Kezdőlap Címkék VOSZ

Címke: VOSZ

A POLITIKÁBAN HELYE VAN A POLITIKÁNAK

Nem olvasom a Nyugati Fényt, így a Klubrádióból, Bolgár György műsorából értesültem róla, hogy Dávid Ferenc, ez a kiváló gazdasági szakember, annak idején a VOSZ-ban Demján Ferenc jobbkeze, nyugdíjasként a DK gazdaságpolitikai tanácsadója szenvedélyes publicisztikát közölt a portálon, ahova rendszeresen ír.

Ezúttal „Az ellenzék átadja Zuglót a Fidesznek, ha így folytatja” címmel szenvedélyesen rója meg Hadházy Ákost és Tóth Csabát, a két zuglói jelöltjelöltet, amiért éles vitát, egymás támadását engedik meg maguknak. Harmadik szereplőként Horváth Csaba MSZP-s polgármestert említi, aki egy állítása miatt fel is jelenti Hadházyt.

Becsülöm Dávid Ferencet azért is, amit korábban a VOSZ-ban csinált, és azért is, hogy nem bírta ki tétlenül, beszállt a politikába az Orbán-rendszer ellenzékének oldalán, azért pedig külön is, hogy megpróbálja visszatartani az ellenzéket a populista ígérgetéstől. (Ebben sajnos nem tűnik sikeresnek.) Ezúttal azonban nem értek egyet vele.

Az előválasztást legtöbbször úgy állítják be, hogy minden választókerületben azt a jelöltet keresik, akinek a legjobb esélye van a Fidesszel szemben. Ennyi, és kész.

Az, ami az amerikai és nyugat-európai előválasztások lényege, vagyis, hogy az adott párton belüli különböző politikai irányt képviselő jelöltek versenyeznek egymással, s az előválasztás nem egyszerűen személyek, hanem politikai irányok közötti választást jelent, az ellenzéki politikusok és őket támogató újságírók, publicisták nyilatkozataiban többnyire fel sem merül.

Mintha nem volna politikai különbség az MSZP és a Momentum, a DK és a Jobbik között – vagy legalábbis nem lett volna az elmúlt öt-tíz évben.

Szerintem volt, és szeretném remélni, hogy ma is van, és a jövőben is lesz.

Az előválasztás politikai aktus, és abban helye van a politikának, a politikai különbségeknek. Zuglóban kétféle politika ütközik: Tóth Csaba megtestesíti azt, ami az MSZP-ben az elmúlt harminc évben a legrosszabb volt, az elvtelen lobbizást és pozícióvadászatot, ami ellen annak idején Gyurcsány Ferenc pártelnökként, miniszterelnökként harcot kezdett, de alulmaradt, ezért új pártot alapított. A Momentum azért indította el Zuglóban Hadházy Ákost, és Hadházy azért indul el Zuglóban, mert az ő egész politikusi pályája szöges ellentétben áll a politikusi szerep ilyen értelmezésével. Én ebben velük értek egyet, ezt tartom az előválasztás helyes értelmezésének.

Az előválasztásnak csak akkor van politikai létjogosultsága, ha nem arról szól, hogy kinek jut több illetve kevesebb pozíció, hanem arról, hogy mi lesz egy esetleges következő kormánytöbbség politikájának karaktere.

Jó lenne, ha az előválasztás másutt is erről szólna.

Én nem hallottam Hadházytól olyasmit, ami ne férne bele a korrekt politikai harcba. Tóth Csabától olyasmit hallottam immár a Klubrádióban is, amivel önmagát leplezte le, hiszen azért tett ismételten szemrehányást Hadházynak, hogy leleplezte a korábbi pártjában tapasztalt gazemberséget. Erről szól köztük a politikai konfliktus, és jó, ha ezt a zuglói választók is értik. Én örülök annak, hogy mindketten nyíltan beszélnek erről.

Ha zuglói lennék, Hadházyra szavaznék az előválasztáson. Ha zuglói DK-s lennék, akkor is. Ha zuglói MSZP-s lennék, akkor is.

A nap kérése: Behódol-e a VOSZ is a kormánynak?

0

„A VOSZ-nak van egy olyan feladata, amely szerint a demjáni örökséget vinni kell. Márpedig az nem a hallgatásról szól. És nem a szolgalelkűségről” – mondta portálunknak Dávid Ferenc leköszönt főtitkár.

Szavazzon!

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint több más munkaadói szervezet után a VOSZ is behódol végül a kormánynak?

Börtönbe azért csak nem csukják…

Néhány hónappal ezelőtt nyilatkozott Dr.Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára a Független Hírügynökségnek; akkor arról beszélt, hogy miként tervezik a szervezet működését továbbvinni, az elnök, Demján Sándor halála után. Aztán Dávid váratlanul felállt, és leköszönt a posztjáról. Vajon miért tette, mi lesz a VOSZ-szal – erről beszélgettünk vele.

  • Demján egyenrangúnak tekintette
  • Befelé is hadakoznia kellett
  • A kommunikációját bírálták
  • Az örökséget tovább kell vinni
  • A kamara az állam megnyújtott keze

 

Szókimondó, őszinte emberként ismertelek meg, és ezt azért bocsátom előre, mert ennek a beszélgetésnek is csak akkor van értelme, ha őszintén válaszolsz a kérdésekreNem reagálsz

Sokszor tiltakoztam az ellen, hogy az ellenzéki pártok a belső ügyeiket a nyilvánosság előtt vitatják meg, és ezen, úgy látom, nem is nagyon változtatnak, én viszont azt mondom, hogy vannak dolgok, amelyek nem tartoznak a nagyközönségre. Ha tehát a kérdéseid olyanok lesznek, hogy a VOSZ belső ügyeire vonatkoznak, akkor azokról nem fogok beszélni. Tizenkét évet dolgoztam itt, mindig szerettem a munkámat, nyilván ennyi idő alatt voltak viták gondok is, de ezekről tényleg nem akarok beszélni.

De kérdezni lehet, nem?

Annyi kiegészítést még hadd tegyek az előzőhöz, hogy ha az ember egy hosszú házasságban elválik, akkor nézzen előre, és a múltból próbáljon meg a szép évekre visszaemlékezni.

Nem olyan régen találkoztunk…

Megnéztem, május 25-én.

Azaz három hónappal ezelőtt, és akkor kiegyensúlyozott voltál, a jövőt tervezted, nem a sajátodat, a VOSZ-ét, beszéltünk a Demján Sándor halálával beállt űrről, és arról, hogy azt miként lehet egyáltalán kezelni. Én jelét nem láttam annak, hogy hamarosan távozni fogsz a főtitkári székből.

Akkor még nem született meg bennem a döntés, de a gondolat már ott volt a fejemben. Március 26-án távozott az Elnök úr, április 10-én temettük, és május 15-én volt a VOSZ küldöttgyűlése. Akkor még nem tudtunk új elnököt választani, viszont egy sor olyan dolog volt, amely az előző esztendő lezárásáról szólt.

Én határozottan emlékszem, hogy a találkozásunkkor a tervekről beszéltél. Most viszont azt látom, hogy te ebbe a három hónapba tényleg, a szó szoros értelmében belefogytál.

Ez egy véletlen… is lehet,egyébként 82 kg vagyok. A VOSZ az életem egyik legfontosabb és legjobb munkahelye volt. Rendkívül jó munkakapcsolatban voltam az Elnök úrral, nem baráti, de bizalmi kapcsolat volt. Ő volt a munkáltatóm, de nagyon egy húron pendültünk. Olyan főnök volt, akinek lehetett nemet is mondani; egyenrangú kapcsolat volt. Hagyta, miután ő annyira nem szerette a nyilvánosságot, hogy én legyek a VOSZ arca, azt mondta nekem, hogy ezt a cuccot én elég jól el tudom adni. Amikor tehát lezártuk a küldöttgyűléssel  az évet, elgondolkodtam rajta…

Ne szaladjunk ennyire előre.

De annyit még muszáj mondanom, hogy kerek egész zárult le.

Nekem nem úgy tűnik.

Ehhez jogod van.

Azt gondolom, hogy neked komoly elképzeléseid voltak a VOSZ szerepéről, de erről talán majd később beszélünk.

Beszéljünk. Mindenről.

Tudod-e, hogy mi volt Dávid Ferenc sorsa?

A sorsa, ha Dávid Ferenc püspökre gondolsz, a végén szomorú volt. Ami pozitív volt, szinte egyedüliként a világon nemzeti vallásalapító volt a XVI. században.

Amikor a király, János Zsigmond meghalt, elvesztette a fő támaszát, fogházba vetették, és ott meg is halt.

Azt azért remélem, hogy a börtönt el tudom kerülni…

Ugye pontosan érted, hogy miért hoztam szóba ezt a példát?

Igen, pontosan. Én remélem, hogy

soha nem éltem vissza azzal, hogy csaknem bármit mondhatok, mert mögöttem van az ország egyik legtekintélyesebb vállalkozója.

Nem, módosítok: a legtekintélyesebb. Nem a leggazdagabb, de a legtekintélyesebb. Ez nyilvánvalóan nagyon komoly erőt ad az embernek. Vagyis, azt akarom mondani, hogy itt sok dolog játszott össze. Az egyik az, hogy Ő elment, a másik az, hogy nélküle, 63 évesen, egy új kormányzati ciklusban négy évet végig bokszolni, úgy éreztem, hogy nem biztos, hogy van hozzá elég erőm. Az új elnöknek, aki július 2-a óta Tolnay Tibor, nyilván új főtitkárra lesz szüksége. Nekem Tolnay Tiborral kiváló a kapcsolatom, örülök a megválasztásának, annak különösen, hogy belülről jött, pedig volt nyomás a tagságon, hogy külső embert válasszon. Tolnay Tibornak van tekintélye, ő évtizedekig volt az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke, ráadásul ő is kötődött érzelmileg Demján Sándorhoz. Nem mondom, hogy könnyen hoztam meg a döntést, de mégis: olyan helyzet adódott, amikor lépni kellett. Fontos tudni, nem pusztán a sajtónak szólt, hogy a váltást én kezdeményeztem.

Azért azt ne mondd nekem, hogy ez egy logikus döntés volt másfél hónappal a nyugdíjazásod előtt…

Tíz hónappal…

Pláne.

Megrágtam. Logikus a kérdésed, de most volt időszerű. Nem pénz kérdése, mert már negyvennégy éve dolgozom.

Beszélgettem a kialakult helyzetről másokkal, rólad is. Azt mondták, többen is, hogy az Elnök úr számodra egy olyan hinterlandot jelentett…

Így van.

Hogy nyugodtan vállalhattad az arcodat, a véleményedet, tudták, hogy mögötted ott áll Demján Sándor…

…És a VOSZ közössége.

Az én információim szerint a VOSZ közössége már nem annyira… Szóval az az attitűd, amivel az ügyeket képviselted, és ahogy nem a kormánynak akartál megfelelni, erre már a szövetségen belül nem volt mindenki vevő… Akik Demján miatt hallgattak és úgy tűnt, hogy tisztelik a véleményedet, az elnök halála után már nem fogadták el az önállóságodat.

Erre válaszolni kell. Ügyesen körbeírtad a helyzetet. Én az utolsó pillanatig titokban akartam tartani a főtitkár váltást, mert azt gondoltam, hogy az a jó, ha végig tudom vinni az ügyeket, amíg funkcióban vagyok. Engem azért hoztak ide – az szinte mindegy is, hogy mi van leírva a munkaszerződésemben -, egész életemben az volt a feladatom, hogy kormányok jönnek, kormányok mennek, de a munkaadói oldalon legyen egy olyan pali, akit valamelyest jegyeznek közgazdászként, tud beszélni és írni, és nem is fél, nem ijed meg attól, ha egy államtitkárral találkozik. Nekem tehát az volt a dolgom, hogy egyezkedjek és vitázzak. És igen, amikor már az derül ki, a legkisebb mértékben is ez derül ki, hogy nekem befelé is hadakoznom kell, akkor arra már nemet mondok. Ennek természetesen lehet az az oka, amit te említettél. És ha így van, akkor az már nem az én lelkem. Az én fő területem itt azért – a főtitkári teendőkön kívül – a médiában való jelenlét volt. És ha ott, nem mondom, hogy megrendült a bizalom, de észlelnem kellett azt, hogy az általam vitt kommunikáció már nem mindenkinek tetszik. És az ugye elég nyilvánvaló, hogy az ember nem hatvanhárom éves korában kezd el változni. Két lelkem nincs. Én nem tudok úgy váltani, hogy innen kezdve egy-egy televíziós szereplés alkalmával azon törjem a fejem, hogy amit mondok átmegy-e vagy sem. A rendszer maga természetesen hordozza a hiba lehetőségét. Itt nagyon széles társadalmi közösségről beszélünk, már, ami a VOSZ-t illeti, és ez azt jelenti, hogy lehetetlen folyamatosan egyeztetni egy-egy nyilatkozatomat.  Voltak, akik az egyeztetett nyilatkozat hiányát említették bírálatként. Ez biztos, hogy nem megy. A demjáni korszakban ez úgy működött, hogy közösen meghatároztuk a fő csapásirányokat, és ahhoz tartottam magam, de nagy szabadsággal.

Zárjuk focihasonlattal: azt még el lehet viselni, ha az embert rugdossa az ellenfele, még azt is, hogy a bíró károdra ítél, de azt már nem, amikor a saját csapatod tagjai fordulnak ellened és szegik meg a fair play szabályait. Természetesen az előbbi mondatom általános érvényű és tartalmát nem lenne szerencsés a közeli múlt történéseihez kötni…

Az, hogy egyesek bírálják a te médiaszereplésedet, nem jelenti-e azt egyben, hogy maga a szervezet jobban akar idomulni a kormányhoz?

Logikus kérdésedre az a válaszom, hogy remélem nem, de ezt már nem az én tisztem megítélni. Nem akarom kikerülni a választ, amikor azt mondom, hogy az könnyen előfordulhat, hogy a jövőben a VOSZ más hangot üt meg, mint amit én képviseltem: jöhet más stílus, más tartalom, más szókészlet. Számomra az a fontos, hogy szakmai véleményt fogalmazzanak meg; mint például a vasárnapi zárva tartás ügyében: akkor mi úgy döntöttünk, hogy mindenkivel szembe megyünk az álláspontunkat védendő, annak ellenére, hogy senki sem segített bennünket.

Nagy vehemenciával harcoltunk, de kizárólag szakmai alapon.

Lehet, hogy az utódok nem lesznek olyan hevesek, mint én, a lényeg azonban az, hogy szakmailag tudják-e képviselni a VOSZ álláspontját, vagy sem. Mondok példát is: tudja-e a szervezet kellő erővel képviselni azt, hogy ezt a közszolgálati szférát nem tudja a versenyszektor eltartani, vagy a társadalmi párbeszéd fontossága. Ki kell mondani, hogy aki velünk nem áll szóba, az nagyon rosszul teszi. Nos, ezek el fognak dőlni egy, másfél éven belül.

Eddig az volt rólatok a kép, hogy Demján Sándor és te is önálló entitásként működtetek…

Mindketten a bika jegyében születtünk, és ez általában rosszat jelent, ám ebben az esetben tökéletes volt az összhang közöttünk. Igen, mindketten eléggé szuverén egyéniségek voltunk. Demján Sándor nem volt olyan hangos, mint én, de ő is ki tudta nyitni a száját. Ez egy olyan tandem volt, amely nagyon jó szinkronizált váltóval működött.

De az Elnök halála után azt a szereplőt, aki az arca és hangja volt a szervezetnek, elkezdik támadni, bírálni…

Nem támadni, azt nem…

Akkor bírálni.

Persze ez is kicsit furcsa tizenkét év egyetértés után, de bírálni nyilvánvalóan lehet.

Amiről én beszélek az elsősorban az, hogy ezeknek a bírálatoknak a hegye arra irányul, hogy túlságosan a kormánnyal szemben fogalmazódik meg a főtitkár véleménye

Ennek a kicsúcsosodása a tusványosi reakcióm volt; akkor ugye azt kifogásoltam, hogy miért ott fogalmazódott meg kormányzati bírálat a  hazai kisvállalkozókkal szemben, és az is megemlítettem, hogy nem kellene őket kicsit pökhendi módon kezelni. Nos, ezt a véleményemet kifogásolták néhányan; azt mondták, hogy a távozóban lévő főtitkár ne nyilatkozzon ilyeneket. Igen, ez volt a hegye a dolognak. Ezzel együtt fontos ismételnem: én döntöttem úgy, hogy felállok.

Ez biztos így van, de ismétlem: valaki tíz hónappal a nyugdíj előtt és tizenkét év munka után felálljon, ahhoz nagyon sok olyan impulzus kell, hogy érje, amelyek szinte beletaszítják ebbe a döntésbe.

Kétségtelenül így van, sokat is rágódtam, de aztán döntöttem. Az új elnök egyébként felajánlotta, és őszintén tette, hogy maradjak; ez erkölcsileg nagyon fontos számomra, de persze nem változtatott az elhatározásomon.

Ezt a tíz hónapot hogyan hidalod át?

Ebbe nem mennék bele.

De nem otthon fogsz üldögélni.

Annak nagyon kicsi a valószínűsége. Most viszont még, szeptember végéig itt vagyok hivatalvezető, és nem akarom megsérteni az itteni szabályokat.

Lelkileg elengedted a VOSZ-t?

Ezt sosem lehet elengedni. Ez olyan, mint a futball: attól, hogy a Vasas kiesett az NB II-be, még piros-kék az Isten. Az, hogy a VOSZ és közöttem milyen kapcsolat lesz, az azon fog múlni, hogy a szervezet mennyire enged magához közel. Mivel én bontottam a szerződést, azzal kimondtam egy döntést. Aztán az élet nagyon sokféle dolgot hozhat.

Személyes ellenséged volt a VOSZ-on belül?

Én ezt a kérdést nem tudom értelmezni.

Olyan személyre gondolok, akiről érezted, hogy nehezen tud elviselni.

Nekem az ellenfél, nemes ellenfél, a mindenkori kormány, meg a szakszervezetek. Persze szövetségeseink is lehetnének. Azokkal, akikkel nem volt személyes szimpátiám, azokkal elkerültük egymást. Ha azt kérdezed, hogy utált-e valaki, akkor azt mondom: meg is lennék sértődve, ha nem. Miután én itt a VOSZ-on belül lényegében „pénzügyminiszter” is voltam, márpedig azt nem szokták szeretni, kiváltképp, ha szigorú költségvetést visz. Egyébként meg annyit erről az elengedésről, még ha azt mondod, hogy érzelmes pali vagyok akkor is: mit szólna Demján elnök úr az „égi vállalkozói klubból”, ha én erre képes lennék.

Éppen ezért kérdezem, hogy tartasz-e attól, hogy a VOSZ esetleg légneművé válik?

Attól nem. Nem, mert ennek a közösségnek van egy olyan feladata, amely szerint a demjáni örökséget vinni kell. Márpedig az nem a hallgatásról szól. És nem a szolgalelkűségről. Ezért nem jó az a kérdés, amit feltettél. Ennek a közösségnek politikailag semlegesnek kell lennie, középen kell állnia. Demján Sándor  erre mindig nagyon ügyelt, és azt is bírni kell, hogy lehet, hogy nem törődnek a véleményünkkel, de tudniuk kell: kormányok jönnek és mennek, de mi maradunk. Ha az bekövetkezne, amiről kérdeztél, akkor az már nem a VOSZ lesz. Annyi érdekképviselet van ebben az országban, nézd meg, milyen szépen hallgatnak. Mi nem tehetjük ezt. És nekem személyes felelősségem is Demján Sándor emlékének ápolása.

Úgy is, hogy nem fogod be pörös szájad

Nem fogom be. Otthon a fürdőszobában kiállni a gondolataink mellett nem nagy dolog  és nincs is sok értelme. Azt remélem, hogy annyi lehetőségem mindig lesz, hogy írjak, beszéljek, megszólaljak, hallassam a hangomat. Ha normális lesz a világ, akkor nem lesz nekem semmi problémám. Hihetetlenül fontos fenntartani bizonyos témákat, főként az egészségügyet, az oktatást és a munkaügyet; három olyan alapvető terület, ahol nélkülözhetetlen a társadalmi párbeszéd, miközben még önálló minisztériumuk sincs ezeknek az ügyeknek. Ezeknek a szervezeteknek, mint például a VOSZ is, bármilyen takarékon ég is az érdekegyeztetés lángja, minden intézményes fórumon ott kell lenniük , még akkor is, hogy ha nem törődnek a véleményünkkel. Mert azt is tudni kell, hogy a köztestületi kamarák nem jelentenek érdekképviseletet. Én nem vagyok kamaraellenes, de azzal tisztában kell lenni, hogy a gazdasági önkormányzatként működő kamara lényegében az állam megnyújtott keze. A kamara megrendelést teljesít, azért kap  különleges jogosítványokat és állami pénzt. Nem véletlen, hogy a pedagógusoknál is a Pedagógus Kar elnöke nyilatkozik először, és nem a szakszervezet. És ez lesz nálatok, újságíróknál is, ha létrejön a kamarátok. Az lesz a mese, hogy az újságírók akaratát teljesíti a kormány. Ezért is vinni kell a VOSZ örökségét, hiszen a játékteret úgy is ők festik fel, a szabályokat, úgy is ők alkotják. De nem vonulhatsz le a pályáról.

Ahogy Demján Sándor mondta: a tárgyalóasztaltól sosem állunk fel.

A nap kérdése: Miért távozik Dávid Ferenc?

0

A Független Hírügynökség írta meg először, hogy saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel távozik posztjáról Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének főtitkára. Azóta az is kiderült, hogy, miután bírálta a kormányt és Varga Mihályt, a szervezeten belül megkérték: felmondási idejében inkább ne szólaljon meg.

Ön szerint miért távozik a főtitkár? Szavazzon!

This poll is no longer accepting votes

Miért mondott le Dávid Ferenc?
×

Hallgatásra kérik Dávid Ferencet

1

A kormánnyal szembeni nyílt támadásnak tartja a VOSZ szabolcsi elnöke a szervezet főtitkárának legutóbbi nyilatkozatait, és arra kérte Dávid Ferencet, hogy felmondási idejében inkább ne szólaljon meg. A FüHü-nek Czomba Csaba elmondta: levele nem azzal függ össze, hogy a VOSZ új elnökét saját üzleti érdekeltsége szorosan köti a kormányzati megrendelésekhez, de retorzió jön a nem megfelelő nyilatkozatokra.

Ön nyílt támadást intézett a kormányzat és Varga Mihály pénzügyminiszter ellen – áll abban a levélben, amelyet múlt csütörtökön írt Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke Dávid Ferencnek, az érdekképviselet főtitkárának, és amely eljutott a Független Hírügynökséghez is.

Amint azt a Független Hírügynökség kedden megírta, lemondott tisztéről Dávid Ferenc, mert a szövetség új vezetősége olyan helyzetet teremtett, hogy a főtitkár rákényszerül a távozásra. Dávid Ferenc a távozást megerősítette, azt mondta, ő kezdeményezte, de közös megegyezéssel történik, egyebet azonban nem fűzött hozzá.

Czomba Csaba a múlt hétfői ATV-beli Dávid-interjút hozta fel indokként. Ebben (és a Népszavában is) a főtitkár bírálta Varga Mihály pénzügyminisztert és Palkovics László innovációs minisztert, amiért ők nem itthon, hanem Tusványoson mondták el bíráló véleményüket a hazai kis- és közepes vállalkozásokról. Azt is felrótta Dávid Ferenc, hogy

a kormány úgy tesz, mintha az elmúlt nyolc évben nem ők kormányoztak volna.

A szabolcsi VOSZ-elnök szerint a főtitkár olyan helyzetben adta ezt a nyilatkozatot, amikor „a kormányzati kapcsolatunk instabil állapotban van, köszönhetően többek között nem kellően átgondolt, senkivel nem egyeztetett korábbi nyilatkozatainak is”. Czomba Csaba szerint ismét jó kapcsolatot és együttműködést kell kialakítaniuk a kormánnyal.

Ezért arra kérte a levélben, hogy (szeptemberig tartó) felmondási ideje alatt ne nyilatkozzon, vagy egyeztesse azt a VOSZ elnökével.

A Független Hírügynökségnek nyilatkozva Czomba Csaba kissé zokon vette, hogy a belső levelezés kikerült a nyilvánosságba, de annyit elmondott, hogy már korábban szó volt a VOSZ-on belül a főtitkár sajtóbeli megjelenéseiről, arról, hogy „ilyen stílusban nem lehet beszélni”, mert

„jön a retorzió a nem megfelelő nyilatkozatokra”,

és Dávid Ferenc „túllépett minden határon”. Ezekről beszélgettek egymást közt a szervezet vezetői.

Czomba Csaba szerint a levélnek semmi köze ahhoz, hogy az elhunyt Demján Sándor utódja (július 2-án, tehát éppen egy hónappal a levél elküldése előtt) Tolnay Tibor addigi társelnök lett. Tolnay több évtizede az építőiparban tevékenykedik, üzletemberként pedig meghatározó része van a Magyar Építő Zrt.-ben, amely

nagyon sok megrendelést kapott az utóbbi években kormányzati (uniós) közbeszerzéseken.

A szabolcsi VOSZ-elnök szerint Dávid Ferenc nyilatkozataival akkor se volt teljes egyetértés az elnökségben, amikor még Demján vezette az érdekképviseletet.

A VOSZ elnökhelyettese, Gazsi Attila egyébként egy körlevélben arra kérte a megyei elnököket, hogy a Czomba Csaba véleményével kapcsolatos gondolatokat – lehetőség szerint – személyesen, a szeptember közepén tartandó elnöki értekezleten osszák meg egymással.

Távoznia kell Demján emberének

A Független Hírügynökség információi szerint távozik posztjáról Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkár. Úgy tudjuk, szeptembertől válik meg a főtitkári poszttól.

Információink szerint a szövetség új vezetősége olyan helyzetet teremtett, hogy Dávid Ferenc rákényszerül a távozásra, pedig a Független Hírügynökségnek nemrég a hosszú távú céljairól beszélt egy interjúban – ezt ide kattintva olvashatja el.

FRISSÍTÉS:

Sikerült beszélnünk Dávid Ferenccel, aki megerősítette információnkat. Elmondta: ő kezdeményezte távozását, de közös megegyezéssel távozik. Nem akarta nyilvánosságra hozni amíg az új főtitkárt nem választják meg, de ha már kiszivárgott megerősíti a hírt. Szeptember harmincadikával válik meg posztjától.

Ahol a politika elkezdődik, ott a becsület véget ér – interjú Dávid Ferenccel, a VOSZ főtitkárával

 

  • Még nem találták meg Demján Sándor utódát

  • A Vállalkozók Országos Szövetségének a szakmaiság a legfontosabb

  • A nagypénteki munkaszünet szakmailag előkészítetlen és rossz

  • Évente negyvenezerrel szűkül a munkaerő piac

  • Orbán alatt megduplázódott az állami bürokrácia

 

Mi van, mi lesz a szervezettel Demján Sándor halála után?

Az Elnök úr halála – nekem ő sosem volt Sándor, hanem mindig Elnök úr, vagy Főnök – nagyon sokkolt mindenkit. Egy olyan tekintély, mint ő, nem  dolgozott még ebben a közösségben; azon túl, hogy tiszteletre méltó ember volt, az üzleti életben is siker kísérte az útját. Korlátlan tekintélye volt a VOSZ-ban, amit munkájával és a teljesítményével vívott ki. Itt minden döntés mögött ott volt az ő személye, ráadásul olyan támaszt, magabiztosságot adott nekem személyesen is, mint a VOSZ főtitkárának, amely mellett sokkal jobban lehetett dolgozni, kiállni az elveinkért. A vállalkozói közösségnek, meg a szervezet tagjainak is nagyon jót tett, hogy mindenki tudta, ki áll mögötte. Ez tehát a szakmai oldala az Elnök úr elvesztésének, de ott van természetesen az emberi oldal is. Ő egy rendkívül jó ember volt. Komolyan mondom. Én egy nagyon apás fickó voltam, és persze nem mondom, hogy a pótapám volt, ötven után már az embernek ne legyen pótapja, de olyan hihetetlenül jól tudott velünk, az emberekkel bánni, jószívű, jólelkű volt. Emellett nagyon, elképesztően kemény is tudott lenni. De mindenekelőtt tényleg fantasztikus ember volt. Sokszor mondom sokaknak, hogy

jegyezzék meg a demjáni mondást: akinek teli van a zsebe, annak legyen tele a szíve is.

Muszáj beszélnem róla, mint vezetőről is. Az ember a munkája során csak elkövet egy-két hibát, ő kizárólag négyszemközt beszélt róla. Nem kiabált, nem pánikolt, csak egyszerűen, de félreérthetetlenül eligazította az embert. A méltóságodat soha nem bántotta meg.

Vagyis akkor pótolhatatlan

Nézze, a mi dolgunk most az, hogy ezt az örökséget valahogy vigyük tovább. Nem könnyű találni a helyére valakit. Most volt néhány napja a küldöttgyűlésünk; nem választottunk új elnököt. Azt gondoljuk, hogy alaposan körbe kell járni ezt a kérdést, hogy megtaláljuk azt az embert, aki hajlandó és tudja is vinni ezt a fáklyát. Nagyon nehéz dolga lesz. Annak ellenére, hogy mindig hangsúlyozzuk: a VOSZ nem ellenzéki szervezet, de nem is néma. Olyan érdekképviselet ugyanis, amelyik befogja a száját – ilyenekből bőven van Magyarországon – nem kell. A Főnök mindig azt mondta, miközben a háttérben egyengette az utat, hogy nincs szükség pártpolitikai megnyilvánulásokra, már csak azért sem, mert politikailag mindenféléből lehet találni a szervezetben, középen kell tartani a VOSZ-t, minden kormánnyal tárgyalóviszonyban kell lenni, és el kell fogadni azt, amit helyesnek és jónak tartunk. De persze a kormányzat inkább csak a konfliktusokra emlékezik, például a takarékszövetkezeti törvényre, vagy a vasárnapi boltzár ügyére. Ebben mi voltunk az elsők, akik népszavazást kezdeményeztünk. A tavalyi kereskedelmi csomag is konfliktusforrás volt, hogy létszámarányosan kell fizetni adót, parkolási díjat kell fizetni, a brosúrákat megadóztatják, a VOSZ közölte, hogy hangosan fogunk tiltakozni, ha ilyeneket bevezetnek.

Még mindig egy kicsit a nyitókérdésnél maradva: a VOSZ súlyát, éppen a kormánnyal szemben maga Demjén Sándor adta. Vele szemben még Orbán Viktor sem vállalkozott nyílt konfrontációra. Lehetséges-e ezt a súlyt megtartani egy új személlyel?

Erre nem tudok válaszolni. Csak azt tudom mondani, hogy mindent el kell követni, hogy megtaláljuk az erre alkalmas személyt. Bólogató, hallgató, mindennel egyetértő VOSZ-nak nincs értelme.

Nem szabadna ilyet mondanom, meg nem is tartozik rám, de arra gondoltam korábban, amikor az ellenzék lázas miniszterelnök-jelölt keresésben volt, hogy önt alkalmasnak véltem erre a posztra. Soha nem akart politikai pályára menni, ezt a megfelelő pozíció, amit most betölt?

A közélet iránt mindig érdeklődtem, ez most sem mérséklődött, de direkt politikai ambícióim nincsenek. Megtisztelő, hogy így gondolt rám, de nem én vagyok az embere.

Csak azért gondoltam önre, mert képes középen állni, van határozott véleménye, és képes úgy is beszélni, hogy az hasson az emberekre.

Kétségtelen, hogy van bennem egyfajta exhibicionizmus, különben nem beszélnék és írnék állandóan, de ugyanakkor nem vagyok egy Gábor Zsazsa, hogy öncélúan csak azért szerepeljek, mert ilyen vágyaim vannak. Egyszerűen csak fontosnak tartom, hogy rend legyen ebben az országban, és a pártoktól is azt várom, hogy először – mint szenvedélyes futballbarát fogalmazok így – a saját öltözőjükben csináljanak rendet. Tudja, azért sem lennék alkalmas egy ilyen szerepre – és most

Demján Sándort idézem -: ahol a politika elkezdődik, ott a becsület véget ér. Szóval nem lennék én elég erős lelkileg ahhoz az immoralitáshoz, ami a magyar politikai életben tapasztalható.

Ennyire kényelmes, politikamentes ez a poszt, amit most betölt?

Ha egy közösség mögötted van, és az elnök mögötted van, akkor van értelme a küzdelemnek. A politikában ezt nem nagyon tapasztalhatod; ott tényleg érvényesül a mondás: már nincs szükség ellenségre, arra ott vannak a barátaid. Ilyen közegben sportolni sem lehet. Ezért  az öltözőben rendnek kell lennie. Együtt nyerünk, és együtt veszítünk. Nincs más út. A VOSZ-ban Demján Sándor személye egységet kovácsolt, annak ellenére, hogy természetesen itt is voltak viták.  A vasárnapi zárva tartás esetén is sokféle érdek ütközött, más az érdeke a budapesti nagyvállalkozónak, mint a vidéki kiskereskedőnek. De mivel általános munkaadói érdekeket képviselünk, ezért lehet a végén a kicsit és a nagyot is egy platformra hozni.  A kérdésre válaszolva: jobban illik az én karakteremhez ez a feladat, mint a politikai szerep. Annál is inkább, mert mögöttem is van egy olyan társadalmi szakmai, testület, mint a VOSZ Gazdaságpolitikai Bizottsága, amelynek Chikán Attila professzor az elnöke, tagjai még többek között Palócz Éva, Madár István, ismert gazdasági szakemberek, elemzők, akik engem ellátnak megfelelő szakmai munícióval, ha nagyon elszaladnának az indulataim. Demján Sándor gyakran mondta, hogy ügyeljek a szakmaiságra. És számunkra valóban ez a legfontosabb. Ezt is az Elnök úrtól tanultam: ha szakmailag biztos lábakon állunk, akkor nem számít, hogy milyen zászló van a parlamenten, azaz milyen kormány van.

