Ez volt ma – 2017. október 31.

0
815

Kényszervallatás miatt ítélte el Magyarországot a strasbourgi bíróság; két és félszer többen halnak meg Magyarországon az egészségügyi ellátás zavarai miatt, mint például a régi uniós országokban – mondta a Független Hírügynökségnek Kökény Mihály, Gaskó István pedig azt, hogy két évvel ezelőtti távozása jól jött a kormánynak; saját fiát is megerőszakolta Kevin Spacey náci apja.

Kényszervallatás miatt ítélte el Magyarországot a strasbourgi bíróság

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy a magyar hatóságok megsértették a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) roma származású ügyfelének alapvető emberi jogait azzal, hogy eltussoltak egy rendőrségi fogdán történt kényszervallatást.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának strasbourgi épülete
Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

A TASZ közleménye szerint ügyfelüket 2010-ben előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a 12 órás fogva tartás és a kihallgatás alatt állítása szerint

hat rendőr és két biztonsági őr brutálisan bántalmazta és megalázta

azért, hogy elismerő vallomást kényszerítsenek ki tőle. A rendőrök azt mondták, hogy

„nem érdekli őket az sem, ha megdöglik, legalább egy cigánnyal kevesebb lesz”.

Nagyobb az esélyünk a halálra

Két és félszer többen halnak meg Magyarországon az egészségügyi ellátás zavarai miatt, mint például a régi uniós országokban – mondja Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter a Független Hírügynökségnek adott interjúban. Állítja: az Orbán-kormány fél bármely komolyabb lépéstől, mert nem tudja kiszámítani a következményeket.

Kökény Mihály
MTI Fotó: Beliczay László

A mostani kabinetben nincs is képviselete az ágazatnak, de még az EMMI-n belül is a vezetés harmadik szintjére üldözték az államtitkárt. Ugyanakkor az ellenzék sem képes komolyabb erőfeszítésre, legfeljebb populista szólamokat hallat, miközben a szakpolitikusok mindent elkövetnek egy jó program kidolgozásáért. Így jött létre a Kincses Gyula volt államtitkár javaslatára az a tíz párti tárgyalássorozat, melynek végén elfogadott az ellenzék egy dokumentumot, igaz nem pártelnöki szinten. De ebből sem lesz semmi; Kökény úgy látja, hogy napirendre sem veszi a parlament a kérdést. Így aztán maradnak a lepusztult kórházak, a várólisták, ugyanakkor a sikerpropaganda a kormányzati sajtóban.

Szívesen mondanám, hogy Orbán buktatott meg, de…

Kisebbfajta szenzáció, hogy újra a VDSZSZ elnöke lett Gaskó István, akit két évvel ezelőtt súlyos vádak kíséretében buktattak meg. A szakszervezeti vezető hiába tiltakozott, a 6 milliós függöny, az 50 milliós bútor, és a 15 milliós benzinszámla véget vetett a karrierjének. Gaskó azonban azt állítja, hogy távozása után meggyengült a munkavállalók érdekvédelme.

MTI Fotó: Illyés Tibor

Az Orbán kormány lényegében betiltotta a sztrájkot, elfogadta a munkavállalók jogait sárba munkatörvénykönyvét. Az érdekegyeztetés helyett általánossá váltak az egyéni alkuk, miközben a szörnyű nemzeti érdekegyeztetés rendszerével hülyítik az embereket. A szakszervezeti vezető nem állítja, hogy Orbán Viktor buktatta meg, de azt sem tagadja, hogy két évvel ezelőtti távozása jól jött a kormánynak.

Fél a választóktól a Fidesz?

Váratlanul állt elő a Fidesz azzal a javaslattal, hogy a legközelebbi országgyűlési választásokon a fél százalékot el nem érő pártok kötelesek lesznek visszafizetni az állami támogatást. Az ötlet elsősorban azért meglepő, mert a törvényt és a vele járó jelentős pénzösszegek lehetőségét maga a kormánypárt vitte a parlament elé, és fogadtatta el képviselőivel, miközben a többiek és a szakértők hevesen tiltakoztak ellene. Az ugyanis már az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy az új paragrafus a csalás melegágya, hiszen következmények nélkül lehet elkölteni az állami forrásokat.

Saját fiát is megerőszakolta Kevin Spacey náci apja

A horror házában nőttünk fel – ezt mondta Randall Fowler, Kevin Spacey bátyja. A színészről kiderült, hogy évtizedekkel korábban szexuálisan zaklatott egy akkor 14 éves fiút. A Netflix bejelentette, hogy a következő évaddal véget ér a House of Cards (Kártyavár) című sorozat, amelynek Spacey a főszereplője.

Kevin Spacey
Fotó: MTI/EPA/Jason Szenes

A 62 éves Randall Fowler, aki nemigen tartja a kapcsolatot világhírű öccsével, a Daily Mailnek nyilatkozott. Azt mondta, rémes gyerekkoruk volt, mert apjuk, édesanyjuk beleegyezésével, terrorizálta őket.

Apja gyerekkorától kezdve éveken keresztül megerőszakolta.

Öngyilkos akart lenni, de meggondolta magát, mert tudta: ha ő meghal, akkor apja a fiatalabb fiúra, Kevinre veti magát.

Volt egy lánytestvérük is, az apa őt is rendszeresen korbáccsal verte. A lány 18 évesen elmenekült otthonról. Kevin Spacey magába zárkózott, bátyja szerint képtelen emberi kapcsolatokra. Szerinte csakis édesanyja jelentett sokat a színésznek.

Anthony Rapp színész a napokban állt elő azzal a váddal, hogy

több mint 30 éve Spacey molesztálta az akkor 14 éves fiút.

Kevin Spacey a Twitteren reagált, azt írta, nem emlékszik semmire, és valószínűleg nagyon részeg volt, de őszintén bocsánatot kér. És most először beszélt nyíltan arról, hogy eddig biszexuális volt, de most, az eset kapcsán önvizsgálatot tart, és mostantól melegként él.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .