Elios-ügy: Kalocsán, Szolnokon egy napon, ugyanúgy

0
1851

Egymást másolták az Elios-győzelemmel zárult LED-világítási tendereken Kalocsán és Szolnokon. Ugyanazon a napon lehetett benyújtani a pályázatot, amelynek kiírását az utolsó pillanatban módosították. A szereplők is azonosak. Az Európai Csalás Elleni Hivatal azt javasolja a hatóságoknak, hogy vizsgálják meg azt is, fennáll-e a bűnszervezetben való részvétel gyanúja.

Ugyanaznap, 2013. február 11-én lehetett benyújtani a közvilágítás-korszerűsítési pályázatokat Kalocsán is, mint – ahogyan azt bemutattuk – Szolnokon. A kalocsai és szolnoki eset abban is közös, hogy mindkettőt az MSZP hozta nyilvánosságra. Előbbit ma sajtótájékoztatón ismertette Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes. A kalocsai ügyet ezzel párhuzamosan a Népszava részletesen leírta. A teljes OLAF-jelentés itt megtalálható.

Szó szerint egymás pályázatainak klónjai futottak a két városban.

A különbség az összegekben van, amelyeket az Elios nyert: Szolnokon közel egymilliárd forint (két ütemben), Kalocsán 410 millió.

A felrajzolt minta tehát a következő.

  • A pályázatot 2013. február 11-én lehetett benyújtani. A megelőző munkanapon, vagyis pénteken az irányító hatóság (a pályázatokat kiíró kormányszerv) módosította a kiírást, lehetővé téve, hogy az eredetileg 50 ezer órás élettartam helyett 100 ezer órával számoljanak (a gyártó 60-80 ezer órát szavatol). Ezzel papíron hosszabb a használati idő, magasabb vállalási árral számolva is kijön az elvárt megtérülés.
  • A pályázatokat három „független piaci szereplő” árajánlataihoz viszonyították, ám mindhárom cég (az SMHV Energetikai Kft, a KVIKSZ Kft és a Polar-Studió Kft ajánlatát ugyanaz a személy készítette, ugyanazzal a módszerrel, 5-7 százalékkal az Elios vállalási árai fölé célozva. (Még egy számítási hibára is rábukkantak az OLAF ellenőrei, amely mindhárom „független piaci ajánlatban” azonos formában szerepelt.)
  • A külső műszaki ellenőrök jelezték, hogy további költségek fognak felmerülni a hosszabb üzemeltetés során (a lámpatestek egy részét cserélni kell), amit csak egy 25 évre szóló karbantartási szerződés megkötésével lehetne ellensúlyozni. Ettől azonban a kalocsai önkormányzat – csakúgy, mint a szolnoki – eltekintett.
  • „Ha az irányító hatóság nem módosította volna három nappal a pályázati határidő előtt a felhívást, lehetővé téve, hogy100 ezer élettartamot vegyenek figyelembe, a projekt nem minősült volna támogathatónak a megadott kivitelezési szerződésben becsült értékek mellett”- állapítja meg az OLAF.
  • A „független auditor” INS Kft. végezte itt is a beruházás auditját, és nevében ugyanúgy Mancz Ivette járt el, aki az Elios közvilágításért felelős igazgatója.

Az is kiderült, hogy hat „vádpontot” sorol fel az OLAF az Elios-ügyek egyik kulcsfigurájának szerepét ismertetve. Ő Hamar Endre, Tiborcz István gyerekkori barátja és kezdetektől üzlettársa, egyik tanácsadója az eliosos közbeszerzéseknek.

Az OLAF jelentésének ez a része is közös mintát fest az Elios eljárásáról. Az erről beszámoló 24.hu írása idézi azt a megállapítást, amely szerint a tanácsadók nem csak azt

tudták, hogy megkárosítják az Európai Uniót,

hanem azt is, hogy illegálisan gazdagodnak ezzel.

Az OLAF által vizsgált 35 közbeszerzés (amelyből 17-ben talált nagyon súlyos szabályszegéseket) közül 23-ban a Sistrade, 12-ben az Eupro Projektmenedzsment Kft. működött közre: mindkettő Hamar érdekeltsége. Mindezek mellett áttételesen tulajdonos volt a tenderek győztesében, az Eliosban. Ez pedig súlyos összeférhetetlenség.

Az OLAF megállapításai:

  • Hamar Endrének közös pénzügyi érdekeltségei voltak az Eliosszal, illetve annak közvetett tulajdonosával, Tiborcz Istvánnal.
  • Hamar Endre cége, a Sistrade Kft. készítette a jelentkezésekhez használt Excel-táblákat, közösen az Elios egyik vezetőjével, Mancz Ivette-tel. Tehát a pályázat kiírását szervező cég már a pályázat beadásán is együtt dolgozott a későbbi nyertessel, miközben Hamarnak mindkét cégben volt tulajdona.
  • Ezek az Excel-táblák voltak azok, amelyek lehetővé tették, hogy az Elios felsrófolja az árat, mert megemelték az izzók élettartamát. A jelentés szerint a táblázatok fiktívek voltak. Hamar viszont ezzel az előbbiek mellett még több pénzt juttatott a később nyertes céghez, amelyben pénzügyileg szintén érdekelt volt.
  • Hamar Endre cégei több módon is részt vettek a projektek előkészítéseiben, és az ezek idején készített dokumentumokat a pályázat elbírálása alatt is használták.
  • Hamarnak lehetősége volt a pályázatok elvárásait módosítani.
  • A Hamar cégei által előkészített pályázatok elvárásai erősen favorizáltak egyetlen lámpagyártót. A pályázatok jelentős része a Tungsram-Schréder Zrt.-re voltak szabva, ez a cég pedig lényegében az Elios beszállítójává szegődött: sokkal olcsóbban adta az Eliosnak a lámpákat, sokszor a feléért annak, amit másoktól kért.

Ezen megállapítások miatt is javasolja a jelentés a magyar hatóságoknak, hogy költségvetési csalás miatt indítsanak vizsgálatot, de a csalások szervezett módja miatt vizsgálják meg azt is, fennáll-e a bűnszervezetben való részvétel gyanúja.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .