Címke: választás

A nagybetűs Karácsony a legszebb ünnepünk. Nem csoda, hatalmas előnye van sok többivel szemben: a Karácsony az embereké, az államnak ehhez nincs köze.

Na persze állama válogatja, létezik pár olyan állam, amelyik az égadta világon mindenbe bele akar szólni, akár még a nagybetűs Karácsonyba is. Konkrétan persze nem az állam forszírozza a beleszólást, hanem az államot képviselő Vezetés vagy autokrata államokban maga az egyszemélyi  Vezető, amelyik/aki nem szeretné átadni a hatalmat a következő választáson, ezért egyre több területet és az azokon működő eszközrendszert próbál a hatáskörébe vonni, hogy ezzel is biztosítsa magának a minél szélesebb körű befolyást az ellenzék totális tönkretétele érdekében.

Tipikus példa az ilyen széles körű befolyásra a hajdanvolt szocialista országok garmadája, ahol a világháborút követő szovjet megszállás után kötelezően vettek mindent állami tulajdonba. Ezekben az esetekben

az ellenzék totális tönkretétele, már a kezdetekben megvalósult, méghozzá fizikailag, az állami tulajdonba vétel csak a kisgömböc mindent elnyelési vágya volt.

Később ezek az országok olyan tehetetlenül botladoztak gazdaságilag, hogy rossz volt nézni. Pláne annak, aki ott lakott. Oka egyszerű, a vállalatvezetések nem a piacnak voltak felelősek, hanem a minisztériumnak, amely tetszés szerint váltott le és nevezett ki bárkit kizárólag lojalitásos alapon, aminél jobb tenyészágy a kontraszelekciónak nem is kell, meg nem is létezik. Hogy a minisztérium is teljesen kontraszelektált lett az magától értetődik.

Rendkívül érdekes módon ma is van olyan állam, ahol a fentebb leírt katasztrofális tapasztalatok ellenére a Vezetés, illetve hát személyesen a helyi Vezető a szocialistának csúfolt technikát követi, és igyekszik a legtöbb területet hatáskörébe vonni, ráadásul azonnal idegrohamot kap, ha egy részegység kicsúszik a kezéből. Szomorú módon a nálunk regnáló, a kártékony dacot („Akkor meghosszabbítjuk Bicskéig!”), a saját célok győzelemre viteléért akár az egész ország feláldozására való hajlandóságot („EU pénz nélkül is lehet élni!”) és a narcisztikus személyi kultuszt („Hálaima a hatvanadik születésnapján”) egybeötvöző Vezető hadjáratot indított Karácsony ellen. Félreértés ne essék, jelen esetben nem a Karácsony nevű ünnepet akarja leküzdeni, hanem Budapest főpolgármesterét, aki politikailag nyúlta le az ő embere elől az ország legfrekventáltabb városát, ahol maga is lakik, uralkodik, és mutogat. Mármint az erkélyéről. A látványt. A vendégeinek. Ahogy egy király. Vagy mint hajdan Kormányzó úr ő főméltósága.

Egyelőre sajnos csak a Klastrom az övé, de ha az erre a célra kitalált Liget projekt befejeződik, és a Nemzeti Galéria ki lesz a Palotából paterolva, számára a helyzet rögtön megjavul.

A miniszterelnök szokott mázlijának köszönhetően a Karácsony Gergely féle városlenyúlás csak politikai. A városvezetésnek gazdasági hatalma nincs, a „kormány” bármikor megtilthatja neki bármelyik meglévő adó beszedését, egy új adó kivetését, a kölcsönfelvételt, kötelezheti új feladatok ellátására, elvonhatja az állami támogatást, mind nagyobb összegek befizetését írhatja elő a legvadabb indokokkal, magyarán azt csinál, amit akar, és ez ellen a főpolgármester nem tehet semmit. A „kormány” nem szeretné, hogy Karácsony még egyszer nyerjen (meg aztán a bosszú is édes, ugyebár), ezért igyekszik ellehetetleníteni Budapestet. Egyre több az állami elvonás meg az állami támogatás megtagadása, ami azt eredményezi, hogy a városvezetés a feladatait pénz híján előbb-utóbb nem fogja tudni teljesíteni. A közlekedés leáll, az FKF egyre kevésbé hatékony, a körzeti rendelők bezárnak, amire aztán lehet mondogatni, hogy íme, itten látható, hogy a Karácsony vezette ballibsik mennyire dilettánsok! És persze mondogatják is a NER huszárok habzó vagy sírásra görbült szájjal, szorgosan.

A megfojtást a „kormány” fokozatosan végzi, mert így nem lóg ki a lóláb. Rendkívül visszatetsző taktika, ám a magyarországi vakhitűek számát tekintve – ahogyan eddig is – még akár be is jöhet.

Ennek révén látják úgy az egyszerűbb emberek, hogy a „kormány” részéről nincs itt semmi agresszió, mégis állandóan sír a Karácsony, nyilván csak trükközik, hogy a tehetségtelenségét palástolja. Mikor pedig fideszék hozzáteszik, hogy, „Még beruházások sincsenek”, abból a fentiek ismeretében tényleg az következik, hogy vagy az hülye, aki mondja, vagy azokat nézi hülyének, akiknek mondja. Mert teheti.

Megjegyzés:

a „kormány” azért van idézőjelbe téve, mert a kormány kies hazánkban a miniszterelnökkel egyenlő.

A többek csak pofozógépek, akiket néha elzavar Brüsszelbe, ki tudja, minek, itthon szétvereti velük a gazdaságot az oktatást, az egészségügyet, vagy amit akar, aztán péntekenként elmondja a teljesen független MTVA-ban, hogy mindez jó. Hogy miért vagy mire, azt az interjú során nem kérdezi tőle senki.

Na de ez még nem minden. A fentieken felül adománygyűjtési botrány is van. Miniszterelnökünk jellemző tulajdonsága, hogy nem fárad bele a füllentésekbe soha (lásd például a „Hol a pénz EU?” című monodrámáját), így aztán, kihasználva a választók tájékozatlanságát és adatfeldolgozási képességének korlátos mivoltát, valamint az ellenzéki pártok azon tulajdonságát, hogy egymás ellen is folyik a harc (ott sem mindenki akadémikus), folyamatosan napirenden tartják a botrányt. A napirenden tartás nagy valószínűséggel (= 100 %) az önkormányzati választásig folytatódni fog.

Alapismeretek a botrányhoz:

• Magyarországon az adománygyűjtés nem tilos.
• Ahhoz, hogy ki adott és mennyit, még az adománygyűjtőnek sincs köze, ha például az adakozó a kilétét titokban akarja tartani. Ha tehát az adománygyűjtő erről nem tud nyilatkozni, semmit sem jelent. Egyébként nem is köteles.
• Az adományok összege és átadásának módja tetszőleges.
• A 99 Mozgalom által összegyűjtött összeg kb. 500 millió forint. A kisebb összegeket természetesen mikroadomány gyűjtő ládákba dobták az emberek. Az is egyértelmű, hogy ha egy vagy több (sok) üzletember nagyobb összeggel akarná támogatni Karácsonyt, az sem utalja át (akkor ugyanis követhető, hogy kinek utalt, mert a P. Sanya bácsi bármikor utána nézhet), hanem kiveszi a pénzt a bankból, és ugyan nem a gyűjtőládába dobja (ahhoz túl nagy összeg), de személyesen adja át napéldául Perjés Gábor úrnak. Így a támogatásának nem marad nyoma, retorzió a regnálók részéről az adományozót nem érheti. Mert bizony érné, ha kiderülne!
• Az összegek egy része akkor érkezett be, mikor Karácsony már visszalépett az előválasztástól. Ez a „Na és akkor mi van?” tipikus esete, ugyanis a 99 Mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre és azok káros hatásaira. A mozgalom azt szeretné elérni, hogy a hatalom és a gazdasági erőforrások eloszlása ne csak a kiválasztott kevesek javára változzon, ebből következően Karácsony támogatása csak egy alárendelt mellékcél, és az eredeti célra bármikor adakozhat bárki, teljesen függetlenül attól, hogy Karácsonnyal épp mi van.

A fentiekből látható, hogy botrányról szó sincs. A legkisebbről sem. Az „Adjon számot!”, „Magyarázza meg!”, „Ismerje be!”, meg egyéb ökörségek hangsúlyozása ezen nem változtat egy fikarcnyit sem, ugyanis nincs miről, és nincs mit. A legnagyobb hülyeség annak szőrözése, hogy ki, mikor és miről tudott, mert erről semmiféle beszámolási kötelezettsége sincsen senkinek.

Az, hogy regnálóék éjt nappallá téve kavarják a botrányt, a híveknek szól, akik zabálják is az eléjük szórt tápot, mondván, „Teatyaúristen, Józsi, nézd, a Karácsonynak egy feje van, és két füle, hát nem rettenetes skandalum?”

Hogy is szokták erre mondani? Innen szép a nyerni Budapest!