Euróövezet: Teljesítés nélkül ne legyen belépés!

0
704

Messze nem egységes az eurózóna bővítésével kapcsolatos álláspont az Európai Unión belül. Miközben tegnap Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke állást foglalt amellett, hogy minden állam lépjen be, Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter azt fejtegette, hogy „a belépéshez először minden tagállamnak teljesíteni kell a feltételeket”. „A minőség előrébb való a sebességnél” – Ewald Nowotny osztrák jegybankelnök így foglalt állást.

Fotó: Wikimedia Commons (Chatham House)

Az ARD televíziónak nyilatkozva a német pénzügyminiszter arról értekezett, hogy először minden tagállamnak meg kell teremtenie a maga erős valutáját, s nem kell állandóan leértékelgetnie a versenyképesség érdekében. Wolfgang Schauble  úgy véli tehát, hogy nem kell mindenkinek azonnal berohannia az euróövezetbe. Emlékeztetett arra, hogy Dániában és Svédországban népszavazás utasította el az eurót, tehát ott eleve nem lehet elvárni a belépést. Ami a többi tagállamot illeti, ott az a fontos, hogy rendbe hozzák a saját pénzügyeiket, ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy megismétlődik a görög adósságválság.

De nem csak Junckernek mondott ellent a német pénzügyminiszter. Elutasította a francia elnök álláspontját is: Emmanuel Macron egységes európai költségvetést szeretne és azt, hogy az eurozóna vállalja át a tagállamok adósságát.

„A közös adósság méreg lenne Európának!”

– hangsúlyozta Európa legerősebb államának a pénzügyminisztere. Franciaországnak és Olaszországnak hatalmas adósságai vannak, s képtelenek csökkenteni azt, s bár az eurozóna alapkövetelménye a költségvetési hiánya 3% alatt tartása, ezt sem a franciák sem az olaszok nem teljesítik. Németországnak esze ágában sincs átvállalnia a gyengébben teljesítő eurozóna államok pénzügyi problémáit.

Választásokra várva

Macron francia elnök abban bízik, hogy ezt csak a választási kampány idején mondják a német vezetők a közvélemény megnyugtatására. Később azonban hajlanak a közös megoldásra annál is inkább, mert a közös pénzügyminiszter bizonyosan német lenne.

A választásokat szeptember 24-én tartják Németországban, s minden bizonnyal utána is Angela Merkelnek hívják majd a kancellárt. Jelenleg Merkel szerint elég jól mennek a dolgok az Európai Unióban, nincs tehát szükség olyan nagyszabású reformokra mint amilyeneket Macron és Juncker akarnak.

Osztrák nem

Fotó: Wikimedia Commons (Christian Wirth)

Az osztrák jegybankelnök állásfoglalást adott ki, amelyben leszögezte: az eurózónába történő belépés feltételeit fenntarthatóan kell teljesíteni. Ewald Nowotny szerint az európai gazdaság hosszú távú stabilitásának érdekében el kell utasítani az euróövezeti csatlakozási feltételek enyhítését – idézi a dokumentumot az MTI. A jegybankelnök utalt arra is, hogy azon belépési követelményeken túl, mint az infláció, a kamatok, a hiányok, az államadósság mértéke, az árfolyam és a nemzeti bankok függetlensége, figyelembe kell venni a reálgazdasági feltételeket is. Ezeknek a feltételeknek a teljesülése érdekében fontos a tartós gazdasági felzárkózási folyamat, amely elsősorban a gazdasági dinamikában, a foglalkoztatásban és az egy főre eső jövedelem alakulásában tükröződik.

Christian Kern osztrák kancellár és Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter is elutasította az eurózóna bővítéséről szóló brüsszeli javaslatot Görögország negatív példájára hivatkozva.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .