Kezdőlap Címkék Uniós pénzek

Címke: uniós pénzek

Uniós pénzekből gazdagodnak Orbán ismerősei a Guardian szerint

0

A brit lap azt írja: miközben Orbán Viktor az Európai Uniót bírálja, barátai és családja sorra nyerik az az infrastrukturális támogatásokat.

Sehová nem vezető vonat, megdöbbentően drága utcai lámpák, és a gázszerelőből lett mágnás, aki véletlenül a miniszterelnök barátja, és mindegyiket az EU köti össze – ezzel kezdődik az egyik legnagyobb brit lap cikke.

A lap szerint Orbán folyamatosan támadja az Uniót, amióta 2010-ben újra hatalomra került, közben viszont

családja és támogatói többek között az EU által finanszírozott szerződéseknek köszönhetően gazdagodtak meg.

A magyarországi állami beruházások 80 százalékát az uniós kohéziós forrásokból finanszírozzák, emlékeztet a lap, amelynek az oknyomozó riportokkal foglalkozó Direkt36 alapítója, Pethő András is nyilatkozott.

A Guardian felidézi Tiborcz Istvánnak, Orbán vejének és cégének, az Eliosnak a botrányát, és az ezzel kapcsolatos Olaf-vizsgálatot. Úgy tudják, hogy

a szabálytalanságok 2011 és ’15 között történtek, amikor Tiborcz volt a cég tulajdonosa.

Írnak a felcsúti kisvasútról és a stadionról is, amelyről kiemelik, hogy kétszer annyi férőhely van benne, mint amennyien a faluban laknak. Mészáros Lőrincet a miniszterelnök barátjának és az ország nyolcadik leggazdagabb emberének nevezik, és leírják, hogy

az egykori gázszerelőnek 121 cége van,

az építőipartól a médián, ingatlanpiacon keresztül a mezőgazdaságig minden területen. Az Átlátszóra hivatkozva azt írják, hogy Mészáros családi cégei bevételeinek 83 százaléka származik uniós forrásokból.

A Forbes szerint Mészáros Lőrinc vagyon megtriplázódott 2017-ben. A Guardian hiába kért tőle nyilatkozatot, így felidézték, hogy korábban a kérdésre, hogy minek köszönheti sikereit, így válaszolt:

„Istennek, a szerencsének és Orbán Viktornak”.

Megemlítik Orbán Győző szerződéseit is, valamint azt is, hogy az EU még mindig várja, hogy Budapest visszafizesse a négyes metró építésére jogtalanul felvett 283 millió eurót – ezzel kapcsolatban megemlítik, hogy az építkezés még a szocialista kormány alatt kezdődött.

A lapnak egyébként a Miniszterelnöki Hivatal egyik szóvivője tagadta, hogy összeférhetetlenség merült volna fel a közpénzek elköltésénél.

Uniós pénzekről az Országgyűlésben

0

A 2014 és 2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról tárgyal ma az Országgyűlés. Ezzel zárul a múlt héten kezdődött négynapos ülés.

 

A délelőtt 11-kor induló ülés napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, erre másfél órát szánnak a programban, majd jöhetnek az azonnalik – egy órán át. Utána politikai vita lesz az uniós pénzek felhasználásáról. Ennek menetrendje szerint először a kormány kap egy maximum 40 perces időkeretet, majd több mint négy óra áll a képviselői vélemények kifejtésére.

A négynapos ülés napirend utáni felszólalásokkal ér véget.

 

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!