Dühös a Jobbikra a tömegtüntetések egyik szervezője

0
1266

Homonnay Gergely a Facebookon azt írja: „a mostani Jobbikkal és az LMP-vel soha a büdös életben nem lesz itt összefogás”.

Homonnay azt írja, hetek óta szervezik a május 8-ai tüntetést, amit akkor akartak tartani, amikor megalakul a parlament, hogy bent az ülésteremben is lehessen hallani őket. Mint írja, „az élőlánc egy színházi ember ötlete volt. Ezt is tudták a pártok. A Fidesz is megtudta, kordont is raknak a Parlament köré, és lezárják a Kossuth teret már május 7-én.”

Homonnay azt írja, hogy a múlt héten

végig hívta a pártokat, hogy közösen bontsák el a kordont.

Szerinte már napok óta egyeztettek róla, jogászokat is megkérdeztek az esetleges büntetésről. Kunhalmi Ágnessel és Gyurcsány Ferenccel tudott beszélni, Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója viszont, bár elolvasta az üzenetét, utána nem vette fel neki a telefont. Utána pedig nem hívta vissza, viszont kiadták a közleményt, hogy a párt el fogja bontani a kordont.

A kampányban a DK mellett kiálló Homonnay azt írja:

„az április 8. utáni gyász, sokk, majd a tüntetések okozta eufória elmúlta után azt kell mondanom, hogy ezekkel a pártokkal a büdös életben nem lesz itt összefogás”.

Szerinte a Jobbik és az LMP „minden közös megmozdulásnak keresztbe tett”, szerinte az is csak „PR-akció” volt, hogy az LMP összehívott egy ellenzéki kerekasztalt.

Homonnay szerint „tök szar, hogy ez a két párt képtelen nyitni”. Mint írja, ő április 8. előtt egy jobbikost be sem engedett volna a lakásába, ma meg már elmegy velük sörözni, és ezt a nyitottságot várná el az összes párttól.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .