Ez volt ma – 2017. szeptember 13.

0
788

Lemaradt a mai hírekről? Nem tudta követni, mi történt Magyarországon és a nagyvilágban? Mi összefoglaltuk.

Juncker évértékelő beszéde

Jean-Claude Juncker évértékelõ beszéde
Fotó: MTI/EPA/Európai Parlament/Mathieu Cugnot

Az Európai Uniónak a szabadság, egyenlőség és jogállamiság uniójának kell lennie – mondta a közösség jövőjét is vázoló, az Unió helyzetéről tartott beszédében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Azt is mondta:

az Európai Bíróság ítéleteit mindenkinek el kell fogadnia, ez nem opció, ez kötelezettség.

Arról is beszélt, hogy nem minden tagállam mutat egyenértékű szolidaritást a menekültek ügyében. Közös adók bevezetéséről is említette a belső piac erősítése érdekében.

Jean-Claude Juncker beszédét vita követte, de sokkal enyhébb és rövidebb, mint korábban. Néhány képviselő pár mondat erejéig kitért Magyarországra és Orbán Viktorra is. Guy Verhofstadt azt mondta,

„Orbán Putyin orosz elnökkel együtt közösen próbálják aláásni az európai demokráciát és jogállamiságot, ami ellen nemcsak védekezniük kell, hanem ellentámadást indítaniuk”.

De azt is mondta: örül, hogy mindenki észhez tért, és Orbán sem akar kilépni az Unióból.

A fuhu.hu-nak Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője azt mondta: visszafogott, középutas beszédet mondott az Európai Bizottság elnöke, akinek elsődleges célja az, hogy előre lendítse az európai integrációt.

Botka az LMP-vel összefogna

Botka László
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ahhoz, hogy a Fidesznek ne legyen egyszerű többsége sem, 40 egyéni választókerületben kell nyerni, a kormányalakításhoz pedig 55-60-ban, véli Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Kitért a kérdés elől, hogy a kormányváltáshoz szükséges 60-65 győztes körzetbe beleszámolta-e azokat, ahol a Jobbik nyerhet.

Azt is mondta: koordinált indulást csak az LMP-vel tud elképzelni, és kitart amellett, hogy

Gyurcsány Ferenc induljon egyéni választókerületben, ha ott ő a legesélyesebb.

Szerinte a Jobbikkal nincs együttműködés, ha erről nyilvános diskurzus kezdődik, az a baloldal végét jelenti.

Felháborodás a Göncz Árpád elleni támadás miatt

Az Együtt szégyenletesnek tartja Gulyás Gergelynek, az Országgyűlés alelnökének a kijelentéseit, amelyekkel meggyalázta Göncz Árpád emlékét. A Klubrádióban Kuncze Gábor is elítélte a támadást, amely miatt a DK bocsánatkérésre szólította fel Gulyást.

Gulyás Gergely amiatt támadta Göncz Árpádot, amiért

nem írta alá a jóvátételi törvényt,

amelyet a Parlament elfogadott, de Göncz Árpád köztársasági elnökként normakontrollra küldött, majd a Sólyom László által vezetett Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki. A törvényt egyébként a Fidesz, így Orbán Viktor sem szavazta meg.

Hatalmas károkat okozott Irma

Megrongálódott lakóházak maradványai az Irma hurrikán után a Szent Márton-szigeten
Fotó: MTI/EPApool/Christophe Ena

Az épületeknek legalább a negyede lakhatatlanná vált az Irma hurrikán pusztítása nyomán a Florida Keys szigetcsoporton, és mintegy harmaduk komoly helyreállításra szorul. Irma trópusi viharként, Georgiában, Dél-, és Észak-Karolinában pusztít tovább.

A károkról a telefonhálózat hiánya és a még mindig tartó áramszünet miatt egyelőre nem lehet pontos felmérést készíteni.

Duterte bosszúja

Ezer pesóra, átszámítva hatezer forintra csökkentette az emberi jogi bizottság költségvetését Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek sokat támadott elnöke.

Duterte szisztematikusan számolja fel a fékek és ellensúlyok rendszerét. A képviselőház jogi bizottsága most azt javasolja, hogy váltsák le a Legfelső Bíróság elnökét.

Trumpnak kedvezően döntött a bíróság

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága szabad utat engedett Donald Trump elnök számára ahhoz, hogy tág értelemben alkalmazza az országba beérkező menekültekkel szembeni tilalmat.

Ez részleges győzelmet jelent Trump számára

azelőtt, hogy a bíróság kulcsfontosságú októberi meghallgatásra készül, amelyen az elnök ellentmondásos elnöki rendeletét vizsgálják. A rendelet ideiglenesen, meghatározott időre megtiltotta hat muszlim-többségű ország állampolgárai számára a belépést az USA-ba, és korlátozta a menekültek befogadását.

Nem lesz ott az ENSZ-közgyűlésen a Nobel-díjas vezető

A mianmari Aung Szan Szú Kji korábbi terveivel ellentétben nem lesz ott az ENSZ-közgyűlés jövő heti ülésszakán. A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjit

egyre több bírálat éri, mert nem tesz semmit a rohingja kisebbséggel szembeni erőszak ellen.

A jogfosztott kisebbség elleni támadások miatt már legalább 370 ezren menekültek el az országból.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .