Fogócska a gázkamrában – tiltakozás

0
900

A Wiesenthal Központ és néhány más zsidó intézmény Andrzej Duda lengyel elnökhöz fordult, hogy tisztázzon egy kínos helyzetet: egy lengyel rendező Fogócska című filmjében ugyanis nem másutt, hanem egy gázkamrában fogócskáznak.

Artur Zmijewski filmje még 1999-ben készült, és azonnal tiltakozást váltott ki Izraelben. Németországban és Észtországban betiltották a filmet kegyeletsértés miatt. A lengyelországi Krakkóban még 2015-ben is szerepelt egy rendezvényen.

Történelmi tény, hogy Lengyelország területén ölték meg a legtöbb zsidót a holocaust idején.

Efraim Zuroff, a Wiesenthal Központ vezetője elmondta a BBC-nek: azért fordultak most Duda köztársasági elnökhöz, mert kiderült, hogy a Fogócska a Stutthof koncentrációs tábor területén játszódik! Ebben a táborban több mint 65 ezer embert öltek meg a nácik a holocaust idején. Ezt a tábort szabadították fel utolsóként, 1945 május elején a szovjet csapatok.

A Wiesenthal központ most azt szeretné tudni:

hogyan kaphatott forgatási engedélyt Lengyelországban egy ilyen film?

Miért csak most tiltakoznak, hiszen a film csaknem húszéves? Azért, mert csak most derült ki, hogy a film a Stutthof lágerben készült. Korábban sokan filmgyári konstrukcióra gondoltak.

Lengyelországban a jobboldali populista kormányzat olykor igen elnézően kezeli az antiszemita jelenségeket. Ez a film jóval azelőtt készült, hogy a Kaczynski rendszer megkezdte működését Lengyelországban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .