Ennél nagyobb bulit érdemelt volna a 25 éves Sziget

0
949
Fotó: KTG

Túl vagyunk a jubileumi Sziget fesztivál hétvégi napjain, és bár tömeg és buli is volt, azért maradt hiányérzetünk. De legalább a többször is beharangozott vihar megkímélte a fesztivált.

A pénteki nap nagy dobása a most először Magyarországon játszó PJ Harvey és a Kasabian koncertje volt. Utóbbiak hiába nyomtak jó bulit, már visszatérő szereplőnek számítanak, így nem erősítették annyira a lineupot. PJ Harvey koncertje viszont igazi kuriózum volt, csak rosszkor volt rossz helyen.

A brit zenész-énekeső-dalszerző pénteken fél 8-tól játszott,

amikor általában már jó nagy tömeg van a nagyszínpad előtt. Most viszont gond nélkül be lehetett sétálni az első sorokig, annyira szellősen álltak az emberek. Annak ugyanis, aki nem rajongója a zenéjének, PJ Harvey koncertje nem volt túl vonzó.

A nagyszínpadon szemkápráztató látványhoz és nagy hangerőhöz szoktak az emberek, PJ Harvey pedig egy minimalista díszletben énekelte az egyébként is elvont art rockos számait, alig teremtve bármiféle kapcsolatot a közönséggel. Jó, hogy Magyarországra jött, jó volt élőben látni és hallgatni, de ennél csak jobb helyszínt találhattak volna neki, mert kölcsönösen nem illettek egymáshoz a Sziget nagyszínpadéval.

A szombat azért sikerült felemásra, mert a nagyszínpad programjából a fesztivál kezdete előtt nem sokkal két fellépő is lemondta a koncertjét. Ilyenkor tényleg nehéz bárkit is találni, aki rendesen tudná pótolni az eredetileg bookolt előadókat, és most is csak félig sikerült.

Rita Ora helyére a rapper Iggy Azalea ugrott be, de csak egy órát „zenélt”, és abból is csak annyit, amennyit muszáj volt. Iggy Azalea egyébként nem számít feltétlenül kisebb névnek az énekesnő Rita Oránál, így rengetegen összegyűltek a koncertjére. Igen,

jóval többen voltak kíváncsiak a szétplasztikázott szőke rapperre és a twerkelő táncoslányaira,

mint előző nap a több hangszeren játszó, két évtizede zenélő művészre, PH Harvey-ra. Pedig Iggy Azalea kevésbé kiemelt idősávban, 6 órakor lépett színpadra.

De nem a Sziget közönségének ízlésén akarunk elmélkedni most, csak megjegyeznénk, hogy Iggy Azalea nem volt éppen tökéletes helyettes. Persze mindig kérdéses egy rapkoncerten, hogy mit jelent az „élő” fogalma, mivel általában a zenei alapra szövegelnek rá az előadók, de azért ezt is lehet jól csinálni. Iggy Azalea hozta a kötelezőt, de láthatóan nem akart túl nagy erőfeszítést tenni beugróként.

De sebaj, mert úgy volt, hogy szombaton lesz a color party, ami a hagyományos nagyszínpados ökörködések közül mindig a legszórakoztatóbb. Ez az, amikor az emberek színes porokkal hajigálják egymást, és utána egész este hülyén néznek ki. Csakhogy ez a program az „erős szél” miatt elmaradt, illetve átették keddre, ami hatalmas csalódást okozott a szigetes népeknek. Egyébként mi sem értettük, hogy miért baj a szél egy olyan bulin, ahol színes port szórnak az emberek a levegőbe, legalább jobban elfújja. Lehet attól féltek, hogy a nagyszínpad mellett felállított, védett oázisnak számító VIP részlegre is befújja a szél a port, és a fehér ingben és fehér cipőben bulizó sikeres emberek is bemocskolják magukat. Azért meg tényleg kár lett volna, belátjuk.

Az elmaradt color party után következett a nap másik beugrója,

a Clean Bandit helyett érkező Galantis, akik sokkal jobb választásnak bizonyultak Iggy Azaleánál.

A svéd elektronikus zenészek fellépésén egyáltalán nem érződött, hogy ők csak pótlásnak vannak itt, ráadásul nem csak egy keverőpult mögött álló dj duóról volt szó. Remek ütősszekcióval érkeztek, és hatalmas partit varázsoltak a nagyszínpad elé.

A nap fő fellépője Macklemore & Ryan Lewis, a rapperpáros volt, akik közül igazából Macklemore a lényeg, és most is ő vitte hátán a show-t. Macklemore-ékat azok közé a párslágeres előadók közé lehet sorolni, akik sajnos az utóbbi időben nagyon is megszaporodtak a nagyszínpad lineup-jában a Szigeten (és más nagyobb magyar fesztiválokon is). Azaz van 1-2-3 számuk (nekik inkább három), amit lehet ismerni innen-onnan, de aki nem kifejezetten rajongó, annak igazából csak ezek lesznek érdekesek a koncerten. Pedig Macklemore vicces ember és nagy show-t csinált, viszont ez megint nem teljesen írható le a zenélés és a koncert fogalmával. De azok a bizonyos slágerek tényleg ütöttek, és Macklemore-nak még az is belefért, hogy országa elnökének üzenjen egy Fuck Donald Trump refrénű rövid szösszenetben, amelyhez a közönség nagy része tudott és akart is kapcsolódni.

Vasárnapra jutott a fesztivál egyik legnagyobb húzóneve, a Chainsmokers, akik tavaly robbantak be a köztudatba Closer című számukkal, amely már 1,7 milliárdos letöltés felett jár a YouTube-on. A dj párosnak ezen kívül is lett azóta még néhány slágere, de természetesen a szettjükben a legkülönbözőbb előadóktól játszottak zenét. Ez viszont tényleg a két srác áll a keverőpult mögött a hatalmas színpadon klasszikus esete volt, és csak az színesítette a produkciót, hogy egyikük még énekelni is tud. Ezért kapott egy mikrofont a kezébe, és néha ráénekelt az alapra, amit imádott is a publikum. Nagy katarzist viszont nem hozott a Chainsmokers, és nyilván azt is csak jelentős túlzással mondhatjuk el, hogy élőben hallottuk 2016 meglepetésslágerét – fogalmazzunk inkább úgy, hogy élőben láttuk a dal szerzőit, ahogy tekergetik a potmétereket és énekeltetik a közönséget.

Maga a fesztivál is vasárnap ünnepelte magát: még a nagyszínpad fő fellépőinek megérkezése előtt születésnapi bulit tartott magának a Sziget. Hogy ez miből áll majd, az titok volt, de elég lehangolóan kevés embert vonzott a buli ígérete 7 órakor a színpad elé. Akik pedig odajöttek, azok közül is sokan csalódottan távoztak, ugyanis annyi történt, hogy partikellékeket – csákókat, sípokat, szerpentint – osztottak a közönségnek, majd elmondták, hogy szépen várjunk a nagy meglepetésre. Ezek az összenépi bulik a nagyszínpad előtt általában jól szoktak működni, de most érzékelhetően nyűgös és türelmetlen volt a közönség, és alig volt hajlandó vezényszóra kiabálni és Happy Birthday-t énekelni. Minden szem a színpadra szegeződött, hogy hátha tényleg lesz valami nagy durranás.

Végül, a visszaszámlálás után konfettiesőben megjelent Gerendai Károly egy tortának kinéző valamivel, amin nyalókák voltak. „Ez volt a nagy meglepetés? Húzzunk a gecibe” – fogalmazta meg egy magyar fesztiválozó a csalódottságát, és nekünk is valami hasonló járt a fejünkben. Azért még megvártuk, hogy tényleg ennyi lesz-e az egész, és tényleg ennyi volt. A nyalókákat osztó szervezők amúgy viccesek voltak, és persze egymást taposták az emberek, hogy szerezzenek maguknak a leírás szerint eper és szivárványízű édességből, de ennél maradandóbb élményre számítottunk a Sziget szülinapján.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .