Ezrek vesznek részt az antiszemitizmus elleni párizsi tiltakozó menetben

0
701

Ezrek kezdtek tiltakozó akciót szerda este Párizsban az antiszemitizmus ellen. A tiltakozó menet résztvevői között van a kormány több minisztere, továbbá a politikai pártok és civil szervezetek képviselői. A menet a Nation térről indult a múlt héten meggyilkolt idős zsidó nő, Mireille Knoll Párizs keleti részében lévő lakásához.

Emmanuel Macron elnök, aki szerda délután részt vett az idős nő temetésén, a Twitteren közzétett üzenetében párhuzamot vont Mireille Knoll meggyilkolása és a pénteki dél-franciaországi túszejtés között. „A trebes-i terrorista, akárcsak Mireille Knoll gyilkosa, tagadja az élet értékét, megszentségtelenítette szent értékeinket” – írta az államfő.

A 85 éves Mireille Knoll késszúrásokkal teli, részben megégett holttestére péntek este találtak abban a lakásban, ahol az idős asszony egyedül élt és ahol szándékos gyújtogatás történhetett. Az asszonyt 11 késszúrással ölték meg, a lakásban legalább öt helyen gyújtottak tüzet a belügyminisztérium tájékoztatása szerint. Az ügyészség hétfőn este, a két gyanúsított tanúvallomása alapján nyilvánította antiszemita jellegűnek a gyilkosságot.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .