Ellenzék: mennyi az annyi, avagy, miért nem annyi, amennyi?

0
1023

Tegnapi cikkünkben már eldicsekedtünk azzal, hogy a Független Hírügynökség munkatársai milyen kiválóan számolnak. Rájöttünk ugyanis arra, hogy a DK és az MSZP által bejelentett 60-46 arányú választási együttműködés valójában csak majdnem annyi, amennyi.

A valóságban ugyanis 58-2-46-ról beszélhetünk. A megállapodásba ugyanis az MSZP beleszámította a függetlenként Veszprémben győztes Kész Zoltánt, valamint az Együtt csepeli jelöltjét, Szabó Szabolcsot.

Ez volt a helyzet szerda estig. Ám mára nyilvánvalóvá vált, hogy még ennél is jobbak vagyunk matematikából. Kiderítettük ugyanis – és rövid fejszámolás után ki is számoltuk – hogy a Párbeszéd, amely Karácsony Gergelyt miniszterelnök-jelöltként delegálta a megállapodásba, szeretné, ha a párt színeiben politizáló Szabó Tímea is rajta lenne a listán.

Vagyis, a számsor jelen állás szerint így néz ki: 57-1-1-1-46.

Más kérdés, hogy információink szerint Szabó Tímea nem kíván a szocialisták listáján szerepelni, úgyhogy nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy megtippeljük: a fenti, már most is érdekesnek mondható választási matematika a továbbiakban még változhat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .