Felgyújtották a Ligetvédők sátrait

0
610

A Ligetvédők Facebook-oldalukon tették közzé, hogy ismeretlen tettes éjjel fél egy körül felgyújtotta a sátraikat. A csoport 3 helyen állított fel sátortábort a Városligetben, a mostani tűz az ’56-osok terénél található táborban volt.

 

A csoport egyik tagja, Antal Nikoletta nyilatkozott a Mércének a tűzről. Elmondása szerint a táborban négyen tartózkodtak éjjel, plusz két macska. Szerencsére senki nem sérült meg, de minden sátor, minden felszerelés elégett, ezért a kár több százezer forint is lehet.

Tavaly augusztusban egy másik táborukat gyújtotta fel ismeretlen tettes. A Ligetvédők már két éve táboroznak a Városligetben, így tiltakoznak a fakivágások és a Liget beépítése ellen. Ez idő alatt számos atrocitás érte az aktivistákat.

A Független Hírügynökség többször is foglalkozott a Városligetben történtekkel. Így arról is beszámoltunk, hogy december elsején 36 fát vágtak ki a parkrehabilitáció megkezdésére hivatkozva.

A kivitelező állítása szerint ezek egy része balesetveszélyes, beteg fa volt. A Ligetvédők szerint a fakivágás valódi indoka sportpályák építése, amelyeknek sokkal jobb helye lenne az eddig is aszfalttal burkolt, sőt, sportpályaként hasznosított területen. Oda azonban még mindig múzeumokat terveznek, ezért kell most a sportpályákat a füves, ligetes terület helyére tenni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .