Dobogós helyen végeztünk

0
807

Az Európai Mobilitási Hét idén is megmozgatta egész Európát, közel 2500 önkormányzat csatlakozott a kontinens legnagyobb környezetvédelmi-közlekedési kampányához. Magyarország ezúttal tényleg jól teljesített.

Hazánk ugyanis ötven ország versenyében – Ausztria és Spanyolország mögött – a harmadik helyen végzett a több mint 200 csatlakozott településsel – írja a felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye.

Az idén szeptember 16. és 22. Között rendezték meg az európai akciósorozatot.

 

A 2002 óta minden szeptemberben megrendezett Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap egyre több emberhez juttatja el a környezetbarát közlekedés üzenetét. A programsorozat célja, hogy az önkormányzatokat fenntartható közlekedési intézkedések bevezetésére, a lakosságot pedig az autózás helyett a közösségi közlekedési eszközök használatára, kerékpározásra, gyaloglásra ösztönözze.

Magyarország legnagyobb mobilitási heti rendezvényére, a fővárosi Autómentes Hétvégére közel 250 ezer látogató érkezett.

A magyarországi önkormányzatok közül 169 Autómentes Napot is rendezett, azaz egy napra a közforgalom elől lezártak egy-egy forgalmasabb utat, teret engedve a gyalogosoknak, bicikliseknek.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 70 millió forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá a települések programjaihoz – írja a tárca közleménye.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .