Egyest kapott a diákoktól a kormány, áprilisban pótvizsga

0
877
A Diák vagyok mozgalom Közös megemlékezés és tüntetés a jövõnkért címmel meghirdetett rendezvényének résztvevõi Budapesten, az Operaház elõtt 2018. március 15-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ezúttal is több ezren mentek el a diákok által szervezett tüntetésre, amely egyben március 15-ei megemlékezés is volt. A rendezvényt az Operánál tartották, majd átvonultak a Nemzeti Múzeumhoz. A demonstráció főként az oktatásról szólt volna, de a legnépszerűbb rigmus a résztvevők között az Orbán, takarodj! volt. A szervezők nyolc óra előtt jelentették be, hogy vége a tüntetésnek, de egy főként fiatalokból álló csapat sokáig az utcán maradt, rengeteg rendőrtől körülvéve.

Öt órára hirdették meg a Diákvagyok mozgalom tüntetését, de lassan gyűlt a tömeg a Magyar Állami Operaház előtt felállított színpadnál. A szervezők bejelentették, hogy fél órával csúszik a kezdés, így sokan át tudtak jönni a Fővám téri ellenzéki tüntetésről, és rengeteg résztvevőn látszott, hogy már a Kétfarkú Kutya Párt ellen-békemenetét is megjárták. A végül több ezresre duzzadt tömeg (a szervezők tízezer embert emlegetettek) a Székely Mihály utcáig állt, és nagyjából felét tették ki a diákok.

A főként diákparlamentes felszólalók őket a márciusi ifjakhoz hasonlították: többször is elhangzott, hogy diákok a ma hősei, illetve mindenki, aki ki mer állni magáért. A szervezők elmondták, hogy még mindig nem hallgatta meg a kormány az első, januári tüntetésen megfogalmazott 12 pontjukat az oktatás korszerűsítésére, de ezúttal korántsem csak ez volt a téma.

„Ti vagytok a megoldás az ország összes problémájára” – mondta Ország Olivér, aki szerint nagy tévedés leírni őket annyival, hogy unatkozó gyerekek csinálják a tüntetéseket.

Rendet teszünk az oktatásban és az országban, elvezetjük a 21. századi Európába

– mondta arról, hogy a fiatalok jelentik a jövő zálogát.

Áder János is megkapta a magáét

Az egyik kedvelt rigmus a tüntetésen a „Felébredtünk!” volt, amely arra utalt, hogy az Y generáció is hallatni akarja a hangját a politikában.

A legnagyobb ovációt viszont az váltotta ki, amikor a szervezők „tantárgyanként” értékelték a kormányzat eddigi tevékenységét az oktatással kapcsolatban. Kijelentették, hogy mindent összevetve a kormány oktatáspolitikája megbukott, a pótvizsga pedig április 8-án lesz.

Az egész tüntetésen nagyon sok szó esett a választásokról. A szervezők hangsúlyozták, hogy nem akarják megmondani, kire szavazzanak a résztvevők, de mindenképpen éljenek demokratikus jogukkal. Egy olyan felszólalót is meghívtak Tiszai Anett személyében, aki a szavazz.info.hu nevű oldalt népszerűsítette, ahol a pártok programjait lehet egyszerűen összehasonlítani, és az alapján döntést hozni.

Színpadra hívták a diákok mozgalmát támogató oktatási és civil szervezetek képviselőit is, és közösen énekelték el a Himnuszt.

A szervezők időről időre az oktatással, illetve a demokráciával kapcsolatos jelszavakat skandáltak a résztvevőknek, de a tömegből rendre felhangzott a spontán Orbán, takarodj! is. A színpadról ezeket megpróbálták túlharsogni, de

a tüntetők nagy részét érezhetően jobban lázba hozta a kormányzat szidása, mint a diákok által előadott reformtörekvések,

például az ezúttal is felolvasott 12 pont.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A rendezvény első részét Gyetvai Viktor beszéde zárta le, aki arról beszélt, hogy a demokrácia nem csak politikai berendezkedés, hanem össztársadalmi ügy is, amelyért mindenkinek tennie kell. Ez nem csak azt jelenti, hogy mindenki menjen el szavazni, hanem hogy támogassa a civil kezdeményezéseket, és álljon ki a véleménye mellett. Gyetvai szerint borzasztó, hogy milyen sok fiatal hagyja el az országot, de ők pont azért tüntetnek, mert nem akarnak kivándorolni, szeretik ezt az országot. Szerinte azt a döntést kell mindenkinek meghoznia, hogy lemond-e az országról, mert ha nem, akkor igenis ki kell állni bizonyos ügyekért, és ilyen az oktatás is. Gyetvai arról beszélt, hogy nem megoldás, hogy „az utolsó kapcsolja le a villanyt”. Ők azt szeretnék, ha

külföldre menni nem kényszer lenne, hanem lehetőség,

mert elsősorban a saját hazájukban szeretnének tanulni és dolgozni.

Beszéde végén arra kérte a résztvevőket, hogy együtt vonuljanak át a Nemzeti Múzeumhoz, hogy elszavalják a Nemzeti Dalt. A tömeg nagy része meg is indult, és útközben folyamatosan szólt az Európa, Európa, meg a Demokráciát!, illetve rendszeresen felhangzott az orbánozás is. A transzparenseken is gyakran elővették a kormánytagokat: volt „Viktor, kicsengettek”, „Orbán Viktor takarodj, vidd az összes haverod”, de a legutóbbi Kósa-ügy is előkerült. Egy kreatív páros pedig Semjén Zsoltot ábrázoló maszkokban vonult, miközben plüssrénszarvasokat hurcolt magával.

Mivel a Nemzeti Múzeum kertje be volt zárva, a diákok nem tudták a terveiknek megfelelően a lépcsőn elszavalni a Nemzeti Dalt, csak a menetet vezető teherautó platójáról. Újra elmondták a 12 pontot is, de a résztvevők egy része tovább akart vonulni, és a demokráciát éltető rigmusokat egyre inkább elnyomták a miniszterelnököt szidó szövegek, illetve a „helikopter” vagy a „rénszarvas”.

Néhányan bemásztak EU-s zászlókkal felvértezve a Nemzeti Múzeum kertjébe,

de a rendőrök felsorakozása megakadályozta a további ilyen akciókat.

Az emelvényen Tarnay Kristóf, a Független Diákparlament kommunikációs koordinátora.
MTI Fotó: Kovács Tamás

A szervezők is igyekeztek kordában tartani az indulatokat. Gyetvai Viktor a program lezárásaként nagyon sokszor megköszönte, hogy ilyen sokan eljöttek. „Rabok legyünk, vagy szavazattok” – mondta, illetve arról beszélt, hogy Petőfi örömében sírna, ha mindezt látná. Végül nyolc óra előtt bejelentette, hogy a tüntetés hivatalos részének ezennel vége, és mindenki békésen menjen haza. Akkor azonban már jó ideje ment a tanakodás, hogy hová vonuljon tovább a kemény mag: a Fidesz székháza és a rádió épülete került szóba, és mivel ez utóbbi volt közelebb, erre esett a választás.

Több százan indultak el a múzeumtól a Bródy Sándor utcai épülethez, ami egyébként már nem funkcionál a Magyar Rádió székházaként. Időközben rengeteg rendőr összegyűlt, és a sorfalat álltak a vonulók mellett. A rádiónál volt egy kis kakaskodás, mert az egyik tüntető mindenáron át akarta törni a rendőrsorfalat, hogy bejusson, de nagyobb balhé nem történt. Ekkora már főként a diákok maradtak az utcán, az idősebbek pedig hazamentek. Ők viszont mindenáron menni akartak még valahova, ezért hosszas tanakodás után a Blaha Lujza tér felé indultak, de a Rákóczi úton a rendőrök megelégelték az úttesten vonulást és közbeléptek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .