Civil szervezeteknek mondott köszönetet a Fidesz

0
694

Igaz, nem általánosságban, hanem a cukorbetegekkel foglalkozóknak.

A Parlamentben a napirend előtti felszólalások között a fideszes Nyitrai Zsolt beszélt a cukorbetegekről a nemzetközi diabétesz világnap alkalmából. Magyarországon több mint 770 ezer diagnosztizált cukorbeteg él, de összesen akár 1,2 millió embert érinthet a betegség, köztük olyanokat, akik nem is tudnak róla.

A fideszes képviselő megköszönte azoknak a civil szervezeteknek a munkáját,

akik sokat tesznek a cukorbetegekért.

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó a népességfogyásról beszélt, amit „az egyik legnagyobb és legsúlyosabb” problémának nevezett. Szerinte nem lehet családbarátnak nevezni a kormányt: 200 ezer magyar pár meddő, a nyolcvan százalékuk inkább magánklinikára megy, mert

nem bízik az állami intézményekben.

Rétvári Bence, az Emmi államtitkára válaszában azt mondta: a kormánynak az a célja, hogy az állami kapacitások bővítésével minél több pár hozzáférjen a lombikbébi-programhoz.

Az LMP-s Ikotity István szerint „komoly dolgozói szegénység sújtja a kezdő pedagógusokat”, a jobbikos Dúró Dóra arról beszélt, hogy rendezni kellene a szociális szférában dolgozók bérét (Rétvári erre simicskázással válaszolt), a KDNP-s Hoffmann Rózsa szerint pedig a magyarság sorskérdéseiről kell beszélni, mivel „újból Magyarországot akarja szégyenpadra állítani az EU több nagyhangú politikusa”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .