Ez volt ma – 2018. január 31.

0
57

Tóth Zoltán a kormányváltás esélyeiről, Földvári Zsuzsa pedig Orbán bécsi látogatásáról nyilatkozott a Független Hírügynökségnek, lejárt a diáktüntetők követeléseinek határideje, kevés a málna a málnaszörpökben, 50 Iszlám Állam-harcost keresnek Európában, évértékelőt tartott Trump és bemutattuk a Szürke Farkasokat – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

„A falvakban megrendült a Fidesz-többség”

Forrás: Facebook

A választás előtt két hónappal a kormány leváltását majdnem annyian támogatnák, mint a hatalmon maradását – ez derül ki a Závecz Research legfrissebb kutatásából. A pártot eddig nem választók számára még nem világos, hogy van-e esély a Fidesz leváltására. Az ismert választási szakértőből a Demokratikus Koalíció képviselő-jelöltévé vált Tóth Zoltán szerint

okos összefogással győzelmi esélyei vannak az ellenzéknek.

Ezt bizonyítja, hogy a nemzetinek nevezett választási iroda igyekszik nehezíteni a demokratikus oldal együttműködését, de megakadályozni nem tudja.

Maradnak a konfliktusok, egyezség nélkül ért véget a bécsi tárgyalás

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Egynapos villámlátogatást tett Bécsben a magyar kormányfő. Orbán Viktor először a Népszabadság bezárását levezénylő Heinrich Pecinával, majd az osztrák kancellárral tárgyalt. Mint Sebastian Kurz hivatala az Orbánnal tartott közös sajtótájékoztató után közölte,

szó esett a magyarországi jogállamisággal és médiaszabadsággal kapcsolatos aggodalmakról.

Végül Orbán Viktor egy héten belül már a második szélsőjobboldali vezetővel is tanácskozott. Az alkancellárral folytatott megbeszélése utáni sajtótájékoztatón a magyar kormányfőt az Elios Zrt-vel, tehát a veje korábbi cégével kapcsolatos vizsgálatról is kérdezték. Orbán azt mondta: nem foglalkozik üzleti ügyekkel. A kormányfő bécsi látogatásáról az osztrák fővárosban élő Földvári Zsuzsanna újságíró beszélt a Független Hírügynökségnek.

A munkaidő végéig várták a diákok a minisztérium válaszát

Nem válaszolt a minisztérium a demonstráción megfogalmazott követeléseikre. Mi is megkerestük az EMMI-t, semmitmondó választ küldtek.

Áttörték a falat a pedagógustüntetéssel

Mi történik ma a magyar iskolákban? Többek között erre a kérdésre kereste a választ Bősz Anett​, a Liberálisok ügyvivője, Törley Katalin​, a Tanítanék mozgalom képviselője és Nahalka István oktatási szakértő A Liberális Magyarországért Alapítvány – ALMA kaposvári rendezvényén.

Perre viszi az ÁSZ-büntetést az Együtt

Közigazgatási pert indít az Együtt a számvevőszék őket érintő, összesen 19 milliós tiltott pártfinanszírozás miatti büntetése miatt. A büntetés hatályon kívül helyezését kérik.

Kevés a málna a málnaszörpökben

A Tudatos Vásárlók Egyesülete vizsgálta őket, többségük almából és aromából készült. A legolcsóbbakban egyáltalán nincs gyümölcs, de legjobbakban is csak 50 százalék. Aroma nélküli pedig mindössze egy akadt.

90 éves lenne Tom Lantos

forrás: biography.com

Koszorút helyeznek el holnap a 90 éve született Tom Lantos újlipótvárosi szülőházán, és

felavatják a szobrát is.

Beszédet mond az unokája, az amerikai követség ügyvivője, a kerületi polgármester, de videóüzenetet küld a volt amerikai alelnök is. A kongresszus egyetlen holokauszttúlélő tagja az amerikai külpolitika máig legtekintélyesebb alakítóinak egyike volt.

50 Iszlám Állam-harcost keres az Interpol Európában

Mindannyian tunéziai állampolgárok, Olaszországba érkeztek, onnan valószínűleg más országokba mentek tovább.

Színükben szürkék, szívükben farkasok

Szinte kész etimológiai és vallástudományi értekezéseket lehet olvasni az interneten Vona Gábornak több évvel ezelőtti, török hallgatóság előtt tett kijelentései miatt, amely

jól láthatóan a kormánypárti média lejáratókampányának részét képezi.

Ellenben a Szürke Farkasokról szóló állítások már más lapra tartoznak: nem azért, mintha a Jobbik elnöke tagja lenne a szervezetnek, hanem velük összefüggésbe hozni valakit és ezt egyfajta dicséretként értelmezni, az túlmegy a “cukiság” határain.

Békülékenyebb hangnem és belpolitikai dominancia Trump első évértékelőjén

MTI/EPA/Michael Reynolds

Két dologhoz kérte a demokraták támogatását:

a bevándorlás reformjához és a nagyberuházásokhoz.

Az Egyesült Államok hadseregének, valamint nukleáris fegyverzetének fejlesztése pedig „a legbiztosabb védelem az ellenséges rezsimekkel, a terroristákkal, de még a rivális országokkal, Kínával és Oroszországgal szemben is”.

Meghalt a világ legöregebb férfija

Száztizenhárom éves korában meghalt Francisco Núnez Olivera, a világ legöregebb férfija egy nyugat-spanyolországi faluban, ahol egész életét töltötte. A férfi, akit a helyiek Marchenaként ismertek, 1904. december 13-án született a Badajoz tartománybeli Bienvenidában.

Fájdalmas film a Testről és lélekről egyik nagy vetélytársa

Forrás: Mozinet

Miközben a Testről és lélekről egy felemelő alkotás arról, hogy minden nehézség ellenére is rátalálhat az emberre az igazi szeretet, orosz vetélytársa végtelenül lehangoló képet fest érzelmi életünkről. A Szeretet nélkül, amelyet Enyedi Ildikó filmjével együtt a legjobb idegennyelvű film Oscar-díjára jelöltek, kímélet nélkül mutatja be, hogyan adják át egymásnak az emberek a feltétel nélküli szeretet hiányából adódó frusztrációjukat, tönkretéve ezzel a körülöttük lévők életét. Kritikánkat itt olvashatja.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.