Elérkezett a jelöltállítási véghajrá

0
818

Már igen kevés idejük van az április 8-i országgyűlési választásokra ajánlásokat gyűjtő jelölteknek arra, hogy összeszedjék és benyújtsák az aláírásokat, minimum 500-at. Hétfőn délután négy órakor jár le az egyéni választókerületi jelöltek, kedd délután pedig az országos listák bejelentésének a határideje. Tegnap estig 1618 jelöltet jelentettek be, 767-et nyilvántartásba is vettek, miként három országos listát is. 295 jelölt  nyilvántartásba vételét elutasították.

 

A már hivatalosan is országos listát állítani képes három párt (amelyek listáját tehát már a Nemzeti Választási Bizottság nyilvántartásba is vette) az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció és a Fidesz-KDNP. Bejelentette országos listáját rajtuk kívül a Jobbik és a Szegényekért Párt is, ezek nyilvántartásba vételéről legkésőbb kedden kell döntenie az NVB-nek – derül ki az NVI adataiból. Mint emlékezetes, országos listát azok a pártok vagy pártszövetségek állíthatnak, amelyek legalább kilenc megyében, illetve Budapesten legalább 27 egyéni választókerületben állítottak jelöltet.

A választási bizottságok által nyilvántartásba vett 767 jelölt megoszlása:

  • Fidesz-KDNP: 106
  • Jobbik: 89
  • LMP: 4
  • MSZP-Párbeszéd: 57
  • DK: 46
  • Momentum: 25
  • Magyar Munkáspárt: 23
  • Szegény Emberek Magyarországért Párt: 21
  • Együtt: 20
  • Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt: 20
  • Magyarországi Cigánypárt: 20
  • Összefogás Párt: 19
  • Közös Nevező 2018: 16
  • Kell az Összefogás Párt: 14
  • Magyar Igazság és Élet Párt: 14
  • Tenni Akarás Mozgalom: 14
  • Családok Pártja: 12
  • Rend és Elszámoltatás Párt: 12
  • Független: 13
  • Egyéb, összesen 34 jelölőszervezet: 1-10 per jelölőszervezet.

A bejelentett, de még nyilvántartásba nem vett 1618 egyéni választókerületi jelölt megoszlása a következő:

  • Fidesz-KDNP: 106
  • Jobbik: 103
  • LMP: 94
  • MSZP-Párbeszéd: 58
  • Demokratikus Koalíció: 46
  • Független: 18

Összesen 63 jelölőszervezetnek van bejelentett, de még nyilvántartásba nem vett jelöltje, több mint 500. Már 31 független jelölt is leadta ajánlásait, 13-at közülük nyilvántartásba is vettek.

Az ajánlások ellenőrzésére három napja van a választókerületi választási irodának, a jelöltek nyilvántartásba vételéről ezután, legkésőbb a bejelentést követő negyedik napon döntenek a választási bizottságok.

A választási iroda 3 napon belül elvégzi az ellenőrzést, s a bejelenéstől számítva legkésőbb a 4. Napon nyilvántartásba veszi a jelöltet.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .