Együtt: Elbukott a Széll Kálmán Terv

0
1157
Pataki Márton, Együtt elnökségi tagja MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Széll Kálmán Tervben 2017 év végére célul kitűzött 55% helyett 74,5% lesz az adósságráta, így még a kormány számai alapján is elbukott az államadósság elleni küzdelem – véli az Együtt.

Erről Pataki Márton, a párt elnökségi tagja írt közleményében, mert szerinte a kormány valós teljesítménye elmarad a választók felé kommunikált propagandától. Leírja, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter nem válaszolt az Együtt kérdésére, amelyben a Széll Kálmán Terv teljesülését kérik számon.

Az Orbán-kormány 2011. március 1-jén jelentette be a Széll Kálmán Tervet, mellyel az államadósságot a bruttó hazai termék 50 százalékának megfelelő szintre akarták csökkenteni 2018-ra a 2010-es év végi 80,5 százalékról. Ennek alapján 2017. év végére a GDP 55%-ra kellett volna csökkenteni az államadósságot. Varga Mihály január 2-án azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy előzetes számítások szerint, az Eximbankkal együtt 75,4% lesz az adósságráta, tehát

a terv és a megvalósulás között 19,5 százalékpont a különbség, amely 7255 milliárd forintot jelent

– írja az Együtt.

A párt szerint az adósságrátában látható csökkenés is hazugságon alapul: a magánnyugdíj-pénztári rendszer, a nyugdíjrendszer tőkefedezeti ágának a megszüntetésén. A magánnyugdíj-rendszer fenntartása és az Orbán-kormány megvalósult költségvetési politikája mellett az államadósság már a GDP 92,9 %-ra nőtt volna, ami még további 6485 milliárd forintot jelent, ami hiányozni fog az államkasszából, amikor a jövőben nyugdíjakat kell fizetni – írják.

Pataki arra is kitér, hogy az oktatáson, az egészségügyben és a szociális ellátórendszeren nem látszik, hogy hová tűnt ez a sok ezer milliárd forint. Az Együttt szerint a pénzt egy részét egyszerűen ellopták, és ebből gazdagodott meg Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, Habony Árpád, illetve Andy Vajna. A nagyobb része pedig az Orbán-kormány rossz gazdaságpolitikájának az elleplezésére ment el. 

Pataki mindezt úgy foglalta össze, hogy felélte és ellopta a Fidesz Magyarország jövőjét.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .