve az EU határainál- hangsúlyozta Gérard Collomb belügyminiszter, aki a Le Parisien Dimanche című lapnak nyilatkozott.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .