Ez a valódi Soros-terv

1
4057

„Nemzeti konzultációt” indít a kormány az úgynevezett Soros-tervről, amely szerintük arról szól, hogy bevándorlókat kell Európába telepíteni. Ilyen terv valójában nem létezik, pláne nem igaz, hogy Soros György alapítványai ennek érdekében támogatnak különböző szervezeteket. A magyar származású milliárdos tavaly júliusban egy cikkben fejtette ki álláspontját.

A cikk az egyik legelismertebb külpolitikai magazinban, a Foreign Policyban jelent meg, tavaly július 19-én, Ez Európa utolsó esélye, hogy rendbehozza menekültpolitikáját címmel.

Ebben Soros György azt írja, hogy

a menekültválság és a Brexit megerősítette a nacionalista, idegengyűlölő mozgalmakat

a térségben, és az Európai Unió országai, ahelyett, hogy közösen szállnának szembe ezzel a fenyegetéssel, egyre kevésbé hajlandóak együttműködni.

Soros György szerint az átfogó megoldásnak része kellene, hogy legyen 300 ezer menekült letelepítése a háború sújtotta Közel-Keletről – de az is kell, hogy a világ más részein is fogadjanak be menekülteket. Ez a szám szerinte elegendő lenne, hogy meggyőzze a menedékkérőket, nem érdemes életük kockáztatásával átkelni a Földközi-tengeren, hogy illegálisan jussanak be Európába. Főleg akkor, ha kimondanák:

aki illegálisan érkezik, az nem kaphat menedékjogot.

Emellett pénzügyi támogatást kell nyújtani azoknak az Európán kívüli országoknak, ahol a legtöbb menekült van, és kérelmeket feldolgozó központokat kell ide telepíteni.

Soros György szerint meg kell erősíteni az EU határvédelmét.

Soros ellenezte a törökökkel kötött megállapodást: többek között azért, mert nem értett egyet a menekültkvóták kötelezővé tételével.

Soros György
Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

Szerinte egy hétpontos cselekvési tervvel lehetne kezelni a válságot:

  1. Az Európai Unió tagjainak, de a világ más országainak is egyenesen a frontországokból kellene átvenni menekülteket, előre szabályozott módon.
  2. Az Európai Uniónak vissza kell nyernie az ellenőrzést a határain, a többször látott káosz ugyanis bizonytalanságot és ellenérzéseket szül, mint ahogy az is, hogy azt látni: Görögországban rendezetlen táborokban élnek a menekültek.
  3. Az EU-nak pénzügyi eszközökkel kell lehetővé tennie, hogy szembe lehessen szállni a hosszú távú kihívásokkal. Soros György szerint évi legalább 30 milliárd euróra van szükség, hogy egy átfogó válságkezelési terv működjön. Ez soknak tűnik, de például a schengeni rendszer feladása ennél sokkal többe, 47-140 millárd euróba kerülne évente.
  4. A válságot fel kell használni arra, hogy közös európai határvédelmi mechanizmusok jöjjenek létre, amelyekhez hozzátartozik a menedékkérelmek elbírálása és a menekültek áttelepítése is.
  5. Ki kell dolgozni az elfogadott menedékkérelemmel rendelkezők Európán belüli áttelepítésének szabályozását. Soros György szerint az EU senkit nem kényszeríthet arra, hogy részt vegyen ebben a programban – se a menekülteket, de a tagországokat sem. Ennek szerinte önkéntesnek kell lennie, oly módon, hogy abból mindenkinek előnye származzon. Jó példaként erre Kanadát említi.
  6. Az EU-nak és más nemzetközi szervezeteknek sokkal jobban kell támogatni azokat az országokat, ahol a legtöbb menekült van, például Jordániát. Ez elősegíteni, hogy például tudjanak iskolába járni, dolgozni, legyen megfelelő egészségügyi ellátásuk.
  7. Figyelembe véve, hogy az Európai Unió lakossága erősen öregszik, Soros György szerint meg kell majd fontolni a gazdasági bevándorlás szabályozását is. Szerinte Angela Merkel módszere, amikor „kinyitotta Németország kapuit”, nem működött, mert hirtelen egymillió menedékkérő érkezett, ami meghaladta az ország kapacitását. Az Európai Uniónak Soros szerint meg kell határozni egy limitet, hogy mennyi embert tud befogadni – és ebbe egyelőre nem férnek bele a gazdasági bevándorlók.

Soros György szerint a bevándorlás előnyei sokszorosan felülmúlják az integráció költségeit. A jól képzett munkaerő elősegítheti a gazdasági növekedést. Szerinte

a hét elv abban is segítene, hogy csökkentse az emberekben élő félelmet és a menedékkérők kaotikus áramlását is.

Magyarul: szó sincs arról, hogy Soros György évi egymillió illegális bevándorlót „szabadítana rá” Európába, ahogy azt a magyar kormánypropaganda hangoztatja.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .