Félni, és félni hagyni

0
542

Szívesen lájkolna a Facebookon, de tart attól, hogy baja lesz belőle. Középkorú nő mondja ezt az utcán. Szégyenkezés van a hangjában és valószínűleg a tekintetében is. Ez utóbbit csak sejtem, mert nem mer a szemembe nézni. Pedig, nem neki kellene szégyenkeznie, gondolom magamban, de nem mondok semmit. Mit is mondhatnék egy embertársamnak, aki tisztességesen élt idáig, és most újból meg kellett tanulnia félni.

Nem először hallom ezt a mondatot, mások is mondtak már hasonlókat. A félelem benne van a levegőben.

Ismerős politikus mondja, hogy lakossági fórumok után, ahol főleg idősebbek ülnek, nyugdíjasok, akiktől már nem vehetnek el semmit, odamennek hozzá, és azt mondják, hogy a gyerekük helyett jöttek. Vagy az unokájuk helyett, aki azért nem mert idejönni, mert fél, hogy kellemetlen következményei lesznek.

Halkan mondunk mindent, megfontoltan, előtte alaposan körülnézünk. Magunk sem értjük, miként juthattunk idáig, hogy azt suttogjuk a mobilba: ez nem telefontéma. Megint megtanultunk írni, és olvasni a sorok között. Pedig már azt hittük, hogy vége, elfelejthetjük örökre. Most újra hasznunkra válik. Akik átélték egyszer, azoknak gyorsabban megy, de keservesebb – az újak, akik már a félelem nélküli létbe születtek, fel sem fogják, hogy mi történik velük.

Félni mindenhol lehet: vasúton, hajón, autóban, buszon, villamoson, metrón. Péknél, zöldségesnél, virágosnál, trafikban, bankban. Azok is félnek, akiknek a javaik megfogyatkoztak, s reményeik mintha sosem lettek volna. És azok is, akiknek még van mit a tejbe aprítaniuk.

Félünk piacon, postahivatalban – félni bárhol lehet. Van, aki a fodrásznál fél, mások az iskolában, gyárban, irodában. Félünk az egyenruhától, és félünk akkor is, ha egyenruhások vagyunk: tűzoltók, katonák, rendőrök.

Fél az ápoló, és fél az ápolt.

Félnek a fiatalok, mert azt látják, hogy a szüleik félnek. Utóbbiak nem mutatják, de ettől még látszik rajtuk. Kiül az arcukra, látszik a tartásukon, érződik a bőrük szagán. A félő ember másképp mozog, mint az, akinek nincs baja. Félnek az idősek, mert azt látják, hogy a gyerekeik és az unokáik félnek.

Félünk játék közben, munkaidőben, nyaraláskor. Zenét hallgatva, könyvet lapozgatva, újságot olvasva.

A félelem demokratikus: jómódú és szegény egyaránt szabadon félhet. De egyszer majd elmúlik ez is, a félelem sem tart örökké. Ám addig nem árt, ha alaposan meggondoljuk, hogy mit lájkolunk a Facebookon.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.