Fájdalmas film a Testről és lélekről egyik nagy vetélytársa

0
161
Forrás: Mozinet

Miközben a Testről és lélekről egy felemelő alkotás arról, hogy minden nehézség ellenére is rátalálhat az emberre az igazi szeretet, orosz vetélytársa végtelenül lehangoló képet fest érzelmi életünkről. A Szeretet nélkül, amelyet Enyedi Ildikó filmjével együtt a legjobb idegennyelvű film Oscar-díjára jelöltek, kímélet nélkül mutatja be, hogyan adják át egymásnak az emberek a feltétel nélküli szeretet hiányából adódó frusztrációjukat, tönkretéve ezzel a körülöttük lévők életét.

Nem könnyű végignézni Andrej Zvjagincev filmjét, aki már másodszor van versenyben a kategória Oscarjáért, hiszen 2015-ben a Leviatán miatt is jelölték, de végül “csak” Golden Globe-ot nyert. A Szeretet nélkül tulajdonképpen olyan, mintha a rendező arra kényszerítene, hogy a lehető legközelebbről kövessük nyomon olyan emberek kínlódását, akikről a hétköznapokban inkább elfordítanánk a tekintetünket. Hiszen általában úgysem avatkozhatunk bele abba, hogy valaki hogyan neveli félre a gyerekét, vagy teszi pokollá házastársa életét. A Szeretet nélkül viszont mindezt kendőzetlenül tárja elénk egy diszfunkcionális család életén keresztül, amely a szemünk láttára válik a szörnyűből elviselhetetlenné.

A Szeretet nélkül címe nem árul zsákbamacskát: ebben a filmben pont azok nem bírják elviselni a másikat, akik elvileg a legközelebbi szerettei egymásnak. Adott egy válófélben lévő pár, Zsenya (Mariana Szpivák) és Borisz (Alexej Rozin), akik már régen nem éreznek mást ebben a kapcsolatban, csak gyűlöletet és megvetést, és ezt minden adandó alkalommal ki is nyilvánítják a másiknak, hiszen még kénytelenek egy háztartásban élni. Nyilván ez sem egy szép téma, de sajnos elég hétköznapi, viszont ennél sokkolóbb az, ahogy a közös gyerekükkel bánnak. A 12 éves Aljosát (Matvej Novikov) egyikük sem szeretné magához venni, és miután a nagyi sem kér belőle, úgy döntenek, otthonba adják a gyereket. A kisfiú ép, egészséges, csak éppen nem szeretik eléggé a szülei, akik már

annyira továbblépnének új, nem közös életükbe, hogy inkább elhárítják a gyerekkel járó felelősséget.

Merész téma, hiszen szörnyű házasságot vagy egyedülálló apát/anyát gyakran látni filmeken, de olyan szülőt, pláne anyát, aki nem tudja szeretni a gyerekét, már ritkábban (a szintén nagyon fájdalmas Beszélnünk kell Kevinről juthat eszünkbe ebben a témában), és a Szeretet nélkül-ben még a felelősségérzet sem munkál eléggé Zsenyában. Pedig látszólag Aljosának megfelelően gondját viselték eddig: a fiú úgynevezett rendezett környezetben él, a szülőknek viszonylag jó állása van, a gyerek iskolába jár, megfelelően táplálják, van rendes szobája – csak éppen érzelmileg teljesen elhanyagolják. Először úgy tűnik, főként az anya a hibás abban, hogy Aljosa ilyen légkörben él, és a bennünk élő sztereotípiák miatt nyilván az ő közönye fáj jobban a nézőnek.

Pedig az apa sem jobb: látszik rajta a bűntudat, de inkább lelép otthonról, és elvárja, hogy a felesége viselje gondját a gyereknek, amíg meg nem szabadulnak tőle. Arra, hogy Borisz miért lett ilyen, elsősorban a felesége szeretetmegvonása, és már terhes új barátnője lehet a válasz, Zsenya esetében pedig egyértelművé teszi a film, hogy ő is hasonló környezetben nőtt fel.

Saját anyja sem szerette őt, így ő is képtelen volt örülni születendő gyerekének

– ahogy ezt ki is fejti új szerelmének, amikor már éppen érzelemmentes szörnyetegnek gondolnánk a nőt. Kiderül, hogy nagyon is tisztában van azzal, hogy amit tesz, mennyire elítélendő, sőt, még azzal is, hogy a saját anyja rossz példáját viszi tovább. Mégis így dönt eljövendő boldogsága érdekében, és nézőként képtelenek vagyunk felmenteni, hiába kerülünk mi is szembe a tényleg szörnyű nagymamával, akinek egyébként biztos van egy hasonló háttértörténete.

Forrás: Mozinet

A szülők életét hosszasan mutatja a film, de, habár gyakorlatilag ő film a központi alakja, Aljosáról alig tudunk meg valamit. Az anyja szerint kezelhetetlen és goromba, viszont ha valakit, őt nem lehet hibáztatni ezért. Komoly, befelé forduló fiúnak tűnik, aki csendesen szenved, de több nem derül ki róla, ami összhangban van azzal, hogy a saját szülei sem ismerik őt. Mégis letaglózó, hogy

majdnem két nap után tűnik fel nekik, hogy eltűnt.

Innentől kezdve a film arról szól, hogyan próbálják előkeríteni Aljosát, de úgy tűnik, itt is inkább az ezzel járó kényelmetlenség, meg a bűntudat, és nem gyerekük hiánya az, ami megviseli a szülőket. Szimbolikus jelentőségű, hogy valójában egy rakás idegen fekteti a legtöbb energiát Aljosa felkutatásába, hiszen még a rendőrséget sem nagyon foglalkoztatja egy kamaszfiú eltűnése. Ebben a helyzetben nem lehet és nincs is happy end, Zvjagincev pedig igazából le sem zárja a filmjét. Látjuk, hogy az élet Aljosával vagy nélküle, de megy tovább, viszont mivel nem pszichopatákról, csak nem túl jó emberekről szól a film, a rengeteg sérelem mindenkiben tovább munkálkodik, és feldolgozatlanul cipelik tovább a következő kapcsolatba, vagy adják tovább a következő generációnak.

A Szeretet nélkül-ben az erős sztori – a Testről és lélekről-höz hasonlóan – különleges képi világgal is társul. A film viszont néha kicsit vontatottnak is tűnhet a magányt és az ürességet újra meg újra az arcunkba toló, a szenvedést elnyújtó snittekkel, ezért érdekes kérdés, hogy az Oscarról döntő amerikai Filmművészteti és Filmtudományi Akadémia szavazói veszik-e maguknak a fáradságot, hogy kitegyék magukat annak a gyötrelemnek, amit a film megnézése jelent. Ez utóbbi megjegyzéssel senkit sem szeretnénk eltántorítani a Szeretet nélkül-től, hiszen már csak azért is érdemes végigszenvednünk a főszereplőkkel ezt a két órát, hogy elgondolkozzunk a saját kapcsolatainkon, illetve bepillantsunk a mai orosz valóságba, amiről szintén elég lesújtó látletet ad a film. De azért reméljük, hogy idén a pozitív üzenet lesz a nyerő az Oscaron.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here