Meglehetősen sok írása jelenik meg az éppen még létező lapokban

Édesanyám a Magyar Rádió szerkesztője volt, talán a vér nem vált vízzé…

Azt akartam kérdezni, hogy amit ír, azt főtitkárként teszi, vagy Dávid Ferenc magánemberként? A legutóbbi írásában, amit olvastam, nekiment a kormánynak a nagypénteki ünnepnap miatt…

Dehogy mentem neki…Haha…Dehogy tettem ilyet, visszautasítom. De a kérdésre válaszolva: én nem nagyon írtam 2010-ig. Amikor viszont megszűnt az érdekegyeztetés, akkor rájöttem, hogy nem tudom elmondani a véleményemet, mert nincs hol. És akkor írtam a Népszabadságnak, meg a Népszavának, meglepetésemre lehozták a cikkeimet. Kezdetben nem írtam oda a titulusomat, és Demján Sándor kérdezett rá, játékosan: te tényleg ilyen naiv vagy, gondolod, hogy nem tudják mi a beosztásod? Ez a kérdés aztán el is döntötte, hogy jelzem a főtitkári posztomat, illetve csak akkor nem, ha nem szakmai kérdésről – például a futballról – írok. Ami pedig a nagypéntekkel kapcsolatos állásfoglalásomat illeti: nem a kormány ellen írtam, csak azt akartam jelezni, hogy ez a döntést szakmailag nem gondolták át. Nem, mert nem négynapos ünnep, azaz péntek után szombaton ki kell nyitni az üzleteket, így az árufeltöltés, a szállítás és egyebek sokkal nagyobb gondot okoznak, tehát tényleg nem gondolták át, bár ez nem is annyira meglepő, ám amit a legfontosabbnak tartok ebben az ügyben, az az, hogy a szakszervezetek sose ezt kérték. Mindig a december 24-ét kérték. És ezt többször elmondtam: vallási megközelítésben,  a családok szempontjából is jobb, gazdaságilag szintén, és – még egyszer hangsúlyozom – ezt kérték a dolgozók képviselői, persze kaptam hideget-meleget, például azt, hogy irigylem a magyar munkavállalóktól az újabb szabadnapot. Irigyli a fene. A parlamentben az ellenzék többsége is megszavazta, mert már nem mert senki sem felállni, és elmondani: hölgyeim, uraim, a munkavállalók nem ezt kérték. Én ezt az egész nagypénteki dolgot hamisnak tartom, és, ami külön kiverte nálam a biztosítékot, hogy Balog Zoltán minisztereként erre az intézkedésre a legbüszkébb. Erről akartam írni, nem VOSZ főtitkárként, pusztán azért mert ilyenkor nekem háromszázra felmegy a vérnyomásom.  Azt is említette, hogy mennyit küzdött érte; elmondanám, hogy nem kellett küzdenie, mivel a miniszterelnök 2016 októberében bejelentette,  és jónapot kívánok. Nem küzdött érte semmit, a miniszterelnök eldöntötte kettő perc alatt.

Amúgy mik a VOSZ legfontosabb témái?

A munkaerő piaci kérdéseket látjuk a legfeszítettebbeknek

A munkaerőhiányra gondol?

Ennél szélesebb körű ez a téma.  Ennek van egy demográfiai lába, van egy olyan oldala, hogy elmennek az emberek munkát vállalni Nyugat-Európába, és ez az elvándorlás várhatóan tovább folytatódik, a szakképzés kérdése továbbra is a nyakunkon van, a közfoglalkoztatásnak a hibás megközelítése – most mintha ébredeznének, hogy a dolgot elrontották – ; hogy

a 150 ezer közfoglalkoztatottnak a negyven százaléka  három megyére jut:  Hajdúban, Borsodban és Szabolcsban.  A közfoglalkozatást csak és kizárólag piacorientált képzéssel lehet csökkenteni. És van egy része, amit nem lehet csökkenteni – ezt ki kell mondani.

A szakképzésnél azt látom, hogy az általános iskolai képzés van elrontva. A szakiskolákba ugyanis olyan gyerekek kerülnek, akik rendkívül képzetlenek, és emiatt hihetetlenül magas a lemorzsolódás, 25-30 százalékos. A demográfiával kapcsolatos számot is érdemes leírni, mert nagyon durva a szám: mi annak idején, tehát az én korosztályomban, évi 220 ezren születtünk, ma kilencvenezer sem születik, és ennek egy hatoda már nem Magyarországon! Ennek egyik negatív következménye, hogy ma a magyar munkaerőpiacon évről évre negyvenezerrel szűkül a kínálat. És még egy fontos dologról kell említést: Magyarországon a környező országokhoz képest a legnagyobb azoknak a száma, akik – úgymond – az állam emlőin élnek. Az OECD felmérés azt mutatja, hogy a magyar adószint, a munkaadók, a munkavállalók adószintje azért ilyen magas, mert az állam túlfoglalkoztat. Természetesen nem a nővérekre gondolok, nem az orvosokra, hanem az állami bürokráciára. 2010 óta, csak a minisztériumokban megduplázódott a létszám. Ha visszaemlékszem a Lázár-Csepreghy kettős mondására, akik is azt mondták három évvel ezelőtt, hogy 300 ezret kellene elküldeni. Ezt 2015-ben Demján Sándor előtt mondták el a MÜPÁ-ban. Csepreghy azóta ezt háromszor megismételte, de semmi nem történt. Illetve annyi, hogy ma már sem Lázár, sem Csepreghy nincs a kormányban.  De míg működtek, akkor sem történt semmi, illetve dehogynem: egy évvel később, tehát a 2015-ös bejelentés után, az állam által alkalmazottak létszáma 30 ezerrel nőtt. Mindaddig, amíg itt ekkora vízfejet kell eltartani, addig itt semmilyen adóteher nem tud jelentősen változni. Márpedig

változtatni kell, ez van a VOSZ zászlajára írva.

Nagyon erős tárgyalást ígér az év második felére a minimálbér kérdése. Senki nem mondja, hogy ne emelkedjenek a nettó keresetek, de mindaddig, amíg az Unióban az élőmunka terheinek nagyságában a dicstelen utolsó három helyen vagyunk, addig megmarad a tendencia, hogy a nettó bérek lassabban, a bruttó bérköltségek gyorsan növekednek.

A minimálbér emelés lényegében a költségvetést hízlalja…

Persze, meg hát a munkavállalók is jól járnak vele, de a munkaadók, főként a már említett megyékben, meg Baranyában, Nógrádban, bele fognak pusztulni, hogy kigazdálkodják. E következmény pedig az, hogy erősödik a feketemunka, a színlelt szerződéssel való foglalkoztatás, a cafeteriát visszaveszik… Kíváncsian nézzük, hogy a depressziós körzetekkel tesz-e valamit a magyar állam, mert ott biztosan nem fogják tudni kitermelni az emeléshez szükséges pénzmennyiséget.

Szoktam mondani: tessék elmenni egy kétezres borsodi faluba; a lakosság egyharmada munkanélküli, nyugdíjas, vagy közfoglalkoztatott. A fiatalok pedig otthagyják a települést. Ha egy ilyen helyen évente 10-15 százalékkal nő a minimálbér, vajon miből termelik ki. Egy ilyen helyen a fogyasztás biztosan nem nő…

Szinte megoldhatatlan a feladat. Ezért kell az államnak lépnie. Ha korábban a kormány be tudott vezetni különadókat – ma már szinte a különadók országa lettünk – akkor ezeken a helyeken kellenek a speciális kedvezmények, amelyek pozitívan diszkriminálnak. Ne én találjam ki, hogy bérterhet csökkentek, iparűzési adót engedek el, beruházást támogatok, odaviszek állami beruházást, ezt döntse el az állam. De szerintem döntsön; alapvetően a béroldalon kellene nagyon nagy kedvezményeket adni. A munkaerővel kapcsolatban egyébként van még egy fontos terület, mégpedig az atipikus foglalkoztatás.  Magyarország a legelmaradottabbak közé tartozik a részmunkaidő kérdésében, az otthonfoglalkoztatásban, a munkaerő kölcsönzés területén, a távmunka alkalmazásában, ezekkel mind bátran kellene élni.

Említette Chikán Attila nevét: elképzelhető, hogy ő lesz a következő elnök?

Nem, szinte biztosan nem. Ő  a tudomány embere, az Akadémia tagja. Ide vállalkozónak kell érkeznie.

Van a horizonton valaki?

Többen vannak. A VOSZ Stratégiai Munkabizottsága foglalkozik az utódlás kérdésével, és a későbbiekben tesz javaslatot az elnök személyére. Nem akarunk kapkodni, fontos, hogy jó döntést hozzunk. Addig a két elnökhelyettes és én, hármasban irányítjuk a szervezetet. Ami kiemelendő, hogy tovább kell vinnünk a Széchenyi kártya programot, a Prima mozgalom eseményeit, ezek a demjáni örökség olyan részei, amelyeket nem lehet elhanyagolni. És szeretnénk végre az intézményes érdekegyeztetésben előbbre lépni, mert nem szeretjük, ha a fejünk fölött döntenek. Ennél jobban csak azt utáljuk, ha rosszul. Ezért minden ilyen esetben hallatni fogjuk a hangunkat, úgy, ahogy lehet. De valahogy biztosan.

Újból a multiláncok a célkeresztben

A hipermarket- és diszkontláncok „megtöréséről” beszélt Lázár János. A multik kipasszírozása sokadszor kerül elő a kormány részéről. Az adatok azt mutatják, hogy gyorsulva nyílik az olló a hazai kisboltok és a multiláncok helyzete között. Több, mint ötször annyi kistelepülés van bolt nélkül, mint másfél évtizede.

A kisboltokat elsősorban a szegénység sújtja.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Talán csak a választási kampány hevülete, talán tényleges szándékot tükröz: Lázár János a hétvégén ismét elővette a „multikártyát”. Egy vidéki rendezvényen azt fejtegette, hogy mivel az emberek a napi fogyasztásra szánt pénzüket döntően a hipermarket- vagy diszkontláncoknál költik el, ez meghatározza a magyar élelmiszer-gazdaság helyzetét: amit ezek a cégek a polcra tesznek, azt veszik az emberek.

„Amíg ezt nem tudjuk megtörni, és ebben csak részsikereket tudtunk elérni, addig Magyarországon csak félmegoldásokat tudunk biztosítani”

– mondta a kancelláriaminiszter.

Legutóbb októberben került elő a téma, és mérsékelt hevességgel cáfolták hivatalos körökben a kiszorítás megvalósítását. Több helyről származó, sehol meg nem erősített hírek szerint részben megváltozott a koncepció: eredetileg kifejezetten a két német diszkontóriás, a Lidl és az Aldi volt kijelölve a kiszorításra, időközben azonban a megváltozott külpolitikai helyzetben a német cégek „érinthetetlenekké” váltak.

Egyelőre nem világos, hogy milyen stratégiát akar követni a kormány, ebben alighanem döntő lesz a választások végeredménye. Akkor kiderül, hogy marad-e a jelenlegi, lopakodva terjeszkedés, amelynek jegyében legutóbb pár napja jelentették be, hogy a Mészáros Lőrinc-féle Appeninn befektetési cég 18 olyan ingatlant vesz meg 4,5 milliárd forintért az osztrák Erste befektetési alapjaitól, amelyeket a Spar bérel üzletei számára.

Kérdés azonban, hogy járható út-e a külföldi láncok további szorongatása, netán kizavarása az országból. Eltekintve a várható diplomáciai vihartól, a multinacionális cégek versenyelőnye minden adat szerint szinte behozhatatlan a hazai boltok számára.

Más kisker-ingatlanok is gazdát cserélnek. Múlt heti bejelentés szerint kivonul Magyarországról az egyik legnagyobb kereskedelmiingatlan-tulajdonos, az Atrium, amelynek egyik legismertebb érdekeltsége az óbudai EuroCenter. A mintegy 22 milliárd forint értékű ügylet keretében a vevő Wing Zrt. kezébe kerül mások mellett vidéki Penny Marketeknek (bérleményként) helyet adó tucatnyi épület.

Már októberben írtunk arról, hogy a 2016-os eredmények szerint a hat külföldi lánc összesített bevétele (kerekítve) 2400 milliárd forint volt 1209 egységgel, a három magyar hálózat 9400 milliárd forintot forgalmazott 1475 bolttal. Vagyis közel nyolcszor annyi egység termelte meg a multik bevételének hatvan százalékát.

A külföldi tulajdonú láncok élmezőnye és a hazai hálózatok (javarészt szórt tulajdoni szerkezetű, úgynevezett beszerzési társulások) közt óriási a különbség az egy alkalmazottra jutó éves bevételben. A CBA, a Reál és a Coop esetében ez jelenleg – piaci becslések szerint – 20 és 30 millió forint között mozog,

a mezőnyt toronymagasan a diszkontok (Lidl, Aldi, Penny Market) vezetik

60-80 millióval. A középmezőnybe a „hagyományos” hiper- és szupermarketek (Auchan, Tesco, Spar) tartoznak 35-50 milliós értékkel.

Aligha véletlen, hogy az elmúlt évek egyre erősödő bérversenyében is ez a sorrend. Az év első hónapjának egyik vezető híre volt, hogy húsz százalékkal dobja meg béreit a Lidl, ezzel a bolti dolgozói átlag 365 ezer, az üzletvezetői ennek duplája lesz márciustól. (A német cég saját adata szerint a mostanival együtt 2016 januárja óta 52 százalékos béremelést hajtott végre.) A Spar nem ad meg nyilvánosan fizetésadatokat, állításuk szerint két év alatt 40 százalékos növelést hajtottak végre, a kezdők minimuma most 200 ezer forint. A Tesco a tavaly őszi megállapodás értelmében bolton belüli munkakörbe 197 ezres legkisebb bért kínál, de ezt csak a hetedik hónaptól, viszont emellé még a cafeteria érkezik havonta.

Látható tehát, hogy már egyes külföldi cégek fizetőképessége (és talán üzleti stratégiája) között is szakadék tátong, a sor végén kullogó hazai láncokról (és a hozzájuk nem tartozó független kisboltokról) nem is beszélve. Ezek körében vált gyakorlattá az év elejének szintén slágerhíre, amely szerint akár a hét több napján zárva tartanak, vagy osztott nyitvatartással üzemelnek.

Nem is csoda ez, ha azt is megnézzük, hogy a KSH adatai alapján úgy becsülhető, hogy egy üzletre átlagosan mennyi bevétel jut. A hazai tulajdonúaknál éppen tizedannyi, mint a multiknál: körülbelül 160 millió forint.

Az jól ismert tény, hogy egyre kevesebb a kis bolt az országban: míg öt éve még több, mint 150 ezer volt, a számuk 2017 végére valószínűleg 130 ezerre esett. Tizenöt éve ez a szám még 165 ezer volt, vagyis mostanra a boltok egyharmada bezárt,

és ennek nagyobb része, körülbelül 60 százaléka a kisebb településeken.

Így nem is csoda, hogy ezek nagyjából tizedében (220-ban) ma már semmilyen bolt sincs. Másfél évtizede ez még csak mintegy negyven volt, vagyis öt és félszeresére növekedett azon községek száma, amelyek már egy pici vegyesboltot se tudnak eltartani. Az átlagértékek alapján impozáns jövedelemnövekedés az ország egyes vidékein tehát szinte egyáltalán nem mutatkozik meg az élet olyan alapformájában se, mint a legelemibb mindennapi bevásárlás.

És ebben rövid távon nem is várható előrelépés, mert

ezekben a térségekben a közmunka szinte az egyetlen jövedelemforrás.

Márpedig a kormány idén 266,1-ről 225 milliárdra csökkenti az erre szánt pénzt (és a hírek szerint 2019-től tovább folytatná ezt). A Policy Agenda friss munkaerőpiaci elemzése arra is rámutat, hogy eközben a foglalkoztatási alap bevétele 240,8-ről 264,3 milliárdra nő.

A bérnyomás pedig alig mérséklődik: két év alatt jelentősen megnőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, ami nagyon sokakat – elsősorban a hazai tulajdonú kis- és középvállalatokat – kifejezetten megvisel és ellehetetlenít – nyilatkozta a Független Hírügynökségnek nemrég Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Szövetségének főtitkára. Tavaly 15, illetve 25, az idén pedig további 8, illetve 12 százalékkal emelkedtek ezek a bérek. Messze nem mindenki tudja kigazdálkodni ezt, különösen nem a vidéki, kistelepülések vállalkozói, kisvállalkozásai, ott, ahol jellemző a nyugdíjasok, az álláskeresési támogatásban részesülők és a közfoglalkoztatottak nagy aránya. Ezeken a településeken a helyi boltos, vendéglátós, fodrász számára például nincs növekedés a keresleti oldalról, honnan tudná tehát kitermelni a megemelt bérek fedezetét – kérdezte Dávid.

Tehát ezek a térségek várhatóan tovább szakadnak le az országos átlagtól, nem beszélve a kiemelkedő térségekről. Mindez a kiskereskedelem legalsó szintjének folytatódó elsorvadását vetíti előre, amin nem segít a multik fojtogatása.

Túlburjánzik az állam, kiszámíthatatlan a jogi környezet

Brutális, hogy ma Magyarországon mintegy 4,4 millióan dolgoznak, közülük 1,3 milliót az állam tart el – állítja Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének a főtitkára, hozzátéve: az Orbán-kormány többször is felvázolt terveket e felduzzasztott létszám csökkentésére, történni azonban nem sok történt. „Nem látok az ellenzéki pártok programjaiban olyan lépés-sorozatokat, amelyek a gazdaság számára rendkívül nagy ígéretet hordoznának” – reagált arra a felvetése, hogy ugyan több ponton bírálja a VOSZ a jelenlegi kormány lépéseit, de nem áll ki az ellenzék mellett demonstratívan, ahogy tette azt nyolc évvel ezelőtt az akkor még ellenzéki Fidesz mellett. A vállalkozók  a gazdaság egyik neuralgikus pontjának a munkaerő-piaci helyzetet tartják: évente negyvenezer fővel szűkül a kínálat a munkaerőpiacon a 15-64 év közötti korosztályban, ami krónikus munkaerőhiányhoz fog hamarosan vezetni. Az állam túlburjánzása és a kiszámíthatatlan jogi, működési környezet is komoly problémákat okoz – állítja Dávid Ferenc.

 

Mit tartanak a magyar vállalkozók a gazdaság neuralgikus pontjainak?

Ma Magyarországon az elsőrendű kérdés a munkaerő-piaci helyzet, ennek két vetülete van: az egyik munkabérekkel kapcsolatos folyamatok, a másik pedig a szakképzett munkaerő rendelkezésre állása. Ami az előbbit illeti – két év alatt jelentősen megnőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, ami nagyon sokakat – elsősorban a hazai tulajdonú kis- és középvállalatokat – kifejezetten megvisel, s ellehetetlenít. Tavaly 15, illetve 25, az idén pedig további 8, illetve 12 százalékkal emelkedtek ezek a bérek, s ez a versenyszférában több mint egy millió foglalkoztatottat érint. Messze nem mindenki tudja kigazdálkodni ezt, különösen nem a vidéki, kistelepülések vállalkozói, kisvállalkozásai, ott, ahol jellemző a nyugdíjasok, az álláskeresési támogatásban részesülők és a közfoglalkoztatottak nagy aránya. Ezeken a településeken a helyi boltos, vendéglátós, fodrász számára például nincs növekedés a keresleti oldalról, honnan tudná tehát kitermelni a megemelt bérek fedezetét? A másik ilyen neuralgikus pont a szakképzés és az elvándorlás egymással szorosan összefüggő kérdése –

a kreatív, szakképzett, vállalkozó szellemű fiatalok elmentek, a képzetlenek, a digitális analfabéták maradtak itthon;

s főként az ország észak-keleti megyéiben már nagyon nehéz foglalkoztatható új munkaerőt találni. Ez olyan problémát fog hosszú távon okozni, amit kezelni szinte lehetetlen lesz, különösen, ha elérkezik a negyedik ipari forradalom.

A demográfia mennyire számít mindebben?

Ez is rátesz egy lapáttal. Hiszen míg az ötvenes évek közepén évi 220 ezer gyerek született, napjainkban számuk nem éri el a 90 ezret sem.

Évente negyvenezer fővel szűkül – az elvándorlás és a fenti tényező együttes hatására – a kínálat a munkaerőpiacon a 15-64 év közötti korosztályban.

Nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy kiszámítsuk: mekkora problémát okoz ez már ötéves távlatban is – krónikussá fog válni a munkaerőhiány.

A munkaerőpiac negatív fejleményei mellett mit bírálnak a leginkább a vállalkozók?

A bírálatok, panaszok másik központi kérdése az állam túlburjánzása. Éppen ezen a héten hozta le a 168 óra a döbbenetes összesítést, amin még mi is meglepődtünk, pedig nap mint nap foglalkozunk ezzel a kérdéssel: ma már több mint 1,3 millióan kapják a fizetésüket közvetlenül az államtól vagy állami és önkormányzati vállalatoktól. Ez brutális! A térségben is mindenki előtt járunk ezzel – nem mintha ez dicsőség lenne. Ráadásul nálunk köztudottan magas az adószint, s még inkább az élő munka adóztatása. Logikus tehát, hogy

amiatt kell magasan tartani az adókat, hogy ezt az elképesztő állami vízfejet el lehessen tartani.

Nem a rendőrökről, nem az orvosokról, tanárokról beszélek – hanem a vízfejről, amely nem csak lusta, de sok pénzünkbe is kerül, s megnyomorítja az életünket, a bürokrácia miatt. Gondoljon csak bele!

Ma Magyarországon mintegy 4,4 millióan dolgoznak, közülük 1,3 milliót – azaz közel a harmadot – az állam tartja el.

Köztük van egyébként 300 ezer állami és önkormányzati tulajdonú vállalat alkalmazottja is, akik nem versenypiaci körülmények között dolgoznak. Ez a harmados arány komoly versenyképességi hátrányt jelent a magyar gazdaság számára.

Megjegyzem, még az „elmúlt nyolc év” előtt a VOSZ nagyon sokszor és demonstratívan fellépett az akkori kormánnyal szemben az állam által eltartottak nagy száma miatt – pedig az a mai számnál nem kevéssel volt alacsonyabb…

Az Orbán-kormány emberei – élükön Lázár Jánossal és Csepreghy Nándorral – többször is felvázoltak terveket e felduzzasztott létszám csökkentésére. Van is abban logika, hogy karrierhíddal irányítanák át az üzleti szférába a leépített közszolgákat. Történni azonban nem sok történt.

Visszatérve a vállalkozók véleményéhez milyen egyéb nehezítő tényezőket emlegetnek a leggyakrabban?

Azt, hogy az adórendszer évről évre, de gyakran év közben is változik, s általában véve is a gazdaság jogi környezete folyamatos mozgásban van. Ma egy magyar kisvállalkozó, vagy akár nagyvállalkozó nem tudhatja, hogy egy-két-három hónapon belül mi történik a szabályozási környezetben, beleértve a vagyonbiztonságot – gondoljon csak a takarékszövetkezetek vagy a trafikok ügyére. Hogyan lehet így vállalkozni, befektetni, bővíteni, munkaerőt felvenni? Távol áll tőlem, hogy dicsérjem a kormány gazdaságpolitikáját, de tény, hogy Magyarország növekedési pályán van, forrásbőség van, olcsón lehet hitelhez is jutni, ám a kisvállalatok mégsem mernek előre lépni, pusztán azért, mert nem tudják, mit hoz számukra a másnap jogi környezete.

Szkeptikusak a vállalkozók, nincs bizalmuk, nem mernek vállalkozni – ez pedig hosszútávon negatív hatással jár.

S e három nagy terület – a foglalkoztatással összefüggő anomáliák, az állami vízfej és bürokrácia, valamint a jogi környezet – mellett több probléma is irritálja a hazai kkv-kat. Ilyen a közbeszerzés, s az, hogy szemmel láthatóan nem a teljesítményen múlik, hogy a versenyben hol végzek, hogy piachoz jutok-e vagy sem, hogy megszerzek-e egy-egy üzletet, hanem elsősorban a kapcsolatrendszeren dőlnek el ezek a kérdések. Ez persze összefügg az állam túlburjánzásával.

Már előbb is pedzegettem, ismét nekifutok: nyolc-kilenc évvel ezelőtt teljes mellszélességgel kiállt a VOSZ – élén Demján Sándor elnökkel – az akkor még csak választásokra és győzelemre készülő Orbán Viktor mellett. Mert hogy nagyon sok bírálni valót láttak a megelőző szocialista kormány tevékenységében. Most is sok a bírálat, de nem látszik demonstratív kiállás. Miért hallgatnak?

Orbán Viktor az az ígéretet tette a 2010-es választás előtt – nyilvánosan és a nem nyilvános tárgyalásokon egyaránt –, hogy talpra állítja a gazdaságot. Ez a vezérszava volt, a legfőbb céljának nevezte. És 2011-12-ben valóban történtek is olyan intézkedések, amelyek arra engedtek következtetni, hogy pozitív irányba viszik a gazdaságot. Ilyen volt például a kisadók kivezetése, a vállalkozói vagyon illetékmentes (átadási,) öröklési lehetősége, stb.. Ám megfordult a helyzet és én ezt – bevallom, igen szubjektív módon – ahhoz kötöm, hogy szinte teljesen megszüntették a társadalmi párbeszéd intézményét. Ugyan ez nem forintosítható, de ettől még nagyon fontos, hogy felszámolták a munkaadók és a munkavállalók, valamint a kormány tárgyalási fórumát, az Érdekegyeztető Tanácsot.

Ma nincs érdemi és rendszeres gazdasági érdekegyeztetés, nincs fórum, amelyen minden, objektív mérés alapján megállapított reprezentatív érdekképviselet részt venne.

Ez azt jelenti, hogy nincs is formális kapcsolat a munkaadói, munkavállalói érdekképviseleti szervek s a kormány között?

Vannak, de ritkábbak, s persze az informális kapcsolatok megmaradtak. Sajnos azonban az olyan szervezetek, mint amilyen a VOSZ is, emiatt erejüket veszítették, hiszen ahogy erősödik a központosítás, úgy van egyre kevésbé szükség klasszikus, pártoktól független önkéntes szerveződésekre, arra, hogy ezek hallassák a hangjukat. Nem mondom, vannak fórumok – például a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma és a Vállalkozásfejlesztési Tanács –, de egyre nehezebb eredményeket elérni. A vasárnapi zárva tartás bevezetése nem volt jó történet, és nem a szociális partnerek és a Kormány megállapodásán alapult, de tiltakozásunk végül is sikeres volt.

Lesz-e olyan nyilvános kézfogás a mai ellenzékkel, mint amilyen volt az akkori ellenzékkel 2010-ben?

Mielőtt erre válaszolnék szeretném leszögezni: mi akkor hittünk abban, hogy az új kormány – mert azért azt lehetett tudni, hogy új kormány jön – kezelni fogja az alapbetegségeket, s központi kérdéssé teszi a gazdaság talpra állítását. Az elején ez így is indult. Sajnos azonban a lendület kifulladt, s a hosszú évek távlatában a kapcsolataink is kicsit megfáradtak. Ami pedig a mostani ellenzéket illeti – én tisztességgel végigolvastam a programjukat, s nem látok olyan lépés-sorozatokat, amelyek a gazdaság számára rendkívül nagy ígéretet hordoznának. A szociális ígéretekkel tele van a padlás – állampolgári jogú nyugdíj, garantált jövedelem, négynapos munkahét, minimálbér-emelés, stb.. Ezek azonban csak viszik a pénzt, a fedezetének a forrását sehol nem látom.

Ez a szociális licit egy vak licit, gazdaságilag nincs megalapozva.

Rémisztő még csak gondolni is rá, hogy olyan dolgokat ígérnek, mint Medgyessy a száz napos programban, amit bevezettek, például a 13. havi nyugdíjat, majd tarthatatlansága – fedezethiány miatt – nekik kellett kivezetni. Informális tárgyalásaink persze vannak, de ilyen körülmények között nincs értelme intézményesíteni a kapcsolatainkat az ellenzékkel.

Akkor az nem is számít politizálásnak hogy oda odaálltak, ide meg nem?

Mi pártszimpátiák alapján nem politizálhatunk! Ha azt tennénk, legyengülnénk és/vagy szolgai sorba kényszerülnénk.

A mi feladatunk az, hogy megpróbáljuk szakmai alapon meggyőzni azokat, akik szinte meggyőzhetetlenek. Olyan időket élünk, amikor nagyon alacsony szintre süllyedt a vitakultúra.

Tisztában vagyunk azzal, hogy az érdekképviseleteknek nincs végrehajtói hatalmuk, de abban hiszünk, hogy a jó döntésekhez mindig meg kell hallgatni a másik felet is, jelesül minket is. Az érdekegyeztetésnek nem szabadna levelező tagozatnak lennie – ma pedig az, igen szomorú, hogy idáig jutottunk. Mi valódi társadalmi párbeszéd révén szeretnénk meggyőzni a mindenkori hatalmat, hogy nem vagyunk az ellenzéke. A kormánynak pedig tudatosítani kellene, hogy csak akkor sikeres, amikor a gazdaság is sikeres.

Hogyan tudják kezelni, hogy meggyengült a lobbierejük?

A VOSZ-nak hosszútávra kell berendezkednie, s ezért tudomásul kell vennünk, hogy vannak idők, amikor nem kíváncsiak arra, amit mi a hazai kkv-k képviseletében mondanánk.  Szakmai alapon kell maradnunk, őszintén kell szakpolitizálnunk.

Nekünk pártpolitikával nem, csak gazdaságpolitikával kell foglalkoznunk.

Nem kell, hogy szeressenek minket, csak használjanak. S azért azt se felejtsük el, hogy érünk el részsikereket – például sikerült, legalábbis ideig-óráig megakadályozni a tavaly tavasszal bedobott újabb kereskedelmi csomagot, benne a reklámszórólapok megadóztatásának, a hipermarketek előtti parkolók fizetőssé tételének, területarányos foglalkoztatási kényszernek a gondolatát. Ott legalább kármentő funkciókat el tudtunk tehát látni. De pozitív történet a kormánypártok által kezdeményezett és általunk is ösztönzött nyugdíjas szövetkezetek létrehozása – hogy még egy jó példát említsek arra, hogy a VOSZ ma is képes jó ügyeket felkarolni és tudja hallatni a hangját.

Karácsonyi munkaszünet: 60-80 milliárd tét

A munkaadók tiltakoztak a december 24-e munkaszünetté nyilvánítása ellen, a kormány nem foglalt állást a konzultáción – mondta fuhu.hu-nak Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára. A tét: 60-80 milliárd forint kiesés a gazdaságban. A munkáltatók terheik gyorsabb csökkentését kérték a kormánytól. Itt 90 milliárdról van szó.

A munkáltatók tiltakoztak a Versenyszféra és Kormány Konzultációs Fórumán (VKF) csütörtökön, hogy munkaszüneti nappá nyilvánítsák december 24-ikét – mondta el a fuhu.hu-nak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. Dávid Ferenc közölte, hogy az unió tagállamai közül mindössze hatban nem dolgoznak Karácsony első napján.

Tiltakoznak az ötletszerűen előhúzott újabb munkaszünetek bevezetése ellen, mert hol lesz a határ: később

bemondja valaki vízkeresztet, hamvazó szerdát, Nagyboldogasszony napját?

– kérdezte a VOSZ-főtitkár. Ha bevezetnék 24-ikét, jó eséllyel állna össze négy egybefüggő nap, akkor meg 23-át akarná valaki pihenőnappá tenni – mondta el.

Hatvan-nyolcvan milliárd forint termeléskiesésről van szó naponta – szögezte le Dávid Ferenc. A kormány nem foglalt állást a már népszavazáson lévő kezdeményezésről.

A munkáltatók azt kérték a VKF-en, hogy a foglalkoztatókat terhelő járulék gyorsabban, lehetőleg három év alatt csökkenjen – mondta el Dávid Ferenc. Erre akkor van lehetőség, ha bírja a költségvetés, márpedig minden egy százalékpont 90 milliárd forintot „ér” – mondta el. Erről bővebben itt írtunk.

Beszéltek a minimálbér emelésének tapasztalatairól, bár, mint az korábban már tudható volt, részletes és megbízható adatok nincsenek arról, hogy a körülbelül 12 százalékos emelkedés a minimálbér (15 százalék) és szakmunkás bérminimum (25 százalék) átlagában ágazatonként, területenként, vállalati méret szerint.

Így a munkáltatók is csak abból az általános tapasztalatból indulhatnak ki, hogy a hazai tulajdonú, vidéki és kicsi (főként 10 fő alatti) cégek vannak általában is a legnehezebb helyzetben, ezért körükben várható, hogy ezt a pénzt nem tudják kigazdálkodni a jó esetben 3 százalékos bevétel-gyarapodásból. Elsősorban a kereskedelmi és ipari „kicsik”, amelyek külföldi bérmunkáik é s hazai multi-beszállítói áraiban nem tudják elismertetni a béremelés miatti többletköltséget.

Az ideit jövőre újabb, 8, illetve 12 százalékos kötelező emelés következik.

Az elemzők egy része sokezer vállalkozás csődjét vizionálja a tehernövekedés miatt.

A január elseje óta élő minimálisbér-emelés első tapasztalatairól készültek felmérések tavasszal kérdőíves megkereséssel, ezekből azonban még nem lehet messzemenő következtetést levonni. Jelenleg azt sem tudja senki pontosan, mi az oka annak, hogy a belső fogyasztás a keresetek nagy arányú bővülésétől komolyan elmaradva, alig 4-5 százalékkal futott fel eddig.

A felméréseket korábban készítő kutatóintézetek a fuhu.hu-nak egyaránt azt válaszolták, hogy az elmúlt hónapokban nem indult újabb vizsgálat. (Ötezer cégre kiterjedő kérdezés tízmillió forintba is belekerülhet.) A VOSZ pedig azért nem tud többet, mert tagjaik nem válaszolnak az ilyen kényesnek tartott tudakozódásra.

Az idei alapadatokból, például a mérlegbeszámolókból jövő nyáron fog tudni valamilyen első elemzést készíteni a NAV. Ebből azonban nem derül ki, hány embert érintenek a változások, a bérekre vonatkozó adatok feldolgozására két évre lesz szükség, a cégbezárások hátterének feldolgozása pedig három évig is eltarthat – mondták el az egyik kutatóintézetben.

A legfrissebb rövid vizsgálatot a Kopint-Tárki készítette nemrégiben. Ebből is mindössze az derül ki, hogy Magyarországon a feldolgozóiparban az összes alágazat kilátása igen jó, bár a termelési prognózisok folyamatosan, trendszerűen rosszabbodnak, de még így is jóval a sok évi átlag felett vannak. A magyar feldolgozóipar legnagyobb problémája jelenleg a polarizáltság. „Statisztikailag jól megfogható, szignifikáns különbség van a kis- és a nagyvállalatok között, ez utóbbiak javára. A 10 fő alatt foglalkoztató vállalatok sokkal rosszabb helyzetben vannak, mind a szubjektív, mind az objektív mutatók alapján. Az ágazat legkomolyabb akadályozó tényezője a munkaerőhiány, amellyel a kisebb cégek vélhetően nem tudnak megküzdeni.”

Ami bizonyosnak látszik, az a munkáltatói és alkalmazotti adók egy részének mérséklődése 2018-tól. A törvényjavaslatot szerdán nyújtották be az Országgyűlésnek. A munkaadók tiltakoztak a december 24-e munkaszünetté nyilvánítása ellen, a kormány nem foglalt állást a konzultáción – mondta fuhu.hu-nak Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára. A tét: 60-80 milliárd forint kiesés a gazdaságban. A munkáltatók terheik gyorsabb csökkentését kérték a kormánytól. Itt 90 milliárdról van szó.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!