Fotós sofőr után nyomoz a BKV

0
113

Nagy erőkkel keresi a BKV azt a buszsofőrt, aki lefotózta a vezetőfülkéjében elhelyezett hőmérőt. A mérőeszköz 45,3 fokot mutatott, ezért fényképezte le a sofőr, mert úgy gondolta, hogy ilyet nem mindennap lát, ezért mások számára is meg kell örökítenie.

Ha úgy vesszük, érthető a buszsofőr után szimatolók elszántsága. A BKV nem azért alkalmaz buszvezetőket, hogy művészi, vagy egyszerűen csak a mindennapos használatra alkalmas felvételeket készítsenek. Igaz,

a BKV sofőrjei sem arra szerződtek a vállalattal, hogy a maguk és a utasaik életét kockáztatva, embertelen melegben, 45,3 fokban vezessenek.

A fotó egyébként egy tavaly vásárolt buszban készült, nem valami matuzsálemről van szó, hanem olyanról, amely klímával is fel volt szerelve. A klíma azonban – nemcsak ezen a buszon – nem működött, a sofőrök ezért azt az utasítást kapták, hogy ha nem megy a klíma, nyissák ki az ablakot, és jelentsék az esetet.

Ebből is látszik, hogy történetünk főszereplője túllépte a hatáskörét. Bár betartva az utasításokat, bizonyára kinyitotta az ablakot, és jelentette a főnökeinek, hogy nem működik a klíma, emellett még fotózott is a fülkében. Ráadásul a fotót másokkal is megosztotta, ez pedig nincs benne a munkaköri leírásában.

Jobb helyeken, mondhatjuk úgy is, hogy

normálisan működő cégeknél, nem fakockákra vadásznak, és nem fotózó buszsofőrök után folytatnak hajtóvadászatot.

Ehelyett azt vizsgálják, hogy ki a felelős azért, hogy a munkavállalóknak  embertelen, az egészségüket, valamint az utasok biztonságát veszélyeztető körülmények között kell dolgozniuk. Megnéznék, hogy ki rendelte meg a klímát, ki volt, az aki legyártotta és szállította. És azt is vizsgálnák, hogy ki volt az, aki, mint a célnak megfelelő terméket, átvette.

Kinek lett volna a dolga, hogy a meghibásodott klímákat haladéktalanul kijavítsa, és ameddig ez meg nem történik, a nem működő klímás buszokat kivonja a forgalomból.

Persze egy buszsofőr után nyomozni sokkal egyszerűbb, mint a fenti hibák felelőseit megtalálni.

Ha ügyesek a keresők, hamarosan fülön fogják a renitens buszsofőrt. Ettől persze legközelebb szintén 45.3 lesz a fülkében, de legalább kétszer is meggondolják a sofőrök, hogy lefotózzák-e ezt a nem mindennapi természeti jelenséget, vagy inkább szépen, türelmesen megvárják, amíg elájulnak és lefordulnak a vezetőülésből.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here