Kezdőlap Címkék Vidéki Színházak Fesztiválja

Címke: Vidéki Színházak Fesztiválja

Átverhető igazságszolgáltatás

A gyilkossággal meggyanúsított vádlottba beleszorul a szusz meglepetésében, majd hangosan kifakad, amikor a felesége egyértelműen ellene vall a bíróságon. Agatha Christie, az emberi lélek nagy ismerője, a krimi királynője, többszörösen megcsavarja a cselekményt A vád tanúja című novellájában, amiből híres film is készült, és aminek színpadi változatával a Győri Nemzeti Színház vendégszerepelt a Vidéki Színházak Fesztiválján, a Pesti Magyar Színházban, a felújítás alatt lévő Thália Színház szervezésében.

 

Dermesztő, ahogy a feleség a saját férjére vall. Azt lehet gondolni, hogy ő szolgáltatja a döntő alibijét a fiatalembernek, aki ellen egy gazdag, idős asszony megölése a vád. De a szeretett nő szikrázó szemekkel áll a tanúk padján, rideg elszántsággal ecseteli, hogy ment véres ujjú kabátban haza a férje már a gyilkosság időpontja után, hogyan vallotta be, hogy ő ölt meg a hatalmas örökségért egy idős nőt. Egyértelműen, haragvó gyűlölettel, a bitófára küldi a férfit, aki hol kifakad, hol köpni, nyelni nem tud. Szerencsétlen flótásnak tűnik ehhez a nagyon is domináns perszónához képest.

Győri Nemzeti Színház

Agatha Christie él és virul. Remekműveknek gondolt alkotások tömkelegét borítja már a feledés homálya, de őt újra és újra kiadják, a köteteiből készült filmeket halomszámra ismétlik. Bűnügyi könyveiben sokkal több van, mint egy átlag krimiben, ahogy Rejtő történeteiről is kiderült, hogy jóval többek, mint az egyszer használatos ponyvák. Christie esetében a bűn olyan, mint a lakmuszpapír. Rávilágít a társadalom bajaira is éppúgy, mint emberi galádságokra, de azért még azt hirdeti, hogy a bűnös fellelhető, megnevezhető, megbüntethető, és akkor helyre áll az amúgy alapvetően békebeli világrend.

Hát ma már ez ugye sokkal bonyolultabb, gondoljunk csak a kiugróan népszerű, általában igencsak vaskos skandináv krimikre, melyekben annyira kusza a história, hogy temérdek oldalt igényel a kifejtése. Christie esetében még elképzelhetetlen lett volna, hogy a Scotland Yard rendőrei is lehetnek bűnösök, de mára összemosódott minden, rossz arcú detektívek, disztingváltnak ható, sima modorú gazemberek keverednek. Akár bűnüldözők is nyugodt lélekkel használnak törvénytelen eszközöket, és netán a tömeggyilkosok is törvényes eszközökkel mossák tisztára magukat.

Győri Nemzeti Színház

Christie ehhez képest mesevilág. Nála a törvénykezés valóban igazságszolgáltatás, még akkor is, ha ehhez magándetektív szükséges, aki leleményesebben elmésebb, mint a gyakran nehézkesen vízfejű rendőri gépezet. Bár éppen A vád tanújában a krimi királynője mintha megsejtett volna valamit a jövőből, ezért ez sok tekintetben kivételt is képez az életművében. Ebben bizony át lehet verni az egész bíróságot, amelyik teljesen rossz ítéletet hoz, meg Sir Wilfrid Roberts tekintélyes ügyvédet is, aki ezúttal lényegében megfelel a magándetektívnek. Gondoljuk csak el, mennyire képtelenség lenne, ha a pletykás, szemfüles vénkisasszony, Miss Marple vagy a nagy bajuszú, vaslogikájú öregúr, Hercule Poirot hamis végkövetkeztetést vonnának le. Nem és nem, ők mindig kimondják a tutit. A vád tanújában viszont a nagy tapasztalatú ügyvéd teljes meggyőződéssel fölmenteti a gyilkost. Ez bizony már a normális világrend felborulása!

Csankó Zoltán totálisan rátermett, becsületes ügyvédet játszik, aki ugyan már pikírtté, szarkasztikussá vált, de szenvedélye az igazságkeresés. Annyira, hogy nem is tud másra figyelni, ezért heves mozdulatai közben kipotyognak kezéből a tárgyak, vagy mindenhonnan leveri ezeket, ami persze erőteljes humorforrás, miközben Csankó érzékelteti, hogy egyébként nem akárkiről, fajsúlyos emberről van szó. Kolnai Kovács Gergely hiteles ma született báránynak, naiv, jóravaló férjnek, de legvégül kimutatja a foga fehérjét. Szina Kinga a címszereplő, Christine Vole-ként, a feleségként, a méltán híressé vált Billy Wilder filmből Marlene Dietrick legendássá vált figuráját kölcsönzi magának. Megmutat egy agyafúrt, sátánian kétszínű nőt, aki szerelme, boldogulása érdekében bármire képes, de amikor őt is rútul átejtik, képtelen türtőztetni magát. Ungvári István a buzgómócsing, hiú, enyhén dilettáns ügyész. Maszlay István az abszolút igazságot szolgáltatni akaró, már-már bölcs bíró. Nagyothalló, sipítva, hadarva beszélő, minden lében kanál, elfogult házvezetőnőként Mézes Violetta parádézik és méltán nyíltszíni tapsot kap. Nem egészen értem, hogy a meghajlásnál miért nincs ott, ahogy a többi tanú sem, pedig jó karaktereket teremtenek.

Győri Nemzeti Színház

Simon Kornél, aki színészként kezdett, fokozatosan bebizonyítja, hogy rendezőként is megállja a helyét. A tavalyi évad végén a Karinthy Színházban színpadra állított Tanár úr kérem is figyelmemre méltó. A Vád tanúja, Papp Janó és Czechmeister László korhű díszletivel, ugyancsak Papp szintén korhű jelmezeivel, élvezetes előadás. Méltán kapott kiadós tapsot a publikumtól.

Vidéki Színházak Fesztiválja a Tháliában

0

A Thália Színház szeptember 4–10. között hatodik alkalommal rendezi meg hagyományos évadnyitó eseményét, a Vidéki Színházak Fesztiválját. A hét nap alatt ismét kilenc előadás várja majd a színházkedvelő közönséget.

Szeptember 4-én a fesztivál nyitó előadásaként kerül színre Anton Pavlovics Csehov Ivanovja Spiró György fordításában, a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában. A darab főszereplői Bányai Kelemen Barna és Bánfalvi Eszter, rendezője Lukáts Andor.

Szeptember 5-én Paczolay Béla rendezésében tekinthetik meg a Pécsi Nemzeti Színház játékát, az Ádám almáit, mely a jellegzetes skandináv humor világába kalauzolja a nézőt. Anders Thomas Jensen mára kultikussá vált filmjének színpadi adaptációját először láthatja a budapesti közönség, a főszerepben Cserna Antallal.

A fesztivál nagyszínpadi előadásainak sora szeptember 6-án Az ötödik pecsét című produkcióval folytatódik,

amely a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház vendégjátéka. A Sánta Ferenc regényéből készült darab által – amit Hamvai Kornél alkalmazott színpadra – 1944-be, a nyilas korszak végnapjaihoz utazhatunk vissza. Az előadás rendezője Csiszár Imre.

Szeptember 7-én, csütörtökön Bagó Bertalan rendezésében tekinthetik meg Brian Friel: Apák és fiúk című darabját a Vörösmarty Színház előadásában. A színmű Ivan Szergejevics Turgenyev azonos című regénye alapján készült. A székesfehérvári produkció középpontjában a generációs problémák, a fiatalok és idősek közötti konfliktusok állnak. Főbb szerepekben Kádas Józsefet, Nagy Pétert és Gáspár Sándort láthatják.

Szeptember 8-án, pénteken két előadás is várja az érdeklődőket: a Nagyszínpadon Dale Wasserman és Mitch Leigh világhírű musicaljének, az európai irodalom egyik alapregényének zenés feldolgozása, a La Mancha lovagja, Miskolci Nemzeti Színház előadását Keszég László rendezte; és a Bereményi Stúdióban a kecskeméti Katona József Színház előadása, Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul (Platonov) című műve.

A magányosság különös tragikomédiájaként számon tartott darabot Szász János rendezte, Platonov szerepében Kocsis Pál.

Szeptember 9-én, szombaton a Békéscsabai Jókai Színház hozza el Örkény Macskajátékát – Felkai Eszter és Fodor Zsóka főszereplésével, Juhász Róza rendezésében.

A Vidéki Színházak Fesztiválja szeptember 10-én két előadással zárul. A Nagyszínpadon a Jászai Mari Színház – Népház előadását, Spiró György: Az imposztor című darabját láthatja a közönség. Bogusławski szerepében Fodor Tamás, további szerepekben többek között: Crespo Rodrigo, Megyeri Zoltán és Major Melinda látható. A produkció rendezője Szikszai Rémusz. A Bereményi Stúdióban a Szegedi Nemzeti Színház várja a közönséget, Háy János: Utánképzés (ittas vezetőknek) című előadása kerül színre, melynek rendezője Szőcs Artur.

A programot ezúttal is öttagú zsűri kíséri figyelemmel.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!