A DK szóvivője nem tárgyalt fideszes politikusokkal

0
1007

Gréczy Zsolt beperli az MSZP szekszárdi szervezetét, amiért azt írták róla, hogy fideszes politikusokkal tárgyalt.

A DK szóvivője közleményében a koövetkezőket írta:

Az MSZP szekszárdi szervezetének hivatalos Facebook-oldala azt a hazugságot írta és terjesztette rólam, hogy 2017. október 13-án, pénteken 14 órakor a szekszárdi Heinmann Pincészetben tárgyaltam Horváth Kálmán és Horváth István fideszes politikusokkal.

Ezúton közlöm, hogy a nevezett időpontban, sőt egész nap Budapesten tartózkodtam, erre tucatnyi tanúm van. Soha életemben nem jártam a fent nevezett pincészetben, a nevezett fideszes politikusokkal soha nem találkoztam, még a nevüket sem hallottam soha.

Az MSZP közleményben reagált.

Reagálás Gréczy Zsolt feljelentésére: foglalkozzunk inkább Orbán leváltásával!

Ha minden, az MSZP számára sértő és igaztalan Facebook bejegyzés után feljelentenénk a DK-t, akkor Handó Tündének külön táblabíróságot kellene felállítani az ügyek tárgyalására. Ám az MSZP ilyet soha nem tett.

Ha azonban Gréczy úr úgy érzi, hogy az ő szava nem elég, és bírói döntés kell arról, hogy soha nem járt a szekszárdi pincészetben, lelke rajta – a bíróság dönteni fog.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .