Ez volt ma – 2018. február 6.

0
950

Összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit. Ha bővebben is el akarja olvasni őket, kattintson a linkekre!

Tekintélyes lapok bírálják a magyar kormányt

Kelet-Európáról közölt cikket a Guardian és a Foreign Policy is, mindkettőben kiemelten foglalkoznak Magyarországgal, főleg a szabadságjogok visszaszorítása és az idegenellenesség miatt.

A szélsőjobb hőse lett Orbán Viktor

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Sorra dicsérik meg szélsőjobboldali pártok vezetői Orbán Viktort. Van köztük rasszista, vagy éppen erősen oroszbarát is. Az is közös bennük, hogy tavaly januárban

mindegyikük képviseltette magát a populista szélsőjobboldaliak nagy találkozóján,

Koblenzben, ahol együtt szidták a globalista elitet, az Európai Uniót, a médiát, és persze a menekülteket.

Maradt a veszteség a tőzsdén

Lényegében a nyitáskori veszteséggel zárta a napot a budapesti tőzsde a hétfőről áthúzódott pánik következtében. Közben a tengeren túl viszont mintha enyhülne a krízis, az amerikai index enyhe emelkedésben van.

Robbanhat a Fidesz a választások előtt?

Feszültség van a Fideszben információink szerint, pedig nem ez jellemző a pártra. Viszont ahogy növekszik, ahogy szaporodnak a kisebb és nagyobb hatalmi centrumok, úgy távolodnak el az egyszemélyi vezető, Orbán Viktor látóköréből az alsóbb szinten megjelenő érdekviszonyok, és döntési pontok.

Ma három éve mondta ki Simicska, hogy mit gondol Orbánról

Fotó: 444/Simicska Lajos

2015. február 6-án, pénteken a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és Hír TV vezetői „lelkiismereti okokra hivatkozva” felmondtak. A „szakítás” után sorra hagyták el Simicskát médiabirodalmának főszerkesztői, de ez csak fokozta az ő harci kedvét, és tömören így jellemezte egykori barátját:

„Orbán egy geci”.

Aztán elment szánkózni.

Kilép az MSZP-ből a gyöngyösi polgármester

Hiesz György, Gyöngyös polgármestere „könnyeivel küszködve” jelentette be, hogy visszalép az országgyűlési képviselői jelöléstől, és az MSZP-ből is kilép. Azt is elmondta, hogy

függetlenként folytatja munkáját,

és így indul majd a jövő évi polgármester-választáson is.

Új honlapja van Lázár Jánosnak

Személyes hangvételű, teli emberi megközelítésekkel – épp olyan, mint amilyennek egy politikusi honlapnak választási kampány közeledtével lennie kell. Még jó tanácsot is ad: az ember ne mondjon hülyeséget, butaságot Orbánnak.

Az LMP feljelent a paksi hitelcsere miatt

MTI Fotó: Kovács Tamás

Szél Bernadett feljelenti a kormányt a paksi hitel előtörlesztése miatt, mert ez szerinte annak beismerése, hogy lett volna olcsóbb hitelforrás is.

A kormány 24 milliárd forintot előtörleszt a kölcsönből,

két százalékpontnyi kamatkülönbséget remélve megspórolni.

Kormányhivatalnokok őrizetben – ukránoknak szereztek hamis papírokat

Január 24-én Hajdúdorogon több kormányhivatali alkalmazottat vettek őrizetbe. Az esetről a rendőrség hivatalosan csak annyit közölt, hogy négy embert hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsítanak.

Szerbia és Montenegro hét év múlva EU-tag lehet

Igaz, ehhez még sok reformra van szükség, mint ahogy négy másik, nyugat-balkáni államban, Albániában, Macedóniában, Boszniában és Koszovóban is, amelyek szintén uniós tagok akarnak lenni – ezt írja bővítési stratégiájában az Európai Bizottság.

Okostelefon nélkül már élni se tudunk?

Forrás: pexels.com

A magyarok háromnegyede szerint nem. Az okostelefont már

inkább internetezésre és csetelésre használjuk,

mint beszélgetésre. Minden második magyar rendszeresen a vécére is magával viszi. 29 százalék tartja magát függőnek, de a magyarok háromnegyede nem tudna lemondani okostelefonja használatáról.

Mennyit hoz a konyhára egy Michelin-csillag?

A nagy éttermek is a piacról élnek, sok esetben számukra is létkérdés a Michelin-csillag. Az elismerés három év alatt átlagosan 80 százalékos forgalomnövekedést jelent, többen mégis önként lemondanak róla.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .