Emlékezetesre sikerült Daniel Day-Lewis búcsúalakítása

0
127
Daniel Day-Lewis és Vicky Krieps. Forrás: UIP Dunafilm

A héten derült ki, hogy hat Oscarra jelölték Paul Thomas Anderson új filmjét, de már előtte is nagy érdeklődés övezte a Fantomszálat, hiszen Daniel Day-Lewis utolsó filmszerepéről van szó: nyáron terjedt el a hír, hogy visszavonul a színészettől. Az 50-es évek Londonjában játszódó Fantomszállal, amelyben egy híres, de nagyon nehéz természetű divattervezőt alakít, méltóképpen búcsúzik a közönségtől a 60 éves színész.

Reynolds Woodcock (Daniel Day-Lewis) a legfelsőbb köröket öltözteti Londonban: hercegnők és milliomosok járnak hozzá, akár külföldről is, hogy személyre szabott ruhákat rendeljenek tőle. Woodcock nem csak nagyszerű szakember, vagyis inkább már művész, hanem személyével is lenyűgözi az ügyfeleit, de a munkája iránti elhivatottságának ára van: mindent és mindenkit alárendel ennek. Párkapcsolatai is áldozatul esnek a divatszakmának és Woodcock ellentmondást nem tűrő természetének, pedig látszólag elbűvölő emberről van szó. Nem csoda, hogy teljesen az ujja köré csavarja az egyszerű külföldi pincérnőt, Almát is, akit az eddig ismeretlen luxemburgi színésznő, Vicky Krieps alakít.

Woodcock látszólag valóra váltja Alma minden álmát: gyönyörű ruhákba öltözteti, beköltözteti a házába, és még az alkotómunkába is bevonja –

cserébe viszont elvárja, hogy a nő teljesen alárendelje magát neki.

Ebbe a furcsa kapcsolatba mintegy harmadik félként a kezdetektől fogva beleszól a férfi nővére, Cyril, aki az üzleti- és a magánéletben is segíti, de olykor manipulálja is Woodcockot.

Vicky Krieps. Forrás: UIP Dunafilm

Kettejük, illetve Almával kiegészülve hármójuk sokszor természetellenesnek ható viszonyát tökéletes leírja az a jelenet, amikor Woodcock az első randevújuk után elviszi Almát vidéki házába. Nem lefeküdni akar vele, hanem készíteni akar neki egy gyönyörű ruhát, ezért felviszi a műhelyébe, hogy méretet vegyen róla. Közben a legnagyobb természetességgel betoppan Cyril is, aki szakértő szemmel méri végig az engedelmesen levetkőző Almát. Woodcock minden porcikáját leméri a lánynak, és még megjegyzéseket is tesz az alakjára, miközben nővére felírja az adatokat. Ezzel eldöntetett, hogy Alma beköltözik a Woodcock-házba, ahol egyszerre lesz szeretője, múzsája és alkalmazottja a divattervezőnek. Ha kell, akkor órákig modellt áll, akár hajnalban is, de besegít a ruhakészítésbe, és nem mellesleg szórakoztatja Woodcockot, ha annak éppen arra van igénye. Máskor viszont úgy kell tennie, mintha jelen sem lenne, Alma azonban túl erős személyiség ahhoz, hogy hagyja magát végleg legyűrni. Csak magának akarja Woodcockot, akinek azonban a divat és a nővére tölti be a legfontosabb helyet az életében. Egyetlen lehetőséget lát arra, hogy magához láncolja a férfit, ez pedig annyira bizarr, hogy még ebben a nyakatekert emberi kapcsolatokat ábrázoló filmben is meghökkenti a nézőt.

Paul Thomas Anderson szokásához híven nagyon érzékeny és a szó szoros értelmében szép filmet rendezett, amely legalább olyan kifinomult, mint Reynolds Woodcock kreációi (ezekért az Oscar-díjas Mark Bridges jelmeztervező volt a felelős, de még maga Daniel Day-Lewis is segített a megtervezésükben). A film elegáns és mesteri alkotás, amelyet valami visszafogott érzékiség is áthat. Ez annál is különösebb, mert intim pillanatot, pláne fizikai kontaktust nem sokat látunk az általában hűvös Reynolds és Alma között, de ebben a filmben még az is érzékinek hat, ahogy a gyönyörű anyagokból kiszabnak egy ruhát, és a vetkőzés helyett inkább a felöltözés tűnik erotikusabb élménynek.

Könnyen bele lehet feledkezni Woodcock különleges világába, még akkor is, ha nem kifejezetten érdekli a divat az embert.

Daniel-Day Lewis-nak pedig simán elhisszük, hogy ennyire rajonganak érte a körülötte lévő nők,

de az elbűvölő külső és modor mellett a kezdetektől fogva van az alakításában valami nyugtalanító, és ahogy haladunk előre a filmben, egyre inkább megismerjük ezt az oldalát is. Vicky Krieps is tökéletesnek tűnik Alma szerepére, hiszen egyszerre hat nagyon átlagosnak, és bizonyos pillanatokban mégis különlegesnek. Krieps szokatlanul természetesen viselkedik a vásznon, annyira, hogy még el is pirul, amikor Alma zavarba jön. Szokatlan ilyesmit látni egy mozifilmben, de tökéletesen beleillik abba, ahogy a film felépíti Alma karakterét.

Leslie Manville. Forrás: UIP Dunafilm

Ki kell emelni a Cyrilt játszó Lesley Manville-t is, aki legtöbbször annyira rideg, hogy hozzá képest Woodcock maga a megtestesült szeretetreméltóság. Cyrilnek szinte semmi érzelem nem tükröződik az arcán, nem is túl bőbeszédű, mégis élvezet nézni, amikor hosszasan mutatja Lesley Manville-t a kamera. Semmivel sem lehet kizökkenti tökéletes modorából, ami az udvariasság mellett mintha folyamatos megvetést is tükrözne a környezete iránt, kivéve persze a testvérét. Cyril ugyanis mintegy anyaként szeretne gyámolítani, és ha kell, irányítani is Reynolds Woodcockot, ebbe pedig Alma ambíciói nehezen férnek bele. Egyszerre fájdalmas és élvezet nézni a nők összecsapását Woodcockért, ahogy Alma és Reynolds kapcsolatát is, de néha azért úgy tűnik, mintha maga a rendező is túlzottan belemerült volna a saját maga által kreált világba. Semmit sem ártott volna a filmnek, ha belefér a két órás játékidőbe, és valószínűleg azok számára is könnyebben fogyasztható lenne, akik nem Paul Thomas Anderson elkötelezett rajongói.

A Fantomszál az amerikai Filmakadémia tagjainak körében is népszerű: több fontos kategóriában jelölték, köztük a legjobb film Oscar-díjára, és Paul Thomas Andersont rendezőként. Természetesen a már így is háromszoros Oscar-díjas Daniel-Day Lewis is kapott jelölést, csakúgy, mint Lesley Manville, illetve a jelmeztervező, Mark Bridges.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